• Wanda Gold

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Wanda Gold reagálása

    Drága édes Lalám, Életem!


    Azta... elképesztő, hogy milyen k*rva jó beszit kaptam tőled, eldobom az agyam...
    Ráadásul a 100.-at és a 20. Istennőmet! Megtisztelő nekem, hogy pont egy olyan embertől kaptam, akit tisztelek és imádok úgy ahogy van :))
    Nem is tudom, hogy köszönjem ezt meg neked és egyáltalán hol is kezdjem a mondókámat. Hiszen annyi mindenért tartozok neked hálával és köszönettel, hogy szerintem napokig sorolhatnám! De megpróbálom röviden és tömören :)))

    Először is köszönöm neked a kedves szavakat amit írtál az egyik beszimhez. Ha ez nem így történt volna, akkor nem hiszem, hogy most ezeket a sorokat írnám. Akkor adtam neked az első löketet, pedig csak egy köszönő üzenetet írtam, igaz egy kicsit rövidebben mint most, de ebből kialakult egy napokon át tartó beszélgetés. Amiből megismertük egymás személyiségét, gondolkodásmódját, természetét, hogy mit szeretünk, mit szeretnénk és azt is, hogy nem is csak szeretnénk, hanem kifejezetten akarjuk :))
    Akarjuk nagyon a személyes talit, hiszen sok közös tulajdonságunk van és mindketten ugyanúgy imádunk bizonyos dolgokat az életben.... Ennek hatására úgy érezted, hogy minél hamarabb meg kell látogatnod :)) Vágytál rám, kíváncsi voltál és sokszor jártam a gondolataidban. Mondjuk ezen nem csodálkozom, hiszen küldten neked angyalkákat, vigyázzanak rád, ott legyenek mindig melletted és ők nem hagyták, hogy kiverj a fejedből ;) Lehetséges, hogy ezért :D

    Mindketten úgy izgultunk, mintha életünk első randijára készülnénk :D Valahol viszont tudtuk, hogy nem kell és 3D-ben is oda leszünk egymásért :))
    Vártam az első telefonbeszélgetésünket is, hogy halljam annak a fantasztikus embernek a hangját, akit már virtuálisan megismerhettem. Nagyon megvárattál vele, ráadásul átcseszted a fejem, mert nem úgy kezdted, hogy te vagy, hanem szimplán érdeklődtél... Szerencsére nem bírtad sokáig és hamar leleplezted magad :D Ha tudtam volna akkor tuti, hogy én szivatlak meg téged és nem fordítva :P
    Az ezt követő kb. 2 órás telefonbeszélgetésünk közben még jobban meggyőződtem arról, hogy tényleg egy arany ember vagy! Az a kedvesség, figyelmesség, odaadás, szeretet, a Nők iránti tisztelet ami belőled árad az elképesztő és csak úgy sugárzik a külvilág felé. Szerintem nincs olyan Nő a földön, akit ezzel ne tudná megbolondítani :))

    Köszönöm neked a csodás randit is, amiben részesítettél engem. Egy kicsit sokat kellett várni rá, de abszolút megérte hiszen minden percét élveztük. Bár előtte a " Nagy Nap" egy kicsit rohanós volt nekem, mivel sikeresen elcsúsztam az előkészületekkel, de hálistennek jött a felmentő sereg Dia barátnőm személyében, így minden kész lett időben :)) Csak én nem voltam kész... Ezért is kértelek meg, hogy késsél kérlek 15 percet, bár ha tudom, hogy hamarabb érkeztél, akkor nem teszem. Egy kicsit szégyellem is magam, hogy megvárattalak, de igyekeztelek kárpótolni érte és legalább félig meddig meghálálni azt amit kaptam Tőled ;))

    Köszönöm az ajándékot én is és Dia is :)) Isteni finom, édes volt! Valamire emlékeztetett veled kapcsolatosan, majd a következő randinkon megsúgom mire :P
    Apropó legközelebb... Te leszel majd a szakács és te főzöd majd a vacsit :)))
    Szavadon foglak! Nehogy azt hidd, hogy megúszod :P

