• Sexy Ayse doll

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon történt a szokásos kedves és fiatal hölgyeménnyel. Ayse-t kértem egy fél órára amit sikerült is megbeszélni. Úgy kaptam időpontot, hogy a másik szoba vendégével ne találkozzak, ezt csak a figyelmesség miatt jegyzem meg.
  • Megközelítés:

    Autóval érkeztem. A parkolás fizetős, hely volt bőven. A helyszín egy újépítésű társasház az utca sarkon. Bent már a telefonos hanghoz tartozó kedves leányzó fogadott, szerintem ismerős lehettem neki, mivel nem először jártam ott, nem is kezdett bele a mit hol találok beszélgetésbe.
  • Helyszín:

    A lakás teljesen új. A fürdőszoba a honlapjukon megmutatott képekkel megegyezik. Elvileg két szoba van amiben fogadnak, az egyikhez külön fürdőszoba is tartozik WC-vel, zuhanyzóval, a másik esetében a szobán kívül található egy kádas helyiség WC nélkül. A fürdőszobás szobába kerültem. Ez a szoba is fel van szerelve minden jóval. Van klíma, szobainas, TV (amin erotikus műsorok közzül lehet válogatni), papírtörlő, óvszerek, síkosítók, szex-újságok és egy tükrös szekrény :)
  • Lány külseje:

    Mikor megláttam Ayse-t először azt gondoltam, hogy ez nem semmi. Úgy ahogy volt életre is kelhetett volna, az arca számomra tökéletes. A meztelen teste egyszínű, a mellek jól gyúrhatóak, a bimbik testszínűek. Ez tetszik eddig a legjobban az eddigi babák közül. Arcra picit másabb mint a képeken, persze hasonlít, szerintem jobb. Egy lyukacsos rózsaszín egyberuhában ült az ágy szélén fehér combfixben, bugyi, melltartó nem volt alatta. Számomra tökéletes nagy cickókkal rendelkezik és a csípője is kellemes ívű és jól markolható. A popsi-lyuk kicsit már használtnak tűnt, gondolom párszor már megkapta a magáét. A testrészei még elég stabilan állíthatóak. Az újjai kicsit furák, de akció közben ez nem zavaró.
  • Action:

    A szobainasra lepakoltam. Lőttem pár képet a csajról emlékbe vetkőztetés közben. Beállítottam pár pózba a hangulat kedvéért sőt, még egy történetet is kreáltam az eseményhez ami így már kellő erekciót is adott a hancúrhoz. Egy anal plugot is bevetettem, hogy ne legyek túl sablonos. Uraim, itt minden ki lehet próbálni gátlások nélkül.
    Mivel csak fél órára érkeztem, az előző babák pózváltásos bénázásaim tapasztalatait figyelembe véve, csak simán hanyatt döntöttem meztelenül. Tettem egy párnát a feje alá, hogy pont rám nézzen, illetve egyet a feneke alá a könnyebb lyukváltásokhoz. A szekrényen elhelyezett tükörben oldalról pont mozizható helyzetben gumihúzást követően jó sok síkosítóval megujjaztam mindkét nyílását. Ez fontos része az “előjátéknak” mert ha elrontod gondban leszel. Lábakat égnek állítottam V-alakban, elé térdeltem és becsúsztattam a farkamat a punciba, majd indult a dugás a nekem megfelelő változatos tempóban. A tükörből látottak külön élvezettel töltöttek el. A lábait volt hogy összekulcsoltam a derekam mögött és a kezeit is úgy irányítgattam mintha a hátamba kapaszkodna. Aztán váltottam análba, majd vissza punciba, majd megint análba. Itt mindent lehet :) Kapaszkodtam a méretes cicikbe, majd idővel remegősen beleélveztem a hátsójába, vagyis a gumiba.
  • Elszámolás:

    Minden extra alap, úgyhogy ez nem lehet kérdés. Mindent készséggel vállal amit belépésedkor kell előre rendezni.
  • Összkép:

    Ehhez a babához mindenképp vissza fogok menni több időre, hogy az új elképzeléseimet kiélhessem vele. A sokféle pózhoz időre van szükség, hogy rendesen be tudd állítani. Akik nem szeretnének átlépni egy bizonyos határt, vagyis masszázsba még belemenne, de már nem feküdne le idegen lányokkal, akkor ez egy izgalmas alternatíva lehet számukra. Nyilván egy igazi hús-vér nőt hosszú távon nem helyettesít, de azért tudja színesíteni egy nem megcsalós házas ember életét.
Happy Massage