Üzenőfal

Üzenet írásához legalább Friss újonc rang szükséges.
A rangok listájáról itt olvashatsz
<<< <  30. oldal > >>>
2024. november 12. 20:33:46 válasz erre
Webmester
Góré:)
Jelenleg úgy van, hogy eltűnik a régi és elkezd beúszni az új. Ennek a beuszasnak a sebességes valszleg megduplázzuk. A képek beúszás KÖZBEN töltődnek be. Hogy ne kelljen 120 képet egyben egybőlmletölteni, ha ennyi van a hirdrtőnél. Emiatt ugye úgyis , még gyors netnél is pattanak fel a képek, amikor betöltenek. Ha már egyszer le lett töltve, akkor persze egyből úszik be a kép, de ahhoz legalább egyszer már le kellett töltődnek az adott eszközre. A fentiek mellett nem lehet smooth beúszó - kiúszó dolgot csinálni csak akkro ha pár képet előtte és mögötte előre betöltenénk. De itt a funkciót előnbrehelyeztük mint a szépséget. A húzással lapozás teljesül. Tettünk bele egy ki animot is, de gondolkodtunk az egyszerűen felülre új kép kerül típusok is. Vagy a folyamatosan előtűnőn. Van kismillió megoldás. Egyelőre ezt választottuk, aztán meglátjuk. De mindig vedd figyelembe hogy nem neked , hanem rajtad kívül még pár százezer embernek is készül az oldal, különböző eszközöky különböző sávszél, különböző szoftverek... egyelőre azokat a kritériumokat teljesítettük amit jelezték, azt a 4et, mert ebben volt ráció, és a lapozó tényleg elavult volt.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 20:18:41 válasz erre
Webmester
Góré:)
Fixen láthatóak, csak asszem kell hozza;) plusz nézzed meg bivajbasznádról is egy mobil internettel....;) jelenleg 4 másodperc mire elhalvanyulnak. Lehet levinno 3 rá majd megnezzuk, de a lassabb eszköz és lassab net is számít.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 20:17:00 válasz erre
Webmester
Góré:)
Tegnap 78% nézted mobil eszközről. Ugye vágod ez mit jelent?;) dektopon meg tökmindegy akat fixen is kint lehetne annyira kevés helyet foglal.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 20:15:49 válasz erre
Webmester
Góré:)
Sztem a képes tartalom elég ritka a hozzaszolasokban;) Viccet felretéve , ismert tény hogy van akik nem olvasnak, csak belenéznek, ezért kell mindent húsz helyre 40x kiírnunk....;)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 20:11:41 válasz erre
Webmester
Góré:)
Igen, erre mondtam, tuti gyeengeelmejunek nézel ez most az 5. Vagy hatodik hogy jelzed. Elsőre is értettem, akár hiszed akár nem;) viszont senki mástól nem jött semmi erről.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 20:01:00 válasz erre
Draquar
Vezérhím
Ezzel egyetértek, ha már a nagyítás eltűnt, jó lenbe, ha a kép két oldaláról meg az aljáról kb. fele ennyi ideig lennének láthatóak a navigációs/információs elemek.
Köszi előre is!
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 19:56:41 válasz erre
Draquar
Vezérhím
Jézusom Webi, hát elnézésedet kérem, hogy visszajelzést adtam egy kérdésre!

