• Nóri

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Nóri már négy hónapja fenn van az oldalon, de mindig csak akkor aktív az adatlapja, amikor valóban elérhető. Nekem viszont szokásom, hogy nemcsak itt a rendszerben mentem el a kedvencemet, hanem külön is kiírom a telefonszámát és azokat az adatait, amik leginkább megfogtak (az ő esetében a 163 centis magassághoz társuló 47 kilós "tömeg"), és időről időre próbálkozom a hívással, hátha. Most épp egy ilyen nem is remélt eredményű csörgetés ért célba. Bár nem ő vette fel, kolléganője készséggel átadta neki, akinek már a hangja hívogatóan kellemesen csengett. Ráadásul egy órán belüli időpontot és rögtön pontos címet kaptam. Hurrá, már indultam is!
  • Megközelítés:

    Mivel a tettek mezeje a Széll Kálmán tér szomszédságában van, szerintem dőreség autóval nekiindulni, úgy is csak dugó és parkolóhelyhiány várna. Ha meg közösségi közlekedés oldaláról nézzük a dolgot, 6 villamos- és 12 buszjárat, metró, sőt még Volánbusz-pályaudvar is segíti eljutásunkat. Mivel éppen leszakadt az ég, amikor elindultam, kissé belassult a forgalom, így összeszedtem némi késést, de ez még csak megjegyzés szintjén se vetődött fel (az óra csak az érkezésemtől indult, és még "nettóban" is túlléptük az egy órás időkeretet). A kapuban állva egy pillanat alatt megkaptam a kódot, és egy perc múlva már a szalonban lehettem.
  • Helyszín:

    A lakás teljesen korrekt, talán ha két szoba szolgál hasonló célokat, így vendéglátóm mindig óvatosan kikémlelt, mielőtt utamra bocsátott (kétszer a fürdő felé, egyszer meg amikor eljött a búcsú ideje). A fürdőben kád, karimáján hatféle tusfürdővel, előtte kilépőnek törölköző leterítve, a mosdónál két férfiillatú dezodor és szájöblítő, gondoltak mindenre.(Akárcsak én, amikor fejben összeraktam, mi fog történni.) A szobában tatami, jobban szeretem, mint a "kínpadot", mert sokkal nagyobb teret enged képzeletünknek és az elgondoltak megvalósításának.
  • Lány külseje:

    Már említettem, hogy Nóri adatai megfogtak, de a képei is teljesen levettek a lábamról. Arccal hirdet, így nincs zsákbamacska. Szerintem nincs pasi, akinek ne tetszene. A kiírt 28 év nyilván stimmel, de kislányos alkata miatt bőven letagadhatna belőle. Értelmet sugárzó szemek, hibátlan alak, selymes bőr - kell ennél több? Regélhetnék még pillangókról (nem az éjszakaiakról és nem is a repülni tudókról), de nincs értelme ilyen részletekben elveszni, mert Nóri az egész lényével ejt rabul. És nem ereszt. Egy body-jellegű, de itt-ott csipkékkel áttört egybeszabású fekete dresszben fogadott, kis szoknyácskával kiegészítve, amik bármily szépek voltak, a fürdés után hamar lekerültek, nem kellett alkudozni, hogy majd ekkor meg akkor.
  • Erotikus masszázs:

    Nóri tanult gyógymasszőz, ezt rögtön az elején szögezzük le. Ugyanakkor én nem gyógyulni jöttem, max. lelkileg, ezért javasoltam, hogy ezt a részt ugorjuk át. Éreztem egy kis elbizonytalanodást benne, meg is kérdezte, hogy akkor csak rövidebb időt szeretnék-e maradni (hisz fél óra masszázsról és fél óra kényeztetésről szólt az étlap), de nyilván bőven ki lehet tölteni egy órát egy gyönyörű lánnyal dögönyözés nélkül is, szóval efféle rövidítés szóba se jöhetett. A másik előzetes kérdésemre, melyet korábbi rossz tapasztalatok alapján mindig fel szoktam tenni, nevezetesen, hogy nincsenek-e éppen piros betűs napjai, még inkább megfagyni látszott a levegő: "kölcsönösség csak szimpátia alapján van" - hangzott a válasz, ami ezúttal engem bizonytalanított el, hogy érdemes-e maradnom, ha hiányzik ez a leginkább kellő momentum. De milyen jól tettem, hogy nem futottam el! A jegesség ugyanis hamar oldódni kezdett, hogy aztán - egymásra hangolódásunk üteméhez igazodva - forró erotikába csapjon át.
  • Levezetés:

