• Rubi Swallow

  • Beküldte:
  • Rubi Swallow reagálása

    Édes köszönöm neked az újbóli felejthetetlen élményt, én is próbáltalak ismét meglepni és örülök hogy sikerült. Alig várom újra találkozunk addig is vigyáz magadra és készülj mert ha újra el kaplak ott lent nehezen adom vissza :))) Csók Drágám

  • Egyeztetés:

    Jó ideje ismerjük egymást, de az utóbbi időben csak próbálkoztam összehozni egy újabb randit. Nekem nehéz előre tervezni, az napra meg nem tudott fogadni, amin nem csodálkozok. Hét vége lévén azért próbálkoztam kora délelőtt, mivel villogott a zöld. Végre sikerült beszélni vele, s egy zárás előtti időpontot ajánlott. Hál Istennek meg tudtam oldani a légyottot, sms-ben és VTR-en is lefixáltuk a dolgokat.
  • Megközelítés:

    Az Őrstől nem mesze a találka hely, így a BKK lehetősége bőséges. Én szokásom szerint autóval mentem. Parkolni meglepően könnyű volt a ház közelében, ez időben ingyenesen, hét közben fizetős.
  • Helyszín:

    Talán az ötvenes években épült ház, nem panel. Bejutás kapucsengővel, utána nem kell sokat tekeregni. A lakás állapota magasan veri az épületét.
    Rend és tisztaság mindenütt. Tágas szoba kellemes hangulatfénnyel, zenei kísérettel. Méretes franciaágy, jól bírja a strapát. Ruháknak megfelelő rakodóhely.
    Fürdőben kádas zuhany függönnyel, és minden eszköz a készülődéshez. Én kicsit küzdöttem a gázbojlerrel.
  • Lány külseje:

    Lehet, hogy elcsépeltnek tűnik a "Rubensi alkat" kifejezés, de talán ez a legtalálóbb összefoglalás. A sok képet tartalmazó, és állandóan frissülő
    fényképalbuma nem hagy titokban semmit. Rendesen lehet dögönyözni bárhogy, nem fogsz csonton koppanni. Én így ismertem meg, s mindig
    örülök, ha érezhetem mindenét. Egy fekete valamiben fogadott, a mi nem sok mindent takart.
  • Action:

