• Lizzie

  • Beküldte:
  • Lizzie reagálása

    Nahát, meglepődtem hogy ismét írtál! :) Köszönöm az újabb felejthetetlent, jó néhány momentum nekem is az marad! :D halkan azért szeretném megkérdezni, hogy mely cselekedetem írtad úgy le, hogy "próbált maga mögé nézni"? Nem szeretem az ördögűzős filmeket.. :DD

  • Egyeztetés:

    Szerencsésnek érzem magam, a második időpontkérésem el is fogadta. Csak üzentben kommunikáltunk, már ismert így nem volt szükség telefonos bemutatkozásra. Ismertem én is, így tudtam milyen a természete, ezért tudtam, hogy egy kedves teremtésről beszélhetünk, remek programmal, feleslegesnek tartottam felhívni, hogy megerősítést nyerjek ezügyben!
  • Megközelítés:

    Mentem mint a gyorsvonat, a lehetőségek miatt ezt busszal tettem. A Béke téren leszálltam és az ALDI-ban vásároltam némi édességet ajándék gyanánt, magamnak meg vettem óvszert, jó nagy csomaggal mert nagy bulira készültem. (Ebből az ottlétem alatt egyet el is használtam.) A hülye is láthatta mire készülők, ezért kicsit pironkodva fizettem a pénztárnál, na jó nem pironkodtam hanem széles mosoly ült az arcomon, ettől még egyértelműbb lehetett, hogy hogy nem a jövőhétre tervezem ezeket a dolgokat. Komótosan elsétáltam a megadott címig, kivártam az időm és telefonáltam a bejutásom ügyében. Lifttel mentem mert szerencsére van az is. (a lépcsőben egyáltalán nem vagyok biztos mert távozásomkor a lift nem akart elindulni és a gyors eltűnés miatt sétálgattam egy kicsit az emeleten, de sehogy nem leltem, így tovább próbálkoztam a lifttel, végül sikerrel. ) A lift hangjára már nyílt is az ajtó, persze csak résnyire, ezzel jelezve merre kell mennem.
  • Helyszín:

    Sok minden van a helyszínen, inkább azokat sorolnám ami fontos! Jól felszeret a fürdő és egy masszív ágy, sajnos a szoba tükörmentes, de van egy pontos óra, ez tükröződik és lehet nézni az időt, meg a formás idomokat. A fürdő és a lakás tökéletes a tervek lebonyolítására, a múltkori bakim után most a kézfertőtlenítős szappannal kezdtem a fürdő használatát. (tudjátok, van a Lizzie féle házirend) :-)
  • Lány külseje:

    Írhatnám nézzétek meg az előző beszimben, vagy nézzétek a fotóit. Az csalóka lenne, most sokkal szebb volt, mert rögtön kaptam az eredeti, felszabadult mosolyait, a szép tiszta tekintetével rögtön a padlóra küldött! Jól szemügyre vettem mert nagyon kellemes látvány ezt a lányt egy szexi fehérneműben látni. A haját éppen az érkezésem előtt mosta így kicsit vizes volt, de ez semmit nem vont le a látványból. Szép formás idomokkal rendelkezik, nagyon szép eredeti keblekkel és emlékezetes fenékkel, a combjait már nem is említem mert erre már kecmecke is felfigyelne és valamit kellene tennem vele, hogy nyugodtan aludhassak. :-)
  • Action:

    Sok finom csók után arra gondoltam a múltkor annyi minden kimaradt, hogy most kezdjük egy nyalakodással. Lizzie széttárt combjai közé feküdtem, megpuszilgattam a köldökét, többször bele is nyalintottam, nem merült ki ennyiben a nyalakodás mert a belső combokat is megpuszilgattam, megnyalogattam. Még itt sem éreztem kimerítettnek a nyalakodási lehetőségeket, ezért a combját végignyalva a nyelvem a puncihoz húztam. Kecmecke mint egy hidraulikus berendezés megemelte a fenekem a matracot meg majdnem beszakította mikor a nyelvem a punciját érintette. Remekül elosztottuk a feladatot, én nyaltam a punciját, Ő meg kéjesen nyögdécselt, ettől nekem is nyögdécselnem kellett, de nyögdécselve nem lehet nyalni, így leginkább csak nyaltam. Nagyon örvendetes volt látni, hogy megremeg az a szép teste, a szemeit pedig hol bezárja, hol tágra nyitja és próbál maga mögé nézni. Még puszilgatom a környéket, próbálok még belenyalintani, de lágyan eltolva a fejem azt mondja "e" Rögtön értettem én, azt akarja mondani, ne! A combjaitól pár puszival vettem búcsút és felmászok a fejéhez, a teljesen szaftos számmal csókolózunk, később nagyon elégedetten mellé heveredtem.

    A drágaságunk kipihegte magát és jött az én kényeztetésem. Most Ő nyalakodott lefelé, egészen kecmeckéig, azt is végig nyalintotta a bekapás előtt. A lágyan kellemes franciája, nekem nagyon bejött, megértem, hogy az általam vitt gumit helyezze fel. Nem volt ellene kifogása, felhelyezés után rám is ereszkedett az álltam annyira imádott szemkontaktussal. Rugózott vagy hármat, mikor rákérdeztem, "mehetek én felülről?" a válasza "persze de miért nem mondtad, hogy úgy szeretnéd?" Csak azért nem mondtam mert ki szerettem volna élvezni az ilyenfajta behatolást is, nem tévedtem nagyon izgató volt! Most kecmeckével fekszek a combjai közé és direkt lassan hatolok be mert a szembe néző tekintete észvesztő! Hol gyorsan, hol lassan dugattyúzok mert nyújtani szeretném az élményt, sokat csókolózunk közben, a végén teljesen ráborultam a kebleit markolva csókolóztunk. Maradhattam a rózsaszín köd oszlásáig, a gumit fogva vonultam vissza. Fölötte térdelve már kaptam a papírtörlőt, később a nedvestörlőt.

    Volt egy nagyon kellemes beszélgetésünk, de előtte kikéredkeztem a fürdőbe, mémi tisztálkodásra. A beszélgetés alatt nagyon őszintén beszél a magánéletéről, ez nagyon bensőségessé tette az együttlétünket számomra.

    A nagyon finom franciájával fejeztük be a végén, a bólogatás és a nyalogatás után rákérdezem megint "szólnom kel mikor jövök ?" Sajnos a várt választ kaptam, és igent mondott , ha sokszor próbálkozok talán egyszer nemet mond, vagy téveszt :-) kézhúzgálósan lett a befejezve a fejét felhúztam csókolózni a kezére rámarkoltam és adtam egy gyorsabb ütemet, meg egy erősebb fogást a tökéletes befejezés miatt.
  • Elszámolás:

    Nem húztam sokáig a dolgot vetkőzésem közben ki is raktam az általam hozott édességet használva nehezékül. Arányosan növekszik az óra és a másfél óra közötti virágszálak mértéke, na most nem emlékszem van-e bővebb infója, vagy ezt üzenetben beszéltük meg, esetleg még nyilvános is lehet ennek a mértéke, de ezt most tényleg nem tudom. Az is lehet, hogy csak csibész vagyok és karaktert töltök. :-) Az átlagossal tervezzetek mikor Lizzie-hez készülődtök.
  • Összkép:

    A múltkori látogatásom után úgy éreztem Lizzieből kevés egy óra, ezért most másfél órás programot kértem, most úgy érzem Lizzieből másfél óra is kevés.
    Nem tudom mennyi lenne elegendő a számomra ebből a kedves lányból, de próbálom megtalálni a megfelelő idősávot. Akkor jöhet a kérdés, visszamegyek? Maradjunk abban skacok, hogy inkább majd azt írom mikor már nem érzek késztetést a visszamenetelre, nagyon megkedveltem ezt a lányt!
Happy Massage