• Becky

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Előző nap hívtam, amit elsőre nem vett fel. Fél óra múlva ismételten sikertelen, majd tíz perc elteltével sikeres egyeztetés -ekkor hallottam kedves, kislányosan bájos hangját. A tájékoztatás után sms-ben kaptam címet és egy olyan kérést, hogy másnap, a randi napján jelezzek,hogy jövök.
    Mikor elindultam hozzá, így is tettem - nemsokára jött egy válasz, hogy fejfájás miatt kicsit csúsztassuk (esős idő volt, mint utólag kiderült, érzékeny rá, ezért a halasztás). Simán belementem és végül a lefixált időponthoz képest 45 perccel később csaptunk bele a lecsóba.
    Amit még érdemesnek tartok kiemelni, hogy elsőre 90 perc nincs.
  • Megközelítés:

    Petőfi és Rákóczi híd közötti egy kis utca, ami egy forgalmas útból nyílik. Ergo a tömegközlekedés kiváló, ugyanakkor autóval a érdemes hamarabb indulni, a szűk területen elsőre csak nagy szerencsével lehet parkolót találni.
    Mivel előző napon már kaptam címet, így gond nélkül tudtam megtervezni érkezésemet.
  • Helyszín:

    A ház kívülről csúnya, viszont a lakás szép. Ahogy elérkezett az időpontunk, ismételten sms-ben kaptam tájékoztatást, melyik emeleten, melyik ajtót kerestem. Viszont én bejutni nem tudtam (biztos valamit elbénáztam), így egy újabb telefonos egyeztetést követően nyitotta ki az ajtót.
    Kellemes kis lakásba érkeztem, az előszobában cipőt le, majd konyhán át egy aprócska kis helyiségbe vezetett. Itt egy asztal, ágy és mellette tükör "segíti" a randi kivitelezését. Fürdő szép és tiszta. Függöny még nem volt, állítólag utánam néhány nappal kerül majd felszerelésre.
    Volt még egy kutyus is, de nem zavart és a mókázás alatt (török?) zene szólt.
  • Lány külseje:

    Röviden: a képeken Ő van, minden (súly, tetkók, arc) egyezik. 5/5!

    Hosszabban: szóval nyílt azt ajtó és egy fekete hajú kis manökent láttam. Szép, szolibarna bőr, fekete hajkorona, csábos tekintet és csilingelő hang - nagyon tetszett! Elképesztően törékeny kis lány, a tinis feelingnek csak a jelentős mennyiségű, ugyanakkor kifejezetten ízléses tetkók mondanak ellent. Vékonyságának megfelelően apró, de irtó aranyos cicijei és hosszú lábai vannak, a főnyeremény számomra viszont a kerek popó és tündéri kis punci volt, mindkettő gyönyörű!
    Egy egyrészes, fekete fehérneműben fogadott, sajnos ennek sem tudom a nevét, mindenesetre guszta volt nagyon!
    Hozzáállása fantasztikus,tulajdonképpen úgy alakítod a programot,ahogy akarod - partner lesz benne!
  • Erotikus masszázs:

    Érződik a tehetség a masszázsában. Miután megtudtam, hogy "szabadon" lehet alakítani az egy órát, inkább az erotika irányába fordultam - ennek megfelelően az általa kapott kezelés egy jó értelemben vett "alap" masszázs volt. Ergo átdörzsölte, átmozgatta hátamat, nem volt benne semmi extra, de egyrészt nem is kértem, másrészt ez is kellemesen ellazított. Egy szóval jól esett és nem volt semmi gond vele, ugyanakkor a számomra igazán maradandó dolgokról a következőkben írok...
  • Levezetés:

    Röviden: rengeteg kölcsönös francia, plusz ujjazás és masszázs oda-vissza.
    Számomra a találkozó ezen része volt igazán maradandó!

