• MadamX

  • Beküldte:
  • MadamX reagálása

    Köszönöm szépen a beszámolót. Személyében egy nagyon kellemes és édes pasit ismertem meg. Várlak, vissza, amikor úgy érzed :)
    Puszoka

  • Egyeztetés:

    A múlt héten gondoltam, hogy Mikulásra meglepem magam. Reggel próbáltam telefonon elérni, s mivel nem sikerült, küldtem egy VTR-t, némi kívánsággal kiegészítve. Erre sajnos nem jött időben visszajelzés, de a lejárat után nem sokkal kaptam a VTR üzenetet. Ebben elnézést kért a késői reagálásért, s előre biztosított vágyam teljesüléséről. Megegyeztünk a találka napolásáról a következő hétre. Aztán hétfőn már várt az üzenete, s tovább folytattuk az egyeztetést. Szerettem volna a hangját hallani, így összehoztunk egy rövid beszélgetést. Ekkor már konkrét időpontot is megbeszéltünk, így ment a VTR, amit egyből visszaigazolt.
  • Megközelítés:

    A kerület nagy forgalmú útjait keresztező utca, ami a piactól indul. A régebbi házak közé épült pár sor panel egyike. Csendes környék, parkoló hely bőven akad a házak között napközben, fizetős, közép kategória. Villamossal jól megközelíthető, szerintem így a tömegközlekedés is megoldott.
  • Helyszín:

    Normális állapotú kis lakás, rendezett, és tiszta. A tágas nappaliban méretes és jó állapotú franciaágy. Ruháknak puff, és bárhová lepakolható, ami szimpatikus. A fürdőben kád zuhanyfüggönnyel, nagy kilépő, több mint elég tusfürdő választék, friss méretes törölköző, szájvíz kis pohárkákkal. Ideális helyszíne a légyottnak.
  • Lány külseje:

    A képeiből és a megadott adatokból kiindulva, csak pár dolog lehet kérdéses a nézelődőnek. Egy testhez simuló, két oldalán kivágdosott, fekete ruhában fogadott, ami alatt sejtésem szerint nem viselt mást. Ez a feltevésem később beigazolódott. Szép arcú, tutajos szemű, ápolt hosszú szőkés hajú MILF. Kebleit lehet gyömöszkélni, a bimbók hamar merevednek, s egyre növekszenek a foglalkozás következtében. Mindenhol van mit fogni rajta. A gyermekáldás után maradt egy kis poci, a popsi kerek és kemény, kívánatos és húsos a punci. Kedves kommunikatív személyiség.
  • Action:

