• Clea

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Timi szép és izgalmas képei nagyon felkeltették a figyelmem aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve fel is hívtam őt telefonon egyik nap reggel, amint a profilján láttam, hogy elérhető. Ráadásul úgy, hogy a beszijeit nem olvastam sem itt, sem a "másik" oldalon. Szinte rögtön fel is vette és megbeszéltük a számomra szükséges infókat. Az általam javasolt aznapi időpontot elfogadta, amit napközben még egyszer sms-ben megerősítettem, amire visszacsörizett és telefonon is ledumáltuk a randink tuti idejét, amihez Timi is igazodott. Gond nélkül összehoztuk a randinkat. Könnyű kapcsolatfelvétel, gyors és jó kommunikáció.
  • Megközelítés:

    A frekventált helyen lévő házat könnyedén megtaláltam, belváros, ezért tömegközlekedés gazdagon, parkolás itt kicsit problémás, ahogy néztem, de én most nem kocsival érkeztem a helyszínre. Timi rögtön beengedett, várakoznom nem kellett szerencsére.
  • Helyszín:

    Egy társasház emeletén található nagyobbacska kecó közel a Keletihez. Diszkrét, csendes, nyugis környezet, annak ellenére, hogy három lány dolgozik itt. Hamar megtalálom az ajtó számozását, ami már nyílik is, mögötte a kedvesen mosolygó Timi fogad, aki miután cipőmet levettem, készségesen az együttlétünk helyszínére vezet, amely már gondosan elő van készítve a huncutkodásunkra. Egy kicsike szoba, ami egy tágas nappaliból nyílik, egy kétszemélyes ággyal az ablak alatt, valamint jobb kéz felől egy masszázspaddal. Az ágyon egy kevésbé kényelmes matrac, amit kispárnákkal és tiszta ágyneművel látott el vendéglátóm, a szerintem túlságosan intim fények mellett (értsd: erős félhomály) a hangulatot halk és szomorkás zene teszi igazán melankolikussá, ami nagyon jól illusztrálta a jelenlegi hétköznapokra jellemző kora esti, iszonyúan fáradt feelingemet... Az ággyal szemben nagyon közel egy kicsi asztal, amin a különböző kellékek sorakoznak, a falon pedig tükrök teszik látványosabbá az együttlétünket Timivel. Én nagyon túlzsúfoltnak éreztem ezt a kis szobát, szinte elleptek a bútorok, bár volt azért egy minimális mozgásterünk még az ágy mellett... A fürdőszobát, ahová/ahonnan Timi el-illetve visszakísér, a max felszereltség, tisztaság és rendezettség jellemzi, szájvízzel és többek közt a kedvenc tusfürdőmmel is (aminek tökre megörültem), plusz tiszta és illatos törölközőt kapok, hogy szárazra törölhessem a mostanában messze nem csúcsformában lévő testem.
  • Lány külseje:

    Az aranyosan mosolygó Timi apró, de jó alakú fiatal lány, nagyon szép és formás cicikkel, pici pocival, ami valamennyire a képein is látszik, élőben talán egy kicsivel jobban, viszont a derekának szép ívében végződő, kerek és markolni valóan kemény, mutatós popsival, ami igazán tetszett, simogatni való, szexi combjai pedig már az ajtóban gyönyörködtették a szemem... Ápoltsága kifogástalan, ami leginkább a tetkók nélküli, hófehér bőrén mutatkozott meg; feszes, de mégis puha tapintású és mindenhol teljesen simára borotvált. Timi arcát karakteresen kedvesnek mondanám, szőkésbarna és kicsit vöröses árnyalatú, nem egészen hátközépig érő, hosszú haját copfba fogva hordja, amit szex közben kibontottunk kérésemre.:) De a kedvencem mégis a szép kék szemei és az erotikus tekintete volt, amivel franciázása közben is megbolondított. Összességében egy csini leányzóval randizhat a hozzá betérő kíváncsi kéj-kalandor. Emellett kedves és készséges, még az esti időpont és a fáradtságunk ellenére is... Kommunikatív, közvetlen, intelligens és jó humorérzékkel rendelkező, szerény és barátságos lányt ismertem meg Timi személyében. Ezen kívül érzéki és odaadó; imád csókolózni, bújni, simogatni és élvezni a közös hancúrozást. Kifejezetten szereti a lágy kényeztetést, és a finom bánásmódot, amit kellőképpen meg is hálál...
  • Action:

    Alapos és gyors zuhanyzásom után már az ágy mellett állva, Timi bugyijába kapaszkodva csókolózunk szenvedélyesen, közben simogatjuk egymást és elkezdem szexi cicijeit megszabadítani csipkés fehérneműjétől, ami nagyon hamar le is kerül, aztán már két kezemmel fogom, simizem őket, miközben az odaadóan nyelves csókcsatánkat nem zavarja meg egy pillanatnyi megállás sem. Végigsimítom testét és bal kezemmel bugyijába nyúlok és aprócska puncijának finom simogatásával orientálódunk szép lassan az ágy felé, ahol aztán Timi bugyikájából hamar kibújik és egymás elé térdelve folytatjuk pettingünket, ajkunk közt nyelveink táncával , puncija simijével, ő pedig ágaskodó farkam finom húzogatásával, aztán nyakam és vállam lágy csókolásával... Kisvártatva ari partnerem az ágyra fekve kínálja fel nekem hamvas és szépséges bájait, amit nagy lelkesedéssel kezdek feltérképezni, nyakát, aztán cicijeit kezdem csókolni, lágy nyelvkörzésekkel a kemény kis bimbói körül; Timi halk sóhajaival adja jelét tetszésének, majd a már kissé nedves kelyhét helyezem kényeztetésem középpontjába. Apró, de húsos punciját nyelvem játékával hozom izgalomba és a kissé nedvesből egy rendkívül nedves és befogadó kész nuncus avanzsálódik percek röpke leforgása alatt, amit finom remegések, és csípőjének pici ficánkolásai követnek... Majd miután sarkammal a mögöttem lévő asztal éles szélébe egy hangosabb "Auuu" kíséretében jól belerúgok véletlenül, cseréért folyamodok és Timi helyezkedik lábaim közé. Én sem vagyok egy óriás, sőt.. de ő mégis jóval kényelmesebben elfért így, mint én és egy nagyon kellemes franciával terelte a testemben lévő szinte 'összes' vért a farkamba; nagyon lágyan, nyelvét is olykor-olykor kinyújtva, makkomat és a rudam oldalát is végig nyalogatva kedveskedett férfiasságomnak, külön kérésemre kicsike kezét is időnként használva közben és szinte végig a szemembe néz, ami nekem nagyon bejött.. .Persze a heréimet sem hagyta ki nyelvének nyálas játékából, és kiváltképp szerette ha én mozogtam óvatosan (! ezt szót hangsúlyoznám) csípőmmel, farkamat nem túl mélyre engedve puha ajkai közé...

    Szuper volt, ahogy csinálta és neki is kedvére való volt, amit meg is jegyzett, majd az óvszer csúszós kézzel kibontásának rituáléja közben nyelves csókok és a latex-applikálás után a klasszikus misszionárius póznál állunk meg a Káma-Szútrát lapozgatva, amit Timi igen nedves és forrón ölelő puncijába csusszanásommal meg is valósítunk. Csókolózunk és a változatos tempózásom alatt még lágy simikkel is kedvünkre színesítjük szexuális bevetésünk első, felvezető részét.. Halkan egymás fülébe sóhajtozva, ölelkezve, majd Timi hátam, nyakam majd fenekem simogatásával hosszan és alaposan gabalyodunk így össze, a szoba kicsi fali spot lámpáinak alig-fénye mellett.. Amit idővel két kis talpával a mellkasomon, majd lábait a vállamra téve folytatunk, miközben combjait lágyan simizgetem.... Lovaglásra váltunk és én helyezem magam kényelembe hátamon fekve, Timi ekkor puncijába illeszti kemény hancúrlécem és nagyon finom fel-le mozgásba kezd rajta, közben cicijeit kezembe veszem, markolgatom őket, majd felsőtestét cirógatom. Ügyes csípőjével igen kellemesen megüli, amit meg kell, aztán én is lendületbe hozom ölem ritmusát, majd végül Timi teljesen magába enged és gyengéd hullámzással ringat át a doggy mindkettőnknek kedves partvonalára... Nagyon kíváncsi voltam már így a popsijára és hát valóban fenséges látvány fogad, pont ahogy elképzeltem: izgatóan kerek, kemény és baromi szexi.... én meg e popsi csodára markolok rá két kézzel és egy szempillantás alatt be is hatolok az alaposan felizgult és bársonyosan kényeztető punciba, majd egy jó kis kellemes tempós, halkan nyögdécselős kefélés veszi kezdetét, a közvetlenül mellettünk lévő tükör pedig csak még feljebb tuningolja a vizuális élményünket, tényleg fantasztikus volt így követni akciózásunkat... Egy idő után viszont megérkezem az 'arany pillanatig', és egy gyengéd francia, majd egy még gyengédebb rövid kézimunka után, mivel Timi cicijeire szerettem volna élvezni, helyet cserélünk, majd puncija felett áttérdelve egy szép nagyot és látványosat spriccelek a csodás melleire, pocijára, de még az arca is spermás lett egy kicsit... "Ne siess annyira a letörléssel...szeretem..." mondta halkan és szendén mosolyogva Timi, miközben én csukott szemekkel, izzadtan evezek ladikommal kéjes vízesésem hatalmas habjai közt, a mámortól még mindig hangosan sóhajtozva...

    Aztán tisztogatás, csókok és szorosan egymás mellé fekszünk és dumcsizunk cicijével a kezemben, majd pedig egymás kezét fogva, simogatva. Timi szimpatikus és jó beszélgetőpartner, de az idő szűke a zuhanyzó irányába terelt, és a fürdés után, ami nagyon jól esett, öltözés és a kedves mosolygós sztorizásunk közben már az ajtónál puszikkal, végül egy csókkal veszünk búcsút egymástól és ekkor az észrevétlen távozás útjára lépek.
  • Elszámolás:

    Kicsivel az új budapesti átlag alatti rózsacsokor landolt a randi elején Timi asztalán, ami ott is maradt a randink végéig. Extrák nélkül zajlott a találkánk.
  • Összkép:

    Törzsvendég valószínűleg nem leszek, ám ennek ellenére egy nagyon kellemes órát tölthettem el Timivel egy fáradt szerdai estén, aki abszolút kedves, korrekt, megbízható és odaadó partnernek bizonyult. Aranyos voltál Timi és ahogy beszéltük is, nincs kizárva, hogy visszatérek egyszer majd hozzád... Tényleg köszi mindent:)

    A
Happy Massage