• DOMINIKA

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    2x voltam nála telefonhívásomat egy kolléganője fogadta mindkét esetben, aki készségesen válaszolt a kérdéseimre és időpontot is sikerült találnunk. Szóval ha nem is közvetlenül de könnyen elérhető volt. Üzenetekre nem válaszol, amit már előre is sajnálok, mert preferálom a kommunikáció eme formáját. :)
  • Megközelítés:

    A cím számomra ismert, egyáltalán nem volt nehéz odatalálni :) Azonban a parkolás az maga a katasztrófa. A ház előtti parkolót szerintem már fél éve újítják fel és ahogy láttam még messze a vége. Így csak messzebb, vagy oltári nagy szerencsével lehet parkolót találni. Tömegközlekedésben nem vagyok jártas, de láthatóan sok BKK jármű jár erre.
  • Helyszín:

    A lakás egy közepesen régi bérház ráépítésében található. Szerintem sok mindenkinek ismert hely, mert aki jár masszázsra az szinte nem tudja elkerülni eme műintézményt. A lakás hangulata, berendezése, színei, az erotikára, a megnyugvásra vannak kihegyezve. Én nagyon szeretem. A fürdő, sarokkádas, minden kegyszerrel ami a tisztálkodáshoz, fertőtlenítéshez kellhet.
  • Lány külseje:

    Ennyire pozitív meglepetésben régen volt részem. Dominika olyan mint a képeken, csak ugye 3D-ben és a szemen kívül, más érzékszervekkel érzékelve sokkal jobb. Minden porcikája hibátlan, feszes, kerek ahol kell és fenékig érő hosszú fekete haja van. Gyanítom, hogy sokat dolgozik a testén, mert magától nem lehet ennyire szerencsés. Az arca, gyönyörű, mosolyától teljesen végem lett, Feneke és cicijei annyira kerekek, hogy körzővel se lehet kerekebbet rajzolni. A ciciket egyáltalán nem mondanám nagynak, de ebben a méretben még nem láttam szebbet és finomabbat :) ...lehet, hogy megint szerelmes lettem? :D :D :D A képeken látható kék, igen izgató feszes, csillogó ruciban fogadott.
  • Erotikus masszázs:

    Sajnos egy kis elé történettel kell kezdenem. Hétfőn megbeszéltem egy randit egy másik lánnyal, de annyira nem felelt meg a hirdetésben szereplő képeinek, hogy leléptem. Mivel a III. kerületben voltam, gondolom biztosra megyek és megkeresem egyik kedvencemet de épp nem ért rá. Elkeseredésemben megkérdeztem ki ér rá. A kedves hölgy mondott két nevet, amit én gyorsan lecsekkoltam a neten és a számomra szimpatikusabb Dominikát választottam. Az meglepett, hogy eddig még nem láttam a hirdetését, mert nagyon tetszett amit láttam. Sajnos csak egy órára volt ideje, de első randinak ez is tökéletes. Ez a randi annyira jól sikerült, hogy keddre is bejelentkeztem de ekkor már másfél órára. :) Nagy a dilemma, hogy melyiket írjam le de úgy döntöttem, mindkettőt. Ami már első megérkezésemkor feltűnt, hogy Dominikának hihetetlen szexuális kisugárzása van. Szokásos módon az ajtó mögött várt, két puszival és kézfogással üdvözöltük egymást. A szobában, megkaptam a törölközőmet, megszabadultam a ruháimtól és elmentem tusolni. Eddig semmi extra :D
    Visszaértem, már a ruhát köntösre cserélte. Annyira szexin nézett, közben nyalogatta a szája szélét, hogy azt hittem menten felfal. Odaléptem és simogatni kezdtem, de megkért, hogy feküdjek fel az ágyra mert megmasszíroz. Hát így tettem. Megkérdezte, hogy milyen erősséggel masszírozzon, én az erőset kértem. Megszabadult a selyem köntöstől, csak egy bugyi maradt fent és a derekamnál, hátamnál kezdte. Valóban volt benne erő. A lapockámnál a fájóbb csomókat szétmasszírozta a vállamnál is elidőzött, majd karomat és a lábaimat is végiggyúrta. Ezután még a talpamat is megmasszírozta. Közben beszélgettünk, hamar találtunk közös témát. Majd bekente felső testét krémmel és csúszkálni kezdett a hátamon. Belihegett a nyakamba és be be nyúlkált az intim részekre is, szóval egyre nehézkesebb lett a hason fekvés. Épp mikor már magamtól is megfordultam volna ugyanerre kért. Szemből is csúszkált rajtam, majd egy óvatlan pillanatban csókot loptam tőle, ami először inkább puszi volt, de meglepetésemre nem volt ellenére és csókká formálódott. Tűzpiros rúzsát szétkente a számon, nyakamon és a mellkasomon, ahogy haladt lefelé.
  • Levezetés:

