szexpartner
masszázs
Gyorsfunkciók
Gyorskereső:
Helyszín szerinti kereső
Színséma választó:
Kiemelt partnereink
Partnereink
Szexpartner beszámolók listája
Lora Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-18, Győr-Moson-Sopron megye, Győr Összpontszám: 8 pont Hozzábújással, puszikkal, simogatással kezd.Miután kellően beindított,gumi fel és francia, ami gumin keresztül is isteni.Az akcióról annyit, hogy két pózváltás után a mellein-arcán fejeztem be.
Popó Királynő Telefon: 30 / 710-2562
2012-05-18, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 10 pont Át kellett térnem szexre, mert hogy boxos kifejezéssel éljek, hideg fejjel ezt nem lehetett bírni. A szexnél aztán bemelegedtem, szemből punci, popsi, (AMI ISTENI, TÖVIG BEVETTE, PEDIG NAGYOBB VAGYOK AZ ÁTLAGNÁL) és a végén NFVSZ, ami brutál volt, nem hagyta abba elmenésnél sem
Hanna Telefon: 20 / 621-7501
2012-05-18, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 9 pont Ez nagyon felizgatott engem is. Utána ő következett és remekül el is bánt az ezredesemmel. Első felvonás vége. Mosakodás. Majd inult a következő felvonás. Hasonlóan én indítottam a kélyutazást, de itt már felkerült a védőfelszerelés is és nagyon jót szeretkeztünk, míg végül a sokadik póz után végem nem lett. Le is izzadtam rendesen.
Samanta Telefon: 30 / 213-6954
2012-05-18, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont Megbeszélés után a fürdöbe invitált!Gyors tusolás!Majd írány a szoba!Isteni Franciával inditott!Amitől azthitem elalélok!Majd nem bírtam tovább és magam alá gyűrtem!Aztán ő jött felülre!Az első menet Ebben a pozban ért véget!Majd natur franciát kértem végig!Hm isteni volt!
Marcsi Telefon: 70 / 402-1979
2012-05-18, Budapest, Budapest (9. kerület) Összpontszám: 9 pont Popsit is kértem,igy nehezen,de berakhattam oda is.Nehezen tágult,igy ujra puncika jött.Majd megprobáltuk ujra popsiba,isteni volt,főleg amikor beleült és látom a szép puncit,miközben a farkam a popsijába feszeng:))) Hátulról valami csodaszép volt,ahogy ide oda rakosgattam,közben meg tépem finoman a haját.
Ramóna Telefon: 70 / 213-0489
2012-05-18, Budapest, Budapest (4. kerület) Összpontszám: 8 pont Kaptam egy kis NF-t majd kérésemre helyet-szerepet cseréltünk, és én kényeztettem őt. Kitartó munkával és némi manuális segítséggel sikerült csúcsra juttatni, aranyosan, diszkréten élvezett. Nagyon jól esett nekem is, hogy neki jó volt. Ismét Nf el hadrendbe állított, és nyeregbe pattant, majd kutyusosat játszottunk, itt ért a vég.
Zsanibaba Telefon: 70 / 668-7261
2012-05-18, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 7 pont Még az a szerencse hogy a franciát nem unta:-) Aztán paci, simogattam a melleit, kerek popsiját marcangoltam. Végem is lett. Kis pihenés és hátulrol támadtam kutyába jól megkínáltam hazaival, becsülettel viselte a sors eme ajándákét tőlem. Egy szavam nem lehet, elvettem amiért mentem.
Alíz Telefon: 30 / 664-0685
2012-05-18, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont Majd kértem, hogy mutassa be francia tudását is, amit meg is tett, finoman, nálam kezezés nélkül, rendesen körbejárta a makkot, s nyelvvel is kényeztetett. A szemkontaktot az elején hiányoltam, de azt is kicsikartam tőle.
