• Niki

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon egyeztettünk, ő vette fel a telefont, de még így is könnyen elértem. "sms-ben" jelezte, mikor nem csörgött ki mert valószínű épp foglalt volt / mással beszélt. Először csak érdeklődtem majd pár óra múlva lefixáltuk a "randi" idejét. Fél órás és órás program felől érdeklődtem, amiről kellőképpen tájékoztatott és maradtunk az egy órában.
  • Megközelítés:

    Mivel BKV -val közlekedek és persze bringával, így az autós részét passzolom. Láttam, hogy van parkolás az utcában, de kb. ennyi. Pontos címet kaptam, majd a kapunál újrahívtam és pontosított / kcs. / lift / stb. Előbb érkeztem pár perccel, de abszolút rugalmas volt, nem várakoztatott, hívott hogy nyugodtan mehetek. Nem szeretek egyébként sem késni, de ő is felkészülve várt, hogy simán és gördülékenyen mennyenek / kezdődjenek a dolgok.
  • Helyszín:

    Célnak megfelelő lakás, 2 szobával ha jól emlékszem. A fürdőben kád+zuhany, tusfürdőkből volt mit válogatni. Törölköző egy kicsit régies de masszázs után kaptam egy másikat, távozásom előtti zuhanyhoz, így igazából ez előbbit kompenzáltuk. Masszáságy tükörrel és matrac van a szobában, ráadásul egy nagy kanapé is ahova nyugodtan pakolhattam. Ő nyitott ajtót, szerintem csak mi voltunk a lakásban, de a konyha el volt függönyözve, így csak 95% bizti, hogy rajtunk kívül nem volt más. Engem szokott zavarni ez, de Niki jelenléte elfeledtetett minden mást, ahogy a lakásba léptem. Kedves, mosolygós és bűbájos teremtés.
  • Lány külseje:

    A képeken ő szerepel, az abszolút szuperszexi kerek popóval ami előben mégjobb és persze ez az amiről le nem vennéd a szemed akár egy farmer vagy bikini vagy tanga takarná. Szexi egyberészes fehérneműben fogadott, ami a masszázsig takargatta tenyérbeillő kis kebleit, formás popóját. Beszédes és közvetlen lány de nem az a csacsogós, hogy csacskaságok töltsék pihenni vágyó "buksinkat". Folyamatosan fenttartja a figyelmedet, miközben beszélgettünk sem vettem észre, hogy már anyaszült meztelenül fekszek, ő úgyszint az és már a masszázspadon fekve kapom az áldásos masszázst.
  • Erotikus masszázs:

    Én úgy éreztem, hogy az első pillanattól kezdve egymásra hangolódtunk, ez alatt értem azt, hogy beszélgettünk már az első perctől kezdve, hogy a szobába beléptem. Szinte azt is mondhatnám, hogy egy hullámhosszra kerültünk mind a kommunikáció és mind az akció terén. Kérdezte, hogy szeretném de én hagytam kibontakozni. Saját technikája van, amiből tanultam is egy kicsit, de később felajánlva a neki nyújtott masszázst, talán én is adtam át neki pár általam "bemutatott" technikát. Kérdezte, hogy krémmel vagy olajjal szeretném, én "krémpárti" vagyok így arra esett a választásom. Hosszasan időzött a vállamon, majd a hátam következett. Közepesen erős, itt-ott kellemes nyomásokkal kiegészítve. Nem múlt el sok idő, de hamarosan párosította néhány erotikus elemmel mint pl. csúszka a cicikkel, golyósimi és valami rendkívüli érintések tömkelege bizonyos erotikus pontokon. Közben én is simogattam hol a popóját, hol ezt vagy éppen azt..pillanatok alatt elérve egy olyan eufórikus állapotot, hogy felajánlottam neki, hogy én is hadd nyújtsak "viszont masszázs" örömöket. Mivel ez volt az első közös találkozásunk, így betartottam a kötelező első randis "szabályokat", szépen, lassan, óvatosan, érintve bizonyos területeket de nem átlépve a határokat. Közben folyamatosan beszélgettünk erről-arról és szépen lassan felemelkedve nyúlt hátra én pedig kerültem térdelő pozícióba. Mondanom sem kellett, hogy ezzel úgy felajzott, hogy nem bírtam ki, hogy ne viszonozzam kedvességét. Hamarosan megfordult és orálisan is kényeztetve, lassú és finom mozdulatokkal kielégítve juttatott el a csúcsra. Lávaként tört elő belőlem a régóta "felgyülemlett" magma. Hagyott lenyugodni és kaptam egy finom törlést is.
  • Levezetés:

    Ahogy azt már az előzőekben leírtam, remélem aki ezt is olvassa akkor már azon is túl van. Natúr franciás kényeztetést kaptam, lassú és erotikus formában, hol kézzel hol pedig csak selymes ajkaival nedvesítve hol csak a golyókat, hol a makkot, hol pedig a teljes rudazatot egybevéve. Nagyon jó a technikája, engedte néha-néha, hogy én is besegítsek, hol ezt hol pedig azt kérve és kapva. Egyszerűen tökéletes. Ennyi.
  • Elszámolás:

    Amit egyeztettünk a telefonban azt is kaptam és úgy is számoltunk el. A végén raktam le a masszázspadra, én úgy gondolom talán ez az a bizonyos pesti átlag, de amit nyújtott az szinte mind-mind aranyat ér.
  • Összkép:

    Távoztam de bárcsak maradhattam volna. Niki énje, jelenléte és a teljes masszázzsal eltöltött idő minden kincset megér. Talán ha előbb találkoztunk volna, akkor már a sokadik beszámolón lennék túl és élmény lenne az élmény után. Minden ott töltött percet újragondolva sem bántam meg, hogy bejelentkeztem arra az egy varázslatos órácskára.
Happy Massage