    Mire leért, már csak rajtam volt rúzs :)
    Mondanom sem kell, hogy a keményítésen nem kellett már dolgoznia, egyből a lényegre tudott térni. Nagyon lassan és finoman kezdett szopni. A kezével a környéken kalandozott. Majd leszállt az ágyról és mellém állt, mikor is észrevettem, hogy még a bugyi fent van. Kértem, hogy szabaduljon meg tőle. Elsőre azt mondta, hogy az idő rövidsége miatt nem fér bele (szerintem a kölcsönösségre gondolt) de nagyon nagyon vágyna rá. Kérdeztem is, hogy biztos nem megy a másfél óra? Sajnos nem, de cserébe csak lecsusszant az a bugyi, nagy örömömre. Gyönyörű szép puncija van. Miközben továbbra is francia nyelvleckében részesültem. Úgy hallottam láttam, hogy élvezi, én simogattam a combja belsejét, egyre feljebb és feljebb csúsztatva a kezem, mígnem valahogy, természetesen csak véletlen ;) hozzáértem a puncihoz, ami tüzesen forró volt és nedves. Ekkor tudtam, hogy vissza kell jönnöm, mert ennyiben nem maradhat a dolog. Gyakran Dominika szemezett velem, szigorúan, erotikusan nézett, időnként elmosolyodott, talán kicsit kiesett a domina szerepből. Egyszer csak azt mondta "Állj fől!" Merek én ellenkezni? :D felálltam, nekidőltem a masszázságynak Ő elém térdelt és továbbra is lassan finoman vitt a csúcs felé. Kezét kicsit a golyókra irányítottam, amit nagyon finoman markolászott, így azonnal a szájába durrantam. Kaptam egy kis törölgetést majd fürdés és érzékeny búcsú, És tényleg ez is érzékeny volt. :)
    Másnap már másfél órára jöttem. Belépésemtől csak úgy izzott a levegő. Próbálom azt hinni, hogy én váltottam ezt ki belőle, de ha csak játék én akkor is maximálisan elégedett vagyok, mert minden pillanatát őszintének éreztem és élveztem. Most a fürdés után egyből a lényegre tértünk. Most egy másik selyem köntösben várt, amin keresztül végigtapogattam, leellenőriztem, minden a helyén van e. Megfogta a derekamon lévő törölközőt egy hirtelen mozdulattal lerántotta és eldobta. "Erre már nincsen szükség!" :D kőkemény a csaj! Szexben nem ismer tréfát :D Én is megpróbáltam lerántani a köntösét és eldobni, de inkább komikus lett a dolog, amin jót nevettünk. Trükkösen, ezen a szép napon, már nem vett fel bugyit, így azzal már nem kellett bajlódnom. Jól egymásnak estünk. Csókolóztunk markoltam ahol lehet. Mikor a mellein volt a kezem, ráfogott a kezemre és erősen szorította, így levettem, hogy Ő így keményebben szereti a markolászást. Kérte, hogy feküdjek fel az ágyra. Felém ült, mintha lovagolni szeretne, rámarkolt a méteres kékeresre és azzal izgatta a csiklóját. Majd hozzám bújt és imitáltuk a dugást, farkam a hasaink között élvezkedett. Kértem egy helycserét. most Ő volt alul és így fojtattuk a szex imitálását, miközben kőkemény feszes melleit markoltam és a nyakát, száját csókoltam. Lejjebb csusszantam, a markolászást csókokkal egészítettem ki, végig puszilgattam a hasát útközben a puncihoz. Friss illatos punciját kívül belül megcsókolgattam, majd nyalni kezdtem. Egyik kezemmel a melleit, hasát, combját simogattam, másik kezemmel punciját cirógattam, egyre közelebb és beljebb, míg nem úgy vettem észre, hogy nagyon nincsen ellenére és ujjam becsusszantottam. Nem hogy nem volt ellenére, de még az a kezemet is nyomkodta, adta a ritmust. Teste mozgott, hullámzott, száját számomra kedves hangok hagyták el. Kicsit még pihegett, majd ismét kiadta a parancsot, hogy "Állj fel!" de ebben már nem volt akkora erő, majd ismét rám fókuszált. A vég a tegnapihoz hasonlóan, a masszázspadnak támaszkodva a szájában ért. Hiába a másfél óra, ezzel a felvezetéssel annyira elment az idő, (félreértés elkerülése végett, nagyon nem bántam) hogy még egy kevés masszázsra maradt csak idő. Ezt úgy kértem, hogy hanyatt feküdtem és a lábaimat kezeimet masszírozza meg. Nem szeretek hason feküdni, főleg ilyen gyönyörű lány társaságában. Ez a masszázs már inkább csak egy erotikus simogatás volt. Egyetlen alkalmat se szalasztott el, hogy amikor a keze arra járt megsimogassa a férfiasságomat, ami úgy el volt dőlve mint a rohadt nád :D Kezeimet is átsimogatta, majd készültem fürdeni, de az foglalt volt. Mellém ült a masszázságyra és ezt a kis lopott időt is arra használta, hogy incselkedjen velem. Imádtam minden pillanatát.
  • Elszámolás:

    Az elszámolás nagyon korrekt és baráti. Ezért az élményért meg különösen az. Nagyon megérte, tuti, hogy még visszamegyek, ha csak nem lőttem öngólt és nem fogom tudni elérni.
  • Összkép:

    Egyszerűen nem értem, hogy ennek a csodálatos Nőnek, hogyan nem volt még Istennő beszámolója. Mint írtam, egy véletlen műve volt, hogy minket összehozott a sors, amiért nagyon hálás vagyok. Ilyen élményben nagyon ritkán van része egyszerű halandónak mint én :)
Happy Massage