• Eszti

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A hirdetésben megadott telefonszámon folyt az egyeztetés. Második csengetésre felvette, az egyik barátnője. Minden lényeges információt megtudtam Eszterről. Olyan volt, mint egy rövid időjárás jelentés. Témában udvariasan határozott, tárgyilagos, a személyt és a helyszínt illetően lokális volt. A randi tartalmának prognózisában az összes lehetőséget megjelenítette. Mindezeket zömében pozitívan tette. A számok tekintetében pedig kifejezetten precíz értékeket adott meg.
  • Megközelítés:

    Budapest belvárosa szélén található a helyszín. Corvin negyed közvetlen szomszédságában. A taxim az utca elején állt meg, egy kereszteződésben. Reméltem, hogy az új építésű ingatlanba kell majd mennem, mert a másik épület egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő. Sofőr szerint,ez lehetett valamikor a pesti Bronx vagy Brooklyn. Azt hiszem, hogy mostanában szebb idők szele járja át ezt,a zord hangulatú, múlt idéző utcákat.
  • Helyszín:

    És igen, szerencsém volt. Vadonatúj, kifogástalan ingatlan, legfelső emelete felé vezetett az utam. A bejárati ajtón a telefonban elmondott egyezményesített jel mutatta, hogy jó helyre érkeztem. A lakásból csak két helyiséget láttam, de azok tökéletesen megfeleltek az én elvárásaimnak. A baszoba közepén 2x2 franciaágy található, azon lehet akrobatikázni. Vele szemben, egy barokk keretes tükörben lehet ellenőrizni a bemutatott talajtorna elemek hibátlan megvalósítását. Körülötte és a padlón hosszan ledfüzér világított.

    A szobából a teraszra nyílik egy erkély ajtó. Onnan impozáns kilátás nyílik az egész városra.

    Fürdőszobában csak minimális időt tartózkodtam, nem nézelődtem. Mindent rendben találtam, pont úgy, ahogy az egy jobb hotelben is megszokott.
  • Lány külseje:

    Eszti élőben még szebb volt, mint ahogyan azt a képei alapján gondoltam. Karakteres arcát egyből megkedveltem, bájos, mosolygós volt mindvégig. Folyamatosan derűt és pozitív energiát sugárzott az irányomba. Eszti külseje etnikai értelemben genetikusan korreláló jegyeket mutatott, ami nekem nagyon tetszett.

    Érkezésemkor csak egy világos színű, ici-pici kis bugyikát viselt. Amikor, valaki ilyen lenge öltözékben nyit ajtót, azért, az elég határozott maradásra ösztökéli a gyanútlan kuncsaftot. Felül semmi sem takarta a csodás, eredetiben még pompásabb kebleit. Popsija kerekded formái a képekről egyből beugrottak. Rögtön beazonosítottam és tudtam, hogy jó helyre érkeztem. Innentől fogva minden buja erotikával és a szexualitással volt átitatva.
  • Action:

    Érkezésem után, de még fürdés előtt udvariasan elkérte a neki szánt rózsacsokromat, amit egyből át is adtam neki. Amíg fürödtem, azt valahová kivitte a szobából és többet nem került szóba.

    Pikk-pakk felkerült a lepedő az ágyra és már ugrott is fel annak a közepére. Egymással szemben térdelve helyezkedtünk el és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Én hamar izgalmi állapotba kerültem, amit ő egy érzéki franciával jutalmazott. Nyálazott bőven, köpött a makkra is, ha úgy hozta a kedve és ujjaival elmaszatolta a maradékot környéken. Néha mélyen is bevette és kézzel is aktívan dolgozott.

    Előttem négykézláb helyezkedett el és egy lineáris ütemű cumikázást produkált. A tükörben fantasztikusan mutatott, ahogyan ez fiatal, karcsú nő homorítva szopizik. Olyan keskeny a dereka, hogy két tenyeremet egymásnak fordítva a kinyújtott ujjaimmal, majdnem átértem. Hosszú haját marokra fogtam és gyönyörködtem az így elém táruló látványban.

    Gumit és síkosítót kértem és háta mögé kerülve kutyusosban toltam be a hüvelyébe a védőöltözetes farkamat. Kezdetben csak alapjáraton dugtam, később, amikor a felsőtestével az ágyra lefeküdt, és a fejét oldalra fordította, már komolyabb tempót is adagolhattam neki. Kezemmel a csípőjére markoltam és így csapattam. A tükör ismét jól jött. Mint, a télisportokban ismeretes, síugró pálya, olyan meredeken és szép ívben hajlott meg a kecses teste előttem. Lendületbe jöttem, őrült sebességre késztetett vele. Én nagyon élveztem, ő pedig szépen tűrte a szenvedéllyel teli vágyaim állati kiélését.

    Misszibe váltva láttam, amikor tekintetünk összetalálkozott, hogy csak én vagyok felfokozott izgalomban. Gondoltam lejjebb csúszok és az ajkammal a punciján segítek neki, hogy utolérjen. Bordó szirmokon és barnás taréjokon jókat szörföztem fel és alá a nyelvemmel. Sőt két ujjammal többször is ráfogtam a G-moll-ra. Amikor lesből felnéztem, azt láttam, hogy Eszti a színes ledek falra vetülő fénygömbjeit számolgatja. Konstatáltam, hogy ez a zene, csak az én fülemnek olyan tetszetős harmónia. Egy kedves mosollyal jutalmazott azért, és megjegyezte, hogy ez a program most inkább rólam szóljon. Valamint, hogy mit szólnék, ha inkább meglovagolna? Gyija, és már pattant is a nyeregbe. A vadnyugati rodeókhoz hasonló fergeteges attrakciót mutatott be. Annyi különbséggel, hogy itt a Cowgirl meztelenül és szőrén ülte meg a képzeletbeli lovát, vagy ha úgy tetszik a bikát. Haját úgy dobálta közben, ahogyan azt a rock zenészek szokták az élő koncertjeiken. Nem spórolt az energiájával ő sem, azt éreztem, hogy tényleg le akar nyűgözni. Mindent bele adtunk, szó se róla lihegtem, csattogtunk, ahogyan azt kell. Nyikorgott már az ágy alattunk rendesen, amikor végre egy jó nagyot élveztem. Csípőjének ritmusos keverésével vezette le a maradék feszültséget. Ebben jól megtaláltuk a közös dallamot.

    Majd leszállt rólam és gondosan letörölgetett, a gumit is ő távolította el.
  • Elszámolás:

    Elszámolás a telefonban elhangzottak szerint alakult. A helyszínen megemlített extrára nem tartottam igényt. Előre elkérte, de diszkréten kezelte.
  • Összkép:

    Tökéletes alakú, helyes arcú, fiatal csajszival töltöttem egy kellemes randit. Az akció részben rendkívül energikus volt, de csak kis részben volt átszellemült. Úgy dolgozott, mint egy strapabíró mester szakács. A fűszereket patikamérlegen porciózta, szigorúan követte a receptet,igy hozta létre nekem ezt a különleges finomságot az a la carte étlapról. Úgy éreztem, hogy megdolgozott azért, hogy örömet okozzon nekem. Végig tudatos maradt, a munkája legmagasabb szintű elvégzésére koncentrált. A szakmai kereteken belül maradva tökéletes kiszolgálást kaptam. Biztos, hogy visszatérek hozzá, mert azt hiszem, hogy Eszti nem csak a standard menüben jó. Maradtak még ínycsiklandozó finomságok a tarsolyában.
Happy Massage