Pláne, hogy rosszul is gondoltad, a "belenézek" az nem végigolvasom.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 19:30:43 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
Illetve a kép sorszáma lehetne a kép alatt vagy tűnjön el gyorsabban.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 19:25:52 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
Kéne egy lap, akár csak a teszt oldalon. Ahol valamiféle státusz van adva az itt felvetettek, esetleg még mielőtt itt megválaszolásra kerül. Mert van amit még korábban írtam de reakciót nem találtam róla, pedig "régebbi" vagy csak nem olvastam. Mert pl. most lett megválaszolva egy 8. -i kommentem is. de közbe, meg volt már más kommunikáció az oldal részéről. Meg nem írnám be újra ugyanazt mint téma, ha módjuk a háttérben mondjuk valami van foglalkozva vele. kéne ide egy ticketing :) (ps.:drágán tudok szállítani :))
Fordítás:   
 
2024. november 12. 19:18:09 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
Ámen! Ez így már majdnem 2010:) Még annyiba belekötnék, hogy a képek közti áttűnés nem az igazi:)(vagyis nekem nem tetszik) Nem smooth, hanem az a kép amiről váltunk instant eltűnik, ottmarad az üres felület és arra jön be az újabb kép
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 19:14:30 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
Erre még akkor válaszoltam!
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 19:06:11 válasz erre
Az adatlap strukturáltságot megdicsèrnèm. Ezalatt azt èrtem hogy jól el van különítve szexpartnereknèl az alap, az extra ,a bővebben telefonon. Ez logikusabb így mint règen.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 19:01:18 válasz erre
Webmester
Góré:)
Majd egy évtizednyi kód és struktúra elavultá vált sok szempontból. Néha kell egy ráncfelvarrás, elsősorban a hangsúlyosabb mobil használat, sebesség, és technikai jellegű dolgok indokolják. És ha már úgyis 90% új kód, akkor már design is változik, bár azért az legkevésbé.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 18:58:26 válasz erre
Webmester
Góré:)
A beszámoló illetve az adatlap strukturáltsággal kapcsolatban más nem jelzett. Többieknek megfelelő?
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 18:57:10 válasz erre
Mi tette szüksègessè ezt a hatalmas oldal újraalkotást?

Règebben sokkal ritkább ès sokkal kissebb horderejű változtatások voltak. Most viszont óriási a változás, a dizájn miatt mintha egy új oldalra èrkeznèk, alig emlèkeztet a megszokott beszamolok.com-ra.

Nekem kicsit olyan ez a bèta oldal mintha valaki lemásolta volna a beszamolok.comot csak nem akart egy az egyben ugyanolyat hanem átformázta.

Eltart egy darabig míg megszokom ha beèlesedik.
Fordítás:   
 
2024. november 12. 18:42:03 válasz erre
Webmester
Góré:)
Bizony a nagyítást letiltottuk. A swipe ára. Ha huzogat az ember hajlamos a képernyőt nagyítgatni, húzogatni. Jó szemüveg, nagyobb kijelzőjű telefon, és desktop esetleg a megoldás. Swipe jogos kérés volt, ez viszont az ár érte.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 18:39:55 válasz erre
Webmester
Góré:)
Ez egészen egyszerűen, objektiven nem igaz, hogy görgetni kell. Max ha 2x akarod elolvasni amit olvastál, mi másért görgetnél felfele ?:)
Lenyitod, ha túl nagy , főleg mobilon, és ha előzmény előzményét is meg akarod nézni, ahhoz hogy megnézzed le kell görgetned. Utána hogy bezárogassad vissza kell görgetned, ami teljesen tök felesleges görgetések. Pont, hoyg többet kell görgetni és kattintgatni a bezáráshoz. És gondolom azért nyitottad le, hopgy végigolvassad. Tehát a végénél vagy. Ha a végénél vagy akkor az azt jelenti, hogy a következő tartalom elején, ahol lenned kell. Rengetegen panaszkodtak eddig a vertikális ugrálására az oldalnak főleg mobilon. Plusz elvileg a következő tartalmi elemnél vagy. Ha nézed tovább az oldalt , akkor a lenyílt részt nem látod hiszen kiúszik a képernyőből. Max a tudat lehet benned, hogy nyitva van. Tehát az oldal kinézete tökügyanolyan, ha tovább görgetsz, mintha meg se nyitottál volna semmit. A bezárogatási kényszer érzet, mint írtam, nem elég indok a többi indokkal ellentétben.