    ... ami nem más, mint az erotika. Ami gyilkos volt. Tényleg nem tudom máshogy jellemezni, ez elképesztő.
    Én kezdtem el masszírozni, amit szívesen fogadott - nem vagyok profi, de "örömmel" tűrte maszatolásomat és egy-két kiemelt testrészére (elsősorban popsi) irányuló puszikat - ha már a popót említettem, a látvány nem semmi, ha másért nem, ezért simán megéri így, ilyen pozitúrában is foglalatoskodni vele. Az én "munkám" egyre jobban a fenék és combok környékére terelődött, egészen addig, amíg nem bírtam tovább és vállaitól indulva gerince mentén szőnyegbombázás-szerű csókok után feltérképeztem teste egyik oldalát. Utána meg jöhetett a másik! Ugyanaz volt itt is, mint korábban: simogattam, pusziltam ahol és ahogy csak bírtam, ő közben bájosan mosolygott, átkarolt és ami elképesztő volt, hogy... nyögött. Mármint nem maga a tény a döbbenetes, hanem ahogy történt. Olyan szexin, izgatóan sóhajtozott, hogy már az megért egy misét - persze lehet, hogy színjáték az egész, de ismétlem, olyan természetességgel adta elő, hogy engem megvett kilóra. Szóval nagy reményekkel érkeztem puncijához, és nem kellett csalódnom. A fiatalos báj, eme csodás kis testrészén is felfedezhető, így örömmel kezdtem kényeztetésébe. Percek múlva állítólag sikerrel is jártam, túl nagy "tűzijátékot" nem kaptam, de na, azért hittem neki. Megfordultunk - itt egy megjegyzés: huncut kis tündér abban a néhány másodpercben, mikor négykézláb helyezkedett el mellettem, gátlástalan twerkelésbe kezdett, ismételten arra buzdítva engem, hogy csókolózásba kezdjek tündéri kis nyílásaival. Az én masszázsom ezután kezdődött,jó kis beszélgetéssel megfűszerezve.
    Aztán ismét a hátára került. A már megszokott testre puszik után ujjaimmal vettem ostrom alá kelyhét: balommal ki-be jártam a nyílásban, míg a jobbommal egyre duzzadó csiklóját ingereltem. Miután végeztünk, mellé térdeltem, ő pedig szájába vett. Örömmel nyalta, szopta, nem volt pornós tempó, de nem is igényeltem, mert az élmény így is frenetikus volt, főleg, hogy ujjam ismét eltévedt és puncijában talált menedéket. Néhány percig voltunk így, de azért éreztem, hogy lassan az óra végéhez közeledünk. Még egy dolgot szerettem volna kipróbálni. Megkértem, üljön az arcomra. Nem kellett győzködnöm. Magát a tükörben stírölve pattant a számra, mintha a megszokotthoz képest egy fél méterrel feljebb lovagolna. És valóban az volt: kezdetben lassan, majd egy vágtázva csúszkált a számon/arcomon, miközben lelkesen támasztottam popóját és hallgattam angyali nyögéseit. Ez volt az utolsó előtti szakasza találkozónknak, miután még - előkészítve a fájó búcsút - ölembe ülve ölelkeztünk és pusziltam angyali testét.
  • Elszámolás:

    Nem emlékszem, hogy előre vagy utólag adtam, mindenesetre semmi gond nem volt vele. Az említett sms ezt is tartalmazza.
  • Összkép:

    Nagyon ajánlott. Egy igazi manökent kell elképzelni, aki még véletlenül sem szende vagy porcelánbaba. Magabiztosan masszíroz és az erotika területén is önbizalommal mozog, örömmel bízva rád magát. Bár biztos vagyok benne, hogy a megszokott szerepben is megállja a helyét, ha kell, irányít.
    Mi az erotikára helyeztük a hangsúlyt, olyan extrákkal, amelyek miatt még nagyon-nagyon sokáig emlékezni fogok rá és a találkozónkra!
    "Sajnos" hosszú a bakancslistám, így egy ideig lehet,hogy nem találkozunk, de ha valaha is a végére érek, Becky valószínűleg a felső néhány százalékba fog kerülni - sok tekintetben nehéz lesz túlszárnyalni!
Happy Massage