• Mara

  • Beküldte:
  • Mara reagálása

    Hát most már el kell ismernem,
    hogy imádom a beszámolóidat,
    többször is felkacagtam olvasás közben. :))

    Másfelől köszönöm,
    hogy igazi úriember módjára viselkedsz velem,
    így bármikor szívesen látlak,
    sőt nagy örömmel fogadlak. :)

    Puszi,
    Mara

  • Egyeztetés:

    Nem véletlen mentem már harmadjára is Marához, mint a mesében. Attól függetlenül, hogy roskadásig van a kedvencek, mégis itt kötöttem ki. Ez egy tuti hely! SMS-ben kértem másfél órás időpotot előző nap, hamar el is fogadta. Reggel küldtem egy megerősítő SMS-t is biztos ami biztos.
  • Megközelítés:

    Mammut környékén a Budai várnegyed alatti egyirányú utcák által keresztbeszőtt helyen van a Maraland. Délután még előfordul a parkolóhely elég közel is a bejárathoz. Mivel nem Teslám van így egy pár százalékkal megsarcolják a hedonista életmód ezen részét, de hát annyi baj legyen. Jár valami busz is, de nyilván a Moszkva térről az 5-10perc séta még jót is tesz, oda meg még a metró is visz.
  • Helyszín:

    Mindig vannak apróbb változások, de mostanra már rájöttem hogy nincs sok extra helyiség, pici lak. Korábban a kis naiv én azt hitte, hogy Mara itt lakik, de ez egyre kevésbé valószínü. Igazából minden a célnak van kitalálva, belülről szépen felújított, hangulatos kuckó. Egészen csendes, diszkrét, csak mi ketten voltunk. Fürdőben érdemes nem tekergetni a csapot mert pont jól van beállítva középen (a pokol tüze egy ujjnyira van). Ezek azok a napok amikor 4x fürdök, de hát amúgyis nyár van :D Megérte borotválkozni nem csak fent, meg ilyenek, hogy méltó módon adhassam neki a testem. A maszoba elég nagy, rend van, laptop + hangszóró kombóról talán egy Soundcloud mix szól, keleties hangzású zenécskével. Szobainas, asztalka vércukor növelő dolgokkal és pohárka vízzel, ami jól is esett. Ja és klíma 25 fokon, de nem a vendégre fúj, a szoba másik sarkában van.
  • Lány külseje:

    Elég egyértelműen ő van a képeken, pont olyan a valóságban is. Cuki szőke hajú, mosolygós arcú, és aranyosan fürkésző kékszemű, hibátlan bőrű, megnyugtató hangú lány. Elvileg egy csoffadt évtizeddel idősebb nálam, de ezt elég nehéz elhinnem, ügyesen vigyáz a fiatalságára. Nem csontkollekció, viszont mivel szemmel nem tudok vetkőztetni, így erről pontosabban nem nyilatkozhatok. Ami látszik az tetszik, ölelgethető :) Dekoltázs van, és sikerült is összekenjem az utódokkal a végén, de ez szerencsére belefért. Bőre selymességét érezni, amikor így-úgy véltlen hozzá érni mikor pakolgatja a végtagjaim. Illetvehát persze a kacsóin keresztül is átjön, hogy pihepuha bőre van, nem dörzsöl érdesre (ami ilyen hosszú kényeztetésnél kifejezetten előnyös).
  • Erotikus masszázs:

    A város zaja, pora, és a hőség után kellett egy kis idő mire le tudott bennem csillapodni a pörgés. Mondjuk a pulzusom a forró hangulat miatt olyan volt mintha indokolatlanul bekávéztam volna. Kifejezetten igényeltem a jó masszázsát, mivel edzés után mentem és ez a legjobb nyújtás számomra. Nem alibi masz, de nem is lettem fosszília a matracba szerencsére. Nem csikis technika, hanem olyan pont jó. Sosem enged el, kb folyamatosan hozzámér és hullámzóan halad rajtam egy kicsit előre és kettőt hátra. Értékelem a fenekem maszását is mivel nem-erotikus masszőznél a szégyellősség jegyében nem szoktam levenni az alsót, de itt oké.

