• Szonja

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam Szonját, egyből felvette, elmondta a lehetőségeket, rendben tájékoztatott, amiről kell.
  • Megközelítés:

    XI. kerületben a Fehérvári úton haladó villamosvonaltól pár perc sétára található a helyszín, az Allee-tól tömegközlekedéssel és gyalog talán 15 perc volt.
  • Helyszín:

    Nem vagyok ismerős a környéken, de eléggé új építésűnek tűnő, 10 emeletes házban található a lakás, belül is teljesen rendben volt, korrektül berendezett. Ketten dolgoznak a lakásban, megvolt az odafigyelés, hogy ez ne okozzon problémát. Mivel a ház újépítésű, a fürdő ennek megfelelő, a szükséges "felszerelés" megvolt: szájvíz, többféle tusfürdő.
    Az alkalom helyszíne egy kis szoba, benne érzésre egy franciágy méretű ágy, de emlékem szerint nem franciágy volt, de az alkalomnak amúgy megfelelt. A szoba sarkában masszánypadon lehetett lepakolni.
  • Lány külseje:

    Szonja, formás, nőies, vonzó fiatal, helyes arcú lány, akin van mit fogni és persze ez meg is teszi a hatását az emberre.
  • Action:

    Az egész alkalomra eléggé jellemző volt, hogy Szonja csendes lány (legalábbis velem az volt), ugyanakkor, amiket kértem azokat teljesítette.

    Zuhanyzásomból visszatérve csókolózással kezdtünk és közben kezdtem simogatni nőies alakját, majd számmal vettem kezelésbe kellemes méretű melleit. Kellő felvezetés után - mint írtam, irányítani kellett - kértem, hogy kényeztesse az ezresedt, amit meg is tett.
    Az ezredes nagy részét be tudta venni, igazán jólesően szopta, ingerelte nyelvével. Finom volt, bár lehetett volna változatosabb, de tekintve hogy jól esett és nem kértem, hogy pl. oldalról--kívülről nyalogassa, stb. így is nagyon élveztem.
    Mellszex után kérésemre feltette a gumit, majd lovaglással folytattuk. Úgy éreztem, kölcsönösen élveztük, jól esett, hogy - úgy tűnt - ezúttal úgy is csinálja, hogy neki is jó legyen, eszerint mozgott, csipőjével is dolgozott.
    Ezután végül kutyus pózban folytattuk a finomságokat: élveztem mozogni a punciban, miközben formás popsijának látványa fokozta az élményt. Bár nem így terveztem, végül az ingerek hatására e pózban lett végem.
    Miután letisztogatott, egymás mellé feküdve beszélgettünk ... jól esett, hogy lassan sikerült is kicsit több szóra bírnom. Időm végén megkérdezte, hogy akarok-e zuhanyozni, majd öltözés és búcsúzás.
  • Elszámolás:

    Amire sor került, az mind alapban volt, ez a pesti átlag alatti szint. Extrát nem vettem igénybe. Az elején megkérdeztem, hogy az elején, vagy végén kéri (mindegy volt), végül a végén tettem a szekrényre.
  • Összkép:

    Mind az orális kényeztetés, mind az aktus finom, jó volt, ám hiányoltam Szonja kezdeményezőkészségét, ezen túl több simogatást, hasonlóakat, ugyanakkor, amit kértem, készséggel és finoman megtette.
    Lehet azon is sok múlik, hogy mennyire könnyen irányít a férfi, mennyire hiányolja a csevegést, mindenesetre így végül kis (nem szexuális) hiányérzettel, de jóleső élmény volt egy igazán formás lánnyal.
Happy Massage