Merci Telefon: 70 / 262-6174
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 10 pont A franciája nekem nagyon bejön, változatos, alkalmazkodik a vendég igényeihez. Legutóbb így mentem, finom ujjaival körbefonta a farkam gyengéden símogatta nem verte miközben szopta és hatalmasat élveztem a szájába. Ajkán végigcsorgott és közben mosolygott, tetszett neki is. Tegnap pedig ujjaival, kezével símogatta a makkomat így mentem el , hát lezsibbadtam.
Leah Telefon: 30 / 416-1585
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont Tus után felfedeztük egymást, majd franciázni kezdett. Érzékien csinálta, a zacsit sem hagyta ki. Közben megkívántam, ezért én kezdtem kényeztetni, gumit kértem és szemből támadtam. Ez nem tartott sokáig hamar végem let. Beszélgettünk, simogattuk egymást, majd kaptam egy masszást. Ezután én keztem simogatni, ami nagyon jól esett neki és ujból megkívántam
Eliza Telefon: 70 / 253-1905
2012-05-17, Budapest, Budapest (9. kerület) Összpontszám: 10 pont Az ágyon csókkal kezdtünk, igazi nyelves, szeretek csókolózni, remek volt! De érezte még mire vágyom és már benne is volt az édes kis szájában, nagyon jól csinálja. Én is szerettem volna kényeztetni,de mondta is hogy elvárja, csináltam is rendesen, érzésem szerint nem sikerült az orgazmusig jutni, pont az a pici hiányzott, ami legközelebb meg lesz. :P
Csenge24 Telefon: 30 / 202-0429
2012-05-17, Budapest, Budapest (2. kerület) Összpontszám: 10 pont Fürdés után bugyiban és melltartóban vár, (szimpi hogy időnként előre lefürdik). Ahogy elfekszik az ágyon fel tudnám falni. Ha úgy jön ki a lépés, akár végig lehet nála vinni a kényeztetést. Imádom, ahogy élvez! Odaadóan és figyelmesen teszi a dolgát. Ennél magasabb szintre csak érzelmek mellet lehetne emelni a szexet.
Kíra Telefon: 70 / 281-8702
2012-05-17, Budapest, Budapest (2. kerület) Összpontszám: 10 pont Ilyen nincs, csak a káma szútrában és soma mama gésa legújabb könyvében. Hívogató a puncija és gyönyörű, de a tény, hogy nem 1, nem 2, nem 3, hanem...(találjátok ki, ez hadd maradjon az én titkom) gyönyörre képes és amilyen intenzitással és érzékiséggel...ez hihetetlen. Benne vagyok már a korban, de ilyet még nem láttam.
Johanna Telefon: 30 / 557-8743
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont A franciát szépen elnyújtottuk, ahogy észrevettem, akkor jött meg a hangja amikor kicsit megfogtam a hajánál fogva, irányítgattam, csak finoman, szerintem egyáltalán nem durván. Akkor jött meg a kis élvezős hangja, ami persze nagyon fel tudja húzni a férfinépet. Ezt játszottuk egy ideig.
Timi13 Telefon: 20 / 380-1717
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont Megvolt minden kötelező és szabadon választott gyakorlat. A francia fenomenális. Ami külön tetszett, hogy nem a kivégzésre ment, hanem úgy éreztem tényleg arra figyel, hogy jól érezzem gam. Nagyon kellemes egy órát töltöttem nála.
Anita Pólusnál Telefon: 70 / 552-0827
2012-05-17, Budapest, Budapest (15. kerület) Összpontszám: 7 pont franciával kezdet amit igen ügyesen művel,de én már a popsijára voltam gerjedve,gumit kértem és hatoltam belé,lehet döngetni rendesen,nem kényeskedik,és igen jól mozog,meg is lett a hatása hamar végem lett,tisztálkodós,és már mentem is ,puszi ajtóba
Beküldte és írta: jani6 Rangja az oldalon: Ismerkedik az oldallal Bővebben >>> Nem hirdetőnk
Patricia Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-17, Budapest, Budapest (9. kerület) KAMU BESZÁMOLÓ profi módra egyre lejjebb lejjebb haladt,rátért a lényegre és a kedves barátomat kezdte kezelésbe venni. Isteni volt,pár másodpercig bírtam csak torkom is lőttem. Előkelő nők módjára nyomtalanul tüntette el.Majd maszírozás,ami nem profi,de jól esett.Egy kis idő után már megint felcsigázott
Fruzsi Telefon: 20 / 981-0132
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 9 pont Egy kicsit bemelegítettem őt, amit hálásan fogadott, aztán neki is estem, mert már annyira kivántam, hogy lelkigyakorlatnak fogtam fel azt a 10 percet is amíg el nem jött a behatolás pillanata. Van némi tapasztalatom, de vele lenni olyan beteljesülés, amit nagyon ritkán érzek.
