• Janet

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Másik oldalon láttam, csak ott nem lehet leírni a valót, ezért itt teszem meg, mindenki okulására. Hamar felvette, de a beszélgetés közben megszakadt a vonal és csak fél óra múlva tudtam ismét elérni. Azt mondta lemerült és nem volt töltője. Lehet... Végül meg tudtunk beszélni mindent.
  • Megközelítés:

    Ő jött hozzám. Mit írjak erről?
  • Leírás:

    Olyan már többünknek volt része, hogy valaki más fogadta azon a helyen, ahova "hivatalosak" voltunk. De vajon esett-e meg valakivel, hogy más ment el hozzá, mint akit a képek alapján kiválasztott? Velem pont ez történt. Okés, az arca takarva van, de aki hozzám jött és Janet-ként mutatkozott be, rövid, szőke hajú lány volt, jóval gravitálóbb mellekkel. Kicsit beszélgettünk és elmondta, hogy többen is vannak, ráadásul hasonló képekkel vannak fent az oldalon ahol hirdetnek, és teljesen nem számít kit hívnak, mindig az megy, aki éppen szabad. A helyszínen tízből nyolcan nem fognak problémázni azon, ha nem azt kapták, amit szerettek volna. Én problémáztam, és nagyon kedvesen elküldtem. Bosszantott a dolog, de a lányra valahogy nem tudtam haragudni. Inkább az oldalra, aki teret ad az ilyen hirdetéseknek, ellenőrzöttként feltüntetve azokat.
Happy Massage