• EmmaLuxory

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Készségesen tájékoztatott a részletekről, és megbeszéltünk minden lényeges pontot előre :)
  • Megközelítés:

    A ház egy szépen felújított régi ház , kicsit várnom lent a liftnél, mert a kisasszony egy másik számról még vissza csörrentett, hogy hová is kell menjek az épületen belül.
  • Helyszín:

    A lakás szép, tiszta, a szoba is hasonlóképp, a fürdőben csak zuhanyzó van, így a közös fürdés nem volt lehetséges, viszont ez teljesen felszerelt, többféle tusfürdő, kellemes kilépő, és az elengedhetetlen szájvíz.
  • Lány külseje:

    Magas csinos, kedves arcú lányka vékony bomba alakkal, ahogy a képeken is látszik. Élőben még kicsit törékenyebb. Nekem nagyon tetszett.
  • Action:

    Vittem neki édességet, és virágot is aminek örült valamelyest, de nem épp kitörő lelkesedéssel. Ugyan említette hogy kedvence a doggy, de én mégis csak 69-ben szerettem volna, amihez neki is volt kedve. Miután keményre faragta kellemes szájmunkával az ezredest, félig oldalt, félig hátulról kezdtük a mókát, amit meg is jegyzett hogy már régen csinált. Nagyon finom tapintású bőre van a hölgyeménynek, saját bevallása szerint a sok testápoló teszi. Na de én is kicsit szerettem volna ápolgatni a testét, ami elég jól sikerült. volt még misszionárius, majd a kedvenc kutyuskája is :) a végén NF lett, de mivel szájba extra így a levegőbe röpültek az utódjelöltjeim. Az aktus közben többször is rendezkedett, egyszer kellett gumit is váltanunk, de végig nagyon kedves és figyelmes volt, de valahogy némi gépiességet is éreztem benne, bár lehet hogy csak az volt a baj hogy borostás voltam és itt-ott csiklandozta ez... A végén zuhany, majd öltözés. Közben kiment és amikor visszajött rápillantott hogy ott van-e még az ajándék ahová leraktam - ez egy kicsit rosszul esett, de biztos volt rossz tapasztalata.
  • Elszámolás:

    Előre, félrerakva.
  • Összkép:

    Nagyon készséges, de valami távolságtartás végig volt a levegőben. Az is lehet hogy csak szimplán a borosta miatt nem voltam az igazi csókpartnere, esete...
Happy Massage