Csak ellenőrzött adatokkal, valós képekkel hirdető szexpartner és masszázs lányokat találsz itt
Bővebb információkért látogasd meg a beszamolok.com-ot!


Kereső megnyitása
Hirdető név:
Telefon:
Besorolás:
Város:

RubiSwallow

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Nagyon jó beszámoló (részlet)

"Megérkezésem után a fürdő felé vettem az irányt. Visszeérkezve már a ruháktól megszabadulva várt rám Rubi. Ölelkzés közben megbeszéltük, hogy kb mit szeretnék, itt sajnos beigazolódott a félelmem, hogy a popsihoz nagy leszek Neki. A hossza még éppen bele fért volna, de a vastagsága már nem. Én állva, Ő üllve kezdett franci leckébe. Mivel a híres torok mutatványára mindenképpen kíváncsi voltam, így rövid távon rá is tért és minden probléma nélkül vett torokra. Elképesztően jó érzés volt. Nem sietett szépen lassan csinálta és teljes hosszúságában ki be járatta a szájában. Ezután én hátamra feküdtem és felülről folytatta. Ez egészen addig ment, míg jeleztem, hogy élvezet határán vagyok, mire ő teljesen torokra vette és minden cseppet sikerült a torkába ürítenem. Ezután még kicsit játszadozott az érzékeny farkammal, míg végül megkegyelmezett és egymás mellé feküldtünk. Kis csevejt követően é ..."


Evelyn♡

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"A bejárati ajtó csukódása után szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, ismerősség révén. Közben azért kihasználtam az alkalmat, hogy ellenőrizzem az első vizuális benyomást, miszerint csak köntös van rajta. Ténymegállapítás sikeres volt. Ezután bevonultunk a hálóba, ahol beszélgettünk egy kicsit, majd elsiettem tusolni. Törülközővel a derekamon beléptem az ajtón, aminél már várt rám a csodanő. Az ajtó becsukása után egymáshoz léptünk, majd a kialakult sorrend állva kezdtünk el ismerkedni egymással. Szorosan átkaroltuk egymást, majd lágyan csókolózni kezdtünk. Barátnősen csókol, nyelvvel nem kezdeményez, inkább csak hasonlóképpen válaszol a kezdeményezésre. Kezemmel a selymen keresztül simogattam, majd megoldottam a köntös csomóját, azt a földre segítettem, majd a kezemmel neki álltam otthagyni rajta az ujjlenyomatomat. Simogattam, cirógattam, tapogattam, (finoman) markoltam. Eközben ő sem ..."


Lola

Budapesti erotikus masszázs beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"A második lényeg: az alakja és hogy az ember szívesen nyúl-e hozzá, próbálja érezni a finom illatát és puszilgatja ahol csak lehet: az alakja nagyon szép, a nőiesség egyfajta formás szobra és igen, igen és igen. A hátralévő 40 percben (utolsó öt perc öltözés) vizuálisan és érintéssel is végig élveztem a nagyon szép testét, a kedves arcát és a hangját, a nevetését, a csillogó szemei látványát, enegm megfogott ő is (meg Nina is persze, akivel korábban egy helyen rendeltek, ugyanazt a nagyon jó érzést adják, Lolában viszont talán még kicsit több a melegség, de Nina is nagyon kedves és gyönyörű nekem). Szolídan simogatható mindenhol (kivéve punci, OK, ez érthető, tehát igazán izgatni nem lehet, de eleve az van a kedvenc pózánál megadva, hogy ő masszíroz, én fekszem, szóval az is nagy engedmény, hogy lehet neki kedveskedni, amit én nagyon szeretek). A közvetlensége, kedvessége, huncutsága (ig ..."


Vivien

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"Megérkeztem, puszival fogadott és és bevezetett a szobába. Ahogy mögötte mentem a fenekétől el is kezdtem meredezni. Lepakoltam a székre átadtam a virágcsokrot és elszaladtam fürdeni. visszajöttem és elhevertem mellette az ágyon, beszélgettünk kicsit, közben pontosítottam, mit is szeretnék. Eközben simogattam a fenekét és cickóit, majd körbe csókolgattam. Ezutan a francia következett ami kellemes volt, jól esett így egy hosszú nap végén. Oldalról közelített meg, igy simogathattam a fenekét. Mikor már éreztem, hogy megfelelő szilárdsággal bírok, megkértem, hogy üljön bele. Nagyon kellemes volt, közben szorongattam a fenekét mintha az életem múlott volna rajta. Finoman mozgott, rövidesen inkább póz váltást kértem, kutyusban folytattuk. Nagyon jó volt ebből a szögből látni és közben lendületesen tolni. Ahogy közeledtem a csúcshoz, kértem, hogy szájjal fejezze be, így én az ágy szélén, ő elő ..."


