• Nikol

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Először a kedves barátnőjét hívtam telefonon és mivel ő csak nagyon későn ért rá, ezért rajta keresztül egyeztettem le egy két órával későbbi időpontot Nikolhoz, mert az ő hirdetése is szinte a megjelenése óta kedvenceim között van. Jó kommunikációval, könnyedén és fennakadás-mentesen hoztuk össze a randinkat.
  • Megközelítés:

    Az épületet egyszerű megtalálni, Bkv egy kicsi (kb 10 perc) gyaloglás után elérhető, én azzal érkeztem akkor. A kapu előtt várakoznom nem kellett szerencsére.
  • Helyszín:

    Egy modern és új építésű ház emeletén találom meg a diszkréten rejtőzködő lakást. Amikor az ajtó elé érek, már nyílik is, szépen lassan, ahogy kell, majd be is lépek. A gyönyörű és mosolygós vendéglátóm mellett kellemes illat, lágy és intim fények fogadnak, a függönnyel elválasztott kicsi előszobában a cipőm lepattintom, majd Nikol keresztül vezet egy szép nagy, kulturált nappalin. Követem őt, míg egyszercsak megérkezünk a randinknak egy óra hosszára otthont adó szobába. A több egymás mellett lévő szoba közül mi a bal oldaliba térünk be. Egy kis helyiséget kell a szemünk elé képzelni, ahol egy zongora nagyon halk és andalító hangjára (ami a kicsi hangfalakból szólt) lazulhatunk el, finom illatokban és fényhatásokban elmerülve. A különösen nyugtató aurájú szoba a mérete ellenére profin és szuperül van berendezve. Kis díszekkel, képekkel, szobrokkal kifinomultan, arányosan és egyáltalán nincs túldíszítve, itt a dekoráció és a bútorok egyáltalán nem leptek el szerencsére. Ezt jólesően érzékelve fejem balra fordítom és egy apró tükrökkel félig körbevett tatamin akad meg a szemem, ami tiszta, illatos lepedővel és kispárnával várja, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk rajta, ami persze nem sokat váratott magára... Cuccaim, ruháim egy karos fotelbe hajtogathattam össze. Maximális igényesség, patika tisztaság, higiénia, nyugalom, diszkréció és csend jellemzi az egész szalont, annak ellenére hogy több lány kedvességét élvezheti itt a kikapcsolódni vágyó és szintén igényes kalandor. A kellemesen tágas fürdőszobában egyszemélyes zuhanykabin van (bár mellém ide simán befér egy hölgy is...;), ahol több férfi tusfürdővel és a csap szélére készített szájvízzel plusz eldobható papírpoharakkal tehetjük igen hatékonnyá a megtisztulási folyamatunkat, amihez mindkétszer száraz és frissen mosott, illatos törölközőt kapok a kezembe, hogy azzal gyorsítsam meg a szárítkozást és csakúgy röpüljek a csini Nikolhoz vissza a szobába...:)
  • Lány külseje:

    Nikol egy szép egyrészes, hófehér fehérnemű szettben fogad az ajtó mögött állva, ami hát fantasztikusan kiemelte a pici, kemény és izgatóan kerekedő popsiját, aminek látványa azonnal le is vett a lábamról, így nagyon könnyű volt őt a szobába követnem...;) De a body-ja hamar le is került, és ami addig ruciján keresztül csak kacéran átsejlett, ekkor már meg is mutatkoztak a gyönyörű, nagyobb méretű, de mégis kézbeillő cicijei a teljes valójukban, amiket elengedni mindig nehezemre esett, de Nikol popsijával pont ugyanígy voltam az egész randink alatt, amit többször cukin meg is mosolyogtunk mindketten... Ami a fantasztikus képein, az csak még inkább szebb és ellenállhatatlanabb élőben, de tényleg... Kiváló genetikával megáldott, apró, kecses és igen mutatós, kívánatosan sexy, már-már modell testalkata csakúgy vonzza a kíváncsi tekintetem, csípőjének leheletfinom ívelése láttán pedig hirtelen a szavam is elakadt, amikor megláttam őt teljesen meztelenül a tatami végében állva... Nikol előszeretettel és huncutul mosolyogva mutatja meg magát nekem állva és négykézláb is, legnagyobb örömömre! Fenséges fenekén lejjebb haladva, 'szemeim párás világát' formás combjainak 3D képe kényezteti el, méghozzá pazarul, amiket imádtam meg-meg simizni, bár igazából partnerem izgi testén mindenhol csakis mesés simogatni valót találtam! Bőrének feszes, ám mégis nagyon selymes tapintását, átszellemült simizgetését az itt-ott fellelhető nagyobb méretű és perfect igényességgel varrt tetkói teszik még izgalmasabbá. Nikol arca gyönyörű, szemeinek kéken csillogó szépségét lágy sminkje emeli ki, puha és érzéki ajkaival pedig mézédesen tud csókolni, persze csak ha vendége is szeretné...én ki nem hagytam volna! Hosszú, ápolt szőkésbarna haját copfba fogta a talink alatt, a vége felé engedte csak ki és ekkor tudtam megcsodálni...