Egyébként pedig a bétáról azokkal beszélgetek aki jelentkeztek tesztelésre. Véleményed ezért nem lesz figyelembe véve, és legközlebb törlöm is :)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 18:33:20 válasz erre
Nem tudom a fènykèpeket nagyítani az ujjam szèthúzásával. Egyik verzióban sem. Ha rámegyek a fènykèpekre.
Fordítás:   
 
2024. november 12. 17:56:43 válasz erre
Draquar
Vezérhím
Lenyitom, belenézek, visszazárom és nem kell annyit görgetni.
Plusz, rendezettebb az oldal kinézete, ha nincs minden ilyen nyitva.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 17:32:14 válasz erre
Webmester
Góré:)
Gyakorlatlan pár napja kritikát fogalmazott meg a képnézgetővel kapcsolatban, amit átgondoltan, és újat csináltunk. Béta oldalon már látható, este az éles oldalon is levéltári ez a jelenlegi kepnézegetőt.
Gyakorlatlan javaslata alapján az alábbiak változtak:
1. Támogatja az érintőképernyőn a swipet, azaz a húzással lapozás.
2. Desktopon a jobbra balra billentyűkkel a lapozás
3. Marad a design gombokkal tőrténő lapozás is, azonban vertikálisan nagyon megnöveltük, hogy minden kézmérettel elérhető legyen.
4. Modernebb látványosabb design
Fordítás:   
 
2024. november 12. 17:25:36 válasz erre
Webmester
Góré:)
Ezek közül a megszokas érthető, ellenben kevés. Áttekinthetőseget pont hogy segíti, hiszen nem ugrik el függőlegesen az oldal bezáraskor és nem kell keresni hol tartották, és azt is tudod mi az amit már kinyitottál. A feleslegessé váló infót megbúgysem látod hiszen miután ekolvastad két opció van. Vagy tovább olvasol, akkor pedig lejjebb görgetsz és eltűnt az kinyitott rész, vagy kattintasz valahova és elkerülése arról az oldalról. Tehát továbbra sem látok egyetlen érvet azon kívül, hogy megszokás. Azbpedig kevés. Esetleg az lehet megoldás hogy csak belső modul oldalakon marad meg a kinyitas lehetősége mindenhol, az összefoglalóját nem, és akkor nem jelent gondot a kinyitas/becsukás;)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 16:21:51 válasz erre
1.Megszokás
2.Áttekinthetősèg
3.Már feleslegessè lett infó eltüntetèse.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 15:47:59 válasz erre
Webmester
Góré:)
Még mindig arra várok, hogy valaki elárulja mi késztet valakit arra, hogy be akarja zárni :) Kattintgatási pszichózis ?:)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 15:34:12 válasz erre
Viszont ha több előzmènyt is legörgetsz, utána működik az hogy a felette lèvő előzmènyekre kattintol, a lenti eltűnik. Vègigjátszva ezt a játèkot csak egy előzmènyek marad. :)
Egyèbkènt nekem is jobban tetszik a mostani/règi megoldás. Webi,ha sokan jelzik(ilko,èn, stb...) hogy zavaró visszacsinálod, vagy ez is lassítja az oldalt?
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 15:24:26 válasz erre
Webmester
Góré:)
Igen, amit legördítesz nem lehet újra bezárni, mert minek...:) Ha valamit legördítesz akkor úgy vesszük érdekel. Ha pedig érdekel akor prejudikáljuk, hogy elolvasod. Ha elolvastad a végénél kezdődik az új tartalom. Ha összecsukod csak elugrik az oldal vertikálisan a helyéről és keresheted meg, hol tartottáll.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 15:21:50 válasz erre
Webmester
Góré:)
Kérlek ne sértegess, gyk. lehülyézel... :)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 13:06:31 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
Nem. De néha olyan érzésem van az új oldalon, mintha olyan levelet olvasnék , amiket az emberrablók küldenek váltságdíj végett a filmekben. Az "tipik" random újságból kivágott betűk, amiből mondatokat raknak ki levél.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 10:48:20 válasz erre
ilko
V.I.P.
Akkor itt van még egy, ha már az előzmények gombot használtad Webi!:)

