|
Megmarkolta a fenekemet és úgy húzott magába, csodásan ringatózott a testünk és közben néztünk mindent. Ezt ki kell hangsúlyoznom, mert imádja látni, hogy mit csinál illetve vele hogy bánnak szexben! \"Kipucsítok hátulról jó\"? - jött a kérdés. Úristen az a látvány ami akkor fogadott, most is libabőrös leszek tőle.
|
|
69 következett, nyaltam faltam a puncit és a popsit is. Ezután gumit húzott szépen lassan és lovaglóba beleült. Kicsit lovagolt de veszélyes volt, így kértem feküdjön hanyatt és szemből támadtam. 2 orgazmusának átélésében gyönyörködhettem így.
|
|
Érkezéskor egyből küldött fürdeni addig Ő fent várt a galérián mikor végeztem csatlakoztam hozzá és el is kezdett egyszerre simogatni puszilgatni és először álva majd fekve vette birtokba a velem egykorút
|
|
Toltuk missziben, lábai a nyakamban, majd belém ült, ezután doggyban. Én már kis híján attól elélveztem, ahogy ő élvezett. Az időnként előjövő gumiitiszemet is több-kevesebb sikerrel kezeltük. Amikor kicsit pihentünk, a homlokomat törölgette, bújt hozzám, ölelgetett. Azt a Yadet láttam, akit a legelső randimon is. Igazi szerelmes pár voltunk, fellegekben jártam.
|
|
Fürdèssel keztem mikor visszatértem eléggé meg voltam szeppenve ott várt az ágyon kacèr mosollyal majd elkezdett kényeztetni élet sokáig ami felejthetetlen élmény volt majd gumi és meg lovagolt így ért a vèg
|
|
Nem csak hogy a szoknyája volt rövid, de még bugyingót sem vett fel a romlott életű diákom.Nananana...Na, állj csak meg kislány! Gyere csak ide! Szóltam rá erélyesebben. Mi volt ez a Jumpscare? Látom nem tanítottak, meg hogy kell viselkedni egy rendes lánynak egy ilyen helyen. Hasalj csak ide a térdemre, most jól elpaskolom a seggedet ezért.
|
|
A hirdető Billentyűbetyár rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 2 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
Minden percét élvezi Eszter is a kalandnak, meg is említette, hogy milyen jól nyalsz, de még nem akart ő sem elélvezni, majd csak szex közben, így nyeregbe is pattant, ahol elkezdett még pornósabba válni az alkalom, gyönyörűen nyög, elvezkedik ő is, recseg az ágy, mondja hogy kúrjál, dugjál, ami belefér
|
|
A cicibimbok peckesen hivogattak kis nyalakodasra, szereti ha babusgatjak őket . A punci gyönyörű élvezet nyalni meg kellett találni a technikát de sikerült.
A kis csiklóját élvezett nyalogatni szopogatni , belenyalni a finom meleg puncusaba. Körbe körbe nyalogatni szóval miután meglett a technika sikeres nyalast abszolváltunk
|
|
Bius végig rendkívül figyelmes volt a francia tanfolyam alatt is amely kellemes lágy volt itt is folyamatosan figyelte a reakcióimat, és láthatóan fontos volt számára. Mivel szerettem volna többféle pozíciót is kipróbálni kértem a védőfelszerelést és hátulról kezdetünk bele
|
|
Kezdett végigpuszilgatni én viszont kicsit magamhoz húztam mintha soha nem akarnám elengedni. Mentek a csókok rendesen majd folytatta a test felfedezését. Utána pedig elképesztő franciát kaptam Brilliáns ahogy franciázik! Később gumit kértem és meglovagolt. Először lassan később egyre gyorsabban. Közben néha felültem és a melleit puszilgattam. Mivel éreztem, hogy így nem fogok elmenni kértem, hogy inkább a szájával végezzen ki. Ez megtörtént de elég nehezen mentem el így is de sikerült!
Tobb becenev gyanu, becenevek: zenoni
|
|
Marcsi leguggolt elém és finoman a szájába vette a velem egykorút. Gyengéden nyalogatta, és szopta. Hisz tudta, így szeretem. Jó pár percig tartott.. közben én alig vártam, hogy én is érezzem a puncija ízét. Hanyatt feküdt az ágyon, én fölé hasaltam és a feje búbjától a talpáig végig pusziltam. Majd a meleg, finom illatos punciját kezdtem el nyalni...
|
|
Aztan akkor kertem hogy feküdjön hanyatt, es beakasztottam neki, ez igy viszonylag jo volt, kellemes volt igy kefelgetni, kicsit a mellekkel is foglalkoztam, aztan gondoltam még doggyba is atforditom, mondta hogy ez a kedvence.Ezt ereztem is, mert csak ugy tolta a pinajat ra a farkamra. Közben a formas cicik a kezemben voltak. Na es akkor itt hamarosan vegem is lett.