    Kedves, figyelmes, érett és határozott személyiség. Vannak konkrét elképzelései a randit illetően, ám emellett természetesen teret enged vendége elképzeléseinek és igényeinek, végig nagyon jól alkalmazkodott hozzám. Nikol egy céltudatos, tervekkel teli fiatal lány; közreműködő természete, kommunikatív, nyugodt és intelligens stílusa szimpatikus volt, jó humorérzéke, mosolygóssága pedig igazán kellemes partnerré teszi őt.
  • Erotikus masszázs:

    Ruháimat a fotelbe teszem, közben Nikol kedvesen csokival és vízzel kínál, amit el is fogadok, a gyors zuhanyzásom után még állva végigsimítom derekát, csinos kis popsiját. Majd a csini rucijából egy pillanat alatt kibújik, én pedig hasra fekszem a kényelmes tatamin, állam megtámasztom a kispárnán és a tükörből szemlélem, ahogy Nikol immár meztelenül a lábamnál elkezdi a masszírozást. És így eldumálgatunk tök jól közben, miközben ő alaposan belemasszírozza a krémet és átsimogatja vele a lábaimat, vádlimat, combomat. Szép lassan halad a testemen fölfelé, fenekemnek, hátamnak és a vállaimnak is nagy figyelmet szentelve. Ami tényleg nagyon kellemes volt, hogy a néhány órával azelőtti randimon egy kisebb sex-baleset áldozatául esett és baromira fájó nyakamat gondosan, figyelmesen átmasszírozgatta a kicsi kezeivel. Egy gyengéd, kényeztető masszázsban volt részem a szemrevaló Nikolnak köszönhetően ;)
  • Levezetés:

    Megfordulok, egymás elé térdelünk, popsijára finoman rámarkolok és egy kellemesen édes, barátnős csók csattan el köztünk, amit aztán nyelves csókok követnek. Ezt néha egy-egy másodpercre huncut mosolyaink szakítják meg, miközben arcát végig szemébe nézve ujjammal lágyan végigsimítom, majd ismét hosszan csókolózunk, amit a tatamira fekve folytatunk tovább. Nyakát, majd cicijeit és feszes pociját is végigcsókolgatva érkezem meg gyönyörű puncijához, ami hamar a kedvencemmé vált; illatos, rózsaszín és igazi babapuncit ízlelhettem kedvemre... Zamatos kisajkai közé nyalintok, és gyengéd, ám játékos nyelvcsapásokkal kényeztetem a kisvártatva már kiválóan nedvesedő cunit. Amit Nikol csípőjének apró meg-megemelései és remegései kísérnek, halk, elbűvölő sóhajaival finoman ízesítve nyelvem táncát a hamvas puncikájában, ami közben én pociját simizem gyengéden és a csodás cickókra is időnként rá-rámarkolok kezeimmel. Ám most nem vittük végig ezt a folyamatot, majd legközelebb. Összemosolygós, simogatós nyelves csókokkal vezetjük át a helycserét a tatamin.

