• Maja

  • Beküldte:
  • Maja reagálása

    Köszönöm szépen! Puszi

  • Egyeztetés:

    Régóta nézelődtem már hogy mikor tudnám elérni telefonon, de valahogy folyton elkerültük egymást. Végül biztosra mentem és VTR-en vettem fel vele a kapcsolatot, ami könnyen és zökkenőmentesen sikerült. Jó pár nappal korábban indítottam a beszélgetést és az ajánlattételt, amit még aznap visszaigazolt és a részleteket is így tárgyaltuk meg. Jó régóta most először volt, hogy egyáltalán nem beszéltem a partnerrel a randi előtt, de szerencsére írásban jól megértettük egymást.
  • Megközelítés:

    Mivel a VTR pontosan megadja a címet, így nincs zsákbamacska. GPS odavisz, az útvonaltervezők alapján busz-villamos-vonat(!) is rendelkezésre áll, mindegyiktől egy kis egészségügyi sétát kell megejteni hogy az újonnan épült tömbhöz érjünk. Itt aztán ha eljön az idő, megkapjuk a kapukódot és a pontos eligazítást, hogy hanyadik emeletre menjünk és utána merre induljunk. Mint már többen írták, a lépcsőházban a bal oldali liftet kell választani. Fent nagyon eltévedni nem lehet, mert fent körfolyosó vár, de nekem azért sikerült zavaromban rossz irányba fordulni. Leselkedő szomszédoktól ennek ellenére szerintem nem kell tartani.
    Parkolás számomra irreleváns, de mivel korán odaértem kicsit körbenéztem - hétvégén kora délelőtt egy szabad helyet láttam a megjelölt úton, szóval a keresgélésre mindenképpen érdemes rászánni az időt.
  • Helyszín:

    A lakásba belépve egy apró fogadórész vár, ahol leteheted a cipődet és a kabátodat. Jobb kéz felől egy nagyobb helyiség van függönnyel leválasztva, ez szolgál a lányok pihenőjéül, míg a lakás három másik szobájában masszázs-terek vannak kialakítva. Amennyire meg tudtam figyelni, többnyire tatami van letéve, ill. egy masszázspados szobát is láttam. A fürdőszoba egyszemélyes használatra elég tágas, a kádban is nyugodtan lehet forgolódni és a függöny sem tapad ránk. Sokféle tusfürdőből lehet válogatni és "mindent lehet használni", ahogy arra Maja kedvesen fel is hívta a figyelmet. Ha végeztél, szerencsére rövid úton a szobák valamelyikében tudod találni magad, ami mindenképpen jó nagy forgalom idején.
    Listerine és kis pohárka a mosdókagylón, kilépő éppencsak nyirkos, a törölköző kellően nagy és friss.
  • Lány külseje:

    Majat már régen kinéztem magamnak, elsősorban a képei alapján, mert nagyon megtetszett az arca, különösen a szemei és az ajkai.
    Amikor megérkeztem, egy, a képekhez nagyon hasonló lány nyitott ajtót. No, nem kell nagy eltérésekre gondolni, de ahhoz eleget hogy az utcán elmenjek mellette vagy esetleg arra gondoljak, hogy egy testvérrel van dolgom. Először elgondolkoztam, hogy talán a smink, vagy a fényviszonyok miatt más? Testét egy fekete-vörös, pántos és szexi ruha takarta, az a fajta amit tuti hogy csak szex előtt vesz fel az ember lánya és bízik benne hogy nem marad sokáig rajta.
    Végül aztán kiderült, hogy a retus a képeken a diszkréció miatt van, picit másnak mutatva Majat hogy ne ismerjék fel. (Leginkább a fekete-fehér képekre hasonlít a valóságban.) Nekem tetszett ez a népmesei okos-lány megoldás, adott is meg nem is: a teste az övé, az arca pedig picit más.
    Nagyon szép nagy barna szemei vannak, vékony és mosolygós arca, amit hosszú és dús barna hajkorona keretez. Bár nem kedvelem ezt a kifejezést, de a divatlapok körte-forma alakúnak mondanák, azaz vékonyabb váll és annál valamivel szélesebb csípője van, szintén a fekete-fehér ill. az arckép nélküli képeken lehet jól megszemlélni. Mellei kellemesek, testalkatának megfelelő méretűek, bimbói hetykék és hegyesek, finom érintésekre jól reagálnak. Feneke feszes és izmos, érzésem szerint nem konditeremben formálta hanem dolgos életvitel következménye, lábai kecsesek és nekem elég simának is tűntek.
    Puncija valóban szűk, a legszorosabb értelemben vett módon kislányos és elmondása szerint szeretné ha meg is maradna ilyennek, így vigyáz rá.
  • Action:

    Másfél órára érkeztem, terveim között szerepelt egy kellemes randi egy gyönyörű lánnyal és egy kúráló masszázs a hét közben lesérült hátamnak.
    A lakásba belépve puszi-puszi, kis meglepődés a részemről - nagyon csinos ez a lány, de mintha más lenne mint a képeken, de gyönyörűek a szemei! -, majd cipő le és irány a szoba. Közben megállapítom, hogy nagyon cuki ez a lány, szépen finoman riszál séta közben és legszívesebb már most a fenekére tapasztanám a kezem. A legszélső szoba, benne tatami, mellette a falon tükör, szobainas, szék, komód és rajta minihifi. Régen voltam már tatamin, jó lesz rajta Majaval összegyűrni a lepedőt. Még masszázs-párna is van, úgyhogy nem kell a fejemet lelógatni róla vagy fixen oldalra fordítani, mint más helyeken.

    Maja közben bevezetésként az időjárásról meg a hogylétem felől kérdez, közben ad törölközőt, megmutatja hova tehetem a ruháimat és elirányít a fürdőbe. Picit tartózkodónak érzem, de nincs 5 perce hogy találkoztunk és igazából őszintén mosolyog, szóval elhessegetem ezt a gondolatot. A fürdőben megkérdem, hogy a választékból melyik a kedvenc illata; ezt amolyan lakmuszpapírnak szánom: ha konkrét választ kapok akkor egy határozott lánnyal állok szembe, ha rám bízzák akkor esélyes hogy nekem kell a továbbiakban is döntéseket hozni. Maja ekkor villantja meg először a népmesei okos lány mivoltát és közli, hogy az alsó sorból válasszak egyet kedvemre. Választott is meg nem is, irányítanom is kell majd meg nem is.
    Zuhanyzás után az ajtó nyitásakor előlibben a pihenőhelyről és kedvesen mosolyogva elvezet a szobába. Itt még megbeszéljük hogy hogyan osszuk be az időnket, milyen masszázst szeretnék, lehet-e picit több fény (lehet) és megkérdi, hogy mivel szeretnék kezdeni. "Veled!" - vágom rá gondolkodás nélkül, amire egy huncut mosoly és némi kuncogás a válasz, majd némi szemezés után állva puszilgatni kezdjük egymást. Nagyon finom illata van, nyakán a bőr puha, majd arcát és végül ajakit nyújtja felém. Csókja meglepő, de kellemes: inkább nyelvcsatának mondanám, de láthatóan élvezettel köröz nyelvével a partnere nyelvén, de érezhetően nem vágyik mély franciacsókra és/vagy mandulaműtétre és nem is ad hasonlót, cserébe viszont nyitott szemmel csókol és közben figyeli partnere reakcióit. Én élvezettel ölelem magamhoz, ami szépen lassan viszonzásra is talál, majd kérésemre leveszi a fogadóruhát és ott folytatjuk ahol abbahagytuk. Kis idő múlva kezem a fenekére téved, nagyon jól esik belemarkolni és mikor elragad a hév, csókolózás közepette felemelem. Ez érezhetően picit megakasztja az ő részéről az ismerkedést. Rákérdezek, hogy "Ezt inkább hanyagoljam, nem szeretnéd?" "Hát, ha elbírsz..." - nem tudom, mire gondol, mert nem egy nehéz lány, még az én zokni erőnlétemmel se okoz gondot tartani, de inkább visszaengedem finoman a padlóra. (Én ezt némi érthető bizalmatlanságnak tudtam be, ezért adtam 4 csillagot a kezdeményező-készségre.)

    Érzem, hogy itt jobb lesz lassítani kicsit a tempómon - ami nem gond, csak mostanában már kicsit elszoktam tőle - és felajánlom neki, hogy bár a rendes masszázshoz nem értek, de egy jóni-masszázst szívesen felajánlok. Erre gyors és határozott "Jó!" a válasz és újra közös hullámhosszra kerülünk. Megbeszéljük, hogy hason szeretné kezdeni, kapok krémet és kényelmesen elhelyezkedik. Kis megnyugvást vélek az arcán felfedezni, ettől egészen angyalivá válik a tekintete ahogy rám néz és várja az első simításokat. Elkezdem a masszázst, közben picit beszélgetünk a hétköznapokról, mivel telt a karantén-időszak, hol barnult le ilyen szépen, stb. Egy okos, dolgos, több lábon álló hölgy képe rajzolódik ki előttem, aki láthatóan kellőképpen a bizalmába fogadott, így haladhatok már tovább a vállak és a hát után a fenék és a combok irányába. Néhány percig elidőzöm a magam örömére formás fenekének simogatásával, majd kérek egy picit nagyobb terpeszt, hogy a kezeim szabadon tudjanak mozogni. Nincs egy lapát tenyerem, de Maja puncija rejtőzködő, így kell a mozgástér. Finoman haladok a combtő vékony bőrétől a nagyajkak masszírozásán át a Vágy titokzatos tárgya felé, közben partnerem reakciói fürkészem. Elég sokáig érdeklődve figyeli az ügyködésemet, majd egy "Ügyes kezed van." megjegyzéssel behunyja szép szemét és átadja magát az érzésnek. Kis idő múlva érzem, hogy virágának szirmai nedvesedni kezdenek, légzése mélyül és ujjaim és a zene ritmusára szaggatottá válik. Itt érzem először azt, hogy milyen jó a metakommunikáció kettőnk között, mert bár első randi, de pontosan be tudom határolni hogy meddig és milyen intenzitással kell dolgoznom, hogy a csúcs közelébe juttassam és minél tovább ott is tartsam. (Mondjuk ez inkább Maja érdeme, az eddigi pályám során kevés lány tudott csak a hangjával és a sóhajaival ilyen jól irányítani.) Némi kísérletezés és ilyen-olyan "kínzási" kitérő után végül kedvesem hangot is ad örömének és hosszan lovagol közös ügyködésünk hullámain, melyet egészen addig korbácsolok amíg finoman el nem húzódik kezeimtől és jóllakott mosollyal nem nyugtázza hogy sikerült a közös munka. Picit mellé heveredem, simogatjuk egymást, pihegünk picit, majd közös megegyezéssel hátra fordul és ezúttal nyelvemmel indulhatok testén felfedező útra. Apró cicijeinél elidőzöm a bimbók szopogatásával, ezzel hagyva némi plusz időt számára a regenerálódásra, majd punciját puszilgatva elkezdem az előző élvezés nektárjainak utolsó cseppjeit eltüntetni és nyelvemmel az újabb csúcshódítás felé indítani tündérkémet. Tényleg apró kis virágán a bibét megtalálva újra sóhajtozni kezdünk, én az elégedettségtől - tényleg sorozatélvező, imádom az ilyet! - ő pedig hogy finoman közelítenek felé és talán hogy nem csak egytrükkös emberkével került össze. Nyelvem most is a zene ritmusára repítő őt a magasba és tovább is tart az élvezet hullámain való lovaglás mint az előbb, de egy ponton ez is véget ér és cserét javasol.

    Mellém térdelve - jó érzékkel - először a popsiját krémezi be, majd melleire ken bőven és a farkam finoman kettőnk teste közé szorítja és megkezdődik életem legjobb csúszkamasszázsa. Punciját a tükör felé kinyomva, popsiját a tenyerembe pucsítva oldalról hengergőzik végig rajtam és ingerel teljes hosszamban. Bár az érzés nagyon jó, de csókolni akarom, így megérem, hogy inkább feküdjön rám, amit mosolyogva úgy abszolvál, hogy mellei helyett immár lapos hasával és puncijával ingerel. Elképesztően jó érzés, finoman mozogni is kezdek alatta, amit kuncogva fogad és egészen a csiklójával kezdi a makkomat ingerelni, közben kezével biztosítva és tovább fokozva az élvezeteket. Ez a kézimunka és puncicsúszka-kombináció lehet hogy csak fikció a részemről, de olyan veszélyesen jó, hogy inkább gumit kérek, nehogy idő előtt elsüljek. Nagy szakértelemmel és bőnyálas francia keretében helyezi fel - ezt legközelebb ki kell próbálnom gumi nélkül is! -, közben én némi saját nyállal nedvesítem az ő virágát hogy a behatolás könnyű és élvezetes legyen. Bár nem egy fatörzset hordok a lábam között, de némi gondos tanulmányozás után még egy kis síkosítóval is felvértezi a beöltöztetett ezredest és kérésemre lovaglópózban kezdünk, hogy ő tudja szabályozni a behatolást. Tényleg eszméletlen szűk, még ennyi élvezés és előjáték után is olyan érzés, mintha egy szűz lánnyal lennék együtt. Megkérem, hogy bontsa ki a haját, hogy teljes legyen az illúzióm, ezt minden további nélkül teljesíti. Szerintem neki is tetszhet a közös mutatvány, mert újra megjön a hangja és előbb mélyen magába fogadva élvezkedik, majd hirtelen gyors vágtába kezd, ami tovább növeli a hangerejét. Én biztatom, hogy élvezkedjen kedvére és hüvelykujjamat benedvesítve csiklóját kezdem ingerelni, próbálva tartani vele a lépést. Egy ponton aztán úgy érzem, hogy nem tud túljutni egy szakaszon és pózcserét javasolva hátára fordítom, majdnem végig benne maradva és átveszem én a tempó diktálását, térdeit a mellkasomnak nyomom hogy ellen tudjon tartani ha túl heves lennék, majd miután lábait leengedi, simogatom melleit, nyakát és arcát, amit élvezettel fogad, másik kezemmel tovább izgatom a punciját és úgy hiszem, egy harmadik csúcsot is sikerül közösen meghódítanunk. Dicsekvésnek tűnhet, pedig csak arról van szó, hogy ha figyel rá az ember, Maja pontosan elárulja hogy jó neki és nem is szégyenli elvenni amit felkínálunk neki.
    Kissé leizzadva érzem, hogy önkontrollom vége felé járok és megkérem, hogy kiskutyában folytassuk, hadd élvezkedjem pompás fenekének látványában. Megbeszéljük, hogy itt is óvatosak leszünk, így finoman a csípőjénél fogva magamra húzom - mámorító, minden apró mozdulatát érzem még a gumin keresztül is - és végül Maja hasra ereszkedve biztatni kezd, talán már a negyedik felé is haladunk, mikor nem bírom tovább és kitárazok a gumiba. Tündérem puncija viszont olyan szűk, hogy még 1-2 percig merev tudok maradni élvezés után, így van lehetőségünk levezetni az én örömöm hullámait is, mielőtt nagyokat pihegve egymás mellé rogyunk és megállapítjuk, hogy "kész, kaputt".

    Kis törölközés, vízfogyasztás és ventilátor előtt hűsölés következik, Nikol él a felajánlásommal és kiszalad felfrissíteni magát, én közben az átélteket próbálom bevésni az emlékezetembe és rákészülök a masszázsra. Mivel esélyes volt hogy az fájdalmas lesz, így a végére hagytuk.
    Nikol szerint nem túl erős a masszázsa, de ebben ugyanúgy tévúton jár, mint a súlyával kapcsolatos "ha elbírsz" kapcsán: teljesen jó erővel, egészségügyileg abszolúte hatásosan gyúrja át az általam kért területeket a maradék kb. fél órában. (Erről jut eszembe: a tetthely felett van óra is, amit a pihenő alatt észrevettem, majd Nikol törölközőbe csavart látványa, mikor visszatért a fürdőből, teljesen elfeledtette velem.) Nagyon jóleső élménnyel zárjuk az aktív randinkat, még megbeszéljük hogy bár zuhanyozni nem megyek, de saját döntésből kicsit sietek az öltözködéssel, hogy neki még legyen ideje enni valamit a következő vendég előtt, ha már déltájban járunk.
    Ezt a nagylelkűségemet egyébként a társasház előtt már megbántam, de úgy döntöttem, hogy botorságom lovagiasságnak álcázom. Az az öt perc egyszerre lett volna borzalmasan kevés és mámorítóan sok egy ilyen csodálatos társaságban, mint Nikol.
  • Elszámolás:

    Nyilvános a virágcsokor mérete és a bővebb infóban is részletezve van és az összeg a helyszínen se változik. Én úgy terveztem, hogy az elején adom oda, de aztán elvarázsolódtam és elsodort a randi lendülete, úgyhogy a pihenő közben jutott eszembe, hogy letegyem a komódra. Maja nem kérte, pedig az első randink volt és láthatóan ő is elfelejtette hogy ez is van.
    Számomra nem kérdés, hogy megérte! Amin töprengek, hogy a Lehetőségek rész mennyire pontos és mennyire rugalmas. Ahogy Majaval beszélgettem, kiderült, hogy ő továbbra is inkább masszázslányként gondol magára, csak kíváncsiságból kirándult a szexpartnerek világába és érezhetően NEM kíván a megadottaknál vadabb dolgokban részt venni. Én azt mondanám, hogy nagyon korrekt hogy nem a masszázs szekcióban hirdet, titkos extraként aktussal, hanem itt. Ezt a mentalitást szeretné, ha a hozzá látogatók is megértenék: masszázs van alapvetően és az aktus "csak" a cseresznye a tejszínhab tetején.
  • Összkép:

    Itteni pályafutásom kezdete óta keresek olyan lányt, aki profin - TÉNYLEG profin, egészségügyileg értékelhető módon - masszíroz, bájos, kedves és még szexelni is lehet vele. Azóta sok kitérőt tettem és sok élmény ért, de valahol mindig is erre az érzésre és egy ilyen lányra vágytam.
    Maja személyiségében ez a népmesei okos-lány vonás szíven ütött, nagyon a gyengém az ha egy hölgy nem csak okoskodni próbál. Visszafogott természetét a randi végére megszoktam és bízni kezdtem benne, hogy nem a személyemnek szólt, beszélgetni nagyon jól el tudtunk és úgy éreztem, hogy amikor a másik kedvét keressük az őszintén történik.
    Egyértelműen új kedvencem lett és mihelyt időm engedi, visszatérek majd hozzá! Remélem, addig nem gyűjt be annyi rossz tapasztalatot, hogy hátat fordítson nekünk és visszatérjen "csak" a masszázshoz.
Happy Massage