• Szonja

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Szonja nagyon régóta a kedvenceim között szerepel, de valamiért még nem tudtam eljutni hozzá. Nemrég, amikor a hirdetése újra aktív lett, akkor kerestem a megfelelő időpontot és láss csodát, most a telefont elsőre felvette és mindössze néhány órával később tudott is fogadni.
    Másfél órás randit beszéltünk le a szükséges további információt is megkaptam. Szonjának nagyon kellemes hagja volt a telefonban, jó volt vele beszélgetni.
  • Megközelítés:

    A Boráros tértől nem messzire délre található Szonja rendelője. Mivel egy nagyforgalmú főúton található, így egy betorkoló utcában kellett hagynom az autómat. természetesen az utcai parkolás is díjfizetéses. A BKV-s megközelítéshez a Boráros teret kell célba venni és onnan egy kis gyaloglás szükséges.
  • Helyszín:

    A ház egy századforduló környékén téglából épült 5-6 szintes társasház, szép sötét tégla homlokzatburkolattal. Az utcai kapun a telefonon megkapott csengő számával bejutva lifttel jutottam el a megfelelő szintre. A lakás belülről szépen felújított és rendezett. A bejárati ajtó mögött egy nagy előszoba fogadott, ahonnan balra 2 dögönyöző szobát láttam, de a lakás ennél több szobából áll. Az említett szoba kifejezetten nagy méretű volt és bár nem volt túlbútorozva, de mindennek szép nagy hely jutott. Volt ott egy nappaliba való szekrénysor, egy párnázott ülőbútor, egy komód, egy kisasztal, a fal mellett egy tatami, mellette széles tükörrel. Ami tetszett, hogy a szoba kellemes autentikus illatba burkolózott, kellemes volt a hőmérséklet és a fények. Jó feltételek voltak a masszázsszalonok hangulatának átadásához és az átszellemülésem kialakulásához.
    A fürdőben egy kissé aszimetrikus formájú akril kád fogadott, mindenhol rend, szárazság és tisztaság., továbbá tisztálkodó szerekből sem volt hiányérzetem. Sőt még fogkefe, fogkrém és 4 féle ízű tic-tac cukorka is volt a mosdó szélén.
    "Tic-tac, das ist mein taktik", mondja a reklámszöveg.
  • Lány külseje:

    Szonjának piros pont jár azért, mert a fotói 100%-os tökéletességgel adták vissza a valóságot. A fogadóöltözete fekete fehérnemű volt, ami a fotókon is látható. Alacsony testmagasságú, de szép formás, és csinos lányról van szó. Meg is dicsértem a lábainak (comb, vádli, fenék) formáját, amihez már szemem van hogy kiszúrjam a sportos élet letagadhatatlan nyomait.
    Arca nagyon kedves, aranyos, szinte kisbabás vonásokkal. Aranyos csókra termett szájacskája van, csodálatosan csókol, kellően nyelvhegyesen, de erotikusan és odaadással. Nekem nagyon tetszett összhatásában is, de leginkább a kedves mosolya ragadott meg, amit az egész randi alatt megtartott. Én is örültem a találkozásunknak nagyon. Bőre finom puha és parfümtől illatozó volt. Testén néhány tetoválás látható, ami a fotók tanúsága szerint is inkább írások, az élet számos bölcseletével.
    Aranyos kisközepes tini mellei vannak, imádtam őket. Puncija vastag és húsos, kisajkai finom pici fodrosak.
  • Erotikus masszázs:

    Az előszoba ajtóban levettem a cipőmet és Szonja a szobába kísért. Még ruhában hozzásimultam és csókolózni kezdtünk. Átkaroltam, a tarkójánál tartva finom édes csókokat váltottunk. Közben a hátát végig simítottam,majd a fenekét is megmarkoltam.
    A fotelba ledobáltam a ruháimat, közben ismerkedtünk és beszélgetünk egymással. Levette a fekete stóláját, majd egy törölközőt nyomott a kezembe és a fürdőbe kísért. Közben egy pohár vízért elsietett.
    A fürdő ajtajában várt, kezében a pohár vízzel, de akkorra már a melltartó is lekerült róla.

