• Hanna

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Az egyeztetés egyszerűen ment, gyorsan megbeszéltünk mindent
  • Megközelítés:

    Aki autóval megy az számoljon rá pár percet a parkoló keresésre, én BKV-val mentem. Voltam már ott, nem felejtettem el hova kell menni :)
  • Helyszín:

    A lakás a célnak megfelelő, az idő nagyrészét úgy is az ágyban töltöttük, mondjuk az ágy nekem kicsit kényelmetlen volt, de nem vagyunk egyformák.
  • Lány külseje:

    A képeknek megfelel, nekem örök etalon marad, ha nem tetszene nem járnék hozzá.
  • Action:

    Megérkeztem, puszi-puszi, cipő le és irány a szoba. Ott felkészülés a zuhanyzásra. A fürdőből visszatérve a az ágyon egymásba gabalyodtunk, nem kapkodtuk el, lassan hangolódtunk a dologra. Először én kényeztettem, majd ő vette át az irányítást kezével és szájával. Amikor elérkezett az idő felkerült a védőernyő, lovaglásba kezdtünk, így is lett végem. Kis regenerálódás, és pihenés után, jött a második kör, amikor is a szájával végzett ki, a kis desszantosok ott is landoltak.
    Ezután jöttek a kötelezők, és időnk lejártával utamnak indultam.
  • Elszámolás:

    A megbeszélt dolgot a végén a szekrényre tettem, nem volt semmi gond
  • Összkép:

    Full barátnő feeling, én nagyon jól éreztem magam, és szerintem ő sem panaszkodhatott.
    A helyszínt nem tudtam átállítani,
Happy Massage