    A lakásba lépve csók és ölelés, majd átadtam kis ajándékomat.
    Még állva kicsit csevegtünk, közben egy-két csókot loptam, a cicik is kezembe kerültek.
    Besasszéztunk a szobába, s egy percre leültünk tovább dumálni.
    Én nem sokáig bírtam várakozni, felkeltem, és gyorsan levetkőztem.
    Az ágyra díszesen készített törölközőt a kezembe kaptam, s igyekeztem a fürdőbe.
    Visszatértemkor már a frissítővel várt, de egy korty után inkább mást akartam.
    Törölköző talonba, Ő egy mozdulattal a földre hullatta a fekete csipke valamit, s már öleltük egymást.
    Pár igazi csók után érezte a keményedést, s az ágyra ülve örömmel üdvözölte rég nem látott, érzett ismerősét.
    Mielőtt eltüntette, mondta is, hogy már szeretné megpuszilgatni.
    Én csak álltam előtte. Kezeit farpofáimra helyezte, s simogatva húzott magához. Egy-két Puszi és nyalintás után
    a lehető legmélyebbre engedett. Éreztem a mandulái lüktetését, de én még próbáltam tovább tolni, csak már nem volt mit.
    Kicsit mozogtam ki-be, közben fejét szorítottam magamra. Azt hittem, mindjárt vége lesz a dolognak, de vigyázott rám.
    Kiengedve végigcsókolt, majd a golyókhoz érkezett. Nyelves ismerkedés után mintha cukorkát szopogatna, izgatott tovább.
    Egyik lábamat az ágyra helyeztem, hogy több hozzáférést biztosítsak, így a másik iker is részesült a jóból.
    Kicsit mélyebbre ereszkedett, s szorgos nyelvével az ánuszomig ért, ide is beköszönt. Majd ismét a golyszik kerültek munkába,
    végül visszatértem torka mélységébe. Ezt eljátszottuk vagy kétszer még.
    Én nagyon élveztem a helyzetet, de váltani kellett, az én döntésem szerint.
    Az ágyra fektettem Őt, s csók után a combok közé igyekeztem. Már várt rám a nedves punci. én meg rá.
    Csókoltam, nyelveltem, szopogattam mindenét, mi előttem volt. A combjaiban végigfutó remegések tovább inspiráltak, én is jó
    éreztem magam és Őt. Kelyhét is többször meglátogattam, de a kis kemény csiklóhoz mindig visszatértem.
    Jól múlattuk az időt, de még sok minden hátra volt. Vállai mellé térdeltem, s tövig toltam a rudit vágyakozó ajkai közé.
    Ő együttműködve combjaim között nyúlt ki, hogy én kényelmesebben élvezkedjek, s kezeivel húzott magához, a maximális
    mélység eléréséhez. Néha, mint a könnyűbúvár vett levegőt, de csutora nélkül. Utána vissza a torokba, s lassú tempóval
    szeretkeztem a mandulákkal. Egyszer csak alám csúszott, s nyelvét ismét ánuszomban érezhettem. Én csak támaszkodtam
    a falon, passzívan élvezkedtem. Aztán hirtelen ráfordultam 69-be. A merev szerszám ismét ajkai között, én ráborulva nyalakodtam ismét.
    Pár torkos pihentetés után éreztem, hogy megint odébb igyekszik, így felegyenesedtem. Nyelvét keményen dolgoztatta a nyíláson,
    én közben kézimunka szakkörre váltottam. Simogattam, dörzsöltem a kis dudrocskát, majd ujjam csusszant a szűk punciba.
    Rendesen izgalomba voltunk már mindketten, ezért kis szopogatás után jött a védelem.
    Én állva az ágy mellett, kedvesem tompora gömbölyödött előttem az ágy szélén.
    Egy ujjas ellenőrzés után már toltam is befelé magam, a szűk nedvesség engedett tövig merülni. Minden millimétert éreztem a
    lassú mozgás közben. Kedvesem azonban figurázni akart, s rám szorítva a 88-as módszert alkalmazta, közben kacarászott.
    Én paskoltam az előttem tekergőző popsit, s közben toltam, ahogy bírtam. Nem túl sokáig tartott a mutatvány, valahogy idegennek
    éreztem a gumit. Partnerem is érezte a lohadó lendületet, így felvetette, hogy puszilgatná egy kicsit a gyengülő tagomat.
    Én helyeseltem, s már előttem is ült. VV le, s az ismerős ajkak és nyelve, valamint torka újra hadrendbe állított.
    Kértem Őt, hogy rendesen keményítsen meg, mert a popsiját nem akarom kihagyni.
    Rövid idő után már fel is pattintotta az új ruhát, s megkaptam a zselét is. Kicsit ide, kicsit oda kenegettem, majd a célgömb
    közepéhez illesztettem a fegyvert, Lassan fogadott magába a szűk popsi, mire ütközésig nyomtam, többször rám szorított,
    és kuncogott közben. Nekem se kellett több, egyre keményebben kezdtem döngetni. Tetszett neki is a dolog Szorongatott, majd
    elengedett, s tekergette az előttem kerekedő halmokat. Én csak dugtam kedvem szerint, s paskoltam a popsit.
    Már rendesen kifáradtunk mindketten, így ez a fejezet is lezárult.
    Kedvesem ismét elém ült az ágy szélére, s a VV lepattintása után mohón ajkai közé vett. Kis idő után javasolta, lépjek kicsit
    hátrébb, s Ő elém guggolt. Rendesen magáévá tette a hangszert, teljes hosszában minden volt. Én a fejét simiztem,
    közben ajkaival egyre keményebben dolgozott. Egyik kezével magához húzott, a másikkal a zsákot ápolgatta, ellenőrizte.
    Érezve kitörésemet a legmélyebben torkára vett, én csak lőttem nagyokat. Rövid elengedés után ismét keményen torkára vett,
    mert még érezte az utolsó löketeket. Mikor már végem volt hosszasan szopogatott, pajkos nyelve folyamatosan kőrözött
    a kiürített hangszeren. Nagyon jó érzés volt a hosszas kényeztetése. Miután kiengedett ajkai közül rám mosolygott,
    én lehajoltam hozzá egy szájra puszira. Utána még egyszer a szájában érezhettem magam, hátha még maradt valami, de nem.
    Megkaptam a poharamat, s rövid hidratálás után egymás mellé hevertünk egy kis csevejre.
    Közben az idő lejárt. Így a tőlem telhetően nem túl nagy sebességgel pancsi, öltözés és búcsúcsók.
  • Elszámolás:

    Erről mi nem szoktunk beszélni. A távozásom előtt a kis asztalra helyeztem. A bővebb infóban, és most már publikusan is látható az ajándék mértéke.
    Nem lehet egy napon említeni a kapott élménnyel.
  • Összkép:

    Ismeretségünk óta mindig újabb élménnyel távozok a találkánkról. Nem volt ez máshogyan most sem, sőt, még inkább magukkal ragadtak a megélt események.
Happy Massage