• Anetta

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Nem voltam túl jókedvű mikor kedvesünket telefonon kerestem, amit pár kicsöngés után fel is vett. Mikor elkezdett beszélni, (ezt nagy lendülettel és szórakoztatóan tette) a rosszkedvem rögtön el is tűnt. Több-kevesebb sikerrel próbáltam felvenni a pörgős stílusát, ami nem mindig sikerült. Rögtön elmondta, hogy valójában nem Anettának hívják, ez csak úgy valamiért rajta ragadt. Sok érdeklődni valóm nem volt, mert az adatlapja eléggé részletes eligazítást nyújt az információk terén. Csak azt kérdeztem, hogy az adatlapja megfelel-e a valóságnak? A megnyugtató válasza után már meg is találtuk a megfelelő időpontot, amit később egy VTR megerősítés követett. Kérte, hogy a randi előtt egy órával még telefonon jelezzem érkezési szándékom komolyságát. Ez a megerősítő beszélgetés is abszolút komolytalanra sikeredett, de igen jókedvűre.
  • Megközelítés:

    A sok választási lehetőség közül nem is tudom melyiket ajánljam. Talán autóval a leg macerásabb a parkolóhely hiánya miatt, de ez sem jelenthet nagy gondot mert van a közelben parkolóház. Erről sajnos többen nem is tudok mondani, mert a telítettségét nem láttam, az árairól meg nem érdeklődtem. Az utcán parkoláshoz hatalmas mázli kell és még fizetni is kell érte, mert a parkolás már ismét fizetős. Én a tömegközlekedést választottam, jobban ki tudom számolni az oda vezető út időtartamát és nem kell a parkolással problémázni. Első látásra kevés a bankautomata, ez hirtelen rémülettel töltött el, de egy rövid séta után át kellett értékelnem, mert több is az utamba került. Tehát ha valaki olyan felelőtlen mint én és az utolsó pillanatban akar virágszálakhoz jutni, az ezen a környéken nyugodtan megteheti. A tömegközlekedés szinte tökéletes, a helyszín közelében többféle lehetőség közül választhatunk.
  • Helyszín:

    A helyszínből én csak az előszobát, a tetthelyet és a fürdőt láttam, ami teljesen renden volt. A fürdőben kádban lehet tisztálkodni, de nincs zuhanyfüggöny ezért a tusolással csak óvatosan mert Kedvesünknek könnyen plusz munkát adhatunk és ennek nem biztos, hogy örülni fog. A kilépő az olyan bolyhos és puha, igazán kellemes rajta ácsorogni, természetesen teljesen száraz. Lehet választani tusfürdőt, szájvízből egyféle van, én nem találtam pohárkát hozzá (persze kérhettem is volna) ezért a kupakot használtam, amit használat előtt és után alaposan kimostam. A szobában a franciaágyat választottuk légyottunk lebonyolítására és az ott lévő szobainasra aggattam a ruhám felét, de volt amit a padlóra pakoltam. A kellemes hőmérsékletet klímával lehet szabályozni. Minden megvolt ami egy kellemes légyotthoz szükséges.
  • Lány külseje:

    Mikor a ház előtt telefonon kerestem rögtön elmondta, hogy pici csúszásban van és nem volt ideje sminkelni. Rákérdezett, hogy várok egy keveset amíg ezt az esztétikai beavatkozást elvégzi vagy inkább felmegyek, de akkor a valóságot látom. Nem vártam, látni akartam a valóságot és így sem ért csalódás. Az alkata tökéletesen megegyezik az adatlapi fotón látottakkal. Az elmaradt smink nekem nem hiányzott egy picit sem, így a maga természetességében nem olyan finoman lágyak a vonásai mint a fotókon, de számomra így is igazán tetszetős, bájos látványnak bizonyult. Egy pici lányról beszélünk, formás, törékeny alkattal, felesleges kilók nélkül. Összességében szemlélve Őt, egy igazán kellemes látvány, jól esik a tekintetet az idomain megpihentetni. A természete az már más tészta, pörög ez a lány rendesen. Nekem idő kellett amíg fel tudtam venni a megfelelő fordulatszámot, vagy legalábbis meg tudtam közelíteni az övét. Egy falatnyi testre simuló fekete ruhácskában fogadott, így rögtön meg tudtam csodálni a formás idomait. Tetoválás is akad rajta, de ezt csak az aktus után szemléltem meg, addig észre sem vettem.
  • Action:

    Egymás után vonultunk a fürdőbe, én Anettát már az ágyban fekve vártam, aki megérkezve rögtön mellém telepedet. Megérkezésem óta folyamatosan beszélgettünk, most ezt már összebújva tettük, de a fekete ruhácskája még mindig rajta volt. Kölcsönös simogatások közben még mindig dumáltunk, közben igyekeztem szabaddá tenni a kebleit, mikor sikerült Ő az alsó részt húzta a derekáig, rögtön kiderült, hogy nincs rajta bugyi, ami nem is hiányzott. A legnagyobb természetességgel tapogatta ki kecmeckét és szembenézősen húzgálni kezdte. Néha szorosan a testéhez dörgölődztem, miközben a törékeny testét igyekeztem mindenhol megsimogatni. A bimbócskákra külön figyelmet fektettem, amit rögtön meg is háláltak, látványos keményedés formájában. Úgy éreztem rögtön a számba kell vennem valamelyiket, de jobb lenne mindkettőt. Cuppogtam rajtuk egy ideig, mikor a kezem a punci tájékára érkezett és szétnyíló combok fogadták, rövidesen az ujjam már a hüvelyben járkált ki-be és örömmel töltött el, hogy egyre nedvesebb, egyre sikamlósabb az igen csak szűk hüvelye.

