• Lina

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Mikor az előző kalandom kapcsán legutóbb átnéztem a nevezetes Corvin-szalon kínálatát, megesett a szemem Linán, de akkor ő pont nem ért rá, így más csajokkal volt szerencsém megismerkedni aznap. Viszont elhatároztam hogy amint csak lehet, Linát is meg kell ismerjem személyesen. Így hát felhívtam a hirdetésében lévő számot, de persze ahogy itt lenni szokott, nem vele beszéltem. Ebből itt semmi gond nem szokott lenni, szóval aki most menne először, annak ez ne szegje kedvét, mindenről és mindenkiről kedvesen és korrekten tájékoztatnak a telefonosok. Szerencsére Lina most elérhető volt, sőt, sikerült még Ketrint is bevonni a buliba.
  • Megközelítés:

    Talán nem lep meg senkit, hogy a Corvin negyedben van a "Corvin nevezetes szalonja", bár tény hogy nem itt indult a hely. Viszont egyelőre továbbra is itt van, szóval a megközelítés pofonegyszerű: 4/6 vagy kék metró, kocsival pláza parkoló majd egy kurta séta.
  • Helyszín:

    A kecó is ugyan az egy jóideje, modern, igényes és tiszta, a fürdő makulátlan ahogy a mosdáshoz szükséges kellékek is, a szobák mind kellemesen berendezve, nagy matraccal és tükrökkel a falakon (aki ezt kitalálta, imába foglalnám a nevét...), minden adott a kellemes kikapcsolódáshoz.
  • Lány külseje:

    Linán nem véletlenül akadt meg a szemem, a képek alapján ugyanis pont a kedvenc alkatomat testesíti meg: nőiesen telt, formás fiatal lányka, akin mindenhol van mit markolni, de sehol se túl nagy a markolni való. Pont jó úgy ahogy van, és szerencsére élőben is pont olyan, ahogy az ember elképzeli. Nem túl rég kezdett, így a képek is egészen frissek, de a fotóst is meg kell dicsérjem, nagyon jól eltalálta a beállítást. Gyönyörű kék (vagy talán enyhén zöldes) szemei és hosszú egyenes szőke haja el kell ismerjem, hogy az egyik legjobb kombinációt adják ki ebben a műfajban, pedig én inkább a feketéket kedvelem, mármint a hajszín tekintetében. De Lina teljesen elvarázsolt szinte kislányos babaarcával, úgyhogy lehet hogy a szőkékre is bukni kezdek majd miatta... Mellei fantasztikusak, eszményi alak és méret, szinte tökéletesen eltalált ruganyosság és feszesség, csakúgy mint a többi formás idoma is. Csak azért nem mondom tökéletesnek, mert nekem a pici bimbóudvar jön be inkább, de Linának elég nagyok vannak. Puncija isteni, hibátlanul sima és puha, passzentosan záródó nagyajkak rejtekében húsos és nedves kisajkak bújnak meg. Na és az a csodás popsi, te jó isten...

    Ketrin az enyhén sportos, közepesen vékony alkatot képviseli, így Linával jól kiegészítették egymást látványban. Középárnyalatú barna hajában én egy enyhe vöröses csillogást is véltem felfedezni, de lehet hogy ezt csak a hangulatfények tükröződése láttatta velem. Neki is egyenes és hosszú a haja, ez a kedvenc fazonom. Arca is szép, nekem kevésbé jött be mint Lina, de ez pusztán az ízlésen múlik, mert amúgy semmi gond vele, ráadásul meleg barnai szemei színben szuperül harmonizáltak barna hajzuhatagával. Fehér bőre korának megfelelően puha és bársonyos, kellemesen illatos. Mellei brutál mód kerekdedek és peckesek, ami nem csoda a szilikonos rásegítés miatt. Ennek sebészi nyomait én nem fedeztem fel, vagy a tökéletes elhelyezés, vagy a félhomály miatt, a lényeg hogy ez nem zavarta meg az illúziót, persze tapintásra azért egy kicsit lehetett érezni, de nekem ennyi még belefér. Popsija feszes és formás, jó kemény húsú, így bátran lehet paskolgatni, jó nagyokat csattan. Puncija lucskos és illatos, nagy szeméremajkait élvezet szopogatni, de ő maga is élvezi puncijának mindenféle kényeztetését, kivéve az ujjazást, sajnos.