    A lakásba lépve bemutatkozás és puszik. Apró ajándékomat átadtam, örömmel fogadta. Kabát és cipő le, majd irány a szoba.
    Kérésemre kiszolgált egy frissítő folyadékkal. Kis csevegés közben levetettem ruháimat, majd fürdésem közben is beszélgettünk egy kicsit.
    A szobába visszaérve előttem állt, majd egy mozdulattal kibújt a ruhából. Összeölelkeztünk, én ismerkedő puszikkal haladtam végig a nyakán.
    Sajna csók nincs, de egy-két szájra pusziig eljutottam. Érezve a növekedésemet hamar rámarkolt a lényegre.
    Így mindjárt húzott is az ágy felé, ahol helyet foglalt, de addigra már ajkai és nyelve szorgoskodott az izgatott testrészemen.
    Rövidesen mélységmérőnek használta az egyre inkább merevedő szerszámot. Ez a művelet igen sikeres volt, nózija a hasam alján koppant.
    Megjegyeztem, hogy nagyon kedves a közeledése, erre olyasmit hümmögött, "teli szájjal nem beszélünk"!
    Ekkor jött a plusz. Torkával masszírozni kezdte a duzzadó fejet, s hosszú ideig élvezhettem törődését. Miután kiengedett, elém guggolt,
    a jobb hozzáférést biztosítva, majd alaposan megápolta a golyókat. Nyalogatta, szopogatta, közben néha felnézett rám, hogy vagyok.
    Simogatva kócoltam a haját, s dicsértem ténykedését. Pár golyóváltás után ismét ajkai közé kerültem, s bő nyálas szopogatás után ismét
    a torkára vett. Hát én csak álltam, nem nagyon akaródzott félbeszakítani kedvesemet. Aztán belegondolva a térdelés és a guggolás közötti
    testhelyzete fárasztó mivoltába, egy levegővételi szünetben az ágyra költöztem.
    Ott hanyatt vágtam magam, s combjaimat megnyitva invitáltam a folytatásra MadamX-et. Ő pillanatok múlva teli szájjal habzsolta a zsákot,
    megörvendeztetve a golyszikat. Kezét csak arra használta, hogy időről időre a szájába illessze a rudat. Bő nyála pillanatok alatt torkába segített,
    s egyre hosszabb ideig folytatta a mandulás masszázst. Nagyon jól elvoltam így, s úgy tűnt kedves játékszereket hoztam neki.
    Közben néha helyezkedett, hogy maximálisan hozzáférjen az aktuális részemhez. Volt, mikor fekvőtámaszoz készülő pózban engedett torka
    mélyére, s mikor már orra elérte a hasamat, a fejét oldalra billegetve teljesen magába fogadott. Hihetetlen ideig tartott lenn, közben torka
    pulzálásával izgatott. Most sem tudom, hogy bírtam ilyen sokáig, de fantasztikus előjátékot kaptam. (Most is elviselném.)
    Én is szerettem volna felfedezni Őt, így cserét kértem. Ő ezt tudomásul vette, de előbb még újra megtorkozott, nem is kicsit.
    Nyálban úszó ajkát megpusziltam, s hagytam Őt elhelyezkedni. Újabb szájra puszi után a cicikkel kezdtem az ismerkedést.
    Éreztem, ahogy a bimbó hegyesedik, megkeményedik, s a további nyelvelésemre tovább növekedett. Már vagy fél kisujjnyira növekedett,
    mikor mondta, szeretik a morzsolgatást is. Na én sem voltam rest. Egyik a számba, másik az ujjaim között, majd váltás, nehogy sértődés legyen.
    Ő mosolyogva, és elégedetten nézte ténykedésemet. Még sok tervem volt, így lejjebb csúsztam a combok közé.
    A húsos ajkak illata és íze jelezte a várakozását, így neki is láttam a feladatomnak. Nyelvem a csiklót keresve szánkázott az ajkak között,
    de azért lejjebb is belekóstoltam kelyhébe. Combjai belső oldalát csókoltam, majd visszatérve ölébe, nyalakodtam ahol értem.
    Teste reakciói szerint jó úton haladtam, de nem éreztem a kirobbanó siker előjeleit. Mintha ráérzett volna a dilemámra, közölte,
    szívesen venné az ujjaim bevonását a játékba. A felhívásnak eleget téve előbb egy, majd két ujjamat is bevetettem, természetesen nyelvem
    közben fáradhatatlanul pengette a csiklóját. A már különben is nedves puncit rendesen megkezelgettem (szó szerint) több irányból is,.
    Ez már nagyobb tetszést aratott. Ezt kedvesem rebegése, (nem igazán emlékszem mit mondhatott) és erőteljes nedvesedése igazolta.