Heni Telefon: 30 / 873-6245
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 9 pont A francia első osztályú, nem tudom, hogy szereti-e csinálni, de hogy magas szinten műveli az biztos. NFVSZ után a végtermék eltűnik, szerintem ezt nem sok hölgy produkálja. A kényeztetésre jól reagál, elég hosszan hagyta, hogy elszöszmötöljek a lábai között.
Barbie13 Telefon: 30 / 527-8126
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont Francia ami nekem egy picit gyors volt, de keresemre az altalam kedvelt tempora lassitott. Ezutan csere, en jottem. Nyak, cicik, has, majd eljutottam a fincsi puncihoz illetve popsihoz amiket felvaltva nyaltam. Itt elidoztem egy darabig, ugy vettem eszre tetszett neki a dolog. Majd gumi es elolrol kezdtunk hozza. Kozben csokok tovabbra is mindenhova.
szöszike001 Telefon: 70 / 655-4441
2012-05-17, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 7 pont Ezután ő kezdett el franciázni, nagyon kellemesen csinálja, a szájában lett végem. Az utódjelöltjeimmel a fürdőbe távozott, majd a visszatérte után egy kis masszázs, egy kis beszélgetés. E kis pihenőt követően megint francia, majd óvszer fel.
Angyalka Telefon: 70 / 348-6044
2012-05-17, Budapest, Budapest (11. kerület) Összpontszám: 8 pont Masszírozással kezdte, hogy beinduljon a vérkeringés. Hamas felfűti az embert, robban az agy! Cuppan a falloszra, úgy kell levenni róla. Örömmel veszi ki az emberből az energiát...Kevés ilyen szenvedélyes nő futkos az életben. Neki lételeme a szex, mintha ebben találná meg az életét. Akcióban úgy forgatható, ahogy akarod, kész élmény a hölgyemély.
Cintia Telefon: 20 / 252-4552
2012-05-17, Budapest, Budapest (3. kerület) Összpontszám: 7 pont Cintiától a szokásos négykézláb póz az ágyon és úgy kezdett franciázni nagyon tetszett és istenien franciázik, mindenkinek tessék kipróbálni.Ahogy közben bepucsít nagyon tetszik!Majd mellé feküdtem, kicsit csókolóztunk és ujjal izgattam a punciját.Kértem hogy üljön bele ami neki is nagyon tetszet
Beküldte és írta: ekim Rangja az oldalon: Ismerkedik az oldallal Bővebben >>> Nem hirdetőnk
Erzsi Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-17, Budapest, Budapest (14. kerület) Összpontszám: 2 pont 69-el kezdtük és valahogy gyorsan sikerült eljutnom a csúcsra - NFVSZ. Becsületére mondva lenyelte a termést, mind egy cseppig. Utána eltűnt a telefonjával pár percrek, majd hozzálátott életet lehelni legkedvesebb barátomba.
Marina Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-17, Budapest, Budapest (14. kerület) Összpontszám: 7 pont Lehet a korkulonbseg miatt, de most hagytam h o iranyitson, gondoltam ez megiscsak jobban illik a szeanszhoz mintha en rohannam le. Vegulis jol teljesitette a szerepet, francia kellemes, punci rendkivul szuk (raszorit erosen, nagyon fitt a holgy) es jol nedvesedik.