    A fürdőből visszatérve egy darabig állva ölelkeztünk, összebújva, simogatva a másikat, nem feltétlenül az erogén zónákra fókuszálva, hanem mindenütt, ahol csak értük egymást. Megemelve a haját belecsókoltam a nyakába, félrefésülve frizuráját végigpusziltam homlokát és orra ívét, lejjebb haladva csentem egy-két csókot a szájáról is, s eközben ő is kedvesen viszonozta mindezt: megcirógatta a mellkasom, beletúrt a hajamba, megharapta a fülcimpámat. Aztán egyre többször nyúlt be a combom közé, előbb szinte csak véletlenszerűen megsimítva a golyszikat, később már tudatosan kezébe véve az irányítóbotot. Ekkor elérkezettnek láttuk az időt, hogy inkább fekvő helyzetben folytassuk: így én is lejjebb tudtam vándorolni csókjaimmal, a jól reagáló bimbóktól kezdve egészen a gyönyörök felé szállni kívánó pillangóig. Nem tudom, meddig tartott az ő röppályája, de egy idő után jelezte, hogy most ő következik: kifinomult lingam-technikával fokozta a már amúgy is felkorbácsolt vágyaimat. Majd némi olajjal síkosítva testét szemből és oldalirányból is elkezdett csúszkálni rajtam, bőséges terepet hagyva szemeimnek és kezeimnek is az élvezetekre. Bár menet közben kétszer is az orromra koppintott, amikor az egyezményes tilalomfákat megpróbáltam megdönteni, ez nem vetette vissza a hangulatot. Végül lovaglóülésben rám telepedett (érzésben és képi hatásban is tökéletesen imitálva az egyesülést), miközben kezével maga mögött, teste takarásában ráfogott a rudira, és ütemes mozgásba kezdett, amit kirobbanó siker koronázott. Hagyott lenyugodni, majd mindkettőnket megtörülgetett, nekem egyetlen mozdulatot se kellett tennem. (Mennyivel más ez, mint amikor odadobják Szilviát, hogy nesze, tedd tisztába magad!) Mindezek után pedig mellém feküdt, és lankadatlan simogatások közepette beszélgetést kezdeményezett. Nem olyan "amúgy mivel foglalkozol?" stílusban, hanem valódi érdeklődéssel, bele-belekérdezve a mondottakba. És őszintén válaszolva az engem foglalkoztató dolgokra. Például a két hirdetői felület közti szűk határmezsgyére, a munka örömszerző részére és hasonlókra. Ahogy a filmeknél a 4K a király, nálam 3K-val lehet itt valaki királynő: ha kimondatlanul kitalálja kívánságaim. Nóri ilyen.
  • Elszámolás:

    Nincsenek extrák, de minden szimpátiafüggő. De ha kedvesek és gyengédek vagytok vele, úgy tűnik, hamar kialakítható az a szimpátia. Egy lila és egy sárga virágszállal kell készülni a randira. Én majdnem elfelejtettem odaadni a végén (nemhogy előre, de egyáltalán el se hangzott ilyen kérés), annyira belefelejtkeztem röpke kalandunkba.
  • Összkép:

    Régen nem írtam beszámolót senkiről, mert egyszerűen nem ihlettek meg az utóbbi időkben felkeresett lányok. Nóri most megtörte a gonosz varázslatot. Mondhatnék rá sokféle jelzőt, ami igaz: hogy helyes, meg ügyes, meg aranyos és hasonlók, de leginkább egy szó fejezi ki, hogy milyen: emberi. Nem fizetővendégként kezel, hanem jóbarátként. Tudjátok, afféle barátság - extrákkal. Nos, ilyen új ismerősökkel mindig szívesen bővíteném a baráti körömet.
Happy Massage