    Köszönöm neked ezt a beszit is, ha eddig nem tettem volna.... szerintem még nem vagy talán még is? Nem tudom... Teljesen elvetted az eszem és kihagy a memóriám :DDD
    Nagyon megleptél ezzel a beszámolóval és a minősítésével is! Örülök, hogy ennyire jól érezted magad és annak is, hogy így el tudtalak varázsolni. Nem gondoltam volna, de most már hiszek neked. Biztos vagyok benne, hogy ez az előételnek, a főételnek és a dupla desszertnek is köszönhető ;)
    Tudod a varázslat ragályos és oda vissza működik. Én is szuperül éreztem magam ezen a nem mindennapi randin, csodás partner vagy minden téren!

    Úgyhogy várlak vissza máskor is Drágám, de ezt tudod nagyon jól (hiszen nem titok), hogy újra élvezhessük egymás társaságát egy pár órán át :P


    MILLIÓSZOR ÖLEL ÉS CSÓKOL:


    A Te Istennőd :****


    Wanda Gold ❤


    Ui.: Ezen a randin nagyon magasra tettük a mércét, hiszen mindent elsöprő volt! Nehéz lesz ezt legközelebb überelni, de tudod nálam nincs lehetetlen :)))
    Igyekezni fogok, hogy a randink alatt, tornádó helyett majd egy hurrikán söpörjön végig :D
    Köszönök mégegyszer mindent! A beszit IMÁDOM, de Téged viszont mégjobban ;)) ❤

    Remélem az én csekély reagom méltó lesz a Te beszidhez és természetesen a fő lényeg, hogy elnyerje tetszésed, hiszen ez Neked szól :))) ❤

  • Egyeztetés:

    Számomra érdekes módon történt az egyeztetés, amely önmagában megérdemelne egy külön irományt is.
    Többedik, Wandus beszijéhez fűzött kommentem után, privát köszönő levelet kaptam tőle, ez pedig privát csevegésbe torkollott itt az oldalon. Majd tombola formájában ajándékkal lepett meg, amit én egy köszönet randi ígéretével tetéztem. Galád módon, a kiszemelt időpont előtt nyolc nappal küldtem egy VTR-t, ami pontos címmel kiegészítve, hamar visszaigazolást nyert. Privát levélben azért megkaptam, hogy várja a találkozót, de telefonon beszéljünk előtte.
    - Rendben, "bólintottam" a válasz megírása közben.
    Eltelt négy nap, amikor is támadt egy ötletem.
    Két munka között kocsikázva, tárcsáztam a számát. Nem volt épp alkalmas az időpont, de pár perc elteltével visszacsörgetett.
    Újbóli hívás, siker és privát nevemen bemutatkozva, információkért "esdekeltem" nála. Kézségesen taglalta a lehetőségeket, majd a bárgyú kérdéseimre is választ kapva éreztem, hogy a vonal másik felén, kikerekedett szemmel kérdezheti halkan: "Ki ez az idióta?"
    Oltári röhögésbe törtem ki és nagy nehezen bemutatkoztam az itt, már számára is ismert nevemen, bár tudom magamról, "szar színész vagyok", de már nem bírtam tovább.
    - Neeee, tényleg így megszivattál...? Tényleg...?
    Kérdezte az éteren keresztül, mire:
    - Te kérted, hogy beszéljünk előtte. Én teljesítettem!
    Ez odáig fajult, hogy hosszasan csevegtünk még, amiben minden témát kiveséztünk, de az ismerkedésen volt a fő hangsúly.
    Én bátran nyilakozhatok arról, hogy Wandus minden egyeztetési platformon játszik, rugalmas, kedves és nekem már magában ez a rovat is maradandó emléket okozott.
  • Megközelítés:

    Kivárva a hátra lévő napokat felszerszámoztam a ménesem és elindultam Budapest, Hermina körzetébe, a kapott címmel a tarsolyomba. Az M3 autópálya közelében, az egyik forgalmas kereszteződés közepén található a célállomás. A cím pontos, az épület eltéveszthetetlen, a ház mellett villamos megálló, ezért a tömegközlekedők számára is ideális helyszín. Kocsival, két-háromszáz méterre tudtam leparkolni, ingyenesen, de ez a kis séta kellett volna ahhoz, hogy a feszültséget levetkőzzem magamról. Nem igen sikerült, mert jóval korábban érkeztem és nehezen akart eltelni a hátralévő negyven perc, ez pedig inkább fokozta a türelmetlenséget bennem.
  • Helyszín:

    Sétálva az épület felé Wandus megcsörgetett és folyamatos instrukciók közepette kaptam bejutási kódot, majd instruált a modern lift felé, utána pedig a rövidke folyosón, egészen az ajtóig. Belépve, konyha, étkező, nappali egy légtérben amiben találtam magam, de ez már megszokottnak mondható az új vagy újabb építésű házaknál.
    A fürdőben kád van, zuhanyfüggönnyel, kilépővel kiegészítve. Üvegpolcokon, szeparált rendszerben egy komplett drogéria található, így mindenki kereshet önmaga számára kedvező tusfűrdőt.
    A háló hangulatos helyiség. Ebben komód, szobainas, egy bazi nagy óra, melynek jelentősége a nulla alatt található és egy kényelmes, ugyanakkor nagy méretű "gyalupad" szemléli némán az eseményeket.
    Rend és tisztaság volt mindenütt, mely értendő a törölköző és lepedő állapotára is.
  • Lány külseje:

    Belépéskor tapasztalhattam meg azt, hogy a portfóliójában található számtalan fotója, hűen tükrözi a valóságot. Pici, gömbölyű Nő, feszes idomokkal, itt-ott tetoválásokkal díszítve. Megáldotta a Teremtő feszes és méretes cicikkel, gömbölyű és markolgatható popsival, melyek kellemes körítést biztosítanak tulajdonosuk elbűvölő lényéhez.
    Tiszta, csupasz és illatos puncija, tapasztalatom szerint jól kényeztethető, ez számomra nem is mellékes szempont.
    Kibontott hajjal, kerekre nyílt szemekkel, hatalmas mosollyal az arcán fogadott. Az előzetesen megbeszéltek szerint kosztümben várt rám, amit a zsargon "Évakosztümként" aposztrofál.
    Eleddig azt hittem, csak poénkodunk ezzel a dresszkóddal, de mint kiderült, véresen komolyan gondolta.
    A külső jegyeken túl meg kell jegyeznem, hogy végtelenül odaadó, pörgős, temperamentumos, igazi kis csacsogós Nőci, nem lehet mellette unatkozni az egyszer bizonyos.
    Széles palettát mutatott meg magából, aminek okán, szinte otthon érezhettem magam (... de erről, kicsit később).
  • Action:

    Ölelés, csók, bemutatkozás és megint csók volt a nyitány, vagy a verbális herce-hurca folytatása, kinek ahogy tetszik.
    Átadtam a borítékba csomagolt csokrot, némi apró ajándék kíséretében és ismét egymásba fonódva találtuk magunkat. Néhány perc távlatában, ilyen formán bekeveredtünk a szobába, ahol is Wandus felszökkent az ágyra, ezzel kiegyenlítve a magasságbeli különbséget. Kihasználva a Welcome dressz adta lehetőségeket, feltérképezhettem az idomait, amikor is így szólt:
    - Nem vagy kicsit túl öltözve?
    Azzal a lendülettel meg is szabadultam a ruháktól, melyeket módszeresen el is pakolt.
    Magához vette a nekem szánt törölközőt, én a saját tusfűrdőmet és a farkamnál fogva vezetett át a fürdőbe.

    Ezzel felingerelt annyira, hogy a lepakolást követően, csókolózás közepette
    kicsit a falnak préseltem Őt.
    - Ne készíts ki a fűrdőben mindjárt az elején! - hallatszott a reagálása halkan és láthatóan mosolyogva.
    Bemásztam a kádba, addig hozott másik törölközőt is és meglepetésként besurrant mellém.
    A villogó zuhanyrózsa fényénél kölcsönösen lemosdattuk egymást és megállapítva az ágy kényelmesebb minősítését, visszatértünk a szobába.