|
|
Tánc után az ágyra parancsolt és hanyatt feküdtem mögöttem párnával nyaktámasznak. Fölém hajolt és csókokat loptunk egymástól, majd lefelé vette az irányt. Nyakamat, mellkasomat, hasamat végig csókolva, herék is kaptak kicsit a kényeztetésből rátérve a farkamra. Makkal indított és igazi mélytorkos szopást kaptam farkamat koppanásig elnyelve. Nem is bírtam sokáig. Jelezve az élvezés közeledtét torokra vette és ért véget. Nagy orgazmust éltem át, amit mind lenyelt. Az élmény hatására élvezés után eleresztettem pár cifra káromkodást.
|
|
A faszom egyre erősebben csattogott a pinájában. Amikor úgy éreztem, hogy elég ebből a pózból, akkor elhagytam az ágyat, majd aktuális szupermodellemet a fekhely végébe rendeltem. A kerek domborulatok fokozták bennem a vágyat. A kőkemény farkamat bevertem neki a nedves pinájába, és egyre gyorsabban reszeltem, ahogy csak bírtam. Többször előfordult az együttlét alatt, hogy megujjaztam Barbit.
|
|
Visszatértemkor meztelenül várt állva az ágy mellett. Csókolózással kezdtünk és egymás testét feltérképeztük a kezünkkel. Kis idő múlva ugyanezt az ágyon folytattuk csak már vízszintesben. Kis idő múlva átváltott franciázásba. Nagyon jól csinálja, finoman csókolja, nyalja felváltva ahol kell. Egy darabig élveztem ahogy szorgoskodik, majd kértem, hogy cseréljünk és én is had kényeztessem őt egy kicsit
|
|
Én feküdtem le a hátamra és rövid franciázás után (ezt én kértem, rövid legyen, mert túl gyorsan mentem volna el) valahogy felvarázsolta rám a védőfelszerelést, kicsit besegítve kézzel, de leginkább szájjal, majd lovagolni kezdett. Eszméletlen jó élmény-érzés és látvány volt egyszerre. Egyre gyorsabban mozgott és közben térdemet markolta, kéjesen sikoltozva, minden izma megfeszült, ahogy hátrahajtott fejjel homorított.
|
|
69-ben kezdtünk, de volt minden. Szerettem, amikor oldalról támadt és gyönyörködtem, ahogy a vastag ajkai közt áramlik a faszom. Leküldtem a golyókhoz finoman, a kinyújtott nyelvét csapkodtam a farkammal, Zina mindenben készséges partner volt. Közben az idő nagy részében így-úgy stimuláltam kicsit a puncikáját, de inkább már csak a magam örömére. Jó volt, amikor ült a drága valamelyik ujjamon, közben a farkamba kapaszkodott és csókoltuk egymást vadul
|
|
Szabad simogatni cicit-feneket, és eleve úgy helyezkedett, hogy jó belátás legyen a tükörből, tehát az ismert korlátokon belül mindent lehet.
Miután megtörtént a szökőkút letörölgetett és mivel még volt időnk felajánlotta, hogy masszíroz kicsit, amivel éltem is.
|
|
Jött a lingam a technika ismert volt, de nem az igazi. Leginkább arra ment, hogy néhány mozdulattal elintézzen. Nem voltak igazán szakszerűek a fogásai, de csak sikerült elérni a végcélt. Eközben a cikket legalább simogatghattam. Tusolás ismét majd visszavettem a gönceimet. Itt rendeztem a csokrot és kiléptem a szobából. Itt történt egy kis közjáték. Amikor el akartam hagyni a szobát, akkor egy màsik lány volt a folyosón; aki láttomra rögtön visszament a középső szobába.
|
|
Ezután fordultunk, és újból a péniszem került sorra. A heves munka hatására engem is elért a vég, az utódokat a szájába küldve. Ezután egy kicsit még kézzel még izgatta a makkomat, majd elment a fürdőszobába öblögetni. Visszatérve nedves törlőkendőt adott, és megtisztítottam magam.
|
|
A tükörsimára borotvált, kislányosan zárt ölével, először csak a nyelvem hegyén keresztül beszélgettem. Remek játszótársam volt Netti ebben is. Öröm volt nyelvelni az illatos családi ékszerét, ennél többre azonban nála csak gondolni szabad, és viszonylag rövid idő elteltével sikerült őt elreptetnem.
|
|
Lassan kényeztetett, nem sietett sehova, hagyta, hogy megéljem a pillanatot. Egy idő után kezeit is segítségül hívta nyelvével együtt, intenzívebb vadabb és szexualitással fűtött szituációnkat fokozta azzal, hogy kezeivel nyelvét kinyújtva szembe nézve kérte, hogy lőjem a szájába. Amint ezt kimondta huncut nevetése mellett, azzal én is mindenemet elengedve a végtermékemet a szájába csorgadoztatva fejeztem be.
