• Ashley

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Tudniillik én eléggé csöcs imádó vagyok, mindenből a cicit szeretem a legjobban legyen a következő választás Ashley. Rendelési ideje kezdő időpontjában telefonon próbáltam elsőre, nem sikerült kb 40 percre rá újrahivtam akkor már ment a dolog. Órára szerettem volna menni és hatalmas szerencsémre tudott is fogadni délután. Elmondta a tarifát, mit szabad mit nem, közölte a címet és a szokásos ha majd itt vagy hívj és mondom a pontos csengőt.
  • Megközelítés:

    Üllői útról nyíló egyirányú, szűk utca. Én metróztam onnan pedig séta 7 perc. Ahogy néztem a környék fizetős és hely sem nagyon van maximum ha valaki éppen akkor megy. Új stílusú társasház, teljesen átlagos. Lépcsőzni sem kell sokat miután bejutottunk, első emelet, a lépcsők rövidek. Könnyen megközelíthető és teljesen egyértelmű a tetthely.
  • Helyszín:

    Egy szobás pici garzon. Tehát belépünk jobbra rögtön a baszoba szemben a fürdő, konyha a szoba mellett és ennyi. A higiénia tiszta, szinte enni lehet a földről. Szobában szét nyitható ágy szemben egy kanapé, egy szék a ruháknak meg egy szekrény amin tükörből lehet mozizni magunkat akció közben. Kádas zuhanyzóban moshatjuk meg fáradt és piszkos testünket. Egyébként itt is tisztaság mindenütt.Ebből kifolyólag a lakás teljesen megfelel a célnak. Szoba félhomályban, a házigazda már előkészült mire lefürödtem. Egy pohár vizet elfogadtam meg az elején aztán hajrá.
  • Lány külseje:

    Mikor beléptem, bemutatkozás egymásnak. És itt voltam zavarban azok a csöcsök tényleg hatalmasok. Fejem nagyságúak. Hosszú fekete haj, vidám arc és tekintet. Ashley tele élettel, nem kell aggódni gyorsan oldja a kezdeti felénkséget. Tetoválásai vannak speciel engem nem érdekel mivel nekem is van amire rá is kérdezett. Egy rózsaszínű egybe melltartó és bugyiban nyitott ajtót.
  • Action:

    Miután végeztem a tisztálkodással, ágyra kényelembe tettem magam hanyatt. Ébredező de még egy kicsit vizes farkamat át törölte szárazra és akkor egyből már kapta is be. Nem sokat várt, nem az nyápic. Fejét nem engedte fogni mondta a-a. Tudta ő magától is hogy is kell azt jól csinálni. Kellemes francia, nem fogaz, mondjuk mélytorok nem volt. Én nem zavartam csinálja csak ahogy kell, annyit kérdezett csak közben, hogy kezdjük-e? Mondom folytasd ez nagyon jó! Szó nélkül tovább. Imádom. Olyan 10 perc után én kértem gumi ruhát, még pislogni sem volt időm már bele ült. Hát hogy is mondjam: a bajok itt kezdődtek, gyerekek úgy lovagolt, hogy csípőjével körbe-körbe, közben szememben néz és a csöcsöket gyúrom ahogy szeretném, nem szólt semmit. Én úgy éreztem játszik velem magyarán érezte és tudta jól, hogy élveznek de nem engedte, tudott befolyásolni. Ilyet meg életemben nem láttam és éltem át. Meg sem kérdezte, hogy póz csere teljesen felesleges lett volna. Majd rám dőlt és csöcs szorításba kerültem de nem mozgott csak úgy az arcomba rakta. És tényleg fulladás veszély van. Vissza a lovaglóba és nem játszott tovább, itt lett végem, hatalmas lövet a gumiba, teljesen szétlőttem. Hagyott nyugodni benne kiszállt, tisztogatás majd hanyatt mindketten. Ez igen, nem semmi. Beszélgetés közben hajamat simogatta, tiszta barátnősen. Olyan 5 perc után nem álltam készen, szó szerint, egy hirtelen mozdulat és csak annyit vettem észre újra a szájába vagyok. Felszopikázott majd gumi viszont most kutyust gondoltam ki következőre. Nem volt ellenére, egyből beraktam és izomból dugtam. Bírja rendesen meg sem engedi, hogy lassan, keményen meg kellett dugnom. Volt csattogás rendesen, főleg a meleg miatt is. Egyre tempósabban, intenzíven és nehezen de sikerült elélveznem. Az igen, szép munka! Benne maradtam közben simogattam, ciciket fogtam stabilan. Ki majd tisztogatás, tusolás, öltözés, búcsú. Mikor még felöltöztem volt egy hosszabb beszélgetésünk is, egy ilyen lelkis,pszichológiai szerű. Erről majd az összbenyomás részben. És igen itt már indultam is el fele.
  • Elszámolás:

    Szó nem esett róla, nem is kérte sem előre sem utólag. A végén magamtól átadtam neki. Átlagos pesti ára van, semmi lehúzás vagy idő nézés. Amit mondott tartotta. Teljesen korrekt.
  • Összkép:

    Ashley egy nagyon pozitív, vidám, okos, talpraesett lány. Ugye a beszélgetés is úgy gondolom fontos egy randi alkalmával. Hát igen. Van egy nagyon barátságos személyisége. Nem hinném, hogy bárkivel csak úgy leáll. Megnyílt előttem( nem csak úgy) és én is neki. Normális, vicces ember. Ezek alapján én elégedetten távoztam tőle. Barátnő érzését kelti, semmi megjátszás. Maximálisan diszkrét és kezdeményező. Én még visszanézek biztosan.
Happy Massage