• Laura

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Kezdem úgy érezni magam mint egy tengerész, akinek minden kikötőben van egy, esetleg több szeretője. Így vagyok a főváros kerületeivel, na és persze néhány várossal is. Újpesten volt dolgom, ráadásul időben végeztem, szóval adott volt, hogy felhívom Laurát. Első próbálkozás sikeres volt, másfél órán belül a lakásban voltam...
  • Megközelítés:

    Újpest központjától pár perces sétára van az ingatlan, ahova metróval, villamossal, busszal könnyen eljuthat az ember, viszont autóval érkezőknek a parkolás gondot okozhat. A gépjármű letámasztása ingyenes, de a szabad helyeket keresni kell.
  • Helyszín:

    Panel épületben egy másfél szobás lakásban várja a hódolókat. A helyiség a célnak megfelel, de mivel hivatalosan csak félszoba, ezért csak a szükséges bútorzattal felszerelt. Mókázáshoz egy franciaágy, szék a ruháknak, szekrény amin a rádió van, és ahová még pakolhat a látogató. A romantikus hangulatot mécsesek fénye támogatja.
  • Lány külseje:

    A képek nem adják vissza a valódi énjét! A valóságban sokkal jobban néz ki, és amikor megpillantottam a piros szettben, amit a fényképei között is láthatok, akkor bizony merevedésem lett. Laura nagyon kedves és szép nő, akinek a testét sok fiatal lány megirigyelhetné!
  • Action:

    Megérkezésem után a szobájába invitált, ami igaz csak félszoba a méretei alapján, de mivel nem táncolni mentem hozzá, így elegendő számomra az ágy, ahol huncutkodhatok vele egy órán át. A székre dobáltam a ruháimat, majd elkísért a fürdőszobáig, és amíg én lemostam magamról az út porát, addig őrt állt az ajtó előtt, hogy el ne tévedjek visszafelé, vagy ne raboljon el valaki előle.

    Gyors tusolás után visszatértünk a szobába, majd az ajtó becsukódott mögöttem, és egy pillanat múlva már öleltük egymást. A csók hiánya miatt finom puszikat leheltem arcára, majd nyakára és közben levarázsoltam róla a melltartót. Amint kiszabadultak mellei a textil fogságából a szám már tapadt is a szilikonra. Laura látványa, testének érintése jó hatással van a potenciámra, és annyira látható és érezhető jelei lettek, hogy a derekamra tekert törülközőt férfiasságom magától eltávolította, ami az ágyra esett.

    Laura ezt jelnek vélhette, így az ágy szélére ült és kezébe vette az ágaskodó nemiszervem, majd ajkai finom ölelésébe kerültem. A kezét alig használta franciás játéka közben, én pedig élvezettel néztem, éreztem és hallgattam, ahogy cuppogva kényeztetett. Falta a péniszem, mint aki megkapta kedvenc nyalókáját, amire már régóta éhezett. Annyira felhúzott nyelve és ajkai játéka, hogy már a testmozgás járt a fejemben, így az ágyra feküdtem és kényelembe helyeztem magam. Elhelyezkedett mellettem, de sokat nem tétlenkedett, mert már vette is a szájába a hancúrlécem. Rövid ideig néztem és élveztem, ahogy finoman játszik péniszemmel, miközben kéjesen nyögdécselt.

    Gumit adtam a kezébe, amit szakszerűen és gyorsan felhelyezett hímtagomra, majd olyan gyorsan ledobta magáról a bugyit, mint aki megtalálta az erényöve kulcsát. Egy kis mesterséges nedvesítés után helyet foglalt rajtam, az elején finoman mozgott kéjrudamon, de utána úgy belelendült a vágtázásba, hogy a szomszéd szobában is a csattogó hang törhette meg a csendet. Laura egy hosszabb vágta után fölém guggolt, én alulról kerestem fogást rajta, majd folytatódott a vágta...

    A póz és vadnak nevezhető együttlét miatt hamar elfáradtunk, ráadásul az ablaküveg is bepárásodott miattunk, így az ablakhoz nyúlt és kinyitotta. Sajnos a nyeregből kiszállt a manőver alatt, de így lett indokom a pózcserére. Alkalmi szeretőm a hátára feküdt, kis nyálat csorgattam a csiklójára, majd behatoltam a vágy kapuján. Finoman járt péniszem Laurában, közben néztem és gyönyörködtem benne, ahogy élvezi az udvarlásom, és hallgattam nyögdécselését, miközben rólam a verejték folyt.

    A testhelyzeten sokat nem variáltunk, mindkettőnknek jó volt így, de miután a popója alá párna került, a lába pedig a nyakamba, akkor ujjammal a csiklóját kényeztettem. Láttam rajta és hallottam, ahogy élvezi a helyzetet és kezdtem azt remélni, hogy a csúcsra is elviszem, ezért egyre gyorsabban udvaroltam. Sajnos Laurát nehéz elrepíteni, nem is sikerült szeretkezés közben, viszont én már a végállomás közelében jártam és szerettem volna érezni ajkai érintését.

    Helyet cseréltünk és vendéglátóm mellém került, majd a gumi eltávolítása után a szájába vett ismét. A kezét csak annyira használta, amennyire nekem jól esik. A főszerepet ajkai és nyelvének játéka vette át, néha a nyálát rácsurgatta kéjrudamra, majd addig okozott szűnni nem akaró örömöt szájával, amíg nem érezte meg, hogy nekem már közeledik a robbanás. Az ejakuláció előtt kezébe vette az irányítást. Finom mozdulatokkal játszott péniszemmel és kicsalt belőlem mindent, ami a testemre és a lepedőre került.

    Alapos tisztogatás után a gerincére került, mellé feküdtem és csókolgattam, simogattam a testét, majd szépen lassan elindultam lefelé. Amikor elértem a vágyak birodalmához, gyönyörű tini puncija hívogatóan kacérkodott velem, és nem tudtam tovább féken tartani ösztöneim. Szám a finom puncira tapadt, nyelvemmel érzékien érintettem, közben Laura támogatott és bíztatott, hogy tutira nem lesz orgazmusa.

    Ritkán hátrálok meg a kihívások elől és tudtam jól, hogy ha ismét ráérzek mi és hogyan jó neki, akkor bizony lesz orgazmusa. Nyelvemmel finoman, körkörös irányban érintve csiklóját kényeztettem, közben testét simogattam és hosszú nyelvjáték után egyre gyorsabban vette a levegőt, majd megremegett a teste és tudtam jól, hogy célba értünk.

    A Fejem eltolta magától, én pedig mellé feküdtem. Kis petting közben magasztalta állóképességem és idegennyelv ismeretem, majd elkísért a fürdőig, ahol ismét őrséget állt a harmonikaajtó előtt. Tusolás után öltözködés egy kis csevegéssel, majd két búcsú puszit adva elköszöntünk egymástól és utamra engedett.
  • Elszámolás:

    A fővárosban megszokott virágcsokorral készültem, viszont Lauránál egy ideje nincs lehetőség csókra, és ajkai között soha nem is lehetett beteljesülni. Így magasabb az átlagnál, de minden perce megérte. A szekrényre helyeztem az ajándékba vitt nasival együtt, egyébként szóba sem került ottlétem alatt.
  • Összkép:

    Számomra nagyon fontos a csók az együttlét alatt, de ennek ellenére nem volt hiányérzet bennem, hogy ajkaink nem forrtak össze. Nagyon jót szeretkeztem egy gyönyörű nővel, szuper élményekkel és egy kis izomlázzal távoztam tőle.
Happy Massage