Dorka

Budapesti erotikus masszázs beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"Kezdésbek együtt és felváltva is kényeztettek, nyálat nem kímélve, figyelve minden mozdulatomra és a ritmusomra. Elsőnek kezeik használata nélkül is tökéletesen igazodtak hozzám, utána kisegíteve azzal is tökéletesek voltak a mozdulataik, együtt harmonikusan kísérték végig minden porcikámat. Egy ponton finoman Dorka hajába túrtam, hogy irányítsam a ritmust, és a lányok pontosan reagáltak minden apró jelzésre. Előre megbeszéltük, hogyan szeretném zárni az első kört, és Kitty és Dorka is pontosan követte az instrukciókat: minden mozdulatuk összehangolt volt, az érintések figyelmesek és odaadóak. Ezután még egy rövid kényeztetés következett, ahol finom, érzéki figyelmességükkel teljesen ellazítottak, és hamar elért a “vég”, és a szajukban landultam, majd mindketten visszavonultak a fürdőbe, hogy gondosan letisztítsák magukat. Ekkor én a mennyországban érezve magam, a hátamra dőlve pihent ..."


Freya

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
beszámoló (részlet)

"Freya két cukker kutyus kíséretében fogadott, puszis megölelős üdvözlő bemutatakozást követően a kutyák is kaptak kis simis köszönést, majd ők maguktól diszkréten el is távoztak (többet nem találkoztam velük). Rövid tájékoztatást kaptam az általam használható helyiségek berendezési és felszerelési eszközeiről majd általános csevegések és kis ismerkedős simítások és csókok kíséretében elvonultam diszkrét és magányos megtisztulásra. Frissen és üdén, Ádám kosztümben tértem vissza a szobába ahol már várt rám gyönyörű vendéglátóm. Hozzám "öltözött" és folytatódtak a simik és a csókok, majd elém térdelve közelebbi ismeretségbe került az ajka a péniszemmel. Nagyon jó az orális technikája. Az ágyra kerültünk újra, csókok és érintések, majd én jutottam el a kívánatos puncijához és fedeztem fel titkos kis vonulatait nyelvemmel. Innen egy idő után féloldalas pozícióba, kissé kitekeredve 69-re al ..."


Hello Kitty

Budapesti erotikus masszázs beszámolók
2025-09-09
Nagyon jó beszámoló (részlet)

"A zuhany után az ágyon kezdtünk egy hosszabb, forró nyelves csókkal, majd kérdezte, hogy hogy szeretném. Úgy terveztem eredetileg, hogy először én kényeztetem, de túlságosan bejött a dögös ruhája így inkább mondtam, hogy kis bemelegítésként kezdjük velem, hogy még tovább tudjam benne csodálni. Elhelyezkedtem az ágy végéhez hátradőlve, ő pedig mint egy vadmacska prédáját becserkészvén odajött négykézláb a lábaim közé. Jeleztem, hogy még csak egy kis lassú kényeztetést szeretnék. Ennek eleget is téve finom, gyengéd csókokkal és nyalásokkal elindult lentről felfelé a már rég merev szerszámomon. Makkomhoz érve, csókolgatta, nyalogatta, néha be-be kapta de még a szájában is izgatta a nyelvével. Mikor nagyobbakat sóhajtottam, akkor pajzánul kuncogott. Majd érzéki lassú franciába kezdett, volt hogy kivette és a hegyét az ajkaihoz dörzsölte vagy nyelvével izgatta. Így telt el kb 10-15 perc, maj ..."


Zoé

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"Zoé puszival üdvözölt az ajtóban, majd bekísért a szobába. Megbeszéltük újra, mit szeretnék, elrendeztük az anyagiakat, kaptam tiszta, száraz törölközőt, majd elmentem tusolni. Mire visszaértem a szobába, Zoé már meztelenül várt. Ledobtam a törülközőt, és állva kezdtük el az ismerkedést, kis csókokkal, simogatással, majd hátat fordított nekem, és az ölemhez nyomta a fenekét. Én közben a nyakát csókolgattam, és a melleit simogattam. Majd visszafordult, kezeivel lefele kalandozott, én közben a fenekét simogattam, meg markolásztam, és a mellbimbóit nyalogattam. Majd az ágyra heveredtünk, kérdeztem Zoét, mit szólna 69-hez. Mondta, hogy persze, és hogy szereti ő is, így kicsit lejjebb csúsztam az ágyon, hogy elférjünk, Zoé pedig átdobta felettem a lábát. Kellemesen franciázott, hol erősebb, hol finomabban, néha rátért a golyókra is, és néha izgató sóhajokat is hallottam tőle ténykedésemnek kö ..."