Ha rákattintok az előzményre, legördül, de eddig újabb kattintás esetén eltűnt, most ez nem történik meg. Csak úgy tudom eltüntetni, ha átlépek a falról máshová, és utána vissza.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 08:46:19 válasz erre
Webmester
Góré:)
Addig, amíg van bármi észrevétel;)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 12. 08:45:49 válasz erre
Webmester
Góré:)
Gyk. Szellemi fogyatékosnak tartasz?;)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 11. 22:47:26 válasz erre
Tènyleg, azzal működik! Köszi a tippet.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 11. 18:55:07 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
A "beszámolójáról" gombra kell kattintani felül.

Nekem nagyon nem adja ki, ez a minden mondatba akarunk foglalni design. Mintha egy nagy katyvasz lenne amiben itt ott vannak kiemelések, tartalmak.
Fordítás:   
 
2024. november 11. 18:23:27 válasz erre
"tovább a beszámoló olvasásához" zöld színű feliratmező nincs az új verzióban a beszámoló beszèlgetès felett. Zavaróan, bosszantóan hiányzik mert eddig arra nyomtam rá ès már be is hozta a beszámolót. Így most körülmènyesebb eljutni az adott beszámolóig.
Fordítás:   
 
2024. november 11. 08:48:08 válasz erre
ilko
V.I.P.
Ezt megerősíthetem, én is írni akartam.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 11. 08:40:44 válasz erre
Webi, meddig is lehet a tesztelèsi èszrevèteleket megtenni?
Fordítás:   
 
2024. november 11. 06:24:19 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
-nálam még mindig vannak bővebb infó gombok, ott ahol nincs bővebb infó
Fordítás:   
 
2024. november 11. 06:20:46 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
-MirusM is ilyen, nála az Óbudamasszázs nyílik meg, feltételezem akkor ilyen esetekben ahol központi management van, ott a központ csevegés nyílik meg, ha bővebb infót kérsz, akkor meg az adott hirdetőé. régi oldalon ez is ok, ott mindig a MirusM nyílik meg
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 10. 20:07:29 válasz erre
10Leo
Friss újonc
https:/beszamolok.com/beszamolo oldalon a pontozásnál a csillagok jók, maradjon, a számok a szemponttal legyenek egy sorba.
Fordítás:   
 
2024. november 10. 20:05:06 válasz erre
10Leo
Friss újonc
https:/beszamolok.com/beszamolo/Beszélgetés a beszámolóról szövegnél a bejezyés dátuma jelenjen meg
Fordítás:   
 
2024. november 10. 19:59:35 válasz erre
10Leo
Friss újonc
Hírfolyam - mi történt az oldalon?-on a beszámoló beszélgetés nem jelenik meg.
Fordítás:   
 
2024. november 10. 18:35:28 válasz erre
brun5
Friss újonc
Jelentkezem Béta tesztelésre. Ritkán használom belépve az oldalt, de szívesen leírom a véleményem.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 10. 10:27:45 válasz erre
Webi, minden hó 1-èn kiderül a szerencsès tombola nyertes. Az èrtesítèstől számítva mennyi ideje van hogy elmenjen a megnyert lányhoz a beszámolok.com "kontójára"? Ès mennyi ideje van hogy megírja a "talit", itt is kb egy hónap a határidő, mint friss èlmèny?
Fordítás:   
 
2024. november 10. 09:01:59 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
-a hirdetésekben korábban rá lehetett kattintani a kerületre, és akkor listázta az adott kerületet. ez az új felületen nem megy.
Fordítás:   
 
