• Pamela

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam a hölgyet, egy kedves, bájos hang vette fel a telefont.Már kapásból egy plusz pont járt nálam, szeretek a hölggyel közvetlenül beszélni. Segítőkész, korrekt tájékoztatást adott, fél óra múlva már Nála is voltam.
  • Megközelítés:

    Kocsival mentem, parkolóhely volt a ház előtt, nem fizetős övezet. BKV-val picit macerásabb lehet, mivel a kecó nem a metró közelében van.
  • Helyszín:

    A helyszín teljesen rendben, illatmentes tusfürdő is a rendelkezésre áll annak, aki esetleg otthon szeretné elkerülni a lebukást. Tiszta fürdő, tiszta lepedő, nem találkoztam senkivel, szóval minden rendben volt.
  • Lány külseje:

    Az arca is szexi, de ne arra a különleges szépségre számítsatok. Összességében minden rendben volt, már amikor beléptem éreztem, hogy jó történet lesz a dologból.
  • Action:

    Finom, puszikkal, csókokkal indítottunk, majd leültettem az ágyra és az ágy előtt állva az időközben megkeményedett farkam a szájába adtam. Szorgosan rendesen dolgozott rajta, nyál is volt elég, majd a pisztolytáskákat kezdte nyalogatni miközben verte a farkam. Ezt követően kértem, hogy izgassa a farkammal a csiklóját, mely közben halk sóhajokat lehetett hallani, tudtam, hogy nagy kefélés lesz a dologból. Kutyában kezdtünk, tövig toltam már az elején, kész volt, nyögött, mozgott, alig bírtam magammal, hogy teli ne engedjem a gumit már az első percekben. Toltam, toltam rendületlenül, majd lóba fordultunk, az élvezés határán voltam, srácok tényleg jól nyomta a csaj. Majd oldalról jöttem, szemtelenül kemény feneke van, öröm volt markolni. Hagyományos póz következett, élvezetes volt beletenni a nedves puncijába, nem kellett nyál se sikosító. Láttam kéri és élvezi is a dolgot, így nagyon inspirált a kemény, igazi kefélés. Újra kutyában voltunk, pumpáltam rendesen a punciját, majd a falhoz állítottam és úgy toltam tovább hátulról. Éreztem, hogy kezd elérni a vég, letérdeltettem, gumi le és az arcát örült módon telespricceltem. Tiszta fehér volt mindenhol, alig látott ki, már ezért a látványért megérte ott lenni...:) gyors tusi, aztán már a kocsinál is voltam....
  • Elszámolás:

    A megbeszéltek szerint, a találkozás végén adtam át az ajándékot, pesti átlag.
  • Összkép:

    Fiatal, hamvas, keményfenekű, kezdő csaj. Ezért is mentem, mindent megkaptam amit vártam. Külön jó pont, hogy Ő is nagyon élvezte, bár szerintem nem ment el, de ez semmit nem von le az együtt töltött idő értékéből. Kezdeményező, igazi kefélőpartner, a végén pedig az arcraélvezés felemelő volt.
Happy Massage