• Pami

  • Beküldte:
  • Pami reagálása

    Drágám! Nagyon köszönöm soraidat, én is szuperül éreztem magam veled:) várlak máskor is.
    Csókol
    N

  • Egyeztetés:

    Első találkozónk volt, így szokás szerint telefonos bemutatkozással kezdtem, majd VTR-en fixáltuk az időpontot.
  • Megközelítés:

    Béke tér környéke, kocsival. GPS ismeri, fizetős parkolás, mindig van szabad hely, nekem éppen a ház elé sikerült parkolnom.
  • Helyszín:

    Mint kiderült, jártam már ebben a lakásban, szóval igyekszem nem másolni a korábban írtakat. Továbbra is egy tiszta, rendezett lakás, higiénia 10 pontos. Kádban tusolás, zuhanyfüggöny, két törülköző, tucatnyi tusfürdő. Szájvíz kerámia pohárból, ez árulkodó nyom lehet tapasztaltabb kollégáknak: kettesben voltunk, de tisztálkodásból Nancyy felé igyekezve beugrott, hogy korábban itt jobbra kanyarodtam, és ott Lizzie szobája nyílik. No de térjünk vissza Nancyy-hez, van is miért!
  • Lány külseje:

    Videó utáni második és harmadik kép az adatlapján, ez döntötte el számomra, hogy találkoznunk kell. Ott van minden: gyönyörű kék szemek, olyan vonzerővel, hogy folyamatosan kapaszkodni kell valamibe (például a csípőjébe két kézzel, hmmm). A másik pedig a fürdőkádas kép, felhúzott lábakkal. Egyik kedvenc pózom a sok közül, és mutatja az erősségeit: méretes természetes keblek, formás lábak, kerek fenék. J.Lo elbújhat.
  • Action:

    Beszélgettünk, ismerkedtünk miközben vetkőztem, alakult a kémia. Tusolás után is folytattuk a csevejt, de álló farokkal már másképp fogalmaz az ember. Nem akarok blöffölni, teljesen elfelejtettem, hogy milyen textil pattant le villámgyorsan Nancyy testéről, amit ott láttam, az viszont felejthetetlen. Mindene nagyon kerek, nagyon természetes és természetesen semmi vér nem maradt az agyamban. Az ágy mellett csókolóztunk, simogattuk egymást, és fúrtam a fejem a mellei közé, majd hátulról nyalakodtam. Nancyy az ágyra parancsolt, és a szájába vett. Kezeit csak a környék simogatására használta, nyelve és ajkai intenzíven dolgoztak rajtam, amíg engem az foglakoztatott, hogy hogyan bírom ezt sokáig, és bánkódtam, hogy nem látom hátulról ahogyan pucsít. A következő 69 megoldotta egyik problémámat, közelről szemügyre (és nyelvhegyre) vehettem.Utána gumi fel, én háton fekve maradtam, és kértem Nancyyt, hogy foglaljon helyet. Nem az a nyugodtan üldögélő típus, amitől én csillagokat láttam, meg persze az előttem ugrándozó melleket. Kategorikusan visszautasítottam a doggy ajánlatot, azt mindig a végére tartogatom. Misszi variációk következtek, egymáshoz hajolva, csókolózva, majd kiegyenesedtem, és Nancyy bokáit a fülemhez tettem, és igyekeztem befogadni a látványt. Puncijába ki-be járó farkam, formás csípő, hullámzó keblei, gyönyörű szemek. Minden jó, ha doggy a vége, ideje volt hátulról ismerkedni. Tempót váltogatva élvezkedtem, hanghatásokból kiderült, hogy ez Nancyy kedvenc póza. Elengedtem magam, sebesség a maximumra, nagy baj már nem lehet, izzadtam, lihegve a végkifejlet felé. Szerencsére sikerült az időzítés, gumi lekerült, Nancyy elém térdelt, és a bemutatkozó francia után a kivégzőt is megismerhettem. Az elején még voltak kósza gondolataim a mellekre spriccelésről, de ekkorra semmilyen épkézláb gondolatom nem volt már, rá bíztam a koreográfiát, és hamarosan a szájában lett végem.
    Amíg elszaladt tisztálkodni, igyekeztem visszanyerni alapvető életfunkcióimat, és egy levezető masszázs segített 500 alá szorítani a pulzusomat.
  • Elszámolás:

    Még az egyeztetéskor megbeszéltünk mindent, vetkőzéskor tettem az asztalra az ajándékot. Baráti mértékű, nem is kérdés hogy megéri az élményért.
  • Összkép:

    Gyorsan visszaolvastam kompakt kis beszámolómat, ami még kimaradt: Nancyy kedves, beszédes, temperamentumos. Várja és jól fogadja a javaslatokat, de úgy tapasztaltam, hogy szereti irányítani a történéseket, szóval a kevésbé kezdeményező kollégák se aggódjanak. Én is kezdeményezek majd, például egy következő találkozót.
Happy Massage