• Naomi

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A másik oldalon láttam a hírdetését. Megfogtak a nagy mellei így első látásra. Az utazó örömlány cirkusz egyik tagja. Ezek a lányok oda-vissza utaznak az országban, a nagyobb városok között, mindenhol 1-1 hetet, pár napot eltöltve. Egész rugalmas, a telefonhívás után 1 órával már nála is voltam.
  • Megközelítés:

    Békéscsaba belvárosában találkoztunk, egy olyan címen, ahol már többször jártam,ahol több lány is rendelt azelőtt így már a cím ismert volt előttem. Pontos címet meghallva tudtam hová kell mennem. Könnyű odatalálni.
  • Helyszín:

    Lakás teljesen felújított, jól érzi magát az ember benne, többen rendelnek a lakásban, de a diszkréció az adott volt. A fürdőszoba teljesen higiénikus, tiszta, többféle tüsfürdővel, törölközővel felszerelve. A kis baszoba megfeleő kialakítású, bár nem sok minden található benne az ágyon kívül.
  • Lány külseje:

    A képek nem csalnak nagyon, bár némileg már idősebb egy kicsit, mint amikor a képek készültek. A mellei hatalmasak, egy biztos. Számomra nagyon magas lány, vagy csak én vagyok alacsonyabb? A formák elől hátul rendben vannak, egy pár plusz kilóval a fedélzeten, nem egy filigrán, törékeny kiscsaj, rendesen meg lehet dolgozni. A hangja kissé furcsa egy nőhöz képest, de nem beszélgetni akartam vele.
  • Action:

    Miután felmentem hozzá, megbeszéltük az anyagiakat, a virágcsokrot előre kérte, Pesti átlag. Ezután elsoroltam a fürdőbe egy száraz törülközővel. Gyors fürdés után visszatértem hozzá, kicsomagoltam a fehérneműből, és kezelésbe vettem a hatalmas melleit, nyalogattam mellbimbóit, szopogattam bimbó udvarát. Ekkor ő lendült akcióba, francia nyelvleckét kaptam, de nem a legjobbat, inkább csak olyan felületest, immel ámmal.Nem is tartott túl sokáig. Megfordult a fejemben, hogy kényeztetném a punciját, de ezek után inkább hagytam, hogy gumit húzzon rám. Lovacskázást kértem, ami nem volt kimondottan rossz, olyan közepes. Egy pár percig így el is voltunk, de mivel már említettem, hogy magas és erős, vastag csajszi ezért hamar elfáradt. Így misszionáriusban folytattuk, próbáltam közel kerülni hozzá, tövig benyomni neki, de nem igazán segített, valahogy úgy jött le, hogy hagyott dolgozni, de nem volt túl készséges, segítőkész. Nem hagyta, hogy teljesen jól megdugjam. Így vánszorogtam egy kicsit, majd kértem, hogy pucsítson fel az ágy szélére, amit meg is tett. Innen hátulról támadtam, ez volt a legjobb póz és innen nyílt alegjobb kilátás a puncijára ahogy az befogadta farkamat. Toltam neki egy pár percig,majd amikor már fáradtam kihúztam belőle farkamat, majd a melleire élveztem. Újabb fürdés után, felöltöztem, és elbúcsúztam tőle.
  • Elszámolás:

    Extráról nem tudok, lehet, hogy vannak. Az elszámolás nem változott, előre odaadtam, mint már írtam Pesti átlag. Félig meddig éri meg.
  • Összkép:

    Vegyes összbenyomás marad utána, semmiképpen sem ajánlós, csak ha az ember egy egyszerű ürítésre vágyik. Sem pornó sem barátnős érzés. Inkább kissé gépies, monoton, fadarab stílus. Valahogy érzi az ember, hogy oké dugj meg te vendégként, de én csak a legalapabb dolgokat teszem meg, és örülök, hogy már fizettél. Azért a végén csak sikerült elélveztem, hála saját magamnak. Mivel a beszámolók oldalon kevés békés megyei szolgáltató hírdet, keresnem kellett a másik oldalon randi partnert. A vidéki szolgáltatásoknál kevés a jó szolgáltató, de már szükségem volt egy csajszira itt helyben, hát ez most így sikerült. Legközelebb majd jobb lesz. 😁
Happy Massage