• Amy

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Amyvel úgy szoktam randit egyeztetni, hogy néhány nappal a tervezett találka előtt írok neki egy privát üzenetet, ő válaszol - kis idő elteltével -, hogy rendben, és ne felejtsem el vtr-en lefoglalni az időpontot. Így volt ez most is. Nincs szükség semmi egyébre, telefonon is már csak akkor hívom, amikor odaértem a búvóhelyéhez. Szóval, Amy használja, figyeli az oldal nyújtotta technikai lehetőségeket. Gördülékenyen megy a dolog.
  • Megközelítés:

    Mivel már többször volt szerencsém Amynél vendégeskedni, pontosan tudom az irányt, és a hogyant. Bkk járművel a 77-es troli azon megállója a cél, ami a nadrágszíj más szóval/forma1-es pályánk településéről elnevezett út kereszteződése. Utána már csak egy kevés séta szükséges, hogy megérkezz. Délelőttönként itt mindig lehet parkolni is, ha kocsid hoz el eddig.
  • Helyszín:

    A kevéslakásos társasházban lift ugyan nincsen, de nem a lépcsőzésben fogsz kifáradni, ha ide betérsz. Az ajtón belépve már otthonosan mozogva, reflex-szerűen keresem a fogast a kabátnak, sapkának, motyónak. Aztán rájövök, hogy itt nincs, nem baj. Cipő elhagyás után le lehet cuccolni a bejárattól jobbkézre eső szobában, a szobainasra. Ez az akciótér. Nagyméretű, strapabíró ágy, tükrös szekrény, bárszék és megfelelő nagyságú tér áll rendelkezésre a játszadozáshoz. Már aki ezért jön. Én azért jövök, hogy Amyvel legyek. A fürdőszoba tágas, világos, nagy káddal, mosdóval, wc-vel felszerelt. Tusfürdők választéka széles, a nagy és tiszta törülközőről a bájos vendéglátó gondoskodik. Zuhanyfüggöny nincs, így általában összepacsálom a kád előtti teret, Amy ezért, ezúton is had kérjem elnézésedet.
  • Lány külseje:

    Röviden: Amy csodás külsővel van megáldva. Bővebben: sportosan karcsú, de egyszersmind nőiesen kerek is ahol az kell. Hajlékony, ruganyos párductest, szép hosszú haj, kedves, bájos arc, huncut barna szemek és kihívó mosoly jellemzi. A fotói nem tudják visszaadni, hogy valójában mennyire jó nő. A fogadó szettje ma mindössze egy fürdőköntös volt, ami hogy-hogynem, hamar lecsusszant róla, de én nem bántam.
  • Action:

    Miután Amy bevezetett a szobába, lehuppant az ágyra oldalt fekve, s az említett fürdőköntös már szét is nyílt rajta. A látvány csodás. Szabadkozott, hogy mennyire melege van, majd félrehajította egyetlen ruhadarabját. Én hittem is, meg nem is a dolgot, s valahogy ez az egész még gyorsabb vetkőzésre sarkallt.

    A fürdőbe anyaszült meztelenül mentünk mindketten, és vendéglátóm végig ott is maradt mialatt tisztálkodtam, közben pedig beszélgettünk. Amy okos, érdeklődő személyisége garancia a jó társalgáshoz is.

    A szobába visszatérve masszázzsal kezdtünk. Az én ötletem volt, s megkértem Amyt feküdjön hasra az ágyon. Ő egy kis tégelyben lévő kókuszkrémet vett elő.

