• Noya

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon egyeztettünk. Pont aznap reggel kicsit nehezebb volt elérni, de végül csak sikerült. Nagyon segítőkész volt, és rövidesen meg tudtunk beszélni egy órán belüli időpontot.
  • Megközelítés:

    Autóval mentem, könnyen találtam parkolót, bár elég telítettek voltak, de pont volt 1 db. Fizetős övezet, úgyhogy erre érdemes számolni időt. A cím előtt megkaptam a további instrukciókat.
  • Helyszín:

    Új építésű lakás. Nagyon igényes, már amit láttam belőle. :) A szobából nyílik egy kis fürdő zuhanyzóval. Minden szükséges kellékkel felszerelve.
  • Lány külseje:

    Egy nagyon szépen karbantartott MILF-el találkoztam. A képeknek teljesen megfelel, egy képeken is szereplő átlátszót hálós ruhában fogadott, így nem sok minden maradt a fantáziának. :P Kora a kiírásban kicsit lefelé van kerekítve, de nem vészes. Nagyon szépen karbantartott teste van, meglátszik rajta az edzés.
  • Action:

    Belépésem után a szobába invitált, lefeküdtünk az ágyra, és kb 10 percig csak beszélgettünk. Van dumája, mely oldja a hangulatot. Nem beszéltünk meg koreográfiát, én sem éreztem szükségességét. Kaptam egy törölközőt és elmentem tusolni. Visszaérve, már az a kis ruhának nehezen nevezhető dolog is lekerült róla. Lefeküdtem és átadtam a terepet. Azonnal kezelésbe is vett és szépen egyre keményebben szopta a farkam, időnként torokravéve. Próbált úgy helyezkedni, hogy könnyen elérjem, így kapva a lehetőségen közben ujjazgattam kicsit. Ez annyira jó volt, hogy nem is akartam nagyon szabadulni. Egyszer csak kérdeztem, hogy mi van ha így elmegyek. Nem érkezett válasz csak csinálta tovább és a szájába robbantam. Szépen áttisztogatott a szájával és lenyelte a játékosokat. Majd ezután annyit válaszolt, hogy akkor elmész. :) Ezután kicsit beszélgettünk ismét az élet nagy dolgairól. Értelmes, közvetlen volt, lehetett vele beszélni bármiről.
    Majd nekifogtunk a második menetnek. Újra jött a bő nyálas mély franciája, mellyel gyorsan hadrendbe állított. Egy ideig ezt művelte, majd javasoltam, hogy üljön bele. Felhelyezte a védőeszközt és ráült. Ezt csináltuk egy darabig, majd cserét javasoltam, és az ágy végéhez helyezkedett kutyusban, míg és mögé állva. Így helyeztem vissza. Lehetett tolni rendesen, ő csak bíztatott. Már nem volt messze a végkifejlet, de úgy döntöttem ha már itt vagyok próbálunk rá a popsira is. Nem volt ellenvetés, tényleg szereti. Kis kenőanyagot követően egyel feljebb hatoltam be. Az elején lassan, míg teljesen be nem értem, majd szépen fokozatosan elkezdtem komolyabb tempót diktálni. A végén már igen szépen toltam neki. Megfordult a fejemben, hogy kiveszem, és megint a szájába megyek, de annyira magával ragadott a szituáció és jó volt a látvány, ahogy a popsiban ki-be járt a farkam, hogy inkább elengedtem magam és beledurrantam a gumiba. Ezután újra letisztogatott és lementem újra fürödni. Majd még kicsit beszélgettünk és két puszi után távoztam.
  • Elszámolás:

    Egy extrája van az a popsi, amit igénybe is vettem. Távozáskor, öltözködés közben raktam a szekrényre. Igazából sem az elején, sem a végén egy szóval sem említette meg az elszámolást. Az alap csomag pesti átlag a popsi egy ötössel több.
  • Összkép:

    Nagyon jól éreztem magam. Egy nagyon jó szoláltatót ismertem meg Noya személyében. Ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik full pornós élményre vágynak. Popsikedvelőknek kötelező! Imádja!
Happy Massage