• KAMILLA

  • Beküldte:
  • KAMILLA reagálása

    Kedves Warden! :)

    Köszönöm a kedves szavakat, de meglepett, hogy megírtad találkozásunk bús históriáját, nem tagadom, reméltem, hogy nem így lesz. :)
    El is mondom miért:

    EGYEZTETÉS

    Telefonon hívott, kedves volt és egyszerűen ment az egyeztetés Megkért, hogy igazoljam vissza VTRen is, amit először nem is nagyon értettem, hogy mért szükséges, hiszen telefonon már lebeszéltünk mindent, de miért is ne. Persze adta magát, hogy így már tudtam kivel találkozom, láttam, kiket látogatott meg előttem, mit írt róluk, kicsit furcsáltam, hogy ez alkalommal rám esett a választása. Az mindenesetre kiderült, hogy Ő ilyen irogatós member, ami rárakott egy plussz adag stresszt a találkozóra.

    MEGKÖZELÍTÉS

    Gyakorlatilag megközelíthetetlen. Legalábbis számomra. :D
    Az első pillanattól érződött, hogy egy fikarcnyi kémia nincs köztünk, nem csak az Ő részéről, részemről se. A szerencsétlen helyzeten az se sokat segített, hogy tudtam ki, tudtam hogy miért pásztáz úgy végig... ha egy sci-fiben lettünk volna, simán megjelenik a lézerletapogató is... woom wooom. Nagyon feszengős volt a dolog és bár nem vagyok egy szégyenlős típus, előtte igazán nehezemre esett levetkőzni.
    Végig passzív maradt, a beszélgetés hamar kifulladt, amikor valamelyik jégtörő kérdésemre egy kategórikus igen! volt a válasz, amivel alapjáraton nincs bajom, mert vannak akik nem igénylik a beszélgetést, de itt olyan kínos csend állt be, hogy egy biciglit nekitámaszthattál volna, így inkább a masszázsra koncentráltam. :) Meg is lett az eredménye, aminek nagyon örülök! :)
    Az erotikus részről nem tudok nyilatkozni, mert hozzám se ért. De, egyszer a fenekemre helyezte a kezét. Igen, ilyen ridegen és tárgyilagosan.

    ÖSSZKÉP
    Néha a véletlen/sors/jóisten kibabrál velünk és összehoz olyan emberrel akivel elemi erővel taszítjátok egymást, van ilyen.
    Eléggé hiányzik a kis kérdőjelem, nem ilyennek képzeltem én se az első beszámolóm, de így is jó! :)


    Több sikert a további kalandozásokhoz! :)
    Maradok legkiválóbb tisztelettel:
    Kamilla



    Ui.: Színfoltkeresők kíméljenek! :D

  • Egyeztetés:

    Előzetesként fontosnak tartom közölni, hogy ennél talán jobb beszámolót érdemel, ezért sokáig vártam, hátha lesz, aki megteszi helyettem. Mivel nem volt másik vállalkozó, és tisztességes hirdetőként szerintem megérdemel egy beszámolót, így ez lesz az elsője (ha kikerül) -- elnézést, tőlem ennyire fussa most.
    TLDR: remek
    Felhívtam, hamar elérhető volt. Korrekt, lényegre törő volt a tájékoztatása, kiemelkedik ebben az általam ismert átlagból. Nem kellett magyarázni, teljesen pontosan azt mondta el, ami szükséges. Telefonon még kértem, hogy VTR-en is nyerjen megerősítést a tali, a címet VTR-en kaptam. Kb. 10 perccel hamarabb érkeztem, küldtem üzenetet, hogy csörgessen meg, ha mehetek. Minden időben, rendben.
  • Megközelítés:

    TLDR: könnyű odatalálni, kocsival időzíts korábbra
    Elég szerencsétlen navigátor lehet, amely nem talál oda. Szerintem a közvetlen közelben nem feltétlenül könnyű parkolni, ezért ezt néhány utcával odébb tettem meg. BKV teljesen megfelelően szolgáltat a sztenderd időszakban. A kapott cím teljesen pontos volt, a bejutáshoz szükséges infót még érkezéskor szükséges volt egyeztetni.
  • Helyszín:

    TLDR: rendben van.
    Hangulatosan berendezett lakás, mely a legtöbb helyen szükséges mértékben és irányba tereli a figyelmet. A tipikus szalonhangulat-világításnál kellemesebbek a fényviszonyok. A fürdőszoba inkább közepes, minden más teljesen megfelel a célnak. Profi masszázspad, öltözéknek ruhainas (biztosan, talán egyebek is), Tusfürdők, szájöblítő, törölköző rendben volt.
  • Lány külseje:

    A képek teljesen biztosan róla készültek. Ez úgy igaz, hogy aki már látta, az felismeri a képekről. Kedves, értelmes, pozitív kisugárzású hölgy. Az alkalomhoz illően volt öltözve (érkezéskor kb. a képeken láthatóban fogadott, a kontaktidőszak elején megszabadult ezektől a hátráltató tényezőktől is). A megadott kor szerintem stimmel, az átlagosnál sokkal fittebben néz ki, azért tizen-húsz éves plasztikcicákon nevelkedetteknek csalódást vagy érdekes színfoltot jelenthet.
  • Erotikus masszázs:

    TLDR: Jó volt, javasolt.
    Hosszabban:
    Elején megkérdezte, mire figyeljen. Azt kértem, hogy a combomra és a vállamra helyezze a hangsúlyt. Precíz, hatásos munkát végzett. Egyértelmű, hogy az átlagosnál komolyabb tanulmányok vezettek idáig. Értelmesen, szakszerűen és az igényemnek-kérésemnek megfelelően volt felépítve a koreográfia. Erős, inkább határozott, de semmiképp sem durva; tudatos, pontos mozdulatok jellemezték. Az egész után sokkal könnyedebb volt a járásom, lazábbnak éreztem a tartásom.
    Egyébként az egyik képen látható, hogy a falon vannak kirakva izék. Na, azok okiratok és az elvégzett szakirányú képzésekről szólnak (rápillantásra -- nem néztem meg tüzetesen őket).
  • Levezetés:

    Ügyesen tért át erre az etapra. Kellemesen simogatta, "masszírozta" a farkamat és a környékét is, kézzel, ajakkal, nyelvvel. Nem szégyenlősködött vagy ügyetlenkedett. Az egyes területek a nekik megfelelő gondozást kapták, mintha emögött is érdemin szakszerűség lett volna (nem tudom). Részemről nem volt meg az igazi vonzalom, de panaszra semmi okom nem volt.
  • Elszámolás:

    Extrára nem emlékszem. Teljesen korrekt.
  • Összkép:

    Azok sorstársaknak javaslom jó szívvel, akiknek a szakszerűség fontos. Jó minőségű masszázst kaptam extrával.
Happy Massage