• ZOÉ

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Zoénál rendszeresen visszatérő vendég vagyok, de Anitánál se vagyok már új látogató. Kellő beoltottság után a koronás bezártságot megtörve úgy döntöttem, hogy „dupla vagy semmit” játszom, ha eddig „semmi” akkor most legyen „dupla”. Megkértem a lányokat szervezzenek nekem egy négykezes masszázst. Miután egy héten csak két olyan nap van amikor egyszerre aktívak, így négy napot kellett várni a nagy napra. Ezt még előző napi sms-ben véglegesítettük.
    Eredetileg két teljesen független beszámolót akartam írni, de az események annyira összefonódtak, hogy csak a személyes részeket tudtam elkülönítve megfogalmazni.
  • Megközelítés:

    A lakcím egyértelmű, a GPS odavisz. Buda egyik főútvonalán fekszik a szalon. Aki közösségi közlekedéssel keresi, annak sok kiváló lehetősége adódik. Busszal, villamossal jól elérhető. Autóval korábban elég nehéz volt helyet találni, de mióta megnyitott a Szél parkoló, azóta nincs gond. Az előre megkapott kapukóddal ugyan két ajtót is nyitni kell, de utána már egyszerű az odatalálás.
  • Helyszín:

    A lakás szuperül felújított. Belépéskor egy nagyméretű szobában találtam magam, benne barátságos bútorok, kávéfőző, hűtőszekrény és kínáltak is itallal, kávéval. Ebből nyílik a három tetthely. Mi a legnagyobban voltunk. Hatalmas tatami, fotel, szobainas, kellemes kevert fényekkel, tükörrel. A fürdőszoba az első 5 csillagos az eddigi gyakorlatomban: olyan tágas épített zuhanyfülke, amely így két személy számára is kényelmes. Két törülköző, száraz kilépő és hatalmas higiéniai választék.
  • Lány külseje:

    Zóé arcképpel hirdet. Már erről is látható, de a valóság még világosabbá teszi, hogy egy olyan tüneménnyel van találkozóm, akinek nem csak a szája mosolyog, hanem a szeme is. Ez a mindig jelenlévő mosoly olyan belső tisztaságot sugároz, amivel csak az tud rendelkezni, aki tényleg élvezi amit csinál, jól érzi magát közben. Nem a sokat koplalt, vagy sportolt alkattal rendelkezik, hanem ami ennél sokkal fontosabb, maga a buja nőiség, hatalmas erotikus kisugárzással. Kérésemre lenge köntösben fogadott, ami alatt csak a meztelen valóság honolt. Vannak ugyan ízléses tetoválásai és noha én nem vagyok tetoválás párti, de nála ez sem tudott zavarni
  • Erotikus masszázs:

    Abban már bevezetőben megállapodtunk, hogy a klasszikus masszázst nem nagyon fogjuk erőltetni. E helyett volt sok test-test, ajak-ajak és ajak-test masszázs, minden variációban. A végére azért még jutott egy láb masszázs is, de erről majd később.
    Már a belépésemkor kölcsönösen ellenőriztük, hogy a korábbiakban sokat gyakorolt csókjaink nem halványultak-e. Hát nem.
    Kis ajándékom átadása és a szokásos zuhany után bevonultunk a már jól ismert szobába. Leülve a fotelbe megcsodálhattam, amint a lányok egyenként feltárják mindazt a szépséget ami a ruhák alatt lapult. Ezt követően állva ölelhettem magamhoz Őket, kiélvezve amint négy cici simul hozzám, két formás popsit simogathatok és közben két csodálatos száj várja a csókomat. Ezt követően a lányok megfordulása után két popsi simult hozzám, lehetővé téve a cicik egyidejű kényeztetését és annak felderítését, hogy megvannak e még kedvenc játszóhelyeim az alsóbb régiókban.
  • Levezetés:

    Az álló masszázs után a két lány egymás mellé feküdt a tatamira és én köztük egyik kezemmel az egyiket, másikkal a másikat simogatva és váltva csókolgatva haladtam a kezdő csókoktól a déli féltekék felé. Elérve kedvenc játszótereimet, feloldva skizofréniámat, először Zoé csiklóját csókolgatva és G pontját simogatva segítettem hozzá első elrepüléséhez. Közben persze másik kezem nem felejtkezett el Anita simogatásáról sem. Zoé örömének hangjai, meg közben Anitára áthelyezett nyelvelésem nem maradt hatástalan és kettős örömet élvezhettem.
    Ezután nagy elpihenés következett. Később engem fektettek ki a lányok, két oldalamra térdelve. Csókos, puszis matatásuktól elvesztett tudatomba csak olyan mondatok hatoltak át, hogy pl. „Add vissza a játékomat”.
    Zoém egyszer csak megkérdezte, hogy a fejem fölé térdelhet-e? Naná! Egyik ujjamat is befogadva, nyelvemen járta el táncát. Fejem satuba szorításával értesített, hogy munkálkodása nem volt hiábavaló. Közben Anita sem tétlenkedett délen, sőt Ő is kedvet kapott egy kis nyelv táncra, így helyet cseréltek és mindenben lemásolták az előző akciót.
    Ezt követően a két lány a két vállamon pihent el és időnkénti elszundítás közben jól elbeszélgettünk a világ megváltásától a túróscsuszáiág, mindenféléről.
    A két órában még volt időnk, így Zoé mellettem térdelve feljött csókolózni. Régi vágyam volt, hogy egyszer akkor is csókoljon, amikor éppen orgazmusa van. Ehhez lába közé nyúlva kezdtem el kényeztetni. Láss csodát, ez is megvalósult. Csodálatos volt. Természetesen közben Anita mutatta be ismét az általam már korábban is csodált francia tudását. De a példa megint ragadós volt, Anita is feljött csókolózni, helycsere után. G pontos ingerlésem rá is megfelelő hatással volt. Most már azonban én sem bírtam tovább és Anita orgazmusával egy időben én is a közben csodálatosan kényeztető Zoé szájába helyeztem szeretetem termékét.
    Újabb pihenés után még mindig maradt időnk, így megkérdeztem a lányokat tehetek-e még valamit értük. Zoé jelentkezett, hogy Ö elfeküdne még egy kényeztetéshez. Ehhez én is nekifeküdtem, de így már csak a lábam maradt szabadon Anita számára. Így került sor a klasszikus lábmasszázsra. Még csak az egyik lábam készült el, amikor Zoé már ismét a felhők közé ért. Mi legyen a másik lábammal? Így újabb helycsere következett, aminek következtében nem csak Anita érte el a negyedik orgazmusát, de elkészült a másik lábam is, igazolva, hogy mindkét lány kiválóan tud masszírozni is.
  • Elszámolás:

    Zoénál nincs extra, az élményhez képest nagyon kedvező a rózsaszálak száma. Kis boros ajándékkal együtt tettem le mindjárt az elején, noha ő kifejezetten mondta, hogy elég a végén.
  • Összkép:

    Zoé egy csodálatos kislány. Szinte hihetetlen, de egyszerre van meg benne a gyermeki ártatlanság és a legvadabb nőiség. Olyan bájos kedvességgel tudja eljátszani a durcást, hogy csak imádni lehet. Élvezi amit csinál, szeret adni és kapni. Na és a csókja fantasztikus. Nála a csók egy olyan műfaj, ami a bensőséges, lírai érintéstől a legbujább nyelves csókig minden közbülső fokozatot is tartalmaz és mindezt a legnagyobb változatossággal tudja adni, teljes belefelejtkezettséggel. Erre mondják, hogy a "csókjában el lehet veszni".
    Törzsvendég státusomat a jövőben is fent kívánom tartani.
    Köszönöm ezt a csodálatos napot.
Happy Massage