2024. november 10. 09:00:34 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
TaylorF hirdetésén, ha a személyes üzenetre megyek, akkor IsabelleF-hez nylik meg chat ablak, viszont ha bővebb infót kérek akkor a TaylorF-től jön. a régi felületen mindenhol TaylorF nyílik meg, és ez a jó.
Fordítás:   
 
2024. november 9. 15:29:04 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
mivel az oldal most a lekerített sarkok felé megy, nagyon szexualizálja a szememet, ez a hegyes sarkos gomb.

ha ilyen gombot szeretnétek akkor ez jobb le van kerekítve, színezzétek át mehet a hegyes helyére.

https:/www.freepik.com/icon/forward-button_1371

ha lejjebb tekertek a linken, akkor van még jó pár másik ikon, ami jobban passzolna ide mint a mostani. de még az is jobban nénze ki, ha csak ennyit tesztek ki: "-> ->"
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 9. 15:20:08 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
meg akartam szerkeszteni ez a hozzáoszlásomat mert el lett cseszve: Ma 15:08:21, mondtam neki, hogy mentés. azt hittem hogy ok sikerült mert zölden villog. örültem, a zöld indikálta hogy siker! de nem, mert a villogó zöld szövegben ez van: "Már nem szerkesztheted ezt a hozzászólást." inkább ez legyen piros, az éppen hívható meg zöld, sőt, minden ami nem "pozitív" az pirosan villogjon.
Fordítás:   
 
2024. november 9. 15:10:21 válasz erre
Webmester
Góré:)
A felhasználói adatlapon láthatod ki , mit használ. A színsémákat és elnevezésüket a meestreséges intelligenciának köszhönhetitek, összesen kb 15 perc volt ez a 133, de még mellé fogok tenni 70-et :)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 9. 15:08:21 válasz erre
gyakorlatlan
Mindentudó
ha elolvastam akkor megvan az infó, utána már nem hasznos legyen ott, ennyi. meg sokszor van az is hogy érdekel, hogy mire, miért reagáltak, de pl. mikor meglátom hogy kire/mire inkább becsukom mielőtt felbaszom magam és olyat írok amiért bünti járna. most meg nyomkodhatom majd az F5-ot, ez így nem jó.
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 9. 15:07:50 válasz erre
Webmester
Góré:)
- egy másik ikon jobb lenne? vagy egy tovább feliratú gomb, vagy mire gonsolsz?

- ha már géphez ültem, gyiorsan megreparáltam a hírfolyamot.

- vagy az online, vagy a most hívj piros lesz a masik zold - alapértelmezett színsémában. a piros figyelemfelketőbb, és a most hívj fontosabb.

- az alapértelmezett színséma gyk a régi oldal színeit használja...

-swipe technikailag nem nagy truváj, kb 1 óra beilleszteni (me, általános swipet, hanem írni egyet). A kérdés, hogy megéri e, rájönnek e, hogy lehet swipe-olni (hiszen még a félig kilógó kiemelések listája sem volt egyértelmű segítség nélkül, hogy görgethető, viszont minden plusz dolog méret növelő és lassító.) És azért technikailag teljesen más egy külön mobil és külön desktop típusú oldal, és egy reszponzív, minden felbontásban használható oldal. Az egyik egy kőbalta megoldás, a másik az orvosi szike, ha műszakilag nézzük :)
Fordítás:   
előzmények
 
2024. november 9. 14:56:38 válasz erre
Webmester
Góré:)
Ha pontozva van a beszi, tudod hogy melyik rész mihez tartozik. De meglátjuk mit mondanak erről mások. Aki halgat, annak meg mindegy, és mivel legtöbben halgatnak, a nagy többségnek eddig mindegy. Ha pedig így van szabadon garázdálkodhatunk :)
Fordítás:   
előzmények
 
<<< <  30. oldal > >>>
Happy Massage