• Lulu

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Ma láttam meg az oldalon a hirdetését és a képei egyből fel is keltették az érdeklődésémet (nem is értem, korábban hogy nem szúrtam ki...), így nem voltam rest és azonnal a telefonomért nyúltam. Kicsit tartottam tőle, hogy el tudom-e érni, mert a profiljában azt írja, hogy nap 1 vendéget fogad és már délután 2 óra körül járt az idő. Először mobilion hívtam, nem vette fel, utána WhatsAppon írta neki, ott rövidesen válaszolt és ezután telefonon beszéltük meg a részleteket.
  • Megközelítés:

    I. kerület, csendes kis utcácska, én autóval érkeztem könnyen találtam helyet a háztól néhány méterre.
  • Helyszín:

    Az már a profiljából is lejött, hogy igényes és megválogatja a vendégeit, de amikor megérkeztem és felhívtam, hogy a megadott cím előtt állok jelezte, hogy a szemben lévő házba csengessek (gondolom az ablakból lecsekkolt:), hogy felenged-e egyáltalán). A ház egy régi építésű 2 vagy 3 emeletes, lift nincsen, de csak az elsőre kell felsétálni. A lakás egy kis garzon, nappali konyha egyben (ez egyébként a tetthely is), kihúzható kanapé szolgált az ágyul, de kényelmes volt és megfelelt a célnak. A fürdő is kicsike, de a zuhanyban elfértem kényelmesen. Az egész lakásnak csajos, igényes hangulata van.
  • Lány külseje:

    A képek abszolút a jelenlegi állapotot tükrözik, hibátlan alakja van, vékony, szuper popsi, zseniális cickók, szilikonosak de nem túl nagyok, sőt az avatatlan szem talán nem is venné ezt észre. Nagyon jól passzolnak a vékony alkatához. Az arckitakarástól sem kell félni, tényleg szép (utólag kiderült, hogy félig orosz, ami szerintem ránézésre megmondható róla a szó pozitív értelmében) Nekem totálisan a zsánerem, így amikor megérkeztem és megláttam már tudtam, hogy jó helyen járok. Tényleg igazi modell alkat. Az utolsó képén látható szettben fogadott ami elképesztően jól állt rajta.
  • Action:

    Megérkezésem után gyors bemutatkozás és pusziváltás, majd egyből el is rohantam zuhizni, sajnos a forgalom miatt pár percet késtem és nem akartam húzni az időt mert már nagyon rá voltam hangolódva a randira. Mire visszaértem ő már az ágyon várt én pedig ledobtam a törcsit és lehuppantam mellé. Gyorsan megbeszéltük az extrákat és azonnal elkezdtük egymás testének feltérképezését. Csókcsata közepette egyszerre kezdtük el a bemelegítést kézzel, nagyon gyorsan elkezdett nedvesedni, öröm volt ujjazni azt az isteni puncit, miközben ő az ezredest állította hadrendbe. Aztán megkérdeztem hogy folytathatom-e szájjal a bemelegítést igennel válaszolt így lefelé vettem az irányt és elkezdtem ténykedésemet miközben a cickókat markolásztam. Érezhetően nagyon élvezte a dolgot, de önző módon mondtam neki, hogy akkor tegyük be a helyére az akkor már nagyon kemény szerszámomat. Missziben kezdtük majd kértem, hogy forduljon a hasára és egy párnát tettünk a csípője alá, hogy a kis popsi kellemesen ki legyen tolva, így adtam neki tovább viszonylag már keményebben amit szerintem szintén élvezett. Viszont sajnos itt el is ért a vég és a hátára táraztam egy nagyot. Hagyott lenyugodni, és felkínált egy masszázst amit örömmel elfogadtam. Nagyon jól csinálja, elmondása szerint nem tanulta, de tényleg ügyes, egész testemet végigmasszírozta, sőt a golyókkal is eljátszott többször közben ami nagyon izgató volt. Éppen az egyik golyó masszás után mikor már éreztem hogy kezdek ismét helyzetbe kerülni felvetettem neki, hogy mi lenne ha rátérnénk másodjára is a lényegre:) erre ő lelkesen a szájába vette a farkam és kellemes franciába kezdett. Nem pornós, inkább barátnő feeleing. Ezek után pacit kértem ahol még viszonylag szintén finomak voltunk, majd megkérdeztem, hogy mi a kedvence, amire a kutyust felelte. Nekem sem kellett több felpattantam és a csodás kis poposit markolászva elkezdtem guggolva majd térdelve tolni hátulról, de itt már nem finomkodtunk toltam neki ahogy a csövön kifért és látszott rajta hogy ő is nagyon élvezi. Kutyusból a felsőtestét majd a derekát is az ágyra nyomva toltuk tovább még egy darabig, majd vissza misszi és megint kitáraztam, levegőért kapkodva. Mivel még volt pár percem külön jó esett és meg is lepetett, hogy még egy masszázst felajánlott, amivel éltem is, de ez már tényleg csak pár perc volt. Órát nem is ő nézte hanem én, sietnem kellett tovább, lehet hogy csinálta volna még ha nem szólok hogy mennem kell zuhizni. Összességében úgy tudnám jellemezni, hogy egy hatalmasat kúrtunk amit mindketten nagyon élveztünk. A végén meg is jegyezte, hogy mennyire jól éreztem magát és bármikor vár vissza szeretettel:)
  • Elszámolás:

    Az már szintén a telefonban lejött, hogy Lulu az árazásban sem az középmezőnyhöz tartozik, az alap óra több mint duplája az átlagnak és az extrákat is 2-3x áron méri. Én csókot és NF-et kértem, mindkettő isteni volt. Összességében több, mint egy bp-i átlag óra 3xosát hagytam ott egy óráért, de maximálisan megérte. Szerintem ő sosem lesz egy tömegtermék, de ez így is van jól! Mondaom sem kell, hogy első alkalom lévén előre rendeztük a piszkos anyagiakat:)
  • Összkép:

    A két korábbi beszámoló tényleg annyira rövidre sikerült, hogy nem igazán tudtam megítélni mire számítsak és már egyből az action után megfogalmazódott bennem, hogy írok egy hosszabbat, mert Lulu megérdemli. Régi motoros vagyok ebben környezetben, de ennyire jó szolgáltatással ritkán találkozom, főleg egy ilyen fiatal lánytól. Kora ellenére nagyon ügyes, figyelmes és tényleg élvezi a szexet, bár azt meg kell jegyeznem, hogy szerintem a kémia is úgy tűnt, hogy megvolt köztünk és nem akarok esetlegesen túl nagy várakozást kelteni a többi mt-ben. Engem elvarázsolt, biztosan megyek még a nagyon közeli jövőben. Köszönöm Lulu!
Happy Massage