Kinga Telefon: 70 / 270-2562
2012-05-16, Pest megye (Budapest kivételével), Dunakeszi Összpontszám: 8 pont Előtte, közben, és utánna is rengeteget csókolóztunk igazi kemény nyelves csókokkal. Közben nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy mennyire jó most nekem :) Az aktus két pozícaióból állt, mindkettőt imádtam vele csinálni, szerintem Ő is élvezte.
Szandi Telefon: 20 / 450-0812
2012-05-16, Budapest, Budapest (19. kerület) Összpontszám: 8 pont Nagyon erős kezei vannak, pont az én ízlésemnek megfelelő. Kicsit elhúzódott a masszázs és már aggódtam, hogy a szexre nem jut idő, mert nem nagyon szeretem elkapkodni a dolgokat. Sajnos az elején kiderült, hogy a NF-nak technikai akadályai vannak. Viszont olyan érzékien csokolgatta a környékét mindenhol, hogy azonnal harcra kész lettem.
Ginacica Telefon: 30 / 658-2772
2012-05-16, Budapest, Budapest (11. kerület) Összpontszám: 10 pont Amikor már kellően összeizzadtunk, megérezte, mire vágyom. s maga javasolta a gumihúzást. Majd, igaz némi síkosító bejátszott, úgy meglovagolt, ahogy csak a legnagyobb profik tudnak. Elveszett körülem a külvilág, de legalább húsz percet tartott a vágta. Majd pozícióváltás következett
Johanna Telefon: 30 / 557-8743
2012-05-16, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 7 pont Fücsi után, szobába be, finom csókkal kezdtünk, majd nekem esett és nyaltuk faltuk egymást, majd egy szupi franciába kezdett ami mélytorkos volt, a környékkel is foglalkozik. A kényszerfrancia igen jó, lehet fogni a fejét, én is ezt tettem nagyon jó volt. A végén a szájában mentem el. Bevallom most nagyon önző voltam, mert hagytam kivégezni magam, és igy a szeretkezés elmaradt.
Zsanibaba Telefon: 70 / 668-7261
2012-05-16, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont Ezután elterültem az ágyon és kaptam egy nagyszerű NFSZV-t. Kényeztette a környéket is és hagyott lenyugodni a szájában. Ezután lazultunk kicsit, majd én kezdtem kényeztetni. Aranyosan nyögdécselt és simogatta gyönyörű melleit. Jól reagált a kényeztetésre, nedvesedett és sikerült egyenliteni.
Barbi Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-16, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 3 pont a francia ugyan gumi nélküli, de az a kézzel rángatjuk, csak a végét nyalogatjuk stílusú, ha nem keményedik elég gyorsan, akkor intenzívebb rángatás nyál nélkül.Gondolván, hogy mégis sikerül kihoznom belőle valami kedvesebb nőies hozáállást, bebuktam a combok közé egy nyalásra. A legnagyobb igyekezet sem váltott ki semmilyen hatást, akár a falat is nyalhattam volna...
Lyna Telefon: 30 / 637-9129
2012-05-16, Budapest, Budapest (9. kerület) Összpontszám: 9 pont Én a félórás francia progjamját választottam. Amit csinált az egyszerűen leírhatatlan :) valódi mélytorok, benttartja. Ilyet látni is csak a legjobb pornófilmekben lehet.
Maya Telefon: 30 / 618-0714
2012-05-16, Budapest, Budapest (14. kerület) Összpontszám: 7 pont Visszaérkezését követően simi, csók, majd irány az ágy. Hagyta magát kényeztetni, jól reagált. Utána helyet cseréltünk, isteni franciát kaptam tőle jó hosszan. Kaptam egy gumit, és felkinálta magát hátulról. Isteni látvány volt a tükörben is látni, közben a fenekét markolászva tolni neki. Nem is bírtam sokáig. Kis pihi, majd ismét isteni francia következett, amit 69-ben fejeztünk be.