    Nyelvem helyét a hüvelykujjam vette át, kezdtünk egyre jobban begerjedni. Aztán kézfejemet megfordítva a popsiba csúsztattam a hüvelyket,
    s így érezhettem a kis határon az ujjbegyek találkozását. Ezen játék közben kedvesem megjegyezte, szívesen beleülne már a szerszámba.
    Feltérdeltem, s egy rövid torkosság után megkaptam a védelmet. Kérésére, mintha fotelban ülnék, az ágy támlájának támaszkodtam,
    Ő szemből azonnal rám ereszkedett, s s lassú galoppba kezdett. Az előttem ringó ciciket nyalogattam, markolásztam, finoman harapdáltam,
    amíg a nedves szűk punci dolgozott rajtam. Ez a póz valahogy új volt számomra, de igencsak tetszett. A szerszám azonban nem így gondolta,
    jött a fóbia. Megegyeztünk, hogy kutyusban folytatjuk.
    Én az ágy mellé álltam, partnerem előrelátóan odakészítette a síkosítót, de először a puncit kellett bevennem. Forró öleléssel fogadott újra
    magába, rendesen adagoltam amennyire bírtam. Meg is jegyezte a kedves, úgy látszik, elmúlt a gumifóbiám. Még a májamat is hizlalta,
    mikor megdicsérte az egyre merevebb testrészemet. Én is hasonlóan dicsértem a kelyhét, s dolgoztam tovább. Fokozva az izgalmakat,
    hüvelykujjam ismét a popsiba csúszott. Így is hajtottunk egy darabig, majd felvetette partnerem, hogy áttehetnénk a popsiba.
    Nem kellett kétszer mondania. A megfelelő előkészítésnek köszönhetően síkosítóra nem volt szükség, a következő pillanatban az ujj helyén
    már a kemény szerszám ügyködött. Rendesen odatettük magunkat mindketten. Az előttem gömbölyödő halmokat markolásztam, csapkodtam
    a tenyeremmel, amíg csodáltam a látványt, ahogy a popsiban ki-be jár a rúd. Partnerem ismét megdicsérte keménységemet, én meg szűk popóját.
    Kértem, hogy négykézlábról eressze vállait és fejét az ágyra, így még mélyebben érezhettem a ritmikus szorítást. Gondoltam, talán még beljebb
    kerülhetek, így egyik lábammal az ágyra léptem, s így már félig felülről dugtam a kemény popsit. Ekkor partnerem elröppent, s ezt meg is köszönte.
    Ez még jobban izgalomba hozott, így mindent beleadva hajtottam tovább. Egy idő után éreztem, ez így nagyon hosszú lesz. Óvatosan szétváltunk,
    s kérésemre az én célba érésemre koncentráltunk.
    Ahogy kezdtük, kedvesem elém guggolt, s a védelemtől megszabadított szerszámot gondos ajkai közé vette. Élvezettel szopogatta egyre mélyebben,
    és egyre nagyobb tempóban. Kérésemre közben fel-fel nézett rám. Nagyon izgató volt ez a kedvessége. Nem könnyen adtam meg magam.
    A változatos francia, a torok többszöri érintése meghozta az eredményt.
    Mikor a megfelelő tempó elindított valamit, szóltam, hogy nemsokára jövök. Ő megtartva ezt a módszert dolgozott tovább, s rövid idő múlva
    kapta az első nagy lövést. Tovább folytatta áldásos tevékenységét ajkaival, majd a végén a biztos kifacsarásra törekedve kezével besegített.
    Mikor már teljesen kiürített, szemembe nézve lassan engedett ki összeszorított ajkai közül. Fel akartam segíteni, de Ő gyorsabb volt,
    Gondoltam összeszorított szájára adok egy hála puszit, de ezt most elhárította, mutatva, hogy tele van, így kilibbent megszabadulni a seregtől.
    Gyorsan visszatért, s az ágyra heveredve, egymáshoz bújva beszélgettünk.
    Az idő nagy úr, minden jónak vége szakad egyszer, meg még sorolhatnám, a tény, hogy ismét meglátogattam a fürdőt.
    Utána öltözés, s búcsúpuszi.
  • Elszámolás:

    Az ajándék mértéke publikus, de van bővebb infó is. A mostani átlag alatt két szállal, de vannak extrák. Ajándék lehet viszont egy extra, a VTR használatakor.
    Én most éltem ezzel a lehetőséggel. A kapott élmény más kategória. Nem beszéltünk a dologról. Távozás előtt a szekrénykére helyeztem.
    Jól esett a bizalom, pedig első találkozásunk volt.
  • Összkép:

    Nagyon kellemes érzéssel és élménnyel távoztam a találkánkról. Biztosan lesz folytatás, ha rajtam múlik. Köszönöm kedves MadamX!
Happy Massage