    Az ő hirdetését alább találjátok:
    https:/beszamolok.com/masszazs/237881/ketrin-budapest-masszazs-no-301168759
  • Erotikus masszázs:

    Masszlányoknál én (majdnem) mindig a végére szoktam hagyni a masszázst, mondván hogy esetleg ha marad idő a végén, majd akkor. Itt most csak annyi időnk maradt, hogy inkább összebújva elcsevegtünk még egy kicsit a távozás előtt, úgyhogy erről a részről nem tudok nyilatkozni.
  • Levezetés:

    Lina felajánlotta nekem hogy akár együtt is fürödhetünk ha szeretném, mert bár elkészült ő is rendesen a randira, de szükségét érzi egy kis felfrissítésnek altájon. Itt ilyen felajánlkozást eddig még csak a félig kínai lánytól kaptam, aki sajnos kiszállt, de így is kellemes emlékeket ébresztett bennem a dolog, és éltem Lina ajánlatával. Közösen elvonultunk a fürdőbe ruháinktól megszabadulva, mialatt Ketrin befejezte a szoba előkészítését. Lina csábosan ringatva derekát ment előttem, hátranyújtott kezével az enyémbe kapaszkodva vezetve engem, hogy el ne tévedjek, asszem nem tudta még hogy lassan csukott szemmel is eligazodok náluk. 😃 A kádban alaposan összelocspocsoltuk egymást, nem is a tisztálkodásra koncentrálva, sokkal inkább az erotikára. Egymást átölelve szenvedélyes csókolózásba kezdett velem Lina, közben meglepetésemre a fenekemet is markolgatta, pedig ezt én szoktam, csúcs a csaj! 😍 Persze beszálltam én is, amire cukin felkuncogott. Azért megejtettük a higiéniai dolgokat is, aminek végeztével Lina sietősre fogta, mert vissza akart öltözni a szobában a szexi ruciba, hogy abban várjon engem. Ezt én se bántam, úgyhogy nem kapkodtam befejezni a fürdést, legyen neki elég ideje.

    Mikor ismét beléptem a szobába, mindkét lány abban a dögös ruciban illegette magát nekem, amiben érkezésemkor is fogadtak. Nagyon kellemes volt a látvány, tudjátok, mikor látod a csajon hogy neked akar tetszeni a szexi ruciban, amit felvett. 😊 Azért én mégiscsak kicsomagoltam őket, szép lassan, élvezve a pillanatot, gyengéden simogatva, cirógatva és puszilgatva testük különféle kellemes zónáit, amit közben ők is igyekeztek viszonozni. Tisztára romantikus volt, esküszöm! Vagy lett volna, ha csak ketten vagyunk. Ízlés dolga, én el tudom képzelni két csajjal is a romantikát... És úgy vettem le hogy Lina is, nem szégyellte Ketrint is simogatni és puszilgatni, nem csak engem. Mikor úgy éreztem mindkét lányt alaposan végigsimiztem, közelebb húzva magamhoz Ketrint, csókolózni kezdtem vele. Finoman, lágyan, barátnősen csinálta, de ellentétben Linával - aki nem rest szenvedélyesen, akár mohón nyalni-falni is - , ő inkább a kissé félszeg, első randis első csókot produkálta. Ez semmit nem vont le az élményből, sőt, inkább megfűszerezte azt. De ami aztán pláne megfűszerezte, az az, hogy közben Lina a nyakamat csókolgatta hevesen, mint aki alig várja hogy ő következzen! 😃 Nem vagyok én szőrös szívű, úgyhogy csakhamar vele folytattam a nyelvcsatát.

    Felváltva a két csajjal lenyomtunk még pár kör csókcsatát, miközben ők már javában polírozták nekem a rudat, készülve a következő felvonásra. De előbb én akartam őket kényeztetni, ezért amikor térdre ereszkedtek előttem csalhatatlanul a dákóra pályázva, én megkértem őket hogy azzal a lendülettel dobják is magukat hanyatt. Enyhén csalódott felhangú hümmögés mellett engedelmeskedtek, mintha alig várták volna hogy végre szophassanak. Különösen Linán érződött hogy mintha már nagyon be lenne gerjedve, ezért vele kezdtem. Cuki kis fincsi lábujjaitól kezdve lassan és érzékien végigcsókolgattam az egyik lábát, a belső combja legérzékenyebb területein haladva egészen az illatos és hívogató punciig, de arra éppen csak egy pár puszit adva továbbhaladtam a másik lábán, amit érezhetően nagyon élvezett. Közben egyik kezével Ketrin egyik mellét simogatta, a másikkal meg a magáét. Nagyon éli a csaj a pillanatot, ez tetszik! 🙂 Végighaladtam a másik lábacskán is, szép lassan, türelmesen, aztán visszatértem a fincsi puncihoz. Először csak puszilgattam, majd gyengéden nyalogattam, egyre hevesebben, végül széthúzva bársonyosan puha nagyajkait, belevetettem magam a lucskos élvezetekbe.

