• Alisa

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon kerestem, elsőre felvette. Megegyeztünk az időpontban és pontban találkoztunk is. Minden flottul ment.
  • Megközelítés:

    Autóval érkeztem és már a telefonban említette, hog a lakás mellett nem tudok majd megállni, a Marina part környéke. GPS a környéken tesz le, kell egy kis humán navigáció.
  • Helyszín:

    A helyszín is hibátlan volt, tisztaság rend minden helyiségben, igényes fürdő, igényes szoba, nagy strapabíró ágy. Törülköző is tiszta nagy illatos.
  • Lány külseje:

    Elérkeztünk a lényegi részhez. Többen megénekelték már elbűvölő külsejét, csatlakozni tudok hozzájuk. Egy gyönyörű, helyes, kedves mosolyú, fiatal "kislányt" kap aki belép az ajtón és valóban azonnal peregni kezd a film az ember agyában. Bőre selymes, illatos, finom, fogai csodásak, nagyon egyben van minden.
  • Action:

    Fürdőből kilépve már az ágyon várt anyaszült meztelenül. Nem szokásom a kölcsönös francia, de itt más volt a helyzet.. Annyira kívánatosnak éreztem a felkínált helyzetet, hogy nem volt kérdés, hogy megcsókolom a mézes csuprot. Azzal kezdődött, hogy melleit csókolgattam, finoman, lágyan, majd hasán araszoltam lefelé. Ettől nagyon begerjedtem. Hozzáteszem, nagyon hasonlít egy ismerősöm lányára, akivel természetesen ilyen mélységig nem jutok el, így ez a helyzet méginkább feltüzelt. Puncija finom és illatos. Helycsere után hátamra feküdtem és végignézhettem, ahogy finom, érzéki technikával orális örömökben részesít, pont olyan intenzitással, pont olyan technikával, amit imádok. Nem tépte-rángatta, hanem extra classe lágyan kényeztetett kezdetben, majd ügyesen kapcsolva fokozta a tempót. Csillagos ötös. Első felvonásban belémült és szűk puncikája szorításában élvezhettem érzéki táncát. Közben érzéki lágy csókok. Ütemesen lovagolt, közben halk nyöszörgések jöttek, isteni helyzet. Kis kezdeményezést én is vittem bele, egy picit keményebb ütemben, most én irányítva a helyzetet felpörgettem a románcot.
    Következő és végső pózom kedvencem a szemből oldalról volt. Ez kényelmes, látványos és járkálhatnak a kezek is. Finoman csókolóztunk, miközben egyre vadabb tempót diktáltam. Egy kis tempóváltással újra lágyabb ütemet adtam, majd ráerősítve repültem a csúcs felé. Jó lett volna így is befejezni, de részben mivel fáradtam, részben mivel franciája megfogott, kértem, hogy orálisan végezzen ki. Nagyszerűen kényeztetett újra, majd kézbe véve a dolgokat megadta a kegyelemdöfést. Még egy kis orális öröm és utódaim hanyatt fekve rajtam landoltak.
  • Elszámolás:

    A megbeszéltek szerint, minden rendben.
  • Összkép:

    Átlag feletti élmény egy átlag feletti nővel. Ha jellemeznem kell egy szóval: mennyei. Bármikor örömmel mennék vissza hozzá és menni is fogok hamarosan. Kiváló szolgáltató, szeretni való
Happy Massage