    A szobába érve átkaroltam, csókoltam, habzsoltam a száját,. Finoman érzékien, sőt egyre rámenősebben is csókolt, érezhető volt, hogy jól esik mindkettőnknek. A hajába túrtam, a tarkójánál irányítottam a csókokat, egyre hevesebb tempóra buzdítva.
    A csókokból nem maradhatott ki az arca, a nyaka, a vállai sem, majd lopva a távolságot egyszer csak egészen a cicikig jutottam. Bekaptam a bimbókat, amik azonnal megkeményedtek. Letérdeltem Szonja elé és a bugyin keresztül puszikat, majd nyelves csókokat leheltem a puncijára, majd a bugyiját félrehúzva egy nagy nyalintást és néhány puszit tettem a csiklójára.
    Azt hiszem, hogy ez megalapozta a randinkat.

    Hanyatt vágtam magam a a tatamin, Szonja pedig mellém térdelt, majd kellemesen langyos hőmérsékletű olajjal lecsorgatta a farkamat és az ágyékom környékét. Mikor tocsogott a farkam az olajtól, akkor kézzel lingam mozdulatokat végzett. Nem kellett két mozdulat sem a teljes erekciómig, hiszen már álló helyzetben is szinte kőkemény volt a farkam. Akézi munkát 1-2 perc múlva ajkainak érintésével kezdte színezni. A szájába vette a makkot és csókolózott vele, majd ajkainak lágy érintésével játszadozott, Résnyire megnyitott a száját és mozdulatról-mozdulatra egyre mélyebben engedte a szájába a meredező farkamat. Közben kezével az ágyékomat simogatta, de kezeivel elkalandozott a hasamon át a mellemig, a mellbimbómig. Ez nagyon izgalmasnak bizonyul.

    Mivel a csípőm mellett térdelt, így a szopása közben a melleit markolásztam, a bimbókat izgattam. A másik kezemmel a fenekét, majd a punciját izgattam, mire Szonja úgy fészkelődött, hogy ujjaim minél jobban elérhessék a térdelő helyzetben kidomborított szemérmét. A bugyija szélénél az ujjammal benyúltam a csupasz punciszárnyacskákhoz, mire Szonja gyorsan lekapta magáról a fekete bugyiját.

    A tenyereimre és az ujjamra szereztem olajat a saját hasamról és az egyik, majd a másik ujjammal behatoltam Szonja puncijába. Finom szűk és nagyon látványos puncija van. Az ujjamat egyre mélyebben nyomva csiklója szépen követte az ujjam mozgását és csodásan kibújt a kis barlangjából a szabadba. Oda is hajoltam hozzá, hogy az ujjaim mellett egy nyelves puszival köszöntsem a csiklóját. Az ujjazás tetszhetett Szonjának, mert térdelés közben szépen egyre tovább nyitogatta a lábait, hogy átadhassa hüvelyét az ujjaimnak. Kértem, ohgy az egyik lábát vesse át rajtam és 69-ben folytassuk. Arcom előtt feltárult csodaszép puncijának húsos nagy- és kisajkai. Nem is volt ez nálam hatástalan. Néhány nyalakodás és pici játék következett az ujjaimmal. A látvány és az élvezet, az ujjazás Szonja jó ütemű szopása meghozta az eredményt, mert ebben a pózban gyorsan elért a vég és csak arra volt időm, hogy Szonjának jelezzem, hogy a szájába szeretném bevégezni, (ugyanis ez nála extra, amit nem beszéltünk meg korábban). Na itt sem bonyolódtunk hosszas tárgyalásokba, hanem szavak nélkül minden ment magától, csodálatosan, érzékien, nem kapkodva. A szájával a lövéseim legvégéig, majd a lankadásomig is szépen folytatta a mozgást kézzel és szájjal is. Nagy mosollyal a száján engedte ki a szájából a farkamat. Ezt a mosolyt azzal még fokoztam, hogy felpattantam és szájon puszilgattam, majd csókolgattam, miközben ő tágra nyílt szemekkel hümmögött... de csak mosolygott tovább. Játszottam még egy kicsit a helyzettel, ugyanis átkaroltam és nem engedtem törlőkendőért, de azért idővel hagytam, hogy kiszabaduljon a fogságomból. Az utódok a papírkendőben végezték, majd Szonja letakarított engem is, amibe én is besegítettem.