    Először vállát, lapockájánál hátát, majd nyakszirtjét, s nyakát masszírozom. Mondja, hogy jól esik, nekem meg a dicsérő szavai. Tovább vándorolnak kezeim lefelé a testén, szép hátán, karcsú derekán. Popóját megmarkolom, ekkor közli, hogy ezt nagyon szereti, ez az egyik "érzékeny pontja", erogén zónája. Nem kell soká bíztatnia, teljesen belefeledkezem a simogatásába, markolászásába és nyalásába. Tolja a csipőjét, popsiját fölfelé és hátra, kéjesen nyögdécsel. Elkezdem simogatni pompás lepkés punciját, ami mostanra már eléggé nedvessé vált. Bedugom egy ujjamat, ő pedig egyik térdét felhúzva úgy helyezkedik, hogy könnyedén hozzáférjek szájjal, nyelvvel is. Így folytatjuk, míg Amy mondja, most már viszonozna valamit lelkesedésemből. Én nem hagyom, még egyelőre. Kérem, forduljon meg, s így folytatom a nyalakodást, ujjazást. Néha fölfelé vándorlok a szájához, vagy a melleit kényeztetni. Amy nagyon jól csókol, valódi, mély nyelves csókok ezek, nem visszafogott szájrapuszik. Majd ismét vissza puncijához. Kezem, szám, nyelvem, ujjaim mind foglaltak, és talán Amy is élvezi a dolgot.

    Aztán föléhajolok megcsókolom megint és közlöm: most már megdugom a szádat. Jó. - mondja ő - Hogy szeretnéd? Minden elképzelhető módon. - felelem. Eközben Amy alattam tekereg, s farkamat markolja, csapkodja vele szeméremdombját.
    Sarkaimra ülök, ő pedig a lábaim közé kucorodik, és kezdetét veszi a fékevesztett, ámokfutás, az igazi mélytorkos kényszerfrancia, melynek ő az egyik legnagyobb művelője. Nyála rengeteg, folyatja, köpködi, én meg tarkójánál, vagy hajánál fogva irányítom.
    Hanyatt dőlök fejemet a falnak támasztava, Amy meg mellém térdel oldaról, és szopja tovább a farkam. Nem hanyagolja a környéket sem. Most inkább rábízom magam had tegye, amit jónak lát. Le is döbbenek. A szemközti szekrény tükrében magát bámulja, illetve azt, hogyan mutat farkam a szájában, aztán engem néz, őrület. Közben hol, kéjesen nyalogat, hol pedig saját magát dugja szájba a farkammal. Amikor érzi kezem matatását, úgy fordul, hogy könnyen elérjem punciját, popsiját. Továbbra is folyamatosan nyögdécsel, amikor épp szabad a szája.
    Ki kell szabaduljak, nehogy kivégezzen. Fölállok, és magamhoz húzom, csókolózunk, hozzám dörgölőzik, mint egy macska, majd legugol elém és így folytatja a franciaórát. Gyönyörű látvány a tükörből nézve, és csodás érzés, amit csinál. Mélyen letolom torkába a farkam, és lenntartom. Tengernyi nyál folyik végig rajta. Mikor ismét fölhúzom magamhoz, s megfordítom, ölembe tolja fenekét, én lába közé csúsztatom kezem, s érzem még puncija is tocsog a saját nyálától, ami végigfolyt rajta. Szétkenem hasán, mellein, vadító ahogy a teste csillog tőle.
    Befejezésnek a fejlelógatós pózt kérem, Amy elhelyezkedik az ágyon, én pedig fölé. És tolom neki, iszonyú galád módon. Mikor már a torokváladékát prüszköli szét, akkor még mindig lenntartom pár pillanatig, s csak utána engedem levegőhöz jutni. Ezt még ismételjük háromszor-négyszer, majd kezébe adom sorsom. Veri a farkam, nyalja heréim vadul, én közben két ujjal punciját masszírozom. Már mindenki úszik mindenben, aki épp a szobában tartózkodik, s így ér a vég, beterítve őt nyaktól csípőig.

    A feje búbja is nyálas, törölközik, mosolyog. Igazán fantasztikus randink volt ma is. Köszönöm Amy!
  • Elszámolás:

    Az alap óra a pesti átlag, extra a mélytorok és a kényszerfrancia egy csomagban benne, de enélkül el se tudnám képzelni a találkozást Amyvel. Nem kérdés, hogy minden egyes rózsaszál megéri, sőt...
  • Összkép:

    Amytől mindig úgy távozom, mintha üres lennék belül, teljesen kifacsar. Farkasétvágyam lesz tőle, s majd szomjan halok. De pár óra múltán visszagondolva a történtekre, máris vágyom hozzá újból. Ahogy a bemutatkozó szövegében ígéri, úgy is van. Függővé tesz.
Happy Massage