• Kitti

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Privát üzenetben jeleztem, hogy szeretném meglátogatni, majd telefonon egyeztettünk a pontos időpontról. Elsőre sikerült elérnem. Nagyon kedvesen fogadott, mintha már találkoztunk volna.A hangja hallatán is már teljesen elbűvölt.
  • Megközelítés:

    Váci út mellett, számomra jól ismert környéken új építésű negyedben van a kuckó. GPS vitt, így elsőre odataláltam. Ház előtt könnyen lehet parkolót találni. Fizetős, de nem vészes, a szolidabb díjszabású. Tömegközlekedéssel is megközelíthető + 5 perc séta.
  • Helyszín:

    A sokadik emeleten van, ízlésesen berendezett. Belépve hangulat világítás és finom illat fogadja a vendégeket. Fürdő tiszta, célnak megfelel, túlfürdő nagy választékban. Több szoba is van, egyszerre többen fogadnak vendégeket. Ezt az előszobában látott cipőkről és a szobákból kiszűrődő neszekből gondoltam. Ottjártamkor Kittin kívül senkivel nem találkoztam, hely diszkrét és hangulatos.
    Szobába masszázspad és tatami is található. A holmiknak egy fotel, egyebeknek komód áll rendelkezésre a helyiségben. Patyolat tisztaság mindenütt. Törököző jó minőségű, friss illatos.
  • Lány külseje:

    Megérkezésemkor az ajtó mögül előlépve megpillantottam Kittit. Egy gyönyörű hölgy fogadott vörös fehérneműben. Először gyönyörű szemeit pillantottam meg, melyekkel műszerpilláit rezegtetve nézett fel rám. Kész voltam, megszólalni sem tudtam hirtelen. Álltunk egymással szembe és mosolyogtunk, majd bemutatkoztunk és puszival üdvözöltük egymást és átadtam ajándékomat. Kicsit tüzetesebben próbáltam szemügyre venni Kitti csodálatos alakját, de csak a cicikig jutottam mert ott elakadtam, az állam leesett, szemem meg majd nem kiesett. Keblei élőben sokkal nagyobbak mint a képeken. Látva csodálkozásomat csak mosolygott és kedvesen megkért, hogy cipőmet vegyem le az előszobába és kövessem. Kérésének eleget téve, őt követve bementünk a szobába. Közben szemügyre vettem hátulról is. Hát a popsija sem egy szimpla hétköznapi. Gyönyörű kerek, formás olyan markolni való, keskeny dereka szépen kiemeli feneke formás alakját. Legszívesebben már az előszobába rámarkoltam volna. Haja vállig érő, amit később lófarokba összefog. Puncija az egy világszám! Szép húsos nagy ajkai, szépen takarják a kis ajkakat, ez által szép zárt, olyan babás!
  • Erotikus masszázs:

    Szobába beérve kicsit beszélgettünk ismerkedés gyanánt. Majd ruháimat levedlettem és kikísért a fürdőbe. Gyors. de alapos tisztálkodás után vissza a szobába aminek ajtajába már várt rá. Felültem a masszázspadra ő pedig elém állt és elkezdtük egymást simogatni, puszilgatni. Segítettem megszabadítani fehérneműjétől, először a melltartót vettem le róla. Ekkor elém tárultak a gyönyörű keblei teljes valójába. Egyből a számba vettem őket és szépen nyalogatni kezdtem a bimbókat. A feszes cicik csak úgy álltak, mintha nem is hatna rájuk a gravitáció. Közben szép lassan a bugyitól is megszabadítottam és simogatni kezdtem a kerek popsiját. Ekkor letérdeltem és belepusziltam abba a finom csupasz baba puncjába. Sajnos sokáig nem élvezhettem édes kis nunit, mert kedvesen a tatamira lettem invitálva, hogy ne menjünk a dolgok elébe.
    Ekkor Kitti vett kezelésbe. Én hátamra feküdtem és jeleztem, hogy bocsi, de én nem tudok ennek a látványnak hátat fordítani. Szépen a lábaim közé térdelt és mosolyogva megkérdezte. hogy olajjal vagy krémmel kérem a masszázst. Olajat választottam, ekkor szépen beolajozta testemet és kebleit közbe figyelte reakciómat. Nem tudtam türtőztetni maga és rácuppantam az olajos cicikre. Kis idő múlva kaptam olajat a kezemre és beolajoztam én is a cickókat, majd belefúrtam az arcom közéjük. Ekkor már nyakig olajosan feküdtem hanyatt. Elkezdődött a óriás műlesiklás a mellkasomon keresztbe-hosszába. Kitti ügyelt, hogy a tükörbe maximális látványt nyújtson nekem. Kerek popsija és lábai között szépen kidomborodó punciját a lehető legjobb szögből mutathassa nekem . Azt se tudtam hová kapjam tekintetem. Minden vér a farkamba tódult így kezdtem amnéziás állapotba kerülni. Hogy tovább fokozza drágaságom az élvezetet, finom benyúlásokkal a zacsit is kezelésbe vette. Ekkor már kicsi énem ágaskodott rendesen így nem volt nehéz a szájával megtalálni. Egy-egy csúszás között a nyelvével megízlelgette makkom hegyét. Fölfele jövet hálám jeléül nyomtam szájára egy-két puszit.
  • Levezetés:

    Ezután pedig már szájába vette egész farkamat, és nagyon finom lágy franciázásba kezdett. Szépen bólogatott közben cuppogott rajta. Időnként felnézett rám és szemkontaktus közben szép nyálhidat csurgatott a makkom hegyére, amit kezecskéjével szépen eldolgozott rajta. Éreztem, hogy ez így nem mehet sokáig, mert idő előtt rám kell számolni. Kértem, hogy cseréjünk helyet. Hasra fektettem drágaságomat, és most én masszíroztam.
    Beolajoztam kezeim és elkezdtem a hátát finoman masszírozni ügyelve, hogy ne maradjon ki egyetlen négyzetcenti sem. Nyak, kar, hát, derék, popsi, combok. Hát a látvány magáért beszélt, ebből kifolyólag kölcsönös volt az élvezet. Popsinál kicsit elidőztem besimítva időnként a punciba ,a hangokat hallva nagy sikert aratva. Ekkor már hullámzott a kis teste. Kértem forduljon hanyatt. Majd ezt számot lejátszottam az A oldalon is, hasonló élvezettel mindkettőnk számára. Szépen puszilgattam fentről lefelé haladva, miközben kezeim folyamatosan masszírozták. Mikor csuprocskához értem nyelvemmel benyaltam a kis ajkak közé érezve forró nektárját. Szépen felhajtottam lábait és elkezdtem nyalogatni, hol lassabban hol gyorsabban finom punciját. A Ekkor már majd ki bújt bőréből. Az apró rezzenésekből gondoltam, hogy jó úton járok. Rövidesen meg is lett fáradozásom gyümölcse. Egyre szaporább lett a légzése, sóhajok jelezték, hogy rövidesen révbe érünk. Majd egy nagy sóhajtás, kis remegéssel vegyítve, elélvezett. Puncija finom forró nektárral jutalmazta meg kitartásomat. Kicsit hagytam lenyugodni majd nagy mosoly mindkettőnk arcán jelezve egymásnak hogy mindenki elérte célját.
    Kis pihi, beszélgetés, majd helycserés támadás. Ekkor már tudtam, hogy nagyon finom élményben lesz részem. Hát ki is tett magáért drágaságom, és egy finom lágy franciával folytatta a félbemaradt kényeztetésemet. Szépen felállította a rudazatot, majd minimális kezezéssel szopogatta hegyétől a tövéig, ügyelve a nyál bőséges mennyiségére. Alig bírtam szememet nyitva tartani, pedig a látvány mindent megért. Kitti időnként felnézett rám és konstatálta, hogy mennyire vagyok még magamnál. Eközben a cicijei a combomat masszírozták vagy én a kezemmel a ciciket. Mikor már éreztem, hogy itt a vég kivettem a szájacskájából farkamat, a kinyújtott nyelvéhez nyomva a hegyét elkezdtem kézzel verni farkamat. Folyamatos szemkontaktus közbe elélveztem a szájába. Egy darabig még gyönyörködtem utódaim ficánkolását piciny nyelvén, majd kértem hogy szépen csurgassa vissza a farkamra.Ezután agyamba lekapcsolt a Fi-relé és csak arra eszmélek ,hogy szépen tisztogatja testemet. Mikor sikerült újraélesztenem magam, kértem feküdjön mellém. Levezetés képen beszélgettünk és közben simogattuk egymást.
    Időm lejártával magamhoz kaptam töröközőmet és kikísért tussolni, segített a hátamat megmosni az édes kicsi kezeivel.
    Tussolás után visszakísért a szobába, majd beszélgetés közben felöltöztem. Előszobába adtam még két utolsó puszi, természetesen a csodálatos ciciktől is elbúcsúztam. Majd a mihamarabbi viszont látásig, angolosan leléptem.
  • Elszámolás:

    Előre a kis asztalkára tettem, végig ott is maradt. Szóba sem került utána.
  • Összkép:

    Nagyon örülök, hogy sikerült megismerne egy okos, intelligens tüneményes lányt, aki maximálisan megfelelt nekem minden tekintetben.
    Bájos arc, hozzá kedves mosoly, kedvessége figyelmességgel párosítva egy csodálatos testbe csomagolva.
    Kisugárzása egyből levett a lábamról.
    Biztosan törzsvendége leszek!

    Ha szeretnél szép szexi lánnyal kellemesen érezni magad, és szereted a kerekebb idomokat Kittiben biztosan nem fogsz csalódni.

    Kedves Kitti. Köszönöm neked ezt a csodálatos élményt amivel megajándékoztál.
    Sokszor puszillak
    T
Happy Massage