    Ekkor én fekszem a hátamra, fejem megtámasztom a halántékomon összekulcsolt kezeimen, ellazulok és egyszerűen csak gyönyörködöm az elém táruló látványban, ahogy ez a szépséges fiatal lány a kemény farkamat kezelésbe veszi... Nikol kacéran a szemembe néz és először a heréimnél és a heréim alatt kezdi el a kényeztetést, először csak a nyelve hegyével, óvatosan és ultra-gyengéden. Finoman végignyalja, majd külön-külön a szájába veszi őket és rácuppant egyet a pihe-puha ajkaival. Egyre csak stimulálja jó hosszan nyelvével a golyóimat és halad szinte felfoghatatlan lassúsággal fölfelé a cerkám oldalán, majd érzékien megközelíti és hirtelen bekapja a makkot, miután pici kezével felhúzta rajta a bőrt. A farkam feléig ajkai közé engedi és végigcumizgatja szemből, aztán egy kicsit féloldalasan is; kreatívan és mindig más-más ajak pozíciókból kényezteti a merev férfiasságom. Majd megáll, finoman megfogja a tövénél és kábé tíz centi magasról a makkomra csurgatja tűzforró nyálát... Így tökéletes síkosítást kapott a farkam ahhoz, hogy kicsi kezecskéjét is használatba vegye, aminek nagyon örültem és hát meg kell hagyni: igen ügyesen és rutinosan húzogatta rajta fel és le a bőrt, ami közben gyakran összetalálkoznak a tekinteteink...

    Én meg ezalatt csak dicsértem és dicsértem Nikolt, aki eközben már ismét szájába vette a rudam, finoman siklott rajta fel-le és ekkor nagy meglepetésemre teljesen koppig bekapta, majd kiengedte a szájából és olyan gyönyörűen ráengedte a bőséges nyálát a mindvégig örömmámorban úszó, álló farkamra, ahogy azt csak kevés lány tudja... Majd szét is kente rajta nyelvével és kicsi kezével a heréimen is, majd egy olyan jó kis határozott cumizásba kezdett, hogy csak lestem... A sok nyáltól cuppogva igen szexin szopja, cumizgatja és olykor-olykor picit erősebben szívja a cerkát, miközben én a jobb kezét is ráteszem, ő pedig roppant ügyesen hangolja össze a változatos szopit, a lágy kézimunkával. Majd egyszercsak megfogom a farkam, kiveszem a forrón ölelő szájából, kinyújtja a nyelvét és rajta is végighúzom, finoman neki ütögetem a makkom, aztán bársonyos ajkain is körbe-körbe 'táncoltatom', ezt követően Nikol csak szimplán a kezével veri és bátran húzogatja a bőrt, nyelvével is rá-rá nyalva a makk tetejére. Ekkor ismét átveszem tőle az irányítást és én kézimunkázok egy kicsit úgy, hogy közben igyekszik rátapasztani pici száját a fütykösömre, és persze a nyelvét is előszeretettel használja... Aztán kicsivel a Happy End előtt visszaadom álom-csini partnernőm gyengéd, pici kezének a főszerepet, majd egy dinamikus és célirányos handjob után már spriccelek is egy szép nagyot Nikol nyakára, állára, de még az alsó ajka is spermás lett. Eredetileg a cicikre terveztem a spriccet, szereti és meg is engedte, de aztán végül így alakult...és fantasztikus volt!:) Sóhajtozós orgazmusom hosszú, kéjes hullámait pedig olyan hihetetlenül gyengéd húzó mozdulatokkal vezette le, hogy mind a két combom szabályszerűen beleremegett...

    Végül Nikol készségesen és mosolyogva törölgeti meg a még mindig keményen álló farkam, majd nekem is papírt nyújt. Egy kis közös tisztogatás után én is felülök és egy hosszú köszi-csókkal nyugtázzuk az elmúlt közel egy óra történéseit. Kicsi üveges hideg vízzel kínál, majd végül egy csók után ismét egy száraz és tiszta törölközővel a kezemben indulok tusolni, persze csak miután megbizonyosodtunk arról, 'hogy szabad a pálya'... Törölközés és öltözés közben kedves, ismerkedős dumcsi, majd randink végén az ajtóban apró, mosolygós csókokkal veszünk csendes búcsút egymástól. És ekkor én máris, minden lépcsőház örök liftes fiújaként vegyülök szinte észrevétlenül a ház lakóinak mit sem sejtő "forgatagába" :))
  • Elszámolás:

    Szokásomtól eltérően a randi végén helyeztem egy baráti méretű rózsacsokrot Nikol komódjára. Ami még úgy is a budapesti átlag alatti kategóriába tartozik, hogy egy extrát igénybe vettem. Maximálisan megérte.
  • Összkép:

    Egy szuper kis randit hoztunk össze Nikollal szombaton, akinek a személyében egy kedves, igazán vonzó és gyönyörű lányt ismerhettem meg. Az ajánlásom azt hiszem önmagáért beszél. Nagyon köszi mindent Nikol és talizunk még, ahogy beszéltük is:)

    A
Happy Massage