• Hanna

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Nem ma kezdtem itt az oldalon, de ez volt eddigi leghosszabban elhúzódó egyeztetésem. Aug. 24.-én kezdődött és ma 10.08.-án realizálódott. Hívtam, írtam, oldalon, telón, mire napokkal később kedves válasz, indok érkezett, mik nem vették kedvemet. Kitartóan próbálkoztam. A baj csak az volt, hogy közben beugrottak elém. De egyszer megcsörrent telefonom. Látom Hanna . Már csörgettem is vissza és ekkor viszonylag hamar sikerült egyeztetnünk egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot. Ekkor pontos címet is kaptam. Ezután megint nem tudtam elérni, de ma reggel megcsörrent a telóm. Megnyugtatott, hogy a megbeszélt időpontban vár.
  • Megközelítés:

    Újpest Árpád úti felüljárójához közeli csendes utca. Gps ismeri, oda vezet. Parkoló hely van és ingyenes. Nekem pont a kiskapuval szemben sikerült. Ház szám láthatóan kiírva. Egy nem rég épült lakóparkban a helyszín. Parkosított belső udvarról nyíló lakások. Tiszta rendezett kellemes környezet.
  • Helyszín:

    Nem kell emeletet mászni. A lakás földszinti. Tágas és rendezett. Persze ezt csak egy kis idő múlva láttam csak, mivel be volt sötétítve rendesen és először csak sejtettem környezetemet. A nappaliban több fény volt, de kértem kapcsolja föl a villanyt. Ezután láttam meg Hannát úgy igazán és állapítottam meg a lakás patyolat rendben.
    Itt szabadultam meg ruháimtól és vezetett a fürdőbe. Nem óriási, de kellően tágas és tiszta. Tisztálkodás kádban.
  • Lány külseje:

    Az oldalon tetszett meg s kitartásom eredményeként, most élőben előttem. Képein egy kívánatos nő. Itt élőben valahogy fiatalabbnak tűnt. Smink nélkül, piros ruha semmiségében is érvényesült szép alakja. Cicik nem nagyok, de szépen állnak és a popsi kemény és gömbölyű. Combjai, lábai kecsesek.Bőre finpman illatos. Barna szemeiből öröm sugárzott és szép ívű szája csóókra csábító. Örömmel állapítottam meg, ez a nő nagyon rendben, egyben van. Jó helyre sodort a szél.
  • Erotikus masszázs:

    Fürdőből vissza térve az ágyon ülve várt. Mellé kucorodtam és egymást simogatva beszélgettünk Röpke csóókpuszik tarkították beszélgetésünk. Ismerkedtünk egymással. Próbáltuk fölmérni a másikat. Én nagyon elégedett voltam, mert egy kedves barátnőt véltem fölfedezni benne. Javasolta kezdjünk egy masszázzsal. Törcsimet levette én pedig cicifixét kapcsoltam ki. Ekkor fölállt és lefele, előre hajolva vette le ruhácskáját. Gömbölyű csodás popsija és a félgömbök közt meghúzódó zárt puncija láttán mellékveséim adrenalin bombát fecskendeztek keringésembe. Csak egy forró csóók tudott hasra dönteni a méretes francia ágyon.
    Kispárnát fejem alá téve nyúltam el. Hanna lábaimnál kezdte és haladt szisztematikusan egyre följebb. Combjaim és fenekem is kellő ápolásban részesültek miközben körmeivel érintette zacsimat. Hátammal, vállaimmal és végül nyakammal zárta ezt az etapot. Mit ne mondjak nagyon jól esett szakszerű masszija. Közben hátra nyúltam és simiztem combjait. Ő pedig melleivel szambázott rajtam. puszilgatta nykam miközben fülembe szuszogott. Lompinak már nagyon szűk volt a hely, mikor is Hanna a fülembe suttogta: nincs kedved megfordulni?
    Válasz helyett már pördültem is.
  • Levezetés:

    Most elölről ekézte testem izgatott kemény bimbóival. oszt szinte fölsikkantott: jaj mit találtam! és már nyúlt is az olajért és meglocsolta vele májusfámat. Ujjai finoman ölelték kemény lompimat. Finom lingam vette kezdetét. Csavaró, húzogató mozgások követték egymást. Lazán tartott ég és föld között, míg nem azt vettem észre, hogy ülő helyzetéből négy kéz lábas lett. Keresztbe , popsijával kicsit felém fordulva nyalogatja lompit, majd tövénél fogva egyre mélyebben tűnik el szájában. Piszokul élveztem és szabad utat adtam ténykedésének. Közben simítottam mindenét. Puncusához érve egy finom remegés hullám futott végig testén. mi arra serkentett, hogy mielőbb hátára fektessem.
    Átlósan az ágyon, félig rajta simogattam, csóókoltam Kedvesem. Ekkor már incselkedő nyelvesek uralták e formációt. Testét alig érintve ujjbeggyel, kicsit körömmel simogattam teljes hosszában. Combbelsőjét érintve lábai lassan szétnyíltak én pedig elhagyva nyakát, melleit, hasit csóókolva haladtam kelyhe felé. Épen csak megnyílt. Rése csillogott. Hanna hanyatt fekve könyökére támaszkodva csillogó szemmel figyelt. Nyalni kezdtem finoman. Nyelvemet a kis szárnyacskák közé toltam, majd csiklója körül kezdtem körözni és ekkor puncija kis forrássá alakult és termelte nedvét. Légvétele hangosabb és szakadozottabb lett. Hasa összerándult, fejét hátra vetette és röpült egy másik dimenzióban. Fölcsúsztam egy csóókért, de kezem továbbra is puncinál.Ujjazás nélkül röpült újfent a szelek szárnyán. Kis csóókos pihi és újra nyalni kezdtem, minek vége egy újabb szárnyalás. Ez nem maradhat büntetlen, most te következel.
    Kézzel, szájjal esett lompinak ki kicsit alacsonyabb magasságban, de lekövette Hanna sorozatos élvezéseit. Kisvártatva remegve állta kedvesem ostromait.Úgy helyezkedett, hogy mindenét elértem. Alig bírtam magammal. Csak hörögtem,miközben Kedvesem újra élvez. Cicik érzékenyek, őket csak finoman, a puncit kívül, bévül stimulálva, miközben lompin igazi tobzódásba kezdett. Remegtünk mindketten és egyikünk számára sem volt vissza út. Egymás karjaiba omlottunk. Csapzott testünk szinte össze olvadt. Szuszogása bújása serkentőleg hatott lompira, ki is éledezni kezdett. De időnk már lejárt. A másfélből két óra lett és nekem, tárgylásom volt, miről nem késhettem. Szívem szerint maradtam volna, de mentem a fürdőbe. Öltözés és mosolygós búcsú, csók és megmutatta, hogy várta érkezésem. Csóók és el.
  • Elszámolás:

    A végén kérdeztem, mert a túlnyúlás okán nem tudtam mennyi a háladíjam. Teljesen korrekt. A masszpadra került és távozásomig ott is maradt.A kapott élmény tükrében szóra sem érdemes.
  • Összkép:

    Abszolúte barátnős érzés. Nem megjátszós, belülről fakadó. Ezen lopott órán, szívvel, lélekkel velem volt. Ez emeli Őt ki a sorból. Olyan élményt nyújtott, mire mindég szívesen fogok emlékezni. Összefogott hajából egy két tincs kilógott, mi természetessé, szinte kislányossá tették. Bearanyozta a napomat. Most, hogy írom a beszit veszem észre, hogy mosolyogva teszem. Örülök, hogy kitartó voltam és megismerhettelek. Nem így mentem hozzád, de mikor eljöttem Tőled már az Istennőm voltál.
    Köszönöm a rám fordított idődet. Csóókollak sokszor
Happy Massage