• Kinga

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Ma reggel hívtam, ez nem ment simán. Kilenctől hívtam többször, majdnem 10-kor a kolléganő felvette a számot.
    Megadta a szükséges információkat, a címet és előjegyzett 15 órára.
  • Megközelítés:

    A címet már reggel megkaptam. A pontos címet.
    A villamos megálló nem lehet több 100 méternél a kaputól, és itt elég gyakran járnak a villamosok a Széna és a Duna között.
    Parkolni már kevésbé lehet jó, kevés és fizető parkolási lehetőség van.
    A GPS odatalál.
  • Helyszín:

    A lakás tökéletesen fel van újítva. Csak a bejárat és a fürdő közötti szakaszt láttam, mert a szobánk innen nyílt. A fürdőszobában a szárítógép miatt legalább 40 fok volt, a kis ablakot érdemes lenne ilyenkor a lichthof-ba kinyitni. A zuhany függöny rúdja nincs fixálva, ezért be-be gurul a kád közepére a függöny. A szoba szép, de túl sötét van. Távozáskor leejtettem valamit, és hogy megtaláljuk, felkapcsoltuk a villanyt, így nem csak a szoba, de a vendéglátóm is sokkal szebb és valóságos lett hirtelen. A szobában sajnos csak egy tükör van, a masszázs ágyon a lepedő pedig az arc helyén nem enged levegőhöz jutni, de ezzel nem sokat foglalkoztam. A pontozásban ezt nem mutattam meg, de természetesen az "egyedül fogad" itt sem igaz, sőt néha zajok is zavaróak voltak, de mivel nem láttam mást, csak halottam, megadtam a diszkrécióra a maximumot...
  • Lány külseje:

    Arccal hirdet Kinga, és minden igaz. Tényleg nem régen készülhettek a képek. A képek kicsit idealizáltak, a valóságban sokkal természetesebb, de igaz a selymes fehér bőr, ami a kedvenc típusom, a finom kis tetoválások, és az elragadó mosoly. A képek alapján sejthető a lányosan pici popsi, ami a zsánerem, de a picit nagyobb poci is, viszont a tini keblek és az elképesztően bájos arc mindent visz. Nem vagyok életkor szakértő, de a megadott kor szerintem pontos.
    Egy fehér body-ban fogadott, ami alatt fekete tanga volt. A body először jópofa volt, kiemelte a kislányos megjelenést, de utólag inkább már csak tangában szerettem volna látni.
  • Erotikus masszázs:

    Barátnős masszázst kaptam, ahol számomra fontosabb volt a látvány, és az érintés, mint a szakszerűség.
    Volt hát, láb masszázs, karok nyújtása, de közben én csak a vendéglátóm mozdulatait figyeltem, és a mosolyát.
    A kedvencem az volt, amikor megkért hogy igazítsam vissza az elszabadult hajtincsét a füle mögé, és ott volt előttem ez a bájos arc, egészen közel.
    Kb azonnal megcsókoltam volna, ha lehetett volna...
    Mivel első alkalommal voltam a vendéglátómnál, nem álltam elő különösebb igényekkel, így elmaradt a csúszka masszázs is.
    Majd legközelebb.
  • Levezetés:

    Miután számomra túlságosan is sokat foglalkoztunk a masszázs részével, jött a fordulás.
    Kinga ráült a lábaimra és végül is maradtunk a kézi levezetésnél.
    Ezen is szeretnék legközelebb változtatni, ahogy a csúszkamasszázshoz is ragaszkodnék.
    Közben lehetett simogatni, persze kell hozzá hasizom ebben a pózban, de az nálam van...
    Jó volt együtt lenni egy ilyen szép arcú kedves és selymes bőrű lánnyal, még ilyen távolságtartó módon is.
  • Elszámolás:

    Miután mindent elfelejtek, így a reggeli telefonban kapott ide vonatkozó részletekben sem voltam biztos, ezért utólag újra megkérdeztem, nehogy adós maradjak, és e szerint hagytam az asztalon.
  • Összkép:

    Abban a sötét szobában csak árnyéka volt a vendéglátóm a fényképeken látható lánynak, ez a távozáskor felkapcsolt világításban tudatosult bennem igazán, ezért még visszatérek egy sokkal jobban megvilágított masszázs érdekében.
Happy Massage