|
|
A tükörben még jobban csodálhattam ahogy Rebeka játszik velem, először kezével simogatta falloszom és közben nyelvével az alsó régiókat, zacsit, gátat izgatta, már itt nagyokat sóhajtoztam, majd nagyon finoman ajkaival a rudam oldalán szánkázott, majd nyelvével a makkom leg érzékenyebb részét stimulálta, majd fokozatosan, lassan egyre jobban ajkaival egyre nagyobb részt eltüntetett,
|
|
Ami nekem igazán bejön, az Lola személyisége, karaktere. Alapvetően egy visszafogott teremtés - ez nekem bejön - aki akkor cseveg ha igényled, figyeli mire és hogyan van szükséged, meghallgatja óhajaidat, egy nagyon rugalmas és alkalmazkodó nőci nyilván a megadott kereteken belül.
|
|
A franciája nagyon barátnős, finom és élvezetes volt. Nem sokat, azaz szinte alig használta a kezét, ütemesen bólogatott és nyalt mindenfelé. Egy ideig élveztem mind a látványt, mind a szája játékát, majd (előzetesen megegyezve) a szájában ért a vég. Végig a szájában tartott és megvárta, amíg elülnek a hullámok, majd felállt, papírtörlőt adott és elment a fürdőbe, szabadon engedni a kis lurkókat.
|
|
Közben a kezével lágyan tevékenykedett a golyók és a gát környékén is, amit szintén érzékien csinált. Ez így ment egy darabig, majd a végéhez közeledve rákérdeztem, hogy élhetek-e a VSZ extrával, amire igen volt válasz, így a szájában lett végem néhány pillanattal később
|
|
Főleg szájjal, időnként kézzel is rásegítve - nem voltam csúcsformában, úgyhogy a rásegítés emiatt is jogos. Amúgy tud kéz nélkül is franciázni, ami nálam nagy kedvenc. Nem tartott a művelet túl sokáig, szerintem kb. 5 perc lehetett. A szájacskájában lett végem, amúgy ez és a csók extra. Szépen megvárta, amíg végem lett
|
|
Drágám nagyon finoman elkezdte nyalogatni a popsim környékét, mennyei örömöket okozva ezzel. Egyre fokozódó intenzitással kényeztetett, időnként nyelvével mélyebben is behatolt, vonaglottam, szinte ordítani tudtam volna a gyönyörtől. Bármeddig el lettem volna így, de kicsit lelkiismeretfurdalásom lett, én is szerettem volna még örömet okozni neki, ezért kértem egy 69-es váltást, bár egyáltalán nem voltam biztos, hogy összejön a második happy ending.
|
|
Bársonyos bőrének érintése már önmagában egy élmény volt, de fantasztikus volt az az érzés, amikor combjai között éreztem kelyhének kezdődő nedvesedését. Ujjam hegyével óvatosan simogattam, még csak kívülről, ami kéjes sóhajokat váltott ki.
|
|
Egészen pontosan felültem, és most én fektettem Adrit hasra az ágyon. Viszont előtte lekerült róla a melltartó és feltárultak vendéglátóm nagyon szép, csepp formájú mellei
|
|
A szerszámot kérésemre csak lassan és finoman kezdte el csókolgatni, de mivel kifejezett lelkesedéssel csinálja a dolgot, ezért egy idő után én voltam kénytelen őt viszafogni, mert nem akartam itt még elmenni.
Ezután a kölcsönösséggel folytatjuk, amit én visszajáró vendégként kaptam meg, elmondása szerint ez nem jár mindenkinek.
|
|
Helyet cseréltünk, én a hátamra, ő pedig ágyékomra hajolva kezelésbe vette a nemes szerszámomat. Igen határozott tempóval, hevesen bólogatva, kézzel rásegítve facsarta, szopta, olykor nyalta a makkomat. Ájuldozva vettem tudomásul, hogy ebben sem kell csalódnom...fenséges munkáját pár perc alatt abszolút siker koronázta.
|
|
Amikor már teljesen nyálas volt lent mindenem, akkor többször mélyen eltüntetett egészen a torkáig, ahol még rábólintott kettőt-hármat és nagyon közel tartott az élvezéshez, de mégis mintha ráérzett volna a határaimra. Pontosan tudta, hogy 1-1 plusz bólintással kivégezhetett volna, tökéletesen tartotta fent ezt az érzést.
Viszont volt egy pont, amikor annyira közel vitt, hogy egy csókra le kellett állítanom.
|
|
Ez bennem elég mélyre hatott amellett, hogy életem egyik legodaadóbb, barátnős szopását kaptam és bár megpróbáltam minél tovább bírni, egy idő után nincs menekvés és tüzelésre készültem. Utoljára felnézett rám kedvesem és megadtam magam a gyönyörnek és csak élveztem, élveztem és élveztem egyenesen Andi szájába. Kedvesem ezalatt végig bent tartott, csak picit lassított, de tovább kényeztetett miközben én a fellegekben jártam. Sokáig kemény maradtam még, egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy szájba dugjam ezt a tündért és elvigyük a következő robbanásig.
|