    A gyors kivégzésem után jöhetett a pihentető masszázs, úgyhogy hasra vágtam magam. Szonja a lábaim közé ült. Onnan kezdve a vádlimtól egészen a nyakamig eljutva nagyon kellemes svédmasszázsban részesített. A mozdulatai nagyon szakszerűnek tűntek, alaposak voltak, kellő mélységig hatoltak, és erősek voltak. Ami a lényeg, hogy kifejezetten erotikus volt, azaz minden testemet érintő hosszabb simítás valahogy a farkamat, a fenékvájatot, vagy a zacskót érintette. Uraim! Ilyennek kell lennie egy erotikus, de nem túlzásba vitt érzéki incselkedő masszázsnak! Szóval nagyon tetszett és jól is esett. Ezt kár lett volna kihagyni! Közben nagyon sokat tudtunk beszélgetni, amiben jó társam volt és gördülékenyen ment a kommunikáció. Nem kellett a témákat keresgélni, jöttek azok egymás után.

    A fészkelődésemmel én jeleztem, hogy megfordulnék. Hanyatt fordultam, majd Szonja ismét beolajozott, de most a felső testem is kapott rendesen a csorgatott olajból, amit izgalmas mozdulatokkal terített szét rajtam egyenletesen. Ezek után saját magán folytatta az olajozást. Általában ilyenkor felülök és magamhoz ragadom a kezdeményezést, de most Szonja olyan érzékien és erotikusan simogatta és emelgette a melleit, hogy inkább hagytam és szó nélkül gyönyörködtem a látványban.
    A lában között térdelve közepes méretű cicijei közé szorította a farkamat és csillogó szemeivel a szemebe mélyedve nézte a reakcióimat. Folytatta egy kis lingammal, majd teljes testes csúszkamasszázzsal. A csúszkát kissé féloldalasan végezte, hogy a farkam csak a combjai alatt siklottak.
    Nagyon lelkesen csinálta, úgyhogy amikor felcsúszott az arcomig, akkor ő magától csókolt meg annyiszor, amennyiszer csak tudott, majd vissza. Amikor az arcomnál volt, akkor néha felemelkedett, hogy a cicijeit a számba vehessem. ekkor azért a kacérkodó kezeimmel benyúltam a puncijába és végig simítottam a gátja környékét. Annyira akartam őt kényeztetni, hogy inkább megkértem, hogy ő feküdjön hanyatt.
  • Levezetés:

    Szonja hanyatt feküdt én pedig mellé. Indult a testének feltérképezése. Millió csók közben a kezeim leltározták a tinis ciciket és a punci minden szegletét. Fel voltam annyira ajzva, hogy lihegve habzsoltam csókjait. Majdnem zárt lábait több mozdulattal nyitottam szét, hogy szemérmére csókot adva, kissé később már a csiklóját lefetyelve tudjam egyre magasabb régióba juttatni. Éreztem, hogy Szonja egyre inkább társ az élvezetben és egyre jobban ellazul.
    Lábait térdben meghajlítva felhúztam és egész szélesre kitártam, (vigyáznom kellett a fájós térdére) hogy közéjük hasalva elém tárulhasson a csoda. Birtokba vettem a punciját nyelvvel, kézzel ujjakkal. Figyeltem a félrefordított arcának rezdüléseit, testének rezdüléseit és metakommunikációját. Kezeivel a melleit gyömöszölte, majd össze is szorította. Imádtam látni, ahogy az érzelmi szintje egyre magasabbra jut. Csiklója megduzzadt, kőkemény lett, és kibújt a bőrredője takarásából. Amikor nyalakodtam, akkor az ő keze is odatévedt és ujjaival dörzsölgette a csiklóját, majd visszaadta a nyelvemnek. Ezzel oda-vissza játszadozott. A feneke alá csúsztattam a tenyerem, amire ő tovább emelte a fenekét. Tovább emeltem a popóját, majd még tovább, egészen addig, hogy a feneke alá már a két alkarom és könyököm is elfért függőlegesen, Szonja szinte híd tartásban volt már. Igyekeztem ügyesnek lenni és a fokozás elvét megtartani, a finom érintésekkel és ujjazással a csípőjét kezeimmel összeszorítva éreztem, hogy teste össze vissza próbál feszengeni, kibújni, míg egy nagy feszülés és lábremegés jelezte, hogy kedvesem elélvezett. Összedőlt a híd, az arcára gyermeki mosoly ült ki, és olyan révületben láttam őt, mintha ott sem lennék, úgy adta át magát a lenyugvás perceinek.

