• Mira

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Hirdetése megjelenése után azonnal a kedvenceim közé tettem, s amint lett egy kis időm, már hívtam is. Sajnos csak egy telefonos kisasszonnyal tudtam beszélni, aki nagyon készségesen elmondott mindent, amire kíváncsi voltam. Említettem neki, hogy azért szívesen beszélnék Mirával is, s kaptam kb időpontot is, hogy mikor tudnék vele is értekezni, azonban a javasolt időpontok nekem csak részben feleltek meg, s pechemre végül nem jött össze az ismerkedős szóváltás. Ez azonban nem befolyásolta döntésemet, miszerint meglátogatom.
  • Megközelítés:

    Sokunk számára ismerős Marina part, ahol parkoló akad, de fizetős, BKV-től pedig pár perc séta. GPS házhoz vitt, a bejárattól pár méterre meg is tudtam állni minimális díjazás ellenében. Bejutás egyszerű volt, telefonon kaptam kapukodot, emelet/ajtó párost.
  • Helyszín:

    Ebben a tömbben már jártam jóval korábban, de ebben a lépcsőházban és lakásban még nem, viszont lehet, hogy megyek még. Gyakorlatilag úgy lett átalakítva a lakás, hogy ennek a célnak megfeleljen, s nem is találtam semmi kivetnivalót. Funkcionálisan tökéletesen lett kialakítva és design szemszögből nézve is tetszett, amit láttam. Mivel vélhetőleg aznap elsőnek érkeztem, így részben beláttam egy másik szobába is, ami láthatóan ugyanazt az elrendezést kapta, ahol mi is voltunk. A földön található egy nagy matrac, rajta már előkészített egyszer használatos lepedő féleség, körben tükrök mindenhol, sőt még a plafonon is, hátha az emberfia nézelődni szeretne. Kanapé, kis asztal komód, hangulatvilágítás. Fürdő a szoba ajtajával szemben, tiszta is és tetszetős is. Ilyen mennyiségű tusfürdőt még sehol sem láttam betárazva :)
  • Lány külseje:

    A hirdetés adataiból és a képekből is látszik, hogy egy fiatal, alacsony, vékony, jó alakú, s roppant könnyű lányról van szó. (Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy több, mint kétszer olyan nehéz vagyok, mint ő, pedig én sem haladom meg a 95 kg-ot :)
    Azt érdemes tudni, hogy Mira pár hete esett át egy plasztikai műtéten. Ugyan a mű dolgoknak személy szerint nem vagyok a híve, s normális esetben nem is megyek szilikonos lányhoz, de most kivételt tettem. Mira volt a második, akit így is meglátogattam, mivel az ő esetében a fotóin láttam olyan számomra különösen vonzó íveket a csípője körül, amik bevonzottak. (Pl. a beszámoló írásakor a 3. kép a piros színű fürdőruha szerűség arany színű vékony övvel. Külön érdekes, hogy egyébként ebben fogadott, pedig nem kértem.) Tulajdonképpen az ősszes képe megfogott.
    Másfelől egy ideje már terveim között szerepel, hogy első vendég leszek valakinél. Ez utóbbi most nem jött össze, mert mire odaértem, páran már megelőztek. Masszázs közben váltottunk pár szót a műtétről, hogy miért került rá sor - főleg ilyen fiatalon -, de mint sejthető, ebben az esetben is az egyik, s talán a legmeghatározóbb ok az önbizalom növelése. Mindenesetre nagyon kíváncsi lettem volna a szilikon előtti korszakára. A szilikon cicik kedvelőinek nyilvánvalóan ajánlott.
    Az arckitakarás esetén ugye mindig lutri, hogy kivel találkozik az ember, de eddig egyszer sem csalódtam, s ez alkalommal sem. Nekem kicsit fura volt a számomra túl hangsúlyos szemöldöke, hogy ez most festett volt, vagy esetleg tetovált, fogalmam sincs. Szerintem egy kicsit vékonyabb jobban állna neki. Ettől függetlenül nagyon kellemes jelenség volt az első perctől kezdve, szívesen legeltettem a szemeim rajta, amikor csak tudtam.
  • Erotikus masszázs:

    Fürdés után a szobába térve Mira megkérdezte, hogy mivel kérem a masszírozást, olajjal vagy krémmel. Rábíztam a választást, ő pedig olajat javasolt. Szokásos koreográfia következett hasra vágtam magam, ő pedig átmasszirozott, lábamtól felfelé haladva. Közben beszélgettünk erről-arról, néha hátra tekertem a fejemet, pedig tükörből is tudtam volna nézelődni. Ekkor még fel volt öltözve, de mivel a ciciműtétről beszélgettünk mégiscsak megkértem, hogy vegye már le a rucit, hogy megnézhessem azokat a ciciket. Első benyomásom az volt, hogy jelenlegi súlyához képest talán kicsit nagyok lettek, de ha hízna pár kg-ot, vagy edzene kicsit vállra/felkarra, akkor arányosabb lenne. Magáról a masszázsról túl sokat mondani nem tudok, de ugye nem is ezért mentem, mivel a fordulás utáni csúszkás masszázs volt a lényeg, hiszen ez kötötte le a figyelmemet, s ez is maradt meg emlékeimben. Szépen bekente magát olajjal, amibe azért besegítettem kicsit, majd jött a csúszkálás, amiben elég kitartó és változatos volt. Sejtelmem sincs, hogy hány percig csúszkált, de egy idő után rákérdeztem, hogy mennyi időnk van még, mert elvesztettem időérzékemet, eközben igencsak élveztem a helyzetet. Ekkor derült ki, hogy van azért falióra, tehát figyelmes kollégák csekkolhatják a státuszt, amikor kedvük tartja. Alig 15 perc volt hátra, ezért váltottunk...
  • Levezetés:

    ... mIvel közeledtünk a megbeszélt óra végéhez, kértem 69-et, ami szimpátia függő. Már ekkor sejtettem, hogy az idő rövidsége és az alapos előkészítés miatt, nem fogunk túl sok percet ebben a formában eltölteni. Nehéz szavakba önteni, milyen kislányos puncija van, ízlelgettem kicsit, igyekeztem kényeztetni, de előkészítés terén kb. 90 méteres előnyöm volt a 100 méteres síkfutásban. Esélytelennek tűnt, hogy utolérjen. Na meg az időhiány sem segített sokat ezen a helyzeten. Szerencsére tüzeléskor időben észbe kapott, mert ugye nincs francia végig... pontosabban nincs megadva az adatlapon. Így azért erre érdemes figyelni a kedves látogatónak.
  • Elszámolás:

    Ajtón belépve, s cipő levétele után a szobába invitált, majd rövid ismertető után elment nekem egy pohár vízért, ekkor a csokrot letettem egy borítékban az asztalra, majd levetkőztem. A hozott vízből ittam kicsit, majd elmentem fürödni. Amikor visszatértem, akkor rákérdezett, hogy azt én tettem-e oda. Mondtam, igen... nem tudni miért, de talán valamiért azt hitte, hogy ottmaradt előző napról :) Kicsit vicces volt a szitu. Mosolyogtunk mindketten.
  • Összkép:

    Mira rokonszenves, csinos, kedves és cserfes lány, aki a látogatásomkor, azaz még pár napos kezdőként is kellően feltalálta magát. Jól tudta kezelni a különböző esetlegesen váratlan szitukat, van benne egy kis vagányság, de érezni, hogy még útkeresésben van, miben is lenne ilyen fiatalon? :) Nekem külön tetszett, hogy mindössze 42 kg, szép a bőre és a keze, körmei is nagyon ápoltak, ami látszik a képeken is. A műcicik ugyan nekem nem nyerték el tetszésemet, de tőlem már az is nagy szó, hogyha meglátogatok plasztikázott lányokat.
    Az külön jó pont, kezdő időpont tekintetében rugalmas volt, s kicsit hamarabb tudtam menni, mint ahogy az az adatlapon aznapra fel volt tüntetve.
Happy Massage