Pandora Telefon: 30 / 716-4476
2012-05-16, Budapest, Budapest (11. kerület) Összpontszám: 8 pont Zuhanyzásom után az ágyra heveredtünk, és rögtön úgy éreztem magam, mintha egy barátnőmhöz szaladtam volna fel egy órára. Csókolgatott, puszilgatott majd kezelésbe vett alul is. NFVSZ lett belőle, nagyon finom volt. Majd letisztogattuk magunkat és kicsit pihentünk. Ezután én kényeztettem egy kicsit, majd ő is segített nekem talpra állítani a fütyköst
Spermanyelő Kitty Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-16, Budapest, Budapest (9. kerület) Összpontszám: 6 pont Kényeztettem, mérsékelt sikerrel, majd hamar behatoltam, de megvallom, nem voltam eléggé begerjedve. Pár perc menet után megkértem, hogy szopizzon, ez eléggé átlagos és gépies volt, így hamar döntöttem, hogy újra benne akarok lenni, majd tovább nem cifrázva a dolgot hamar el is mentem.
Alice Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-16, Somogy megye, Kaposvár Összpontszám: 9 pont Először én kényeztettem, aminek egyre hangosabb sóhajok és nedvesedő punci lett a következménye!:) Ezután olyan isteni NFát kaptam, hogy rövid időn belül abba kellett hagyatnom, nehogy idő előtt végem legyen. Aztán gumi fel, majd lovagló póz következett. Intenzíven és ügyesen mozog, ráadásul úgy vettem észre, valóban élvezi is a szexet.
Barbie20 Telefon: 70 / 503-1041
2012-05-16, Budapest, Budapest (3. kerület) Összpontszám: 8 pont Csak egy rövid fél órám volt, így egy NF-t választottam. Amit érzéki simogatásokkal kezdett. Később csókos szájával folytatta a kényeztetést(szemüvegben ami nagyon jól áll neki), nyelvével játszadozva szinte mindenütt! Amit nem is Bírtam sokáig. Utána egy rövid masszázs
Emília Telefon: 70 / 500-6531
2012-05-16, Budapest, Budapest (10. kerület) Összpontszám: 7 pont nekem esett szájában is voltam,nagyon profi módon franciázik,kiakart végezni,nem hagytam és én próbáltam kényeztetni,nem sikerült csúcsra juttatnom béna voltam..aztán gumit kértem hátulról hatoltam gyönyörű feszes popsija van,hamar végem lett
Kira18 Telefon: 30 / 828-6730
2012-05-16, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 7 pont Áttértünk KF-re, ami kellemes volt, bár csak a franciskáért nem járnék hozzá. Viszont nem kellett instrukciókat adnom, így is kellemes volt. Különösebben heves reakciókat nem tapasztaltam, de biztos hogy nem hagyta hidegen a tevékenykedésem, mert némi remegős effektust azért sikerült elérnem.
Netti Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-16, Budapest, Budapest (9. kerület) Összpontszám: 8 pont inom simogatásokkal és inkább csak lágy csókokkal kezdtünk, majd kölcsönös francialeckét adtunk. Nagyon jól esett neki, de nem volt benne semmi megjátszás, műöröm, ami kellőképp fel is csigázott és kértem a folytatást. Tuljadonképp annyira felajzott, hogy a lehető leghagyományosabb pózban magamévá tettem, amire jól reagált és önző módon nem is húztam sokáig.
Angel19 Telefon: 30 / 899-7484
2012-05-16, Budapest, Budapest (11. kerület) Összpontszám: 7 pont Ezután ő vette kezelésbe a szerszámot és nem telt bele sok idő és már elélveztem. Még hoszzú ideig a szájában tartotta és jóizüen le is nyelte a terméket. Kis beszélgetés után javasolta a második menetet és sikerült is neki csatarendbe állitania a kicsikét. Lovagló pózban kezdtük és nagyon jó volt közben simogatni formás melleit.
Cicis-popsis Szandika Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-15, Somogy megye, Kaposvár Összpontszám: 7 pont Csipkében fogadott, majd az akció elött csak egy tanga volt rajta. Kis kényeztetéssel kezdtem, amelyre jól reagált. Áttártünk a kölcsönös franciára, amit jól csinált. Kellemesen szűk puncija van, engedte a kézimunkát is. Az akció miattam kicsit rövidre sikerült.