    Felpattintottuk az előre odakészített lepedőt és átvéve a kezdeményezést a hátára fektettem és nyelveink ismét egymásét habzsolták. Szerettem volna már közelebbről is megismerkedni a bimbócskákkal, ezért a tettek mezejére léptem. Először az egyik került a nyelvem hatósugarába, azután a másik és mivel a cicik méretei bőven megengedik, játszadozhattam egyszerre a kettővel is.
    Lejjebb vonulva a piercinggel díszített köldökénél volt a második megállóm, amely rövid időn belül, csikizésből fakadó kuncogásba fulladt.
    Értek én ebből, hát irány picit lejjebb!
    Előbb a környéket és a combbelsőket térképeztem fel, majd igyekeztem kedvére tenni a csuprocska és a borsószem tekintetében. Mivel tőle már tudtam, hogy a finom és lassabb nyalakodást kedveli, ezért a cicik simogatásával kiegészítve ekképpen teljesítettem be vágyaimat.
    A nyögdécselései, pici vonaglások és a párnák felé való csúszása jelezte, hogy bizony jó az út.
    Belemarkolt a hajamba, felhúzott lábaival kicsit megszorította a fejem, ezzel jelezte, hogy köszöni szépen, elég volt.
    Simogatásokkal, apró puszikkal sikerült lenyugtatnom oly' annyira, hogy jött is a revans.

    A hasamra fordított és a hátamat cicijeivel birizgálva, puszilgatva incselkedett velem.
    - Megfordulnál kérlek! - súgta a fülembe halkan.
    Szó nélkül teljesítettem és rögvest csókolt is. Simogatott, puszilgatott, amit viszonoztam én is.
    Végig csókolta a nyakam, a mellkasom, a hasam és visszakaptam az ágyékom körüli játszadozást is.
    Végre kezelésbe, illetve nyelvelésbe vette a zacsikat. Nyalogatta, szippantgatta, majd a szemembe nézett és teljesen lentről végignyalt a makkomig. Bődületes látvány, ahogy a nyelve siklik a farkamon, nem is hagyott ismétlés nélkül.
    Két ujja közé vette a farkam, mint egy billiárd dákót és szopizni kezdte a makkom. Nem sok előkészítés történt, mert a harmadik, negyedik bólintás után a teljes szerszámomat bekebelezte.
    Visszatért fentre és apránként, ajkaival szinte lépdelve szippantott magába.
    Midőn leért megint, teljesen körbefont a szájával és lent tartotta egy ideig a farkam.
    Elengedett, de máris intenzív bólogatásba kezdett. Csak a száját és nyelvét használta, az ujjai csak támasztották a rudam, meg sem mozdultak.
    Lassult a tempója és megkegyelmezett egy lélegzetvételnyi szünet erejéig.
    - Uhh, ez finom volt! - dícsértem meg, aminek csók lett a jutalma.
    Mellém térdelt és ismét az ajkai fogságába kerültem.
    Eddig csak olvashattam róla, most megtapasztaltam magam is.
    Kézimunka nélkül újra nyüstölni kezdett, majd ismét teljesen eltüntetett. Lent tartotta a torkában, miközben a nyelvével a rudam alját masszírozgatta. Majd megint fel és ismét lent tartotta az egészet.
    - Megőrjítessz...!
    Elengedett és mosolyogva, szemkontaktust keresve piciket haladva nyelt el megint.
    Simogattam közben a hátát, popsiját és a kínálkozó, nedvesedő punciját.
    Klasszikus szopizás váltotta fel az egyedi technikáját, a gyorsuló tempó mellett a hüvelyk ujjam becsusszant a puniba.
    Wandus ezt kihasználva mozogni kezdett rá, és lassan a kinyitott tenyerem csattogni kezdett a popsiján, de a szopit egy pillanatra sem hagyta abba.
    Cuppogot, nyalakodott, tekergett rajta én pedig már csak düledező szemmel kerestem támpontokat, mert azt a bizonyos függönyt lehúzták.

