• Kinga

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon történt, egyértelműen tájékoztatott mindenről.
  • Megközelítés:

    A helyszín sokak számára ismerős lehet, hiszen a Kondorosi ut környéke. A parkolás nem a legegyszerűbb de meg lehet oldani.
  • Helyszín:

    Lakóparki lakás, tiszta és rendezett. A fürdő rendben volt. A szobában található egy francia ágy és egy masszázs pad. A ruháimat a szoba inas tettem.
  • Lány külseje:

    A képein látszik az arca, így nem érhet meglepetés. Amit az adatlapján ki írt adatoknak teljesen megfelel.
  • Erotikus masszázs:

    Az ajtón belépve puszival fogadott, majd bekísért a szoba. Kaptam egy törülközőt és elmentem lemosni az út porát majd vissza a szobába. A padra fel feküdtem és kezdődött a masszázs. A talpamon kezdte és úgy haladt felfelé. Mikor a hátamhoz ért addigra a ruha már csak alul volt rajta, így mehet a csúszka masszázs. Ezalatt én sem voltam tétlen, simogattam és kényeztettem. Utána megfordultam és addig levette a ruhát. 69-be fölém mászott és kezdődött a teljes testtel a csúszka masszázs, ami fenséges volt. Én addig közben kényeztettem a csodálatos kelyhét, nagyon jól reagált a tenykedésemre (amit a nyelvemmel és az ujjammal csináltam) de még nem jutott csúcsra.
  • Levezetés:

    A hátralevő fél órában az ágyon helyezkedtünk el és ott kezdetét vette a kényeztetés. Az arcomra ültettem hogy csodálatos kelyhe a számba legyen és tovább folytattam amit a padon elkezdtem. Meg is lett az eredménye, amit teste remegésével tudatta velem hogy eljutott a csúcsra. Utána mellém kuporodott és szájjal kenyeztetett, én közben a testét simogattam. A jó kis francia technikájának köszönhetően hamar el is élveztem. Letisztogatott és elmentem fürdeni.
  • Elszámolás:

    A rózsa szálakat a kisszekrényre tettem már a meg érkezésemkor. Szó nem esett róla. Amit az adatlapján hirdet azt vállalja is.
  • Összkép:

    Jó érzésekkel távoztam tőle. Biztos vagyok benne hogy vissza megyek még hozzá. Teljesen korrekt, amit kértem azt teljesítette. Egész randi alatt átverés fogalma meg se fordult bennem. Tehát csak ajánlani tudom.
Happy Massage