• Blair

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Missy már a kezdetek óta a kedvencek között van. Viszonylag ritkán járok úgy Budapesten, hogy belefér az időbe egy masszázs, és sikerül is megszervezni, de így legalább a várakozás izgalma is fokozta az első találkozást. Amikor már látszott, hogy lesz egy szabad órám, felhívtam. Egy nagyon kedves hangú kolléganője vette fel (ha tudja valaki, ki lehetett ő, ne tartsa magában), és kedvesen, barátságosan tájékoztatott mindenről. Az általam kinézett időpont helyett negyedórával korábbit javasolt. Reméltem, hogy oda tudok érni, így is lett, bár nagyon ki volt centizve.
  • Megközelítés:

    A megadott címet a GPS-be beírva egy, a tartózkodási helyemhez viszonylag közeli lakóparkba vezetett. Kicsit szentségeltem, mert Murphy dolgozott, és ahány lámpa és tötyörgő autós volt a környéken, az mind ellenem dolgozott, de végül sikerült pontosan a ház előtt megállnom, az egyetlen szabad helyen, a megbeszélt időpont előtt 3 perccel. Valószínűleg BKV-tól kell egy rövidebb sétát tenni, de nem lehet vészes. Nekem viszont nagyon kényelmes volt. Az ajtó elől felhívtam, és ekkor már Missy adott tájékoztatást a kapukódról és a feljutás módjáról.
  • Helyszín:

    A lakásról nincs túl sok emlékem. Amennyit láttam belőle, az igényes, tiszta és a célnak teljesen megfelelő volt. Az ajtóból a szobába mentünk, ahol le tudtam vetkőzni, és kényelmesen el tudtam helyezni a ruháimat. A zuhanyzó tiszta, kellemesen meleg, ment a mosógép, a szárító. Zuhanyfülke van, benne megfelelő számú tusfürdő, szájvíz, pohár. Talán egyetlen negatívum, a szemetesben már alig volt hely a műanyagpohárnak. Ezzel együtt is teljesen komfortos, higiénikus a helyszín. A masszázsra egy tatamin került sor, szó nem érheti a szobát, sem a berendezést.
  • Lány külseje:

    Az ajtóban várt, bemutatkozás, két puszi, és egy kisebb ajándék átadása. Missy nagyon szép lány, szép arccal és gyönyörű alakkal. Az első pillanatok nagyon meghatározóak, én ezért is tartok valamennyire az arc nélküli hirdetésektől, mert ha az ember nem azt kapja, amit várt, amit elképzelt, az adott esetben nagyon rá tudja nyomni a bélyegét az egész együttlétre. Most nem ez történt. Mert bár - teljesen természetesen - volt eltérés az elképzelt és valódi Missy között, ez csak milyenségbeli, nem minőségbeli különbség volt. Szóval, egy gyönyörű fiatal lány állt előttem és invitált a szobába. Első alkalommal az ember nyilván zavarodott, ezt nagyon jól feloldotta, mert egyrészt egyből felbontotta az ajándékomat, megkínált vele engem is, majd elkezdte fogyasztani, ami nagyon jól esett. Másrészt az első pillanattól nagyon barátságos, kommunikatív volt, nálam a belső értékek nagyon sokat dobnak az összképen. Szóval, úgy mehettem zuhanyozni, hogy amikor kijövök, egy nagyon kedves, barátságos és gyönyörű lány fog masszírozni a tisztálkodás után.
  • Erotikus masszázs:

    Zuhanyzás után izgatottan vetettem magamat a tatamira. Missy már meztelenül várt, ami újabb elégedettséggel töltött el. Mivel első alkalommal voltam, hagytam magam általa vezetni, bár megfordult a fejemben, hogy jobb lenne megfordítani a dolgot, és a masszázst hagyni a végére. Nekem valahogy így esne jobban, majd legközelebb. Megkérdezte, milyen erősségű masszázst kérek, fáj-e valahol, van-e bármi kérésem a masszázzsal kapcsolatban. Rábíztam magamat, ami nem bizonyult hibának. Nagyon kellemes masszázst kaptam Missytől, ami során végig beszélgettünk. Ami egyrészt nagyon kellemes volt, mert tényleg egy kedves, intelligens lányról van szó, másrészt én egy kicsit lassabban oldódom a kelleténél, így nem tudtam teljes mértékben a masszázsára koncentrálni, sőt, elkezdtem kicsit azon is aggódni, hogy így talán megfordulás után nehézségeink adódnak. Mint kiderült, ez felesleges aggódás volt :), ha ma mennék, akkor sem szeretném másképp.
    Összefoglalva: kaptam egy nagyon kellemes, nem túl kemény masszázst Missytől, amit végig beszélgettünk, és ami nagyon jól esett. A végén már nagyon vártam a fordulást...
  • Levezetés:

    Őszintén szólva nem is tudtam megnézni az "étlapot", még akkor mentettem el kedvenceim közé Missy hirdetését, amikor az én rangommal is látható volt. Így "vakon" mentem el a randira, gondolván, lesz, ami lesz. Nincsenek extra vágyaim, kívánságaim, amit kapok, annak tudok örülni, ha azt "úgy" kapom. Az első pillanattól úgy voltam vele, hogy ettől a lánytól nem tudok olyan keveset kapni, ami elégedetlenné tenne, úgyhogy hagytam magam sodorni az eseményekkel. Amik annyira magukkal ragadtak, hogy őszintén szólva közvetlenül az eljövetelem után sem tudtam volna felidézni az eseményeket pontosan, csak egyszerűen fülig ért a szám. Így a beszámolóm sem lesz pontos a kronológiát tekintve, de igyekszem felidézni az élményeket.
    Fordulás után csúszka masszázzsal kezdett. Nem vagyok még túl tapasztalt etéren, pontosabban egyszer volt hasonlóban részem, így túl sok összehasonlítási alapom sincsen, de ahogyan Missy csinálta ezt a műfajt, az magasra helyezte a lécet. Minden aggodalmam elszállt a működési problémákat tekintve, olyan hangulatot teremtett a hölgy ezekben a percekben, ami nem csak rám, de a velem egykorúra is ugyanolyan hatással volt. Kis csúszka után kézbe vette, elkezdett vele játszani, szinte azonnal bevetve száját és ajkait is. Meglehetősen kellemesen csinálta, valamint úgy helyezkedett, hogy elérhessem gyönyörű fenekét és lába közét is. Megkérdeztem, szabad-e ott is simogatni, egy határozott "persze" volt a válasz, beolajozta, és felkínálta gyönyörű punciját. Csakhamar megkérdezte, hogy szeretném-e szájjal kényeztetni, naná, így fölém kerekedett, és itt nagyjából elszakadt a film. Első alkalom lévén, ismeretlenül csak mentem az ösztöneim után, a remegéséből ítélve talán jól is esett neki, de őszintén szólva amit lent művelt, az előhozta belőlem az önző énemet. Azóta szeretném felidézni, hogy mit és hogyan csinált, de nem könnyű. Legyen elég az, hogy egy nagyon kellemes levezetésben volt részem, sokkal többet kapva, mint amit vártam.
    Annak különösen örülök, hogy a kényeztetés is baráti hangulatban (barátság extrákkal, ugye - nekem ez jön be) telt, nem az a megjátszós - pornós verzió volt.
  • Elszámolás:

    A levezetéssel kicsit kicsúsztunk az egy órából, így elmentem egy gyors zuhanyra. Amikor visszaértem, elnézést kértem, de Missy megnyugtatott, hogy nem jelent problémát ez a pár perc. Miután felöltöztem, megkérdeztem, hogy a barátnője által mondottak-e az irányadók. Eddig a pontig szóba sem került a dolog, és itt már felöltöztem, indulásra készen voltam. Plusz egy pont, szeretem a bizalmi légkört.
    Semmi nem volt extra, ami történt, azt tartalmazta a csokor, aminél összehasonlítási alapom minimális, de korrektnek tartottam.
  • Összkép:

    Egy nagyon fárasztó nap után azt kaptam, amire vágytam, amit elképzeltem akkor, amikor Missyt betettem a meglátogatandó hölgyek listájára. Szinte biztos vagyok benne, hogy vissza fogok menni hozzá valamikor, mert egy nagyon kellemes jelenség, emellett egy gyönyörű, odaadó nő, aki ráadásul ért is ahhoz, amit csinál. Nagyon könnyen és gyorsan teremt kellemes légkört, igényes, és nem utolsó sorban egy olyan élménnyel tudott megajándékozni, amit egyhamar nem fogok elfelejteni. Örülök, hogy hallgattam a belső hangra, és minden nehézség ellenére őt választottam.
Happy Massage