    Pihenésképpen megkérdezte: - Hogyan tovább? , mire egyetértőleg a gumi mellett döntöttünk.
    Felaplikálta rám a latexet és misszibe fordultunk.
    Nyelveink megint perpatvart csaptak egymással, de közben a kezével már magába is csusszantott.
    Közepes tempóval siklottam ki és be, hol a bimbókat nyalogatva, hol egymás szájára tapadva.
    Tologathattam úgy, hogy felemeltem a lábait, majd úgy is, hogy a derekam köré fonta.
    Úgy is, hogy nyújtott lábbal feküdtem rajta, úgy is, hogy térdeltem közben.
    Tetszett ez a pozitúra és eszembe sem jutott változtatni rajta.
    Térdelve hozzáfértem a borsószemhez ujjal, amit finoman kényeztettem is közben.
    A tempó fokozásával, lábai ismét a derekamra fonódtak és lassan a tűrőképességem határára értem. Kölcsönös remegés, nyögdécselés közepette, megtöltöttem a védő tasakot.
    Egymásra borulva nyugtattuk magunkat, majd kicsúszva távolítottuk el a felszerelést a romeltakarítás kezdetén.

    A regenerálódásra szánt idő különös módon alakult, mert ugyan tudtam, hogy készül, de mégis meglepetésként ért.
    Vacsorát készített, amit közösen fogyasztottunk el, közben folytatva az ismerkedős beszélgetésünket. Főétel és desszert is volt a menüben, ennek időigényes mivoltát tekintve, hosszabbításra volt igény. Utolsó vendégeként, ennek nem találta akadályát, így maradhattam.

    A vacsora után, a szükséges köröket megfutva visszatelepedtünk az ágyra.
    Wandus ígérte a bújós habitusát, na most megkaptam. Rám fonta magát, egyszer a vállamon, másszor a mellkasomon pihente ki az este eddigi programjait.
    Én már tehetetlen voltam és amikor megint megérkezett az erő, akkor ismét egy frenetikus franciával ajándékozott meg.
    Megismételte a már fent említett technikai mutatványait. Kéz nélkül, lendülettel, majd lassan "mazsolázgatva", mélytorokkal és közben nyelvjátékot bemutatva. Nyalakodva, szemembe nézve, cuppogva egészen addig, amig nyögve, összegömbölyödve az ajkai közé nem lőttem.
    A saját desszertjéből már értem miért nem falatozott, mert pocaklakó lett a megmaradt óvodás seregből.
    Nem ugrott le rólam, hagyott lenyugodni, majd ismét letisztogatott.
    Kis szusszanás, öltözés, túlóra rendezése és hosszú búcsúzkodás után indultam haza, egy bitang nagy élménnyel gazdagodva.
  • Elszámolás:

    A csokor méretét illetően a portfolióból tájékozódtam, ez a végére sem változott meg.
    Az átlag alsó részét kéviseli, de a kapott élményem, messze túlmutat ezen.
    Az egyeztetett csokrot az elején, a túlórára vonatkozót pedig a végén rendeztem.
    Egyetlen extráról tudok, az a popsi, de ez ezúttal nem került terítékre. Minden tekintetben nagyon korrektnek találom, hogy megérte-e, az nem is lehet kérdéses.
  • Összkép:

    Wandusban egy végtelenségig odaadó, izgalmas és technikás repertoárt felvonultató, számomra szuggesztív Nőt ismerhettem meg. Leste minden kívánságom, csak barátnő feelinget kaptam tőle és így első alkalommal pazar összhang alakult ki közöttünk. Ígérte, hogy megdolgoztat, megtette, mert remegő lábakkal távoztam tőle és valóban ritka élménnyel ajándékozott meg. Beszélgetni is jó vele, van is véleménye mindenről, a szeretkezés tartalmi részét illetően pedig, csak felsőfokban nyilatkozhatok róla.
    A megélt élmény predesztinál arra, hogy csak ajánlani tudjam mindenki számára.

    Drága Wandusom!
    Nagyon szépen köszönöm ezt a felejthetetlen estét, amivel megajándékoztál, bár egy puszta "köszönömmel" ezt nem lehet kifejezni!
    Örülök, hogy ismerhetlek és örömmel tölt el, hogy ezt a túlórával tarkított három órácskát, nekem szentelted.
    A pazar tartalmat tekintve, csak remélni merem, hogy törleszthettem én is feléd!
    Köszönöm szépen és Millió Csók mindenért...! :)
Happy Massage