• ALICE

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Eredetileg jövő hétre terveztem Alice-hoz menni (ma be is kommenteltem egy beszámolóhoz, hogy hamarosan :) ), aztán délután lemondták a mára tervezett randimat. Gondoltam itt az alkalom, és habozás nélkül hívtam is Alice-t, néhány csörgés után fel is vette. Pár mondatban megbeszéltük mit szeretnék, és egyeztettünk egy másfél órával későbbi randit. Szexi hangja nyugtatólag hatott rám, már itt éreztem, hogy jól tettem, hogy felhívtam. Általában napokkal előre tervezek, de most a helyzet belehajtott egy kis improvizálásba, és szerencsém is volt, hogy pont tudott fogadni. A bejárat elől hívtam az instrukciókért, az egyeztetések simán mentek.
  • Megközelítés:

    A GPS tudta hova kell menni, pontosan a ház elé navigált. Parkolót is találtam, ami ma 18 óráig fizetős volt.
    Lehel piac a közelben van, ahol van tömegközlekedési lehetőség is bőven, könnyű az eljutás Alice csodaországába.
  • Helyszín:

    Na ez nehéz lesz, mert amikor megpillantottam alkalmi kedvesemet, beszűkült a látásom, és a környezet erősen fókuszt vesztett.
    A fürdő rendben volt, tudtam válogatni a tusfürdők között, volt szájvíz is, meg minden. A szoba is rendben volt, az ágy mondjuk elég jól adta a hangot alattam, de tekintettel az erősen 100+-os súlyomra, inkább az a csoda, amikor csendben van. Szerintem a hely minden tekintetben megfelel a célnak, a tisztasággal sem volt problémám.
  • Lány külseje:

    Na itt bajban leszek, mert ez a rész nekem nem nagyon szokott menni, de a képek sokaságának hiánya miatt igyekszem picit megerőltetni magam, hogy ide is valami értelmeset írjak.
    Amikor az ajtóhoz értem, már nyitva volt, és Alice ott állt mellette, és ahogy beléptem, egy mondat jutott eszembe azonnal, "Az ellenállás hasztalan!" (aki elsőnek bekommenteli, hogy miből idéztem, azt meghívom egy sörre ;) ). Bár a hasztalant kicserélném esélytelenre, de idézni vagy pontosan, vagy sehogy. Nem is ez a lényeg, már az első pillanatban éreztem, hogy olyan energia árad belőle, aminek biztosan nem fogok tudni ellenállni.
    Szőke félhosszú haja keretezi csillogó barna szemeit, kissé pisze nózit, és csókra termett ajkait. Testének vonalai kecsesek, szépen íveltek. Mellei valóban a kisebb fajtákból valók, de játékosak, és jól kézre álltak. Ami viszont a legjobban tetszett, az az extrán kerek és keményre gyúrt feneke, amit bármilyen pózban szívesen markoltam. Bájos teremtés, és vággyal teli, ami egyenesen sugárzott belőle.
  • Action:

    Előre szólok, hogy popcorn + cola legyen bekészítve, amíg ezt olvassátok, mert nem ez a leírásom lesz a legrövidebb ;)

    Szóval belépek az ajtón, és megpillantom alkalmi partnerem, Alice-t. Látásom beszűkül, és rá koncentrálok. Valami vékony egyberuci van rajta, bemegyünk a babaszobába, ahol leteszem a táskám, amíg ő becsukja az ajtót. Majd egymással szemben találjuk magunkat, és ajka már enyémet keresi, meg is találja, és csókolózni kezdünk. Itt erősen "végre hazaértél, már nagyon vártalak" érzésem volt, amit amúgy még sehol nem tapasztaltam. Csókja nagyon finom, érzéki, nyelves. Órákig tudnám vele csinálni. Csókolóztunk, közben markoltam fenekét, simogattam oldalát ruhán keresztül, alatt, ahol értem. Közben a szánk még egymásén, keze ingemet gombolja szép lassan, majd leveszi rólam, közben én már nadrágom dobom is lefele, mert sietősre venném a fürdő felé az irányt. Itt már le sem tagadhattam volna, hogy Alice bejön nekem külsőre is, meg amit és ahogy csinál :) Beszélgetés még nem sok volt, mert egyrészt nem lett volna mivel, másrészt szavak nélkül is tudtuk mindketten, hogy mi után mi fog következni. Kapok egy törölközőt, is kikísér kedvesem a fürdőbe, ahol ledobom az út porát, majd loholok vissza a babaszobába, mert már olyan régen csókolóztunk :)

