• Dóri

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon kerestem meg, néhány próba után sikerült elérni, könnyen ment. Cserfes, beszédes, aranyos hang fogadott, sikerült is 2 nappal későbbre mindkettőnknek alkalmas időontot lebeszélni. (pénteken hívtam, hétvégére, vasárnapra találtunk időpontot ami nekem is, neki is jó volt, de nagyon rugalmas partner volt ebben is, mert miattam jött be korábban aznap.)
    Az egyeztetéshez hozzá tenném, mennyire türelmes, rugalmas, megértő és kedves volt: éjszakás műszak után, általában nem bírok aludni sokáig, hát most sikerült. el is aludtam. máskor órákkal előbb már készülök, ha 5 percet kések akkor telefonálok. Most Dóri a megbeszélt időpont után kb 3 perccel csengetett telefonon, arra keltem...... (szégyen, de előfordul) .... Közölte, hogy semmi baj, menjek, ne törődjek semmivel, induljak, majd együtt tusolunk. azonnal indultam, és félórán belül oda is értem.
    Ezúton is újra köszönöm neki ezt a hozzáállást. :)
    Valamint jelezte, hogy "CSAK" 11 ig ér rá......számolok fejben, az bárhogy nézem 1.5 óra és még ő szabadkozik, hogy tovább nem ér rá? hát egyszerűen imádom. hihetetlen.
  • Megközelítés:

    Kivételesen bkv-val mentem, hétvégén az örsről a ház elől oda visz a troli, háztól házig.
    Könnyű megtalálni.
    Kicsi kocsim szervízben, lehet a parkolás nem a legkönnyebb a környékhez képest, de ha nem is azonnal, pár perc alatt tuti lehet találni helyet a ház előtt. (tudtommal ingyenes) Ha nem találsz helyet, vagy biztosra ingyenesen parkolnál, akkor a tesco nagy parkolójától kb5 perc séta a ház.
    GPS oda visz.
    BKV: többféle busz és troli a fogarasi út felől, illetve a kerepesin a metró pillangó utcai megállója van legközelebb, 5-10 perc séta max, kényelmes tempóban.
  • Helyszín:

    10emeletes panel, lift van.
    A lakás tágas, szépen berendezett, otthonos, kicsit már már ikea katalógusos ízléeses szoba, tágas fürdőkádas fürdőszoba......eltudnék képzelni benne egy kellemes habfürdőzést Dórikával legközelebb :P
    Tusfürdő választék bőséges, szájvíz és hozzá pohár adott, száraz kilépő, törülközőkből pedig igazi színkavalkád, bent tökéletesen el lehet férni kettecskén. :)
    A konyha nem szokott a beszámolóimban szerepelni, oda nem igazán megy be az ember, de itt elég központi szerepet tölt be, a fürdő és a szoba közt van, és elég soká időztünk itt, mert Dóri az adatlapján leírt igéretéhez híven tényleg minden földi jóval megkínált ami létezik. :D gyümölcsök közül a kopasz helyett az őszi barackot választottam, hiszen a másikat később az ágyban szerettem volna megkóstolni.
    A háló tágas, hatalmas ágy, ennek a felét használtuk ki, de ez elvileg már napokon belül le lesz cserélve egy új verzióra. (kíváncsian várom!)
    Hatalmas tévé, ami a háttér zenét szolgáltatta.
    Tiszta és csodásan világos.
  • Lány külseje:

    Gyönyörű, pici, törékenynek tűnő formás test, tenyérbe illő SZUPER ( ;) ) cicik. Fazonra igazított szemérem domb, amit bár le akart borotválni és valószínűleg élmény végig nézni, de most nem éltem a lehetőséggel, majd legközelebb. Arca, szeme csodás, de Dórinál a hiperaktív, tényleg közvetlen, folyamatos beszélgetés is említendő, igazi barátnős érzés.
    Egyszál tangában fogadott, minden más a maga természetes valójában.
  • Action:

    Ez most a megszokottnál talán terjengősebb és nem is valódi szex action bemutató, hanem össz. élmény leírás lesz, ez teljesen más mint amit eddig tapasztaltam.
    Belépve azonnal ölelkezés, puszik mindenhová, mintha ezer éve ismernénk egymást, szerintem megvolt az összhang. Elkezdtünk beszélgetni, kínált mindennel, reggelit szeretett volna csinálni, de bunkó mód nem éltem a lehetőséggel, inkább őt faltam a szememmel. Termeszetesen végül meggyőzött, szeletelt nekem barackot, kaptam gyümölcslevet hozzá és végig csacsogtunk közben. Gyorsan elszaladtam kezet mosni, kaptam törcsit, közben tett vett, szaladgált, beszélgettünk ölelkeztünk.
    Fürdőből vissza térve már két másik színű törülközővel várt, hogy válasszak színt, miközben ő ledobta az egyetlen textilt ami takarta formás testét és pár perc múlva már én is dobtam le a ruháim, hogy meginduljunk a fürdőbe közösen.
    Sok lánynál ki van írva, a közös fürcsi mint program, de nem szokták szeretni, vagy nem is vállalják inkább, itt ez gyakorlatilag kérdés nélkül kötelező jelleggel történt, hogy itt ismerkedünk meg egymás testével először. Nekem nagyon bejött :) már ezt is extra élménnyé varázsolta.
    Először leszappanozott, ügyelve, hogy a mozgó alkatrészek kellő figyelmet kapjanak, utána én jöhettem végre. Szappan helyett első körben végig csókoltam, ahol csak értem azt a selymes feszes bőrét, aztán a szappannal együtt végig ismerkedett a kezem is a csodás formákkal.
    Egymás szárítgatása közben megindultunk a szobába, figyelmesen újra kínált üdítővel, de már csak őt akartam ízlelni.
    Eldőltünk az ágyba, beszélgetés, kértem, hogy bújjon hozzám, úgy folytassuk, simogatások, csókok közepette, majd mikor már nem bírtam tovább türtőztetni magam, délnek vettem az irányt csodás szeméremdombja felé, hogy nyelvemmel fedezhessem fel a tájat. Apró pici mozgások, sóhajok, rándulások jelezték, hogy jó fele járok. Miután (remélem) kiélvezte a kényeztetést, szólt, hogy most már igenis ő következik.
    A megbeszéltek szerint ez sajnos esőkabátban történik előtte viszont valamilyen masszázs olajjal kézzel végig ismerkedett velem, utána jött az öltözködés, de kit érdekel a kabát, ha ilyen a látvány és az élmény. :) játékos kis csíntalan, pajkos akció vette kezdetét.
    Közben feszes popsiját csodáltam és simogattam. Finoman csinálta, de igazából amint totálisan harckészültségbe kerültem, közösen úgy döntöttünk, hogy ezt már nem húzhatjuk tovább. Nyeregbe pattant és megkezdte vágtáját, melyet sokszor vissza kellett fognom, hogy tovább maradhassak szűk puncijában, ilyenkor incselkedően oldalas, körkörös csípő ringásba kezdett. Csókoltam ahol értem, az ágaskodó mellbimbókra különös tekintettel.
    A látvány és az élmény megtette amit megkövetelt a haza, benne dördült el az utolsó lövés, amit már csak a fegyver letétel követett. De nem siette el a feladás elfogadását, percekig hagyta magában lecsillapodni a füstölgő fegyverzetet. Közben még csók csaták néhol kialakultak.
    Simogatás, ölelkezés, frissítővel kínálás és rengeteg beszélgetés következett, amikor is, hülye módon ránéztem az órára és már én éreztem magam kellemetlenül, hogy vissza élek az idejével mikor megláttam, hogy lassan 2 órája boldogítja életemet. :)
    Rákérdeztem, hogy biztos nem baj? Fura volt, de jó értelemben.
    Tényleg kötetlen program! :) nem csak duma.
    A válasz az volt, hogy semmi rohanás, menjek nyugodtan fürdeni, de várjam meg mert még segít a hátam alapos mosásában! Ki ellenkezne?
    Ezt már a sajnálatos visszavonulás, öltözés és távozás követte, természetesen közben végig csacsogunk, fejben már a következő találkozást tervezgetem, ölelések, csókok, majd az ajtó bezárult.
  • Elszámolás:

    Extrák? Minek. Ő maga az extra. Korrekt. Nagyon nagyon korrekt, átlag alatti csokor, igaz az étlap nem nagy, es csak gumival van francia, de bőven kárpótol mindent a személyisége és az, hogy gyakorlatilag nincs idő limit. A késés, a hosszú idő, és az elmaradt ajándék miatt szerettem volna kárpótolni, amit nagyon vonakodva nem akart elfogadni. :) hihetetlen kiscsaj. :)
  • Összkép:

    Alig várom, hogy visszamenjek. Nagyon szuper élmény, mintha valami hosszú útról haza érnél és a barátnőd már epekedve várná az érkezésed. Örülök, hogy ra találtam és meglátogattam. Remek döntés volt, de ez a képek és beszámolok alapján előre is világosnak tűnt.
    Köszönök mindent neki. :) Remélem ő is élvezte a találkozást.
Happy Massage