    A tiszta jóillatú lepedőn úgy éreztem magam mint valami burzsuj hotel hatalmas ágyán terültem volna el (amúgy valami matrac/tatami). Ő meg megoldotta a körém-fölém helyezkedését, de szerintem titkon levitál amig csukva a szemem. Ha egyszer kialvatlanul jönnék, tuti durmolásba csapna át a tevékenység. Az lehet elismerésszámba menne. Sikerül annyira pihentető hangulatot teremtenie.

    Beszélgettünk, semmi magánéletben túrkálás, csak egy kis ez az + oda kapcsolódó témák. Egyébként szűkszavú lány, inkább átszellemülten kényeztet, és hosszabb szünet után 2x is meggondolom megtörjem-e a csendet, nem akarom hogy összerezzenjen :)
  • Levezetés:

    Gondoltam kipróbálom miben más ez az ESZO dolog mint a "sima" fel/levezetés, így kiváncsi voltam mi vár rám. Azt kell erről tudni, hogy a "harmadik félidő" egészét ez tölti ki, nagyon ráérős kényeztetés. Az "odáig" vezető utat nyújtja el. Beszélgettünk is ide kapcsolódó tantra technikákról, tiszta önmegismerés ide járni. Meg kell említsem mennyire szeretem mikor mellkasom masszírozza/simogatja, meg a belső combom, nem tér a lényegre egyből. A mai kényeztetés részeként valahogy nagyon tudta mikor eresszen el és kalandozzon messzire. A végletekig húzva vissza vissza tért. De honnan tudja?

    Gondosan megágyaztam a párnákkal, így magasabban lett a fejem és jobban tudtam mozizni. Oké, a ruhácskája fenn marad, de valahogy mégis jó volt bámulni a sólámpa fényénél amint lucskos ölemmel játszik. Nem sajnálta a kókuszolajat és tényleg elhittem hogy szeret kényeztetni. Egyből lereagálta mit szeretnék azzal mikor széjjelebb teszem a lábam. Szavak nélkül is a zacskóra tévedt és mivel látta milyen jó ez nekem, többször is visszatért oda (egyik kedvencem).

    Felkönyökölve közelebbről szemléltem ahogy alkot, össze is néztünk párszor, így jobban jelen tudtam lenni a pillanatban. Csodás volt, ahogy szeretettel masszírozta a nemesebb részem miközben egy centire vagyok a szájától, annyira ráhajol. Alig bírtam magammal, de nem engedte hogy elmenjek. Eddig azt hittem ez nem rajta múlik, ha "túl jó akkor 2perc és kész"?! Nem. Egyszer visszaengedett csemegeuborkába (mondom neki utólag: más a helyében ott már feladta volna). Aztán újra felállított, hogy végre kivégezhessen kb pontosan a 90-ik percben (fürdések nélkül számolva).
  • Elszámolás:

    Még az elején az öltözésnél diszkréten kilibben a lakás legkisebb szobájába, ami nem tudom mire való de ott bújik el, hogy ne "zavarjon". Ekkor tüztem az orchideát és a pitypangot a vázába (az asztalkára). Szerintem korrekt, az átlagokhoz nem értek még annyira. Extrák azok nincsenek, ezt el kell tudni fogadni itt.
  • Összkép:

    Azoknak is tudom melegszívvel ajánlani Marát, akik valamilyen okból a szende/szűzies kis lelkük (aww) miatt még nem engednek az oldal sötétebb boszorkányainak csábításának. Ha "elsőző" havernak kéne ajánlani valakit, akkor biztos Mara lenne az akivel nagyon könnyű megszeretni műfajt :) Gyakorlatilag kizárt a csalódás, csak fekszel oszt' élvezel, szó szerint. Maximális biztonságérzet, kedvesség, odafigyelés.
Happy Massage