    Alice már meztelenül vár, átölel, és újra csókra áll szánk, szinte el sem akarjuk engedni egymást. Rólam is lekerül a törölköző, majd újra csók. Kicsit elindulunk az ágy felé, majd kedvesem leguggol elém, és a már meredező kiskockát veszi kezelésbe. De még hogy. Koppanásig eltűnök benne, sőt még 90 fokban elfordítja fejét is, hogy a hasitasim ne legyen útban, és még mélyebben kényeztethessen. Nem is emlékszem, hogy ilyent csinált-e velem már valaki, pedig nem az első DT élményem. Éreztem, amikor szerszámom torkához ér, és ott folytatja útját egyre mélyebbre, amíg kedvesem orra nem koppan. Mint ahogy korábban is írtam, hogy az ellenállás hasztalan, jeleztem is, hogy bizony az első körnek így lesz vége hamarosan. Rendkívüli élménnyel ajándékozott meg Alice, majd pár perc után a szájába távoztak az utódok, és azzal a lendülettel el is tűntek. Utána még tisztára varázsolt ajkaival, majd az ágyra feküdtünk.

    Illetve inkább csak Alice feküdt, én fölötte maradtam, mert már nagyon kíváncsi voltam, mit rejt ölének rejteke. Csókjától nehezen szabadulva előbb felfedeztem ikreit, majd újra csókért indultam, aztán délnek ereszkedtem szép lassan. Mozgásomat már itt hanghatások kísérték, láthatóan kedvesem is élvezte ténykedésem. Kelyhéhez érve szép lassan birtokba vettem, és kezdetét vette egy kis franszia. Már az elején is heves hangokat hallatott Alice, amelyek egyre fokozódtak, és szép lassan meg is érkezett végpontjához, befeszülve, remegve, hangos sóhajok közepette. Nagyon tetszett, ahogy elröppent, kedvem lenne csak ezt a részt minden nap átélni vele :)

    Visszakúsztam csókjáért, kicsit átölelt, de nem várt sokat, máris elindult megnézni, hogy odalent minden rendben van-e. Élveztem kedvesem játékát, nagyon finoman és mélyen művelte ismét. Mígnem egy óvatlan pillanatban gumit kértem, amelyet szinte észrevétlenül, franciázás közben felapplikált, majd gondolkodás nélkül beleült. Előbb lassan kezdett mozogni, majd egyre gyorsítottunk a tempón, amit a hangokból ítélve ő is élvezett. Aztán alulról adtam egy picit az ütemet, majd fordultunk misszibe. Itt a lábait először jól felhúzta, amivel engem is jól felhúzott, mert szeretem ezt a verziót. Közben lehet picit mozizni is, és ilyenkor úgy érzem, hogy nagyon mélyre jutok benne. Közben még több verzióját is kipróbáltuk a misszinek, majd egy kis kutyus következett, ami néha átment dodge-ba.

    Itt már kezdtem elfáradni, ezért Alice megfordult, én továbbra is az ágyon térdeltem, majd lekapta a gumit, és egy kiadós francia vette kezdetét. Úgy éreztem, hogy ez elég hosszúra nyúlt, és már majdnem jeleztem is, hogy nem fog menni, amikor éreztem, hogy de mégis. Ezután még azért eltelte egy kis idő, és közben egyre jobban remegni kezdtem, a végén már szinte nem is tudtam kontrollálni, végül a szájába élveztem egy hatalmasat. Régen volt már ilyen intenzív élvezésben részem.

    Kaptam egy pohár frissítőt, majd Alice jelezte, hogy lassan itt a fürdés ideje, de még muszáj volt kérnem 1 percet, hogy magamhoz térjek. Tulajdonképpen itt kezdtünk el beszélgetni picit, mert korábban nem is nagyon lett volna rá lehetőség. Ezt az 1 percet összebújva töltöttük, ami kimondottan jól esett, és szívesen maradtam volna még nagyon sokáig ebben a helyzetben kedvesemmel, de nem akartam visszaélni a vendégszeretetével, így egy gyors fürdés, öltözés, majd az ajtóban egy kis búcsúzkodás, és én jobbra el.
  • Elszámolás:

    Alice csokra a pesti átlag fölött van, de amit kaptam a randinkon, az is jóval a pesti átlag felett van. Így bármiféle túlzás nélkül állíthatom, hogy teljes mértékben megérte, és korrekt az elszámolás. A végén tettem le a komódra öltözés után.
  • Összkép:

    Ez volt az első találkánk, de máris jobban működtünk együtt, mint másnál több randi után. Az is ritka, hogy ilyen szinten ki tudok elégülni 1 óra alatt, de Alice kezei között ez is sikerült, és elsőre. Ezek után nem nagyon lehetett letörölni az elégedett vigyort a képemről, még a Bp-i forgalom sem tudott kihozni a sodromból. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni ;)
Happy Massage