    Egymás mellett feküdtünk és simogattuk egymást, majd Szonja egy kis beszélgetést követően felült és féloldalasan ismét a szájába vette a férfiasságom. Ismét kézzel és szájjal együtt fokozta a tempót, míg én ismét a puncijánál matattam és simogattam. Amikor ismét a vég közeledett, akkor hanyatt fektettem Szonját, a csípőjét a lábaim közé véve fölé térdeltem és egy kis kézimunkával Szonja hasára és melleire fejtem az örökítőanyagot. Az orgazmusom pillanatában Szonja a karját az arca elé tette, hogy nehogy a szemébe jussanak a cseppekből. Ráhajolva, szinte ráfeküdve és csókolózva enyelegtünk még egy kicsit, az én hasam is össze lett kenve a saját produkcióm eredményével.

    Kezemmel elértem a törlőkendőt, amiből néhány levélnyit kiosztottam mindannyiunknak és egymást törölgettük le csuda nagy mosolyok közepette. Most sem hagytam ki a törlőkendős játékomat, miszerint egy marokra szorított kendőt végigszánkáztatok a testén, azonnali libabőrt és bimbómerevedést gerjesztve a partneremen. Mivel az óra jelezte, hogy elfogyott az időm, így magamtól indultam a fürdőbe és mostam le magamról az olajat. Felöltöztem, amit Szonja pucéran nézett végig. Minden ruhadarabomnál hozzá bújtam, még néhány csókot loptam. A búcsúzkodást az előszobában is folytattam, valahogy nem akaródzott nekem elmenni onnan. Addig búcsúzkodtunk, hogy már útban voltam a másik szoba vendégáramlásának is, így be kellett látnom, hogy itt most tényleg vége szakad a mi randinknak.
  • Elszámolás:

    Telefonban korrekt tájékoztatást kaptam, ami a megszokottnál kissé kevesebb rózsaszálból állt másfél óra esetén. Extraként kellett hozzáadni a nfvsz produkciót, de még így is az átlag alatt maradt. A szobában a barna kisasztalra tettem le a randi végén, szóba sem került eddig.
    A kapott élményeim alapján nagyon megérte. Én biztosan vissza fogok hozzá menni.
  • Összkép:

    Jó érzés volt Szonjával lenni. Megvolt a szimpátia, és készségesen állt a randi minden eleméhez. Ért ahhoz, amit csinál, kellően figyelmes és odaadó volt. Tetszett a technikája, ő is részt vett a randi alakításában. Végre egy tényleg erotikus masszázst kaptam, ami incselkedő benyúlásokkal gazdagon volt tarkítva. Szonja az erotikát szereti adni és kapni is, mi legalábbis megtaláltuk az ehhez szükséges összhangot
    Figyelmesek és kedvesek voltunk egymással, kifejezetten úgy tűnt, hogy ő a finom erotikát szereti és a durvaságot, vagy a rámenősséget sem. Szonja értelmes lány, könnyen találtunk témát, jó beszélgető társam volt. Nekem nagyon tetszett a kislányos tinis teste, aranyos mosolygós és boldog arca, tündöklő mosolya, csillogó szemei. Azt is megjegyezném, hogy a szoba hangulata mindenestől dicséretet érdemel, mert látszik, hogy Szonja ad arra, hogy a vendég kellemes, ellazító környezetbe érkezzen. Ez ki is jelölte a randink útját. Gratulálok!
Happy Massage