    Nem sokkal később egy pajzán gondolat ötlött fel bennem: letérdeltem közéjük a fejüknél, egyik lábammal áttérdelve Ketrin felett szájába adtam a farkam, majd ahelyett hogy őrá feküdtem volna fordított 69-ben, inkább Lina punciját vettem ismét célba a hasa felől átlósan bebújva a lábai közé. Mintha egy nagy N betűt formáltunk volna, amiben én voltam a középső szár. Frenetikus élmény volt, még úgy is hogy nem keféltem közben Ketrin száját, csak hagytam hogy a neki megfelelő mélységgel és tempóban szopjon, mert nem volt ez előre megbeszélve, hogy mehet ilyen is, én meg nem akartam ajtóstul rontani a házba. De abszolút benne voltak mindketten a játékban, ráadásul Lina őrjítően fincsi punciját így az egyik legjobban kedvelt irányból megközelítve élvezhettem. Aztán persze meg is tükröztük azt az N betűt, így végre megkóstoltam Ketrin puniját is, ami bár más "karakter" mint Lináé, de szintén nagyon fincsi, és nagyon hálás a kényeztetésért. Jónéhány féle pozitúrában élvezkedtem még velük, ült az arcomon mindkét lány szemből míg a másik szopott, volt klasszikus 69 is, már ha klasszikusnak mondható mikor nem csak az a csaj szopja a farkad aki rajtad fekszik... 😁 Persze itt is volt cserebere, nem is egyszer.

    A lényeg hogy jó sok időt rászántunk mindenféle pozitúrában a franciás élvezetekre, mind a négy cicit is bőven volt alkalmam alaposan megcsöcsörészni, Linát pedig többször ujjaztam is, amit nagyon élvezett. A két lány minden pozitúrában ügyesen összedolgozott a cerkán, szopták, nyalták, egymás szájába verték, a zacsit sem kímélték, volt minden amit csak kívánhat az ember. De egyvalami mégiscsak hiányzott még: hogy én is irányíthassak egy kicsit, ami fekve, úgy hogy egy csaj mindig fekszik vagy ül rajtam, elég nehéz. Így aztán megkértem őket, hogy most had legyek én a domináns egy kicsit, letérdelve a matracon vegyék kezelésbe a farkam kétoldalról, én meg majd diktálom a tempót. Engedelmesen elhelyezkedtek a farkam körül míg én feltápászkodtam, popsikkal a tükör felé. Tévedtem, még egy dolog hiányzott, az a vadító látvány, ahogy a tükörben látom a kerek popsikat, nedves puncikat, miközben egyszerre szopják a dákóm. Mintha kitalálták volna hogy gerjedek rá, még illegették is a hátsóikat, időnként hátranyúlva paskolták vagy épp a farpofákat széthúzták kicsit, hogy fokozzák a látványt. 😋 Közben én tarkóiknál fogva összeszorítottam farkamon fincsi puha ajkaikat, és egyre vadabb tempóban töcsköltem az így képződött lukat közöttük. Néha persze lassítani is kellett, de aztán újra hajráztam, a csajok pedig az egészet végig tűrték, sőt, esküszöm, talán még élvezték is. Az legalábbis biztos, hogy igyekeztek a tükörben nyújtott látványt is fokozni a számomra. Lehet azért hogy végre élvezzek már el? 😂 Nem tudom, mindenesetre bejött, brutál jót élveztem, telelőve előbb Lina száját, majd mikor már kicsordult, jutott még azért egy kicsi Ketrinnek is.
  • Elszámolás:

    Még mielőtt kérték volna, a komódra helyeztem a megbeszélt ajándékot, mivel tudom hogy itt ez a szokás. Legalábbis eddig így volt, engem meg nem zavar ha előbb nekem kell virítani. Főleg ha korrekt amit utána kapok, itt pedig nagyon is az volt. A megadott összegben benne van mindkét lánnyal a csók és a szájba élvezés, mint extra. Nem mondanék verdiktet hogy ez most sok vagy kevés, döntse el mindenki maga, de ennyiért ennyi időre szexpartnerekből max a legalját lehet megkapni (vagy olyat ahol minden extra és azokat kihagyom), ők viszont a saját kategóriájukban kétség kívül a magasabb szinteken vannak. Úgyhogy csak annyit mondok, nekem teljesen megérte.
  • Összkép:

    Jól ismert helyen még egyáltalán nem ismert lányokkal volt szerencsém egy nagyon kellemes randit eltölteni. A hely általam tapasztalt nívója okán túl nagy kockázatot nem vállaltam a számomra még teljesen új csajokkal, de szerencsére ők maguk is csak ráerősítettek erre, hozták az itt megszokott színvonalat. Ugyanakkor azért mégiscsak volt benne egy kis "újdonság varázsa" által okozott extra izgalom, ami aztán teljesen pozitív irányba csapódott le. Nem mondom azt hogy minden tökéletes volt, vagy hogy ne lenne még mit tanulniuk, de az alap hozzáállás, a hangulat, az hogy érezhetően teljesíteni akarnak, engem nagyon meggyőzött. A csajok pedig alaposan kielégítettek. Úgyhogy biztos fogok még belőlük repetázni. 😃
Happy Massage