    Hol a ciciket csókoltam, hol a száját, amit igen izgatóan tudott viszonozni. Nagyon barátnősek a csókjai, nem csak szájra puszikat osztogat, hanem beleteszi magát a csókcsatába, miközben tovább húzgálja a cerkámat. Később mellém térdelt és 1-2 nyalintás és lágy simogatások után a szájába vette a szerszámom, ettől már az agyamban is erős lüktetést éreztem, nem is beszélve az altáji részről. Fokozta még az élvezetem mert közölte, hogy segítenem kell, össze kell markolnom a haját a tarkójánál és tartanom kell amíg tart a kényeztetésem. Nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek, mert nagyon izgatónak tartottam, nem mellesleg szabad rálátásom nyílt a történésekre. Tetszett a dolog, szinte faltam a tekintetemmel a látványt és néha az ütemet is diktáltam a haját markoló kezemmel.

    Ideje volt gumit kérnem, mert gyorsan haladtam a beteljesülés irányába. A jó ég tudja honnan de rögtön előkerült a gumi, amit kibontott és megért, hogy rakjam fel, mert fél, hogy a körmével kilyukasztja. Nem voltam a helyzet magaslatán, mert utóljára kamasz koromban raktam fel gumit magamnak. Anetta kihúzott a csávából, segítségemre sietett és az lett a vége, hogy végül csak Ő oldotta meg a problémát. Oldalt fekve szorosan magamhoz öleltem amíg megbeszéltük hogyan tovább és milyen pózba vágjunk bele. Javasoltam a misszit és láttam, hogy már fekszik is a hátára, rögtön mentem is utána a combjai közé feküdtem a cerkát markolva, a puncija felé irányítva, de rögtön elvette tőlem és Ő helyezte a hüvelyébe. Nagy sóhajjal fogadta az érkezésem, ami belőlem is kihozta az elégedettség nagy sóhaját. Rendkívül szűk puncija van, tehát egy ideig meg sem mertem mozdulni, inkább csak sóhajtoztam tovább. :-) Kedvesünk nem egy passzív típus, attól, hogy én meg sem mozdultam Ő még ettől simán csavargatta alattam azt a formás csípőjét. Próbáltam a testsúlyommal leszorítani, hogy ne tudja olyan intenzíven és izgatóan ingerelni kecmeckét, de ez nem járt nagy sikerrel. Mikor én is mozogni kezdtem, na akkor meg jöttek Kedvesünktől az izgalmas nyögdécselései, rendkívül fel tudott ezzel is izgatni. Aktus közben többször felhúzta a térdeit a nyakamhoz így még szabadabbá és mélyrehatóbbá téve a ténykedésem. Csókokkal próbáltam tompítani a hanghatásokat, de be kellett látnom itt nekem már végem van, ezt nem bírom tovább húzni és több hullámban elengedtem az örömcseppeket. Kedvesünkön feküdve még kiszuszogtam magam, aki rögtön közölte, hogy bírhattam volna még egy kicsit és akkor neki is sikerül, így meg csak félig sikerült, ami nem sikerültnek számít. :-( Próbáltam mindenfelé nézni csak ne a szemébe keljen, mert Ő egyenesen az enyémbe nézett miközben ezt elmondta.

    Az egy órám kezdett lejárni így itt vége a történetnek. Azért még maradtak olyan apróságok, hogy a fürdőben végignézhettem ahogyan rendbe rakja magát és utcai ruhába öltözik, mert le kellett szaladnia az üzletbe. Volt még egy kis ölelgetés és csók maradt még a végére is. A lakásból együtt távoztunk, az utcán két puszival búcsúzott el tőlem, én még azért visszanéztem mert szerettem volna újra megnézni azt a formás fenekét. :-)
  • Elszámolás:

    Igen lazán kezelte ezt a részt. Nem kérte előre, mikor a végén kihelyeztem a polcra még rá sem pillantott. A virágszálak mértéke nyilvános, sőt még van bővebb infó is ahol ugyan ezek a számok olvashatók. Szerintem a virágszálak mértéke és a kapott élmény aránya a nagyon megérős kategóriába sorolható.
  • Összkép:

    Nekem most pontosan egy ilyen felszabadult és könnyed találkozóra volt szükségem. Sokkal jobb hangulatban távoztam, mint ahogyan érkeztem. Anetta gondoskodott arról, hogy a randi után ne feledjem el rögtön a találkozónkat és a nap további részében mosolyogva gondoljak vissza a vele töltött időre. Ez kicsit jobban sikerült, mert így napok múlva is mosolyt csal az arcomra mikor az eseményekre gondolok. Részemről már a következő időponton spekulálok, hiszen maradt ott némi adósságom és a lehetőségeket sem merítettem ki teljesen. Az adatlapján még sok dolog, lehetőség van amit szeretnék átélni, kipróbálni vele. A végszó az, hogy ennek a szabad szájú teremtésnek sikerült teljesen kizökkentenie a szürke hétköznapokból és elérte azt, hogy vissza vágyjak hozzá. Teljesen elégedett vagyok a kapott élményekkel!
Happy Massage