Pancsi Telefon: 30 / 876-6083
2012-05-15, Budapest, Budapest (10. kerület) Összpontszám: 9 pont Aztán lassan belekezdünk az igazalmasabb részekbe,a natúr francia remek.Tűrtőztetnem kellett magam,hogy nehogy baj legyen hirtelen...útána viszonoztam a gesztust,amit egész jól sikerült:)!Gyorsan gumi fel,egy-két pózt kipróbáltunk,végül a hátulról tette meg a hatását....
Virág Telefon: 20 / 929-4995
2012-05-15, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont Finom csókokkal inditottunk. A natúr franciája számomra tökéletes, amit művel, és ahogy a szájába veszi (szinte mélytorok is volt benne, viszont az én emlékezetem szerint a szájába végeztem, amit úgy látom nem ír, de akkor valószínű szimpatikus lehettem.), úgy vettem észre szereti kényeztetni a másik felett, és Ő is szívesen fogadja.
Barby Telefon: 20 / 435-7539
2012-05-15, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 8 pont A lovagló pózt mindenkinek ki kell próbálnia nálla. Egyszerűen frenetikusan meglovagolt. Pihi majd folyt.
Nem is lehet leírni ki kell próbálni.
Klaudia Telefon: 30 / 495-1881
2012-05-15, Budapest, Budapest (5. kerület) Összpontszám: 10 pont csókolt igazi nyelves oda adó csók,aztán franciázni kezdet,nagyon profi modon ,majdnem kivégzett,de nem hagytam ,én estem neki kényeztettem ami sikerel is járt, aztán gumi és hátulról hatoltam ...popsi gyönyörű látvány és a tetkók a hátán, végem is lett hamar. még egy kis beszélgetés,j ól lehet vele mindenről beszélni, igazi baráznős tipus.
Alexa Telefon: alacsony rang/nem hirdetőnk
2012-05-14, Fejér megye, Székesfehérvár Összpontszám: 4 pont Csiklóját nem találtam érzékenynek, viszont az ujjazást hanggal és finom mozgásokkal nyugtázta. Addig nyaltam, míg ledőlt a cerka, így kértem egy gyors hegyezést és csomagolást, majd lovaglást. Hát azt nagyon utálja. Nem baj bakker, akkor is így kezdünk. Nem volt benne nagy élvezet, ezért a hátára akrobatikáztam és ott jól megdöngöltem
Barbie20 Telefon: 70 / 503-1041
2012-05-14, Budapest, Budapest (3. kerület) Összpontszám: 9 pont Forró nyálas golyónyalogatással inditott,aztán ráment a dákomra és precizen,minden négyzetcentimétert kihasználva alul,felül,oldalt játszadozott.Megkérdeztem pár perc után hogy mindig ilyen csönben van-e,erre nagy nevetés és mondta tudja hangosan is ,de akkor nemm tud annyira koncentrálni.Mondtam nem baj,de hangokat akarok hallani!!!
Domina Alexandra Telefon: 30 / 505-9839
2012-05-14, Budapest, Budapest (13. kerület) Összpontszám: 9 pont Domina szolgáltatás miatt mentem és azt száz százalékosan meg is kaptam. Nem szeretem a túl mesterkélt dolgokat, ezt érezte is és ennek megfelelően alakította a programot. Nagyon alaposan megcsinált.
Cintia Telefon: 20 / 252-4552
2012-05-14, Budapest, Budapest (3. kerület) Összpontszám: 6 pont Egyébként ügyesen franciázik. Egy ideig hagytam, majd kértem, hogy lovagoljon meg, gumit húzott és nagyon jó lovaglásba kezdett, élvezte ő is a vágtát, hát még én. Majd hátulról is döngettünk egy darabig, de mivel kifáradtam a misszionárius helyett, franciát kértem a végére.
Karbantartás 05.14-én (hétfőn) éjféltől szerver karabantartást végzünk, hajnalban újra elindul az oldal. Türelmeteket köszönjük. WebiKövetkező riport: Mónika
Honlap ajánló