• Nadett

  • Beküldte:
  • Nadett reagálása

    Drága Zealous!
    Egy biztos.. a fűtéssel azok után okosabban bánok. ;) De hát a nagy meztelenkedések miatt muszáj persze.
    Legközelebb ha probléma lesz a zuhanycsővel, te leszel az első, akinek jelezni fogom.. és talán a természetbeni juttatásról is szó eshet. (haha) Köszönöm szépen, hogy hagytál kibontakozni, én is fantasztikusan éreztem magam. Sajnálom hogy kis hiányérzeted maradt a "mások által megénekelt mélytorkos elemek" miatt, de megígérem, hogy ha legközelebb erre jársz, pótolni fogom. Csak hogy teljes legyen a repertoár! ;)
    A kategóriát illetően, úgy gondolom.. most jó helyen vagyok ;)
    Várlak vissza bármikor 2-4-6 kezes szeánszra!
    Csók

  • Egyeztetés:

    Pont szabin volt, mikor kerestem volna, így VTR-en jelentkeztem be a szabiját követő nap délelőttre és mázlim volt, mert szabad volt az időpont. 3 órán belül vissza is igazolta.
    Innentől már csak várnom kellett, hogy elérkezzen a várva várt randi.
  • Megközelítés:

    Kocsival mentem, az épülettel szemben pont építkeznek, épp vasanyagot hoztak, így emiatt a szomszédos utcákban feltorlódott a forgalom, mivel nem szoktam késni, így gyorsan alternatív utakon szembe a forgalommal egy szomszédos utcában parkoltam a fák között, mert szabályos parkolóhely nem volt, így csak abban bízhattam, hogy míg Nadett vendégszeretetét élvezem és a rózsaszín kategóriába neveztem, addig a közteresek sem basznak meg. Biztos megértették volna az okot, hogy miért úgy álltam meg. :D
    GPS tudja a címet, mely a Róbert K. Krt-vel párhuzamos és több is veszett már ott.
  • Helyszín:

    Újépítésű társasház, igényes, szép és tiszta lakás. A szobában komód, kis fotel a ruháknak, tatami és két oldalt tükör mely nagyon jó szolgálatot tesz.
    A fürdő elég tágas, kád van üveg paravánnal, többféle tusfürdő, hatalmas flakon szájvíz műanyag poharakkal.
    A logisztika nagyon rendben van, nem találkoztam senkivel Nadetten kívül, bár kolleginával találkozni nem probléma. :)
  • Lány külseje:

    A képek és a beszámolók elegendőek lettek volna a bejelentkezéshez, de kaptam egyéb ajánlólevelet is Nadetthez.
    Megvallom őszintén, még sosem voltam rövid hajú lánnyal, de fel sem tűnt, igazából még praktikus is, mert nem kell összefogni.
    Alakja a képeknek megfelelően formás, a megadott adatoknak is hihetünk, lapos has, gömbölyű popsi, kis cicik, kerek arc, melyen a fekete keretes szemüveg mögül kukucskál szép szemeivel.
    Mosolya bájos, csak a fogai nem tökéletesek, de ezt nem mint bármiféle negatívum, esztétikai hátrány, csupán a tények közlése miatt írom le, ne vetülhessen rám a dicshimnusz írás árnyéka.
    Amúgy valami fekete csipkés szerű melltartó és tanga volt rajta. De nem sokáig. ;)
  • Erotikus masszázs:

    Megérkezésemet követően a hozott gyümik átadása után bekísért a szemben lévő szobába, jobbra nyitva volt az ajtó a másik tetthelyhez, mely már ismerős volt egy nagyszerű randiról, bár most üresen állt, így spontán sem lehetett volna részem olyan csodás programban, amit boyboy megírt a minap a 2 lányról.
    Szobába be, Nadett itallal kínált, amit elfogadtam és gyorsan ruháimtól való megszabadulásba kezdtem, mert volt vagy 28 fok a lakásban. Nem volt valami erotikus a vetkőzésem, de Nadett gondosan figyelemmel kísérte a folyamatot, majd a kezembe nyomott egy friss türcsit és megmutatta a fürdőt.
    Lezuhéztam, szájvíz, majd gyorsan vissza a szobába.
    A zuhanycsövet jeleztem, hogy javításra szorul, mert a hollandi mellett spriccel a víz. Szerelésre most nem volt idő, bár természetbeni juttatást is elfogadhattam volna. :)
    Szobába visszatérve derekamon a törölközővel Nadett úgy elkezdett smárolni, hogy magam is meglepődtem hevességén, egyből egy spártai katonának éreztem magam, aki hazatért a szexmániás kiéhezett asszonyhoz a győztes csatából. Nagyon jól csókol a nagy puha ajkaival, nyelvét is használja kellő mértékben. Meg is dicsértük egymást ezügyben. Majd ölbe kaptam és úgy kezdtem smárolni vele tovább. Félt, hogy elejtem, vagy felborulunk, de biztosítottam, hogy ilyen nem lesz.
    Majd leraktam a földre a melltartó rész lekerült, száját, nyakát, melleit csókolgattam, közben a puncit simogattam, míg a türcsin keresztül a farkam izgatta, majd levettem a türcsit, leültem a tatamira, lekerült a bugyi is, a bal lábam fölé került térdelve, így folytattuk a csókolózást, miközben elég intenzíven simogattam a punciját, mely igencsak nedves volt már. Nadettnek nagyon tetszett a műsor, tekergett, vonaglott, hangja is megjött, itt már 1:0 volt neki, majd betelepedett a lábaim közé, ahogy ültem a tatmin szemben a tükörrel. Csodás látvány volt a tükörben pucsító hátsóját szemlélni, miközben a farkammal játszik.
    Bő nyálat használ, és főleg a szájával kényeztet, hagytam kibontakozni, nem mondtam semmit, hogy hogyan szeretem, mert szinte tökéletes volt az első perctől kezdve. Egész mélyen bevette, bár nem emlékszem a mások által megénekelt mélytorkos elemekre, inkább a pornós, szemkontaktussal fűszerezett heves szopás volt a műsor, mellyel igen magasra tornázta az izgalmi faktort.
    Néha lejjebb csúszott és a golyókat is szájába vette, ápolgatta, változatos volt a technika és igencsak célravezető, így egy idő után jeleztem, hogy már nem sokáig bírom, de ettől csak jobban belelendült és addig meg sem állt az ütemes bólogatással, míg ki nem ürítettem a tárat a szájába. Az utódok örökre elvesztek, majd folytatta a farkam szopogatását, míg enyhülni nem kezdett a merevség. Kicsinált rendesen, de meg is dolgozott a csodás eredményért mert patakokban folyta a hátán az izzadtság.
    Tisztogatás után újabb csókok, majd kértem feküdjön le a tatamira, hogy viszonozhassam kedvességét.
    Először lassan, gyengéden, majd egyre gyorsabb nyelvcsapásokkal izgattam punciját, bevetettem az ujjaimat is. Ismét vonaglások, kéjes nyögések, majd egy felszabadult kacagás után ismét elröppent. Itt már idő közben a szemüveget is levette. Először nem nagyon tért magához, majd közölte, hogy tulajdonképpen ujjazás nincs is. Kérdésemre, hogy miért nem szólt, az élvezetek miatt ez akkor nem is jutott eszébe. ;)
    Folyadékpótlás kellett mindkettőnknek.
    Miután az első pengeváltások megtörténtek, felvetettem, hogy a masszázs valószínűleg csak álca az egyéb tevékenységekhez, így kénytelen volt bebizonyítani, hogy az is megy neki.
    Hasra feküdtem, elhelyezkedett a lábaim között és megfelelő erősséggel kezdte masszírozni a lábamat, majd a derekam, hátam következett. Természetesen nem maradhatott el a kezeim masszírozása, miközben a tenyerem felett térdelt, így én is megsimogattam közben a puncit.
    Majd kérte forduljak meg és megkérdezte mit szólnék egy kis csúszka masszázshoz. Természetesen nem mondtam nemet. :D
    Majd bekente testét olajjal gazdagon, meg engem is és először oldalról csúszkált felső testemen melleivel, aztán a lábaim közé térdelve hosszában folytatta miközben hasával a farkamon csúszkált, innen már nem volt kérdés a folytatás...
  • Levezetés:

    Csúszka közben már kezével is izgatta a farkam, majd szájával is érintette, aztán be is kapta, húzogatta, zacsit nyalogatta, oldalra helyezkedett, így a tükörben láttam hátsóját pucsítva míg lenézve a farkammal szorgoskodott. Aztán kértem jöjjön 69-be és így kényeztessük egymást, mely részemről jól sikerült, talán túlságosan is, mert egy idő után nem tudott rám koncentrálni, bár én meg nem hagytam abba, mert egyre nagyobbakat nyögött és vonaglott rajtam. Mikor kiélvezte magát, akkor megkérdezte, hogy mit szólnék, ha a fotelbe ülnék? Itt már meg kellett törölköznie, olyan szinten megizzadt a tevékenységben. Meg ugye hideg sem volt. Nem ellenkeztem egy pillanatig sem a kérés ellen. Leültem a fotelbe, Nadett meg elém térdelt és kezdetét vette a minden fegyvert felvonultató kivégzésem. Volt itt golyószopás, közben farokverés, intenzív ütemes bólogatás, két kézzel történő farokverés, megizzasztottam rendesen, de nagyon elégedettnek tűnt, mikor másodjára is magáévá tehette örökítő anyagomat, melyet ismét nem láttam viszont. Természetesen most sem hagyta abba azonnal a szopogatást, de az idő már lejárt, meg ha maradok még akkor végelgyengülés miatti halált tudtak volna csak megállapítani a kiérkező mentők, így a fürdő felé vettem az irányt miután pótoltam a folyadékveszteséget.
    Nadett elkísért a fürdőbe. Míg zuhanyoztam a kád szélén ülve szemlélte a tisztálkodásom, közben csevegtünk.
    Aztán vissza a szobába, öltözés, és búcsú.
  • Elszámolás:

    Utólag helyeztem el a komódon a mostanság megszokott virágszálat. Szóba sem került részéről.
  • Összkép:

    Nadett egy szextornádó, együtt konstatáltuk, hogy tulajdonképpen kínzás, hogy csak a rózsaszín kategóriában hirdet.
    Sugárzik belőle a szexualitás, nem is értem miért kínozza magát és a férfinépet ebben a kategóriában. Bár ahogy elmondta, ilyen jellegű igények mások részéről merültek már fel sikertelenül. Itt ő vetette fel, én természetesen egyet kellett hogy értsek vele, de véletlenül sem léptem volna át a kategória határait.
    Hátha változnak majd egyszer a dolgok, addig is ebben a szerepben élvezzük tovább kivételes társaságát.
    Ismét egy nagyszerű lány, akihez bármikor visszatérhetek, csalódás nem fog érni. Csodás másfél óra volt. Repeta lesz, bár a mostanság olvasott beszik alapján el kellene gondolkodni egy 4 vagy 6 kezes programon. :D
Happy Massage