• White Angel

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Másodszori vtr-es próbálkozás után jött össze, mert az elsőbe beleszólt a mikulás. Napokkal előre egyeztettünk, addig is majdnem minden nap kölcsönösen kedveskedtünk egymásnak egy-egy pár szavas évődéssel.
    Két perccel egész előtt telefonáltam, megkaptam a szükséges instrukciókat, így pont egészkor léptem át a küszöböt.
  • Megközelítés:

    A közismert uszodánál található panelház. Ennél közelebb nem is lehetne a villamosmegállóhoz.
  • Helyszín:

    Felújított, jó állapotú panellakás. Franciaágy, szék cuccolni, szekrénysor, szép, tágas baszoba. Óra nincs. A leeresztett redőnyöket White Angel kérésemre szolgálatkészen ritkásra állította, így nem volt túl sötét. A légkondi jó szolgálatot tett. A zenét egy tévécsatorna szolgáltatta. Van egy másik, kevésbé nagy méretű szoba is.
    Korrekt fürdő. Ahhoz képest, hogy lakótelepi, teljesen rendben van. Tusolás kádban, függöny mögött, száraz kilépő, számos tusfürdő, két szájvíz, poharak, minden, ami kell.
  • Lány külseje:

    Édes, bájos, kislányos arca van, de ízig-vérig igazi nő. Szolimentes, finom, selymes, fehér bőrének nagyon megörültem. Szép, nagy, nem gravitáló keblei különösen nagy hatást tettek rám. De mindenét megszerettem. Márpedig White Angelnek bőven van szeretgetnivalója… Gusztusosan nőies, mindenütt kényeztetnivaló domborulatokkal, homorulatokkal, melyek külön-külön is szépek, együttesen pedig fölöttébb szeretgetnivaló, dögösen szexi testté harmonizálnak össze. Nem vékony, dereka nem darázs, de pocakja sincs, illetve nélkülözi a túlsúly egyéb látható jegyeit is. Egyszóval, nekem nagyon tetszik Brill.
    Higiéniája kifogástalan.
  • Action:

    Fekete selyemköntösben fogadott. Mosolya és kedves viselkedése első pillanattól kezdve előrevetítette az elkövetkezendő óra minőségét. Öleléséből, és reakcióiból rögtön tudtam, hogy érdemes volt eljönnöm, és nem csalatkoztam később sem.
    Lecuccolás és redőnyállítgatás közben pár szót váltottunk, majd lemostam a brutális kánikula nyomait. Visszatérve ismét megöleltem White Angelt, miközben ő gyorsan megszabadult köntösétől. Érzékelve, hogy ebben szívesen segítenék lelassított, és hagyta, hogy én fejezzem be vetkőztetését. Nagyon figyelmes, állapítottam meg.
    Egy keveset állva ismerkedtünk egymás testével, miközben csókolóztunk. Az elején éreztem egy kis visszafogottságot, ami egyre jobban oldódott. Az óra végére megállapítottam, hogy White Angel remekül csókol, odaadóan és kellemesen, ha megvan a kellő összehangoltság.
    Vízszintesben folytattuk az ismerkedést, leginkább én igyekeztem felderíteni White Angel csodás testét. Száj, nyak, cicik, combok, punci kerültek sorra gyors egymásutánban. Siettem, hogy a tervezett két lövés között elegendő időt hagyjak kispajtásomnak regenerálódni. (Még így sem vehettem biztosra, hogy összejön a második, sőt, újabban többször nem, mint igen.)White Angel kívánatos teste és kedvessége megtette hatását, a rendszerint majdnemhogy kötelező francialecke mellőzésével is készen álltam a vulkanizálásra. Kedvesem nemkülönben, olyannyira, hogy nemcsak síkosítóra, de még kézi útbaigazításra sem volt szükség, hogy egy finom csusszanással behatoljak a gyönyörök bugyrába. A fenomenális érzés és drágám csókjai, izgató visszajelzései, hanghatásai gyorsan az elviselhetetlenségig fokozták élvezetemet.
    Ilyenformán az első menet két vadidegen között valósult meg, hiszen mindeközben alig váltottunk pár szót. White Angel nyitott személyisége, ösztönös bizalma, odaadása és kedvessége tette lehetővé, hogy nem egy szimpla dugás, hanem egy rendkívül élvezetes szeretkezés kerekedett ki belőle.
    A szünetben verbálisan is sikerült közelebb kerülnünk egymáshoz, ami lényegesen hozzájárult pásztoróránk sikeréhez, de nyilván nem hozható nyilvánosságra. Különben is, lassacskán a szavak csókokká, az érintések simogatásokká oldódtak, majd orális kényeztetésben teljesedtek ki. White Angel rendkívül hálás partner, alany. Úgy vettem észre, többször is csúcsra juttattam, noha semmi mást nem tettem, mint ami magamnak is jól esett. Így is összenyálaztam alaposan, és én is benedvesedtem közben fültől fülig, álltól homlokig. Egy ujjal is besegítettem, de a hangsúly egyértelműen a puncinyaláson volt. Amikor cserét kértem, kedvesem kért két percet, hogy „magához térjen”. Addig is cicijeit masszíroztam, és csókolóztunk.
    De aztán megkaptam a magamét alaposan. White Angel nagyszerűen franciázik. Finoman, de nem finomkodva, kellemesen erőteljesen, láthatóan élvezettel kényeztet. Most nem mélytorkoztunk, talán majd legközelebb, de így is elég rendesen eltűntem a szájában. Közben kézzel is simogat, vagy szorítja a kezemet, ahogy nekem jól esik. Nagy volt a kísértés, hogy így fejezzük be, de mégiscsak inkább szeretkezni akartam White Angellel.
    Meglovagolt. Kihagyhatatlan! Nemcsak a gyönyörű keblek fantasztikus látványa miatt, bár az is elegendő lenne a kihagyhatatlansághoz, de ahogyan White Angel lovagol, ahogy beleveti magát az élvezetbe, és ahogy tudatosan szorít a puncijával, az egy csoda. És ezt még tetézte egy olyan mozdulatsorral, amiről valahogy azonnal egy betonkeverő jut eszembe, természetesen a legjobb értelemben. Élveztem, amíg kedvesem el nem fáradt, aztán helyet cseréltünk. Combjainak mozdulata, ahogy megkönnyíti, sőt, kiköveteli, hogy beléhatoljak, egyszerre megható, dögös és őrjítő. Mondanom sem kell, hogy minden kétség és félelem ellenére a második lövés úgy érkezett, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Újabb pózcserére nem is volt mód, így a kutyust majd legközelebb próbáljuk ki.
    Óra nincs a szobában, így White Angel az én órámon nézte meg nekem, hogy hogy is állunk, egyidejűleg ellátott egy adag szomjoltóval. Még volt majdnem tíz percünk, összebújtunk hát. White Angellel bújni is csodálatos. Csókok, simik, somák, semmi különös, mondhatnám, no de a csókok micsoda szájjal, a simik micsoda testrészeken, Somáról nem is beszélve…
    White Angel a legkevésbé sem érzékeltette, hogy érdekelné a múló idő, és én is legszívesebben egy évszázadig maradtam volna karjai között, de mennem kellett, így én vetettem véget az összebújásnak.
    De nem az élvezeteknek!
    Mert csak egy szavamba került, és White Angel lelkesen csatlakozott hozzám a tusoláshoz. Így aztán, tusfürdőztetés ürügyével ismét végigsimíthattam gyönyörűszép melleit, popsiját, punciját, és ő is alaposan megtisztogatta leginkább összemocskolt testrészemet.
    Ráadásul meztelenül búcsúztatott, amit nagyon szeretek, és hálás vagyok érte.
  • Elszámolás:

    Egyetlen szál virágot hagytam a komódon. Szó nem esett róla,White Angel sem adta jelét, hogy észrevette volna.
  • Összkép:

    Nagyon szép, nagyon dögös, nagyon kedves, nagyon odaadó. Igazi szexistennő.
Happy Massage