• Petra

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A másik oldalon találkoztam a hirdetésével. Telefonon vettem fel vele a kapcsolatot aránylag egyszerűen ment, a második hívásom sikerrel járt. Kedvesen elmondta a lehetőségeket, és megbeszéltünk egy másnap délelőtti időpontot. Az első „ismerkedős” találkozások alkalmával általában fél órát szoktam kérni, ami az ismerkedésre elegendő, és amennyiben minden rendben, akkor a következő alkalommal már bátran kérek hosszabb időtartamot.
    Petra esetében kivételt tettem, mert a hangja annyira különleges volt, hogy úgy éreztem most nem érhet csalódás, így rögtön az egyórás programot beszéltük meg. A hangja olyan kellemes tónusú és színezetű, hogy egyből megfogott, és már nagyon szerettem volna látni, hogy milyen lány tartozik hozzá.
  • Megközelítés:

    A tetthely a szegedi pláza melletti tízemeletesek egyikének sokadik emeletén van. A parkolás nagyon könnyű és ingyenes, sőt még árnyékos helyet is lehet találni, ami az augusztusi kánikulában nem elhanyagolható szempont. Tömegközlekedéssel is nagyon könnyen megközelíthető, van vonatállomás, villamos, busz, stb., bár helikopter-leszállót nem láttam.
  • Helyszín:

    A lakás, a panelokban szokásos beosztású és méretű, Petra szemmel láthatóan figyel a rendre és a tisztaságra. A szobában masszázspad és egy kanapé is található, a kanapénak a masszázs során külön szerepe is lesz.
    A fürdőszoba teljesen rendben van, ügyel a higiéniára, minden a vendég számára szükséges dolog megtalálható. A fürdőben nem kád van, hanem tusolófülke, amit én sokkal jobban szeretek, ha lehetne, ezért plusz pontot is adnék. A lakásban egyedül voltunk, így a fürdőszoba használat előtt nem volt szükséges egyeztetésre és leskelődésre. Mint megtudtam, van egy barátnője, akivel néha együtt dolgozik, de ez meglehetősen ritkán szokott előfordulni.
  • Lány külseje:

    Az adatlapján a bemutatkozása elég szűkszavú és a fényképek sem árulnak el túl sokat róla. Nagyon vártam már a személyes találkozást, mert a hangja viszont őrülten felcsigázott, ezért kíváncsi voltam, hogy milyen is a valóságban. Nos, nem ért csalódás, a fotókon Ő van, egy tündéri, apró, nagyon formás alkatú lány nyitott ajtót.
    Beszélgetésünk során megkérdeztem, hogy sportol-e, vagy minek köszönheti kifogástalan alakját? Elmondta, hogy nem sportol, és nincs is igazán megelégedve magával, mert például van egy kis pocakja. Ekkor kénytelen voltam oldalra fordulni a masszázspadon és megvizsgáltam a kérdéses helyet. Mind a szemrevételezés, mind a simogatás során arra jutottam, hogy nincs ott semmilyen probléma, nem találtam semmilyen felesleget, és szerintem egy lánynak egyébként se legyen kockahasa.
    Az arca a fotókon nem látszik, de ez csak a diszkréció miatt van, egy szép arcú, gyönyörű szemű lány fogadott. Már az első pillanatokban is kedvesen és jól lehetett vele kommunikálni, nem volt érezhető az első alkalommal sokszor érezhető feszültség.
    Aki a pontozást megnézi, az látja, hogy „az amiben fogadott” sorban csak két pont szerepel, ezért úgy gondolom ez egy kis magyarázatra szorul.
    Amikor a liftből kiszálltam egy pár pillanatig nézelődtem és várakoztam, mert a telefonba Petra csak annyit mondott, hogy ha felértem, majd nyitja az ajtót. Kb. egy fél perc múlva kinyílt egy lakásajtó és a félhomályban csak annyit láttam, hogy egy lány áll az ajtóban egy „otthonka”-szerű valamiben. Mivel a Petra adatlapján szereplő képek nem túl sokatmondóak, hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy Petra nyitott ajtót, vagy esetleg egy háziasszony a takarítás közben meghallotta, hogy megáll a lift és várt valakit. Szerencsémre rám mosolygott így, eldöntöttem, hogy ebbe a lakásba megyek be, akár Petrához, akár egy háziasszonyhoz. Rosszul csak nem járhatok, mert a pornófilmekben gyakran szerepel olyan sztori, hogy egy unatkozó háziasszony mi mindenre képes.
    Aki olvasta az egyik Szösziről szóló előző beszámolómat, az emlékezhet rá, hogy volt egy furcsa kérésem felé, a fogadóruházatra vonatkozóan. Azt kértem tőle, hogy a hajnali időpontra tekintettel pizsamában várjon, amit Ő teljesített is. Akkor kicsit részletesebben írtam arról, hogy a "barátnő feeling" mellett létezik a „feleség feeling” is, ami a pizsamáról jutott eszembe.
    Petra adatlapján extraként szerepel a „harisnyában fogad" lehetőség, én most nem kértem semmi ilyesmit. Bent a lakásban alaposabban megnéztem a ruháját, és valószínűleg a nagy melegre tekintettel egy könnyű kis ruha volt rajta, olyasmi, amit a családanyák viselnek pl. mosogatás közben. Így történt velem, hogy most akaratlanul is megtapasztaltam, hogy a "barátnő feeling", a „feleség feeling” mellett létezik „háziasszony feeling” is. Szerencsére ez az érzés nem sokáig tartott, a masszázs során gyorsan megszabadult az otthonkától!
  • Erotikus masszázs:

    Mielőtt elkezdődött volna a tényleges program papírt és tollat kértem tőle. Ezen nagyon elcsodálkozott, mert ilyen extrája nincs, és megkérdezte, hogy miért jó ez nekem, mi ezzel a célom? Gyanús szemekkel méregetett, gondolom azt gondolta, hogy belefutott valami nagyon furcsa és perverz alakba.
    Ekkor felidéztem Neki, hogy az adatlapján szerepel a következő mondat ”A szabályokat én diktálom, ha ez nem tetszik ne is hívj fel!” Tehát, azért kértem a tollat és papírt, hogy lediktálja a szabályokat, és én pedig szófogadó és jó tanulóként ezeket leírjam. Mikor ezt elmondtam Neki, jót nevetett és megkegyelmezett, nem kellett leírnom, hanem szóban beszéltük meg a szabályokat.

    Hozzáállása maximálisan vendégközpontú volt, egy kisebb módosítást kértem és a programját ennek figyelembevételével módosította.

    A szokásos masszázzsal kezdődött a program, hasra feküdtem a masszázspadon és végrehajtott rajtam egy teljes testmasszást. Mivel a látogatásom célja nyilvánvalóan nem ez volt, különösebben nem részletezem. A lényeg, hogy igen jó a technikája, finom és érzéki keze van, az egészségi állapotom nem változott, viszont relaxációnak tökéletes volt.
  • Levezetés:

    Nekem nagy kedvencem a kebelszex/csúszka, ez Petránál extraként vehető igénybe és én természetesen éltem a lehetőséggel. Erre nem a masszázságyon, hanem az erre a célra sokkal alkalmasabb kanapén került sor. Itt kell megemlítenem Petra tökéletes alakú és méretű melleit, ami szerintem mindent visz! Nem szolis, hanem természetes barnaságú a bőre, és a fürdőruha alatt fehéren maradt cicijei eszméletlenül világítottak a félhomályban. Számomra ez egy olyan csodás élmény volt, hogy ha más nem történt volna, nekem már csak a látvány megérte a látogatást! Petrát testközelből érzékelni, valamint ahogy formás cicijeivel siklott rajtam szuper volt!
    Eddigi tapasztalataim szerint minden lánynak egyedi technikája van a lingam masszázst illetően, bár a végeredmény mindig ugyanaz. Petra technikája is speciális, meg is kérdeztem tőle hogy tanulta-e, de azt válaszolta, hogy saját fejlesztés, a gyakorlat és a vendégek visszajelzése alapján csinálja. Pici kezeivel nagyon finoman és lágyan dolgozik, először azt gondoltam, hogy szólok is, hogy így nem lesz eredmény. Kiderült, hogy jó, hogy nem kértem váltást, mert olyan kitartóan és változatosan izgatott, hogy már kezdett nagyon jó lenni. Erre valószínűleg Petra is ráérzett, kicsit visszavett, majd újra ezt a könnyű kezes lágy technikát alkalmazva eljuttatott a remegés állapotába. Ekkor bevetette a bal kezét is, és a gát és az ánusz környékét izgatva már nem volt visszaút.
  • Elszámolás:

    Szokásom szerint a látogatás elején adtam át, bár neki jó lett utólag is. A csokor mérete a szegedi átlaghoz képest kedvező, és az extrák sem növelik meg jelentősen.
  • Összkép:

    Megelégedetten és nagyon kellemes érzésekkel távoztam Petrától, mert egy szép, végtelenül aranyos és kedves Tündérlányt ismertem meg személyében.
    Akinek elfogadható az adatlapján szereplő lehetőségek nem túl bő tárháza, és képes betartani az általa diktált szigorú szabályokat, annak érdemes megismerkedni vele. A lehetőségek szűkösségét kárpótolja gyönyörű alakja és személyisége, valamint a nagyon ügyes kezei és kiváló technikája.
    Az igen ügyes és érzéki kezecskéit a végén – dicséret és köszönetképpen – külön-külön is megpuszilgattam, amin szintén jót nevetett.
Happy Massage