• Cintia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Pár nappal a találkozó előtt egyeztettünk telefonon. Könnyű volt elérni, elsőre felvette és meg tudtuk beszélni a mind a kettőnknek megfelelő időpontot.
  • Megközelítés:

    Nagy társasház, közel a Keleti pályaudvarhoz, így sok tömegközlekedési eszközzel oda lehet jutni. Én autóval mentem, parkolni könnyű volt a környéken, mióta fizetős lett. Pont a ház előtt tudtam megállni.
  • Helyszín:

    Új építésű társasház egyik emeleti modern berendezésű lakása. A lakásban többen is vannak, mivel nem Ő volt ez elő akit ebben a lakásban látogattam meg, de a találkozó alatt senkivel sem találkoztam, így a diszkréció maximális. :) A fürdő tágas, tiszta, többféle szájvíz és tusfürdő is a rendelkezésemre állt. A szobában nagy franciaágy egy masszás ágy, egy szobainas és egy komód található valamint az ágy mellet tükör, ami csak színesíti az együttlétet.
  • Lány külseje:

    Szerintem a képek hűen tükrözik alakját. Érkezéskor egy egyrészes body-ban várt. Valami rémlett neki, hogy nem először lát, ami igaz is, hisz egyszer már jártam Nála. Arca nekem kifejezetten tetszik, a mosolya magával ragadó.
  • Action:

    Megérkezésem után a tetthelyre kísért, majd beszélgettünk amíg feltette a lepedőt az ágyra és pedig levetkőztem. Gyors zuhanyzás után már várt rám, amikor is állva kezdünk ismerkedni egymással. A csók az inkább nálam puszi volt de igen kellemes volt vele ez is, majd állva megszabadítottam ruhájától és kezdtem felfedezni testét, amit az ágyra fekve tovább folytattam. Nyakát mellét csókoltam majd délre vettem az irányt és megkóstoltam punciját is. Egy idő először finomabban majd kicsit erősebben is kényeztettem őt. Jól nedvesedett, valamint testének mozgása és sóhajai is azt jelezték, hogy nincs ellenére amit csinálok. Nyelvjátékom meghozta gyümölcsét. Nagyon jó volt látni, hogy egy kis törékeny nő a gyönyörök birodalmába kerül.
    Kis pihegés után Ő vett kezelésbe és meredező férfiasságomat kezdte kényeztetni. Nagyon jól csinálta, mert viszonylag sokáig bírtam, nem akart már az elején kivégezni, hanem kitartóan kényeztetett, amíg meg nem kértem, hogy vegyük fel a védelmet. Ezalatt nagyon jó hasznát vettem az ágy melletti tükörnek, ahol formás, kerek kis popsiját láthattam. Elsőként kértem, hogy Ő legyen felül, amit készségesen teljesített, hol lassabban, hol gyorsabban mozogva rajtam, majd egy idő után ismét a gyönyörök birodalmába került vendéglátóm. Ezután felguggol és így mozgott rajtam, hol egy idő után átvettem az irányítást és én kezdtem diktálni a tempót. Nagyon jó látvány volt látni ez ezredest eltűnni, majd újból megjelenni. Egy idő után mindketten elfáradtunk és kértem, forduljunk át misszionárius pózba, ahol is már én diktáltam a tempót és néhány percen belül együttlétünk nekem is meghozta a várva várt beteljesülést.
    Kis pihenő után megtisztogatott, hozott egy pohár vizet és az idő hátralévő részében beszélgettünk az élt különböző dolgairól. Időm lejárta végén újra lezuhanyoztam majd puszival búcsúzva távoztam.
  • Elszámolás:

    Ez elszámolás nagyon korrekt, a bővebb infóban olvasható ajándékot helyeztem el a komódon találkozónk elején, ami egész idő alatt a helyén maradt.
  • Összkép:

    Egy nagyon kedves, intelligens lánnyal találkozhattam, akivel az együttlét is kifejezettel jó volt. Mindenkinek ajánlom, aki nem a pornós együttléteket kedveli, hanem inkább a meghittebb találkozók híve. Cintia mindenben leste kívánságomat és nem volt olyan a találkozónk alatt amire nemet mondott volna, igaz én csak az alap dolgokat vettem igénybe és többet nem is szerettem volna.
Happy Massage