Barbi

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"Ő már készen várt. Fürdés után kérte, hogy helyezzem kényelembe magam, én pedig hátradőltem és átadtam magam az élvezeteknek. Kezét bevonva vett kezelésbe, és egy enyhén monoton bólogatásba kezdett, ami egyébként kellemes volt, de jobban szeretem, ha van némi játékos felvezetés. Kértem is, hogy a kézimunkát inkább hanyagoljuk, aminek eleget is tett, de valami így is hiányzott. Kicsit húztam rá a fejét, próbáltam a mélytorok tudását tesztelni, de tövig sajnos nem tudott eltüntetni, pedig átlagos a méretem. Volt egy korábbi sos-es beszámoló, azt tekintettem kiindulási alapnak, de annyira intenzív és változatos élményben nem volt részem. Igaz, azt azért be kell valljam, hogy ezen a téren elég magasan van nálam a mérce. Mindenesetre kitartóan folytatta, cicikkel is lehetett játszani közben, majd a végén kértem kis zacsinyalást is, de az is inkább átlagos volt. A szájbaélvezés mondjuk jól ese ..."


Melina

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"Fürdőből egy szál törölközőben érkeztem a nappaliba, ahol Ő még mindig meztelen volt. Igazi nyelves csókkal kezdtük a randi izgalmasabb részét az ágy előtt állva. Simogattam a ciciket, popsit, majd lejjebb hajolva nyelvvel izgattam a bimbókat, melyek rögtön visszajeleztek, hogy „még- még- még, ennyi nem elég… „ De elég volt mert Melina letérdelt és jött az az igazi FRANCIA nyelvbemutató. Először csak apró puszi ide- oda, majd eltűnt a szerszám teljes hosszában. Igen, nyelvbemutató volt, mert olyat művelt a nyelvével, mélytoroknál is, hogy a szemem majd’ kiesett. Többnyire a szájában voltam, sőt a mélytorkot kombináltuk fejráhúzással és a saját erőből rátolással is. Aztán áttértünk a szájba baszásra. Itt a tempót én adtam, Ő meg a nyelvkörzést. Frenetikus volt, a hangok, a cuppogás. Mindenképp én is meg akartam mutatni, hogy hasonló örömet tudok neki okozni, így kértem, hogy helyezze kény ..."


Dorina

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Nagyon jó beszámoló (részlet)

"A megbeszélt időben érkeztem a telefonon kapott egyébként pontos címre, szóval nem egy utcával vagy lépcsőházzal arrébb irányított a kapott infók alapján. Felhívtam és már mondta is a bejutáshoz szükséges kapucsengőt valamint, hogy merre fogom Őt megtalálni. A liftből kiszállva rögtön balra fordulva meg is láttam a résnyire nyitott ajtót, ami jöttömre kitárult Dorina pedig az ajtó mögött megbújva fogadott egy rózsaszín fehérneműben és tűsarkúban. Hozzátenném, hogy nem először taliztunk, legutoljára tavaly nyáron volt szerencsém vele lenni és emlékezett rám, ami örömmel töltött el. Cipőt levéve követtem Őt a szobába miközben alaposan megcsodáltam hátulról. Fantasztikusan nézett ki, zavarban is voltam egy kicsit. Hogylétem felől érdeklődött vetkőzés közben majd megmutatta a fürdőt és hogy mit, hol találok. A tisztálkodást letudva siettem vissza Dorinához, aki az ágyon fekve várt rám. Az ..."


Dorka

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-09
Jó beszámoló (részlet)

"Fürdés után kényelembe helyezkedtem az ágyon és franciát kértem. Ügyesen csinálja, némi kéz munkával kombinálva. Percekig hagytam hogy tegye a dolgát, mert ami jó az jó és kár lenne megszakítani idő előtt. Akár el is tudtam volna így menni, de a terv nem ez volt. Popóval kacérkodtam, mert nála van erre lehetőség. Igazából ez vonzott be. De nem akartam ajtóstól rontani a házba. A francia után gumit kértem és hogy üljön rám. Picit bekente nedvesítővel magát és nyeregbe pattant. Ügyesen lovagol. Én közben a váll hajlatát puszilgattam, szívogattam, amit sok nő szeret. Bár imádok csókolózni, de mivel dohányos és ez még a bőre ízén is kiérződött kicsit, ezért a csóktól eltekintettem. Plusz a szemüveg végig fenn volt és ezt is akadálynak éreztem. Így maradt a váll hajlat és a cicik kényeztetése. Közben fenekét markolásztam és magamra húztam, jó mélyre, tövig sikerült behatolnom. Kértem hogy úgy ..."


Vivien

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-08
Nagyon jó beszámoló (részlet)

"Ismerkedős egy órára érkeztem, mert elsőre nem is lehet többre. Az ajtón bejutva üdvözöltük egymást - kézfogás vagy puszi, már nem is emlékszem -, cipő le, szobába be. Megbeszéltük, hogy maradhatok, úgyhogy lepakoltam, vetkőztem, átadtam a neki hozott, szeméhez illő popsidugót és mentem fürödni. Zuhany után már az ágyon várt, csak harisnya volt rajta, de a popsiékszert kérésem ellenére még nem helyezte fel. Kis small-talk, ki mit szeret, mik a szabályok, mik az elképzelések. Ahogy láttam, Vivien tényleg szereti, ha irányítják vagy legalábbis konkrét elképzelésekkel érkeznek hozzá. Ráhangolódásként megkértem, hogy forduljon hasra; végigsimogattam hegedűforma alakját, csodáltam popsiját és punciját, majd kis síkosítás után ujjaimmal felfedezőútra indultam combjai között. Megbeszéltük, hogy a kalandozás csak kívül lehetséges, az ujjazást nem szereti. Sikerült némi sóhajtozást és apr ..."


Lola

Budapesti erotikus masszázs beszámolók
2025-09-08
Jó beszámoló (részlet)

"Az olajat a férfiasságomra csorgatta és lágyan elkezdett simogatni. Elölről is kaptam egy finom cicis csúszkát a combomtól a mellkasomig, a velem egykorút a cicikhez dörgölte. Bevallom kicsit összefolynak az események mert Lola folyamatosan változtatta a pozícióját rajtam, nagyon rugalmas, a rúdtánc áldásos hatása. Volt, hogy szemből a mellkasomra ült, és a popója mögött izgatta az ezredest, közben sokszor a puncija nagyon közel került a számhoz. Az a csodás nuni és fenék csak pár centire volt az orromtól ahogy sokszor az ajkai is. Ilyenkor az ember eljátszik a gondolttal, hogy biztosan csodás lehet vele a szeretkezés is. Nagy a kísértés, a látvány egyszerűen frenetikus! Volt, hogy a lábaival verte a farkam, volt, hogy kézzel lassabb majd gyorsabb intenzítással. Többször olyan volt minha be akarná kapni, persze ez nem opció de jó izgató. Közben a tükörben néztem mit művel velem, soksz ..."


Petra

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-08
Jó beszámoló (részlet)

"Na szóval megérkeztem váltottunk néhány szót, nagyon kedves értelmes lány, huh nem is emlékszem miben fogadott de az megmaradt hogy nagyon szexi volt.Gyorsan elmentem tusolni majd siettem is vissza. Ezután elkezdtük felfedezni egymás testét. Először ő kezdett franciázni, na itt kell megjegyeznem hogy nagyon érzékien és profin csinálja, inkább barátnős sem mint pornós, de nekem pont ez jön be. Majd én következtem, mint már említettem nagyon finom és szép puncija van, jó volt nyalni. Úgy vettem észre neki is tetszett a tevékenységem, lehet el is ment, de tutira nem merném venni, de azért élvezte. Ezután rátértünk az aktus részére , kedvenc pózában hátulról kezdtünk, huh nekem elég szűknek bizonyult, figyelnem is kellett mert nagyon erős volt a stimuláció😊 így voltunk egy darabig, nem is bírtam tovább és bele is élveztem a gumiba. Letisztogatott majd felajánlott egy masszázst, nem erős és n ..."


Yamina

Budapesti erotikus masszázs beszámolók
2025-09-08
Lehetne_jobb beszámoló (részlet)

"Nem volt jó. Gépies volt,olyan gyorsan esünk tul rajta érzés volt es gyorsan túl is estünk rajta. Elkezdett kézzel masszírozni, ettől nem jöttem izgalomba, utána szájjal radolgozott ès amint érezte,hogy ettől kemény lett,csak siman kézzel kiverte. ..."


Yamina

Budapesti erotikus masszázs beszámolók
2025-09-08
Jó beszámoló (részlet)

"Miután végzett a lábam masszírozásával elölről, következett kisebbik énem kezelése. A fenekét úgy fordította, hogy mindenhogyan is pucsításában tudjak elveszni. A legnemesebbik részem bekente olajjal és finom kezével vigyázzba állította. Ügyesen használja a kezeit. Izgatóan bánik a hancúr léccel. A kezei után bevetette az ajkait is. Itt megjegyezném, hogy többet használta a kezeit mint az ajkait. (nálam legalábbis) Ezt javítanám a helyében. Ahogy szorgosan dolgozott rajtam, rákérdeztem, hogy belekóstolhatok-e. Az igen választ követően helycsere, majd felvezető puszik Yamina belső combjára és élvezkedtem is a mennyország kapujában. Ízletes minden porcikája. Fogalmam sincs mennyi idő telt így el. Jelezte, hogy viszonozná a kedvességet, így újabb helycsere után kezdődött a végjáték. Ismét kéz és száj kombinációjának bevetése után közeledett a csúcs. Kérdeztem, hogy milyen lehetőségeim vanna ..."


Evelyn♡

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-08
Nagyon jó beszámoló (részlet)

"Nem találtam parkolóhelyet, hívtam, azt mondta megvár. Kb 10 perc késéssel, de megérkeztem. Vetkőztem és rohantam fürödni. Állva kezdtünk csókolózni. Kellemes, barátnős a csókja, össze is gabalyodtunk, ahogy kell. Simogattam a fenekét közben és elől a punciját még a ruhán át. Neki könnyebb dolga volt, mivel meztelen voltam hamar megtalálta a farkamat és húzogatta. Kikapcsoltam a melltartóját, nem volt könnyű, három kapocs és az utolsó beakadt. De megérte. Csodaszép mellei vannak, csak néztem és markoltam őket. Letérdeltem elé és levettem Róla a bugyit. Lehúztam a földig kilépett belőle és lazán a székre dobtam. Felnéztem és ott volt a szép puncija, gyorsan nyalni kezdtem, aztán lassan is, a fenekét fogtam közben. Leült az ágyra Én pedig elé álltam és a szájába vette a farkamat. Megcsillogtatta a francia tudását, Én pedig figyeltem és a ciciket markoltam. Feküdjek az ágyra mondta Ő pedig ..."


Fanni

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-08
Nagyon jó beszámoló (részlet)

"A kapuból hívtam, mivel a kapu nyitva volt a meleg miatt csak az emeletet és ajtót mondta meg és már mentem is. A liftből kilépve a folyosói világítás némi fáziskéséssel kapcsol fel, egy pár másodpercig teljes sötétségben tapogatóztam. Mire a megadott ajtóhoz értem az lassan kinyílt ami mögött Fanni várt, gyors bemutatkozás után már csevegni is kezdtünk. Mivel még nem találkoztunk korrektül tájékoztatott a tudnivalókról, volt néhány kérdése is, tudni szerette volna, nagyjából kivel áll szemben, illetve, hogy van-e valamilyen különleges kérésem. Már ekkor kellemesen egymásra hangolódtunk, a kölcsönös szimpátia könnyen megvolt. Miután mindent tisztáztunk egy törölközőt nyomott a kezembe és irány a fürdő. A fürdőből kilépve az ágy mellett már anyaszült meztelenül, mosolyogva várt. Láthatóvá váltak a gömbölyű formák és a csupaszra borotvált punci. Finom csókokkal és simogatásokkal kezdtük, ..."


Barbi

Budapesti szexpartner beszámolók
2025-09-08
Jó beszámoló (részlet)

"Ahogy nyílt az ajtó már kaptam is a puszit.Sexi szettben fogadot most piros volt a szín és falatnyi a darab . Már a latvány is brutálisan jó.Fürdés után kölcsönös franciával kezdtük nagyon jó volt nyalni. Nyelves csókokkal folytattuk, majd NF-al. Nagyon ért hozzá mit mikor hogyan kell csinálni. Néha eltüntette az egész szerszámot, amikor pedig kellett a zacsikkal is foglalkozott. Majd kipróbáltuk a három alappózt, úgy tűnt eléggé élvezi. Jó érzés volt benne lenni, a lovaglót és misszit ,majd hátulról popsi azt élveztem vele a legjobban.A lovaglásban ügyes ritmusos ,missi is nagyon finom .De a csúcs az a popsi azt hátulról közben markolva valami fergeteges látvány és érzés. Végén kézzel-szájjal felváltva dolgozta ki belőlem az anyagot.Kis tisztogatás beszélgetés ,tusolás és búcsú. ..."


Loading...
Happy Massage