Korábban többször is beszéltünk. Először érdeklődtem nála általánosságban, konkrét elképzelés nélkül. Aztán hívtam volna Noémit, szintén csak úgy érdeklődésképpen, de ezt a telefont is ő vette és mosolyogva elmondta, hogy a feltételek mindenben megegyeznek. Azután egy hét múlva újra érdeklődtem, egy harmadik munkatársnő számán, de megint csak Dia vette fel. És ekkor már el is dőlt számomra, hogy csakis őt szeretném megismerni. Azért még kétkedve visszakérdezett: Akkor most hozzám szeretnél jönni? IGEN!!

A Városliget csücskénél. Elég forgalmas hely, így a tömegközlekedés nem probléma. Autóval a parkolás a közelben nehézkes, távolabb könnyebb. Ez a környék is fizetős lett. 5-10 perc sétával azért megoldható.

A házzal szemben épp megújul a liget, építkeznek ezerrel. A nagy a forgalomban alig hallani valamit a telefonból, de azért végül sikerült bejutnom.
Körfolyosós belvárosi bérház zuglói zöld kivitelben. Vagyis ha a lépcsőházból kilépsz a körfolyosóra, nem egy zárt, teljesen kikövezett udvarra jutsz, hanem egy fákkal teli parkos udvarra. Valójában nem is körfolyosó, hanem U alakú.
A lépcsőház felújított és tiszta. A lakás meg még inkább. A fürdő tágas, 2 mosógép is zakatol. Sarokkád van függöny nélkül. Tusfürdő mindenféle, katonás rendben, mind egyirányba néznek. Nyúlnék feléjük… és már megint! A babát már megint valaki lefogyasztotta előlem! Először még csak-csak facsartam belőle, amennyit csak tudtam, de másodjára már semmi nem jött belőle.
És mégis: Biztos vagyok benne, hogy el fog jönni az az idő, amikor babából már nem lesz hiány!
A szobában egyik oldalon tükör, így akinek a masszázzsal már kellően ellazultak a nyakizmai, forgatgathatja a fejét bőszen. A masszázs tatamin történik. Mint később megtudtam, az igazán jó masszázsfogásokhoz masszázspad az ideális. Az is van.
Gyertyák, halk zene, hangulatsötétítés… tűzön előlangyosított olaj… Mintha egy király érkezett volna…

Többnyire elfelejtem, de most végre emlékszem a ruhára is! Persze most nem volt nehéz. Ugyanaz a fekete ruha fogadott, ami a képeken is látható. Ugyanaz a fekete ruha mutatta meg a szobát, majd jött velem megmutatni, merre a fürdő. Szerintem a hirdető külseje – ami tulajdonképpen a fekete ruha belseje – sem változik a képekhez képest. Csak hát a képeken nem annyira a hirdető „külseje” látszik, inkább maga a ruha, de aztán hamar elérkezik az igazi valóság! Nyugodtan hihettek a Hirdető szavainak: „Testemre az ívelt vonalak a jellemzőek.”
Az ívelt vonalak kapcsán nem szabad szó nélkül hagyni Dia parabola-ívű mosolyát! Ahogy elmosolyintja magát, a másodfokú függvény szárai felkúsznak a végtelenbe. Lehet, hogy eddig rossz voltál matekból, és ezért kimaradt, de ha ezt kihagyod, örökre szegény maradsz.
Sajnos csodaszőke hajából nem sokat mutatott, úgy össze volt csomagolva, hogy a feje tetején egy kis bogyó, meg egy összesodort nyúlvány, ennyi maradt belőle.

Bongiorno Bolytársak! Mielőtt belekezdenék, el kell mondjam, először azt terveztem, hogy a Multiverzumról írok majd nektek. A Multiverzumról, amiben élünk, és ami mégis annyira rejtélyes számunkra. Régóta megvan a sejtésem róla, de a Multiverzumról alkotott eddigi elképzelésem Dia révén teljessé vált. Eddig csak sejtés volt, mára már bizonyosság…
Igen ám, de közben belépett a képbe Larry!! És most úgy érzem, muszáj előbb róla írnom, hisz nélküle a Multiverzum sem lehetne olyan, amilyen.

A LARRY CROWNE EFFEKTUS
Hasra fekve kellett elhelyezkednem a tatamin. Ami nem is biztos, hogy olyan egyszerű feladat, hiszen előtte végig kell nézni, ahogy a Hirdető külseje fejezetben többször emlegetett fekete ruha megszabadul gazdájától, sőt még egy fekete melltartó is. És ekkor kell lefeküdni a tatamira, hasra! Nehezen, de valahogy sikerült.
A masszázs bőséges mennyiségű, előmelegített olajjal történik. Jó kis fogásokat alkalmaz masszázs közben, alkarral, valamint testének ügyes súlypontáthelyezésével. Nyaktól vádliig semmi nem marad ki. Ahogy haladt előre, megkezelte a háti csomóimat is. Kezeinek határozott érintése, biztos fogásai megnyugtatják a kedves pácienst. Megnyugtatják… egyelőre még…
Szokás ide írni ilyesmiket, hogy milyen jól lehet vele beszélgetni, meg hogy okos, meg értelmes, meg hasonló friss zöldségeket. Igen, közben sokat beszélgettünk, hisz a közvetlenségből fakadóan – mely oly természetességgel árad lényéből – nehéz néma csendben várni a jószerencsét. Egyszerűen jó vele együtt lenni, jó a kezei között lenni, jó vele társalogni. Gyakorlatilag – bár ez a kijelentésem már jócskán átnyúlik a következő fejezetre is – vele MINDEN jó.
Közben a pendrive-ról dalra fakadt valami bolond a hegytetőn. Dia odapattant és gyorsan továbbugrott a számon. Úgy látszik bolondok között nem tud relaxálni. Pedig hát, őszintén, ki nem az közülünk?
Szóval aztán relaxálás közben, egy kis szünetet követően, amikor újabb adag olajat vett a kezébe, hozzálátott elölről, a vádlitól, csakhogy ám ez már valami egészen más volt. Mi történt? Csiríz lett az olajból? BelassÍtott, sőt szinte már megállt. Minden milliméter örökkévalóságnak tűnt, de ahogy haladt felfelé, fogásai érezhetően ellágyultak és irányt váltottak, lefelé oldalazva haladtak. Lassan, nagyon lassan. Aztán egyszer csak vissza, ugyanolyan lassan. Jó párszor megismétlődött ez így, közben néha-néha visszatért a klasszikus fogás és sebesség, csak azért, hogy újra be tudjon lassulni, hogy már előre borsódzon a hátam, ahogy a belső combomhoz közelít… mikor ér már el odáig…

Eleinte nem ért oda, de néhány ilyen borsódzás után már igen. Azán megint vissza… Lassú, de könyörtelen átmenettel megérkeztünk a Mennyországba. Még mindig hason feküdtem, s közben észrevétlen a kézi masszázs kiegészült a teljes testtel. Ugyanezzel a milliméteres sebességgel, de már a combjaival, a hasával, a cicikkel, arcát a hátamba fúrva, mindenével csúszott. Hosszú-hosszú percekig folyt ez a csúszkálódzás. Kukucskáltam a tükörben, és tényleg, szabályosan belémfúródott testével az enyémbe. Majdhogynem eggyé váltunk. Minden idegszálam megfeszült, minden gondolatom az volt, hogy csak ugyanez folytatódjon majd elölről is...
„Valamit találtam, ami felkeltette az érdeklődésem.” – szólalt meg azon a búgó hangon, ami a telefonban rá oly jellegzetes, de a milliméteres sebességből nem vett vissza, s még mindig folytatódott a borzongós, lassú őrület a hátamon.
Aztán szünet. Hátranézek, hogy mi történt. „Ha akarsz, megfordulhatsz.” Ha akarok, ha nem, nincs más választásom – gondoltam magamban. Boldogan fordultam meg. Láthatóan túl gyorsan az eddigi tempóhoz, de aztán sikerült visszatérni a lassú, vízszintes csúszkatáncba.
Leszámítva azt a kis apróságot, hogy megfordultam, nem változott semmi. Dia ugyanúgy folytatta a csúszkát: combjával, hasával, cicikkel, arccal-szájjal. Csúszott, hozzám furakodott, rám tapadt, és közben csúszott. Minden porcikámmal éreztem minden porcikáját. Az a bizonyos „valami”, ami felkeltette az érdeklődését, az nem volt más, mint a rézágyú. Ugyanúgy bánt vele, mint velem, tisztességgel beolajozta és az olajat a csúszkájával kellően eldolgozta. Mondanom sem kell, változatlanul teljes testfelületes volt az a csúszka: olykor kézzel, olykor combbal-hassal-arccal-szájjal-cicikkel. Spontán módon, egy életre emlékezetesen. Gábor Áron sem találhatta volna ki jobban, ahogy a rézágyú éppen beilleszkedett a két harang közötti résbe. Ez a fajta, mindene-mindenemmel testrészkombinációban zajló csúszka, ez lett a szegény rézágyú veszte. Igaz, derekasan küzdött az életben maradásért, valójában semmi esélye nem volt. Bár meleg volt a helyzet, szerencséjére beolvasztásra nem került sor. Elolvadásra… arra igen... ez lett a vége…
"Jól vagy?" hallottam kérdését, ahogy feleszméltem. Ki tudja meddig tartott, mire nagy nehezen sikerült visszareszetelnem magam a valóságba...
A folyosóra kilépve szívemben a „hegytetős bolond” újra dalolni kezdett... napfényről... nevetésről... (Good Day Sunshine).
Távozásomat az egyszerűség és közérthetőség szószólói így írnák le: „Elégedetten távoztam.” A költői lelkek vizuálisan is megjelenítenék: „Remegő lábakkal távoztam.” Mindkettő igaz, de ennél sokkal jobb dolog történt: az ajtón kilépve úrrá lett rajtam a Larry Crowne effektus. Mint gyík a sivatagban, úgy roptam örömtáncomat a körfolyosón haladva. Míg azonban a gyík, ha vedlik, ki tud lépni a bőréből, addig barátom, ha egyszer Te jársz majd Diánál, távozáskor bizonyosan nem fogsz tudni kilépni Larry bőréből. Amíg te kint ropod a folyosón, aközben az ajtó másik oldalán, a kukucska nyílás mögött egy gyönyörű, parabolaívű mosoly görbül majd egyre jobban felfelé…
Este a hangyát a Duna-partra vitte útja. Nézte-nézte a rakparton sétálókat, miközben, hogy, hogy nem, már megint a bolond hangját hallotta távolból a hegytetőről. Volt ott egy egyén, a kutyáját sétáltatta, és közben bőszen magyarázott neki: Nézd, mit csináltál már megint! Te bolond! (Martha My Dear)
Apropó! Még egy pillanatra Larry! Mikor tudatára ébredtem, akkor szembesültem csak vele, milyen kegyetlen is a világ – szóval rá kellett ébrednem: sajnos bizonyosan nem én vagyok az a szerencsés, aki megmutatja majd Diának a világ legkisebb konyháját. Sőt, töredelmesen be kell vallanom nektek, a konyhaművészet még csak szóba sem került köztünk.
Akkor hát? Fullasztó fülledt EROTIKA! Művészi fokon!

Mondtam már nem? Ahogy elmosolyintja magát, a végtelenbe repülsz.. Ne is számolgass! Úgy sem tudsz annyit adni, amennyit kapsz.

Felejthetetlen, utánozhatatlan, felülírhatatlan.
Ha rajtam múlna, valami ilyesmi kategóriába sorolnám. Istennőnek semmiképp nem lenne alkalmas. A lába előtt való szüntelen hajbókolásnál milliószor jobb időtöltést jelent a masszázsa. Imádkozni persze azért lehet hozzá, hogy lehetőleg minél több "földi" elemet vegyítsen a masszázsba;)
És mivel istennőnek nem alkalmas, meg is fogja tenni!!