• Wanda

  • Beküldte:
  • Wanda reagálása

    Kedves Ádám az Űrből,

    Mindenekelőtt köszönöm, hogy ellátogattál hozzám, és megírtad észrevételeidet.
    Amit olvastam tőled, sajnos megerősítette bennem azt a tényt, hogy nem ugyanarra gondolunk akkor, amikor erotikus masszázsról, illetve az én erotikus masszázsomról beszélünk. :)

    Itt természetesen nem arról szeretnék eszmét cserélni, vagy azt ecsetelni, hogy mik a fogások, milyen formulák zajlanak le egy ilyen szeánsz alkalmával, hanem hogy mi is ennek a LÉLEKTANA. Milyen az én lélekvilágom.

    Sajnos, nem sajnos a lányok, így én magam is, elsősorban hús-vér emberek vagyunk, és nem valamilyen gépek, akikbe bedobod az érmét, és minden esetben ugyanazt a műsort adják elő, mint ami beléjük lett programozva.

    Én vállalom nyíltan és őszintén, a masszázst nem tudom munkaként felfogni. Nekem ez csak szenvedélyből megy, ezt csak lélekből és az abból fakadó lelkesedéssel tudom csinálni.
    Ennek persze sajnos megvan a hátulütője, mégpedig, hogy aki nem partner ebben, azzal én nem tudok mit kezdeni.

    Azt is meg szoktam kapni, hogy ki vagyok én, hogy „feltételek szabjak” a vendégnek…

    Sajnálom, de nekem vannak feltételeim, és ha nem tudod betartani, akkor vagy ne gyere el hozzám, vagy nem azt fogod kapni, amit vártál. Én ezt nem valamilyen kivagyiságból, vagy előre megfontolt női praktikából teszem, hanem így vagyok beállítva, ami a szívemen a számon, ami a lelkemben megfogalmazódik azt képviselem, és a többi. Nem direkt csinálom, egyszerűen nem tudom megjátszani magam. Ilyen vagyok. Biztos sokkal sikeresebb lehetnék, ha mindenki számára bűbáj lennék, nekem ez nem megy.

    De mik is azok a feltételek, amiket feléd támasztok? Lehet, meg fogsz lepődni, a higiéniát leszámítva, ezek egyáltalán nem külsőségekre, hanem teljes mértékben a belsődre vonatkoznak.

    Én azzal tudok harmóniába kerülni, annak tudom átadni mindazt a mélyről fakadó őszinte élményzuhatagot, aki megnyílik felém, aki beenged az intim világába, akinek a lelke nyitott arra, hogy szívből adhassak. Mert ez az egész nem a testiségről szól, hanem a léleköröm beteljesüléséről.

    Furcsa mód előbb te kell, hogy adj nekem a lényed, a viselkedésed által, hogy utána én adhassak neked.

    Mit kérek én „előre”? Végtelen egyszerű. Legyél velem kedves, úriember, nyitott a befogadásra. Legyél EMBER. Engem nem kell elcsábítani, csak kezelj emberként, kezelj úgy, mint ahogyan azt szeretnéd, hogy veled bánjanak.

    Bármennyire is igyekszem, ha erőszakkal, flegmasággal, kivagyisággal, felsőbbrendűséggel, durvasággal, stb. találkozom, nem tudok adni, bezár a lelkem. Nem leszek hasznodra.

    Remélem építő jellegű kritikának fogod venni te is, amit írok, és amikor hasonló masszázsra adod a fejed - tényleg csakis a te érdekedben mondom -, adj bele te is többet lélekből, állj másként hozzá a dolgokhoz, a masszőzhöz, hogy sokkal jobb legyen a végeredmény SZÁMODRA. Csodák fognak történni.

    Homlokpuszi,
    Wanda

  • Egyeztetés:

    Telefonon beszéltünk, jeleztem, hogy szinte mindenről informálódtam vele kapcsolatban (bemutatkozás, pár beszámoló és bővebb info) így csak egy időpontot szeretnék, amit meg is kaptam, így várakozásokkal néztem a kora délutáni időpont elé.
  • Megközelítés:

    Nyugati tér környéke, tömegközlekedést gondolom nem kell bemutatnom, a parkolás hétköznap macerásabb kicsit, de szombat lévén gyakorlatilag a ház előtt álltam meg.
  • Helyszín:

    Nagy társasház, tippre a 30-as évek végén épülhetett, nem az a klasszik századeleji, de ez mit sem számít, hiszen a tetthely egy tető ráépítéssel keletkezett a hetedik emeleten.... amit végül gyalog tettem meg, mert kis tumultus alakult ki a liftnél, aminek egyik szereplője a minden házban megtalálható idős kutyás néni, aki a helyes lifthasználatról edukálta az épp költözködő fiatal párt abban a hangnemben, hogy gyakorlatilag adta volna magát az "és ön kihez jött fiatalember?" kérdés a liftben ha együtt utazunk, amihez most nem volt hangulatom.
    Lakás, fürdő, higiénia teljesen rendben.
  • Lány külseje:

    Kifejezetten szép arc, képekhez képest kicsit teltebb idomok, de nem úgy értem hogy szét vannak photoshoppolva a képei. Összességében nagyon kellemes látvány és nem utolsó sorban intelligens lány Wanda.
  • Erotikus masszázs:

    Mivel még nem voltam nála, jeleztem a telefonban is, hogy egy "ismerkedő" egy órás masszázsra szeretnék menni. Időben érkeztem, megkínált vízzel, kaptam egy törölközőt és már mentem is zuhanyozni. Kedves lábcirógatással indult, majd erősebben folytatódott, láb, fenék, hát, nyak, karok útvonalon. Megjegyezte, hogy a vállaim jól be vannak állva, külön időt szentelt rá és egy tök jó fogással próbálta lazítani. Nem sportmasszázsra kell számítani, ha így nézzük akkor teljesen rendben van.
  • Levezetés:

    Megkért, hogy forduljak meg, ezt villámgyorsan abszolváltam is. Kérdezte, hogy a masszázspad mellett álljon, vagy feltérdeljen a lábam közé. Visszadobtam a labdát, hogy rábízom, de ő is visszadobta a labdát, így mellettem állva fogott neki az intim masszázsnak. Kellemes olajfolyatás után, belső comb érintések, majd feljebb, majd rátért a lényegre. Olvastam itt olyan beszit róla, hogy "naaagyon lágy kellemes elhúzós, nem faszverős intimmasszázs"-ra kell számítani. Ezt most sajnos én nem tudom megerősíteni, viszonylag gyorsan alkalmazta a legintenzívebb makk izgatást, amit készséggel aláírok, hogy nem klasszik faszverés, de a "lágy"-tól és az "elnyújtós"-tól messze volt. A csodás jobb oldali mellét (a bal is az) szorongatva lett végem.
  • Elszámolás:

    Utána letettem a kisasztalra, szóba se került.
  • Összkép:

    Vegyes az összbenyomásom. Wanda nagyon cuki és értelmes lány, akivel tényleg adná magát egy kellemes stresszmentesítő együttlét. De nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy ez most elég futószalagnak tűnt: fél 3-ra érkeztem és 4:10-kor már ott feküdtem egyedül a szobában, amíg kiment csekkolni a fürdőt, tehát akárhogy is nézem, az érkezéskori zuhannyal együtt kb. nettó fél óra volt. Vaaagy, az is lehet, hogy ez a normális időszámítás már mostanság és a "szuperbruttó" az az 1 óra amit kér az ember és én vagyok eltévedve ill. jártam olyan helyeken eddig ahol ez nem így van.
    Egy szó mint száz, amiért mentem azt megkaptam, de a szerelmes hangulatú beszik kicsit magasra tették a lécet, amit most ezen alkalommal nem tudtunk megugrani. Remélem ezt építő jellegű kritikának fogja venni a kisasszony és érzi, hogy alapvetően jól éreztem magam és amiért mentem, azt megkaptam. Népmesei fordulattal zárva: